Addig egy sem volt a ruhatáramban, míg meg nem ismertem Farkast, aki akkor még teniszedzősködéssel kereste a kenyérrevalót, és félmeztelenül, barnán és izmosan, no meg bézbolsapkában ütögette vissza a sárga labdákat helyes kisgyerekeknek, meg elkényelmesedett, vöröskörmű puccfeleségeknek. Rengeteg ilyen fejfedője volt, s mellette rájöttem, hogy milyen praktikus viselet is ez, pl. ha torzomborz a fejem, vagy kissé el szeretnék bújni alá, és persze a hunyorgás megelőzésére is kiváló.
Hordom lapospapucsos szerkóhoz, lógóssokzsebes gatyához, sportoslazulós vagy kirándulós kinézethez passzintva, farmerdzsekis kiruccanásokhoz lófarkatkilógatva, vagy hajgumibakonyvisszahúzva is. Hát persze, hogy megvettük a gyerekenk az első bézbolsapkáját, mikor még úgy nyolc hónapja éldegélt a hasamba, és megláttam egy turkálósbolt polcán.
Ilyen picinek viszont nem praktikus. Ráadásul mikor úgy két-három hete rápróbáltuk, még lötyögősen nagy volt, most meg elővettem, és szorítja a kis kobakját. Tehát ez volt az a darab, amelyik egyetlen egyszer, úgy negyed órára volt rajta, míg átértünk a Nagyihoz. De sebaj, megmarad emlékbe, és lesz még neki úgyis vagy egy tucat!
