Habár most néznek ki a legjobban, feszesek, hatalmasak és formásak, mégis jóidőre le kell mondaniuk a csábító csipkékről, ágyő pusápp melltartók, szekszisfeketék és lehengerlőleszaggatnivalók, pá vágyakozó tekintet, hiszen a melleimnek csupán egyetlen funckót kell hogy betöltsenek: táplálniuk kell a Migyerekünket.

Ja, ja, hallottam én már ezt-azt a szoptatás nehézségeiről, elapadásról, bestresszelésről, a drága anyatejről, a tápszerellenességről, a cumitiltásról, a mellszívókról és minden egyéb tejes témáról, de mindig csak a szülésig olvastam el a könyveket, gondoltam, úgyis menni fog, és ráérek ezzel később foglalkozni. Aztán egyszer csak arra eszmélek, hogy a gyermekem világrajötte után röpke hat óra elteltével, a kislányunk már csattogtatja pirinyó állkapcsát az ágyam szélén, tejet követelve magának (ahogy Farkas mondta a telefonban valakinek, "nem tudom adni Boszit, a Piranja rlóg a kannáin"), s azt sem tudom, hogy szoptatni meg hogy kell, s csak halványan élnek bennem az idillikus anyagyermekével  festmények, meg a kismamabarátnőkkel folytatott beszélgetések, mikor Ők szoptattak, de persze akkor sem lestem el a technikát.

Így történt, hogy hagytam én a mellemen a kisdedet amíg Ő akarta, aki hevesen tátogott, és rákapott a végére, és úgy tűnt, valami csak történik, ha ennyire szívózik rajta. Honnan tudjam, hogy jön -e tej, és ha igen, mégis mennyit kéne innia? Mint kiderült, nem jött abból semmi, s ez így volt még három napon keresztül, s hiába a mellfeszülés, a barátnők bíztatása és a családi drukkok, csak nem akart megindulni az anyatej. Többször szóvátettem az aggódásomat a csecsemősöknél, mert ebben a kórházban az a szokás, hogy nem adnak semmit a kisbabáknak, így a miénk sem evett már harminchat órája, de még vizet sem.

Mint minden kérdésemre általában, a tejjel kapcsolatos felvetéseimre is homlokegyenest más álláspontok alapján kaptam választ, magamra hagyva, hogy halásszam ki a zavarosból, ami nekem a legszimpatikusabb. Igen ám, de minden válaszadó olyan mély meggyőződéssel állítja az igazát, egyazon mondatban támadja az összes többit, sőt, mitöbb, egyenesen veszélyesnek tartja azok követését, ezzel az őrületbe kergetve a frissensült kismamát, aki egyébként is kellően ideges, aggódós és letör a hirtelen rázúduló felelősségtől, és biztos mankót keresne.

Az én drága Meske barátnőm, aki végérvényesen beírta magát a klánunk történetébe, jelen volt a terhességemnél, a családommal együtt végigizgulta a szülést, és azóta is szorosan követi Mütyür fejlődését, és velem aggódik, bömböl és repked, szóval ahogy meghallotta, hogy gond van a tejjel, már robogott is be a kórházba, kis kétdecis műanyag üvegekben porciózott, általa lefőzött bio tejfakasztó teával. No, ezt meglátta a csecsemősnővér, s rám kipakodott, hogy nehogy megigyam, mert egyáltalán nem jó -ha jól emlékszem az édeskömény miatt-, azzal felkapta a dobozt, elviharzott vele, majd visszatérve kijelentette, a kolléganői szerint is kidobandó. Én azért megittam, hátha segít (azt nem tudom, hogy ettől -e, de másnapra telis-tele lett a képem pattanásszerű, piros kiütésekkel, nem mintha sokat rontott volna az összképemen, egyedül az Anyukám látott jajdeszépnek).

Aztán itt van a tehéntejkérdés. Anyukám szerint igyak sokat belőle, mert a szoptatásnál bizony nagy szükségem van rá, míg a védőnő és mások szerint szigorúan kerülendő, és csak akkor igyak, ha nagyon nem bírom ki??!!!

Peni barátnőnkkel is forródróton voltam a szülés előtt és után is, aki mint tapasztalt lányos Anyuka, az egyévesmúlt Kispenivel, és szintén császáros, meg tejproblémákkal küszködött az elején, jó sok hasznos tanáccsal látott el, majd mikor a harmadik nap sem indult be a tejem, és kezdtem teljesen kiborulni, beállított egy hatalmas rózsaszín lufival, és felajánlotta segítségét. Vígasztalt, hogy neki is csak a negyedik-ötödik napon indult be a tejfolyam, de akkor nagyon, és ne aggódjak, menni fog. Aztán még mindig nem ment.

Mütyürke a 3,05 kilójáról visszafogyott 2660 grammra, így hiába pakoltam össze, és Farkas is potyára érkezett meg a bébihordozóval, amit hónapok óta lengetett már a karján otthon, és próbálgatta, miként jön be majd értünk, és hogyan fog pókerezni miközben az asztalon ebben csücsül majd a lánya, mert amíg nem eszik a gyerek, nem mehettünk haza.

A gyerekorvos szopitanfolyamra küldött a csecsemősnővérekhez, ahol Erika a szárnya alá vett, és meghagyta, hogy kétóránként jelenjek meg Nála a bébiőrzőben. A bőgéseim taglalásáról majd később, de meg kell említenem, hogy amióta megszületett Mütyürke, naponta kb. tízszer erednek el a könnyeim, a legkülönfélébb okokból (pl. most is, hogy írok róla...), így természetesen azon is pityeregtem, ahogy ott ültem a fotelban a sok kisbaba között, próbálkoztam a szoptatással nappal, majd éjjel (még éjfélkor is ott gubbasztottam), jöttek az újszülöttek, szépek voltak mind és törékenyek, és elmerengtem az élet végességén, a miérteken, amelyekkel sosem tudtam megbarátkozni, pedig nem tehetnék mást, mint hogy végre elfogadom, megbarátkozom a leszahogylesszel, s nem ások le folyamatosan mély bugyrokba.

Először csak öt grammokat sikerült kisajtolni a melleimből, azt is csak bimbóvédővel (ja igen, mint kiderült a mellbimbóm sem konfekcióméret, túl vastag, mert az általam vásárolt cucc kicsinek bizonyult rá, így vennem kellett egy újat a kórházban), és úgy, hogy mikor nagyon nem akart ráharapni a műanyagizére, bevetették az általuk csalinak hívott curkosvizet (amit egyébként is adtak volna a Migyerekünknek, bármennyire is tiltakoztam, és nem helyeseltem a dolgot, mivel már negyedik nap éhezett.) Kis műanyagvégű injekcióstűvel egy egészen picit befecskendeztek a bimbóvédő mellé a szájába, amitől rögtön megjött a kedve, és nekilátott szopizni. És így ment ez egész álló nap, hol a gyerek lógott a melleimen, hol pedig a nővérke facsarta a megduzzadt mellkasomat egy üvegpohárba, de pár cseppnél többet Ő sem tudott kinyerni.

A vég Kölcsöndoktorral jött el, aki rendszeresen beugrott hozzám ellenőrzésre, s ilyenkor lefeküdtem az ágyra, hogy megnézze a sebemet, majd szemügyrevette a melleimet, hogy beindult -e már a tej. És ha már ott járt, szégyenlősködés ide vagy oda, segítségképpen úgy, de úgy megnyomkodta azokat, hogy megmutassa a hogyankellt, hogy csillagokat láttam, és veszettül izzadni kezdett a talpam is. Egy ilyen alkalommal pont megérkezett Farkas, akinek intett, jöjjön és tanulja el a technikát, mert otthon ezt neki kell csinálnia. Ott feküdtem kiterülve mint egy béka, akit a gólya kipécézett magának, és mozdulni sem mer, hátha az bejön, miközben Kölcsöndoktor a páromat oktatta, és két kezével erős nyomást gyakorolt a melleimre, míg abból ki nem serkent némi előtej, és össze nem maszatolta a csinoshálóingemet. Mikor már sziszegtem a fájdalomtól, azt találta mondtani, hogy nem fájhat ez annyira, amitől én meg azt találtam gondolni, hogy tudok én olyan részüket masszírozni, ami nekik is pont ennyire fáj, és ha jól tudom, még egyikük sem szült gyereket, és nem kellett tejet passzírozni a mellbimbójukból, és csak a jóneveletésem végett nem hagyta el a számat eme gondolat.

Különben Ő tanácsolta azt is, hogy adjak suttyomban a gyereknek csipkebogyóteát, míg meg nem érkezik a tej, de ne szóljak a nővéreknek, mert frászt kapnának tőle. Joepapa el is rohant cumisüvegért, meg csipkebogyóért, Meske pedig hozott vízforralót, de végül mégsem mertem lefőzni Mütyürkének, mivel jobban örültem volna neki, ha az elős dolog amit megkóstol, az inkább az anyatej (egyébként Kölcsöndoktorral teljes mértékben elégedettek voltunk, és ezúton is köszönjük, hogy segített világrahozni ezt a Tüneményt!).

Másnap már negyven grammot mutatott a mérleg, ennyit evett a Migyerekünk, és a súlygrafikonja is megindult felfelé, ami zöld utat jelentett hazafelé. A doktornő azért meghagyta, hogy ha nem lesz elég a tejem, és tápszerrel fenyegetőzik a helyi gyerekorvos, előbb menjek vissza a kórházba, mielőtt elkezdeném adagolni, mert meglátjuk, mit tehetünk.

Egyik éjjel, mikor este hattól hajnali négyig csak sírt és szopizott felváltva a babánk, és olyan fáradt voltam már, hogy nem is emlékszem az utolsó szoptatásra, amit Farkas mesélt nekem, hogy ültem az ágyban, karomon a gyerekkel, és időnként előre bukott a fejem, majd hátra, el-elbóbiskoltam, s közben halkan sírdogáltam. Akkor döntött úgy, hogy másnap megpróbálkozunk a kézi mellszívóval, és ha nem eszik eleget a gyerek, majd kap kiegészítést cumiból.

Iszom tejserkentő bioteát, patásbogyót, és mellszívózom, és felváltva rakom cicire, hol bimbóvédővel, hol lassan próbálom nélküle. A védőnő szerint kilónként 150 grammot kell ennie, amit most tudtam meg, és eddig csupán kb. 120 grammot evett összesen egy nap, tegnap pedig az új felállással már 260 grammot.

Nagy boldogság volt először úgy ébredni, hogy a tej egy nagy foltban eláztatta a hálóingemet, de mégnagyobb örömet okozott, mikor Mütyürke szája szélén kibuggyant az anyatej, s egy jó nagy adag elfogyasztása után elégedetten pilledt el a karjaiban.

És végül a zárókép. Először használtam a mellszívót, elvonultam vele a dolgozóba pumpálni, majd megérkezett Farkas, és érdeklődött, hogy haladok. Letérdelt mellém, hogy segít nyomkodni a szerkezetet, s együtt figyeltük, hogy hány kis érből szökik fel a tej "Ó, nézd, már kettő!!!! Nem, már három is! Várjál, most megint csak egy!" Számoltuk a lecsurgó grammokat, s kedvesem megjegyezte "Ez lenne ám a modern kori festmény, ha ezt valaki vászonra vinné!"

Ágyő szekszi csipkések, leszaggatnivaló fehérneműk!