Piroska és Farkas

Megbírkózott a hűvös északi széllel, nem szegte fejét az ónoseső sem, szívósan tűrte a hóesést és a zúzmarát, hogy januárban, mikor még a friss, halványzöld hajtásait sem dugja ki a hidegben, megmutassa csodaszép, tavalyról konzervált ékességét.

Virágzásukkor az elnyílt, leszáradt rózsákat igyekszem lenyisszantani Papi által mutatott módon (figyelem az elágazásokat, a szemeket, meg a levelek számát is, de még csak a gyakorlós fázisban vagyok), ők pedig hálából késő őszig elkáráztatnak rózsáikkal.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Komoly erőfeszítést igénylő feladat visszafogni a boldog csóválást, a hazaérkezős lerohanást, nem azonnal elfutni a sípolós játékokkal teli játékkosárig, s eközben lábnyomokkal telenyomdázni a követ.

Az elkapatások, kényeztetések mellett van néhány szigorú rendszabály, amit bizony következetesen betartatunk, mint amilyen a küszöb előtti alvázmosásravárakozás. 

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Egyáltalán nem hiányzott a folytonos csörgés, a mindigelérhetőség érzése, de két nap után úgy éreztem, mégiscsak ideje lenne elmenni a mobilomért Anyiékhoz, ahol a vasárnapi drukkolás hevében elhagytam.

Csupasz lábáról gyorsan lerúgta a papucsot, s kapkodva belebújt ajtó előtt sárosan várakozó kinticipőjébe, hófehér kapucnis köntösét szorosan összefogta, kezében egy színes zacskót lóbázott, aprókat lépve, óvatosan közeledett a kapu felé a vizes macskaköveken.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Ahogy délutánra előbújt a nap, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy kiüljek a szárazon lengedező nádak és díszfüvek által körbefont stégre sütkérezni.

A gyenge napsugarak éppen csak csiklandozták az arcomat, s még nem volt annyi erejük, hogy felmelegítsék a deszkákat, így pár perces üldögélés után bizony átfagyott a hátsóm, amíg pasi oda nem hajított egy kintipárnát. 

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Ha azt ígérik, kilenc és tíz között, már sajátbőrös tapasztalatból tudhatnánk, hogy legjobb esetben is tízután érkeznek, de semmiképpen nem kilenckor, tehát fölösleges már nyolckor kipattani az ágyból. Na és persze balekok vagyunk, ha azt feltételezzük, hogy odatelefonálnak a késés miatt. Tizenegy után csengettek.....

Na és? Mi van akkor, ha ilyenkor szereltetjük fel a fűtőtesteket, mikor évszázados melegrekodok dőlnek meg, hm? Hogy röhejes? Meg miért fagyoskodtunk karácsonykor, mikor már jóval előtte ott álltak a melegetadószerkezetek? Mert nem értek rá a szerelők, meg mert ugye kiderült, hogy nem is úgy, meg nem is olyan könnyen lehet felműteni a falra ezeket, ahogy először gondolták. Na és persze nem annyiért, hanem szorozva kettőegészhárommal annyiért. Mi pedig türelmesen fáztunk.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Alig alszik valamit, s ha mégis álomra hajtja a fejét, azt csakis nappal teszi, a fáradtságtól rázza a hideg, könnyezik a szeme, de hősiesen kitart. S mindezt Anyi önkéntvállalósan teszi. Elkezdődött az élő tenisz- és kézilabdaközvetítés, melyekből egy percet sem hajlandó elmulasztani.....

Hétköznap folyamatos telefonos híradással jelentkezik Farkasnál, este pedig hosszabb összefoglalókat ad, melyet  lelkes esélylatolgatás követ. Így megy ez már hosszú évek óta, s ezek ketten nagyon élvezik.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A napsugarak egy pillanatra sem bukkantak elő az összefüggő felhők közül, de a tavaszillatú levegő kicsalogatott minket a kertbe.

A tegnapi borongós folytonesős, déliglustálkodós, ágybanreggelizős nap után jólesik kimozdulni a házból, sétálni az ébredező növények között, felmérni a cudarabb napok hagyta nyomokat, s felfedezni a türelmetlenebb rügyecskéket, a még mindig az ágakon himbálódzó élénkszínű bogyókat.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Megládd, megint futunk a berken át,

        feledve tél jegét.

A záros kert-ajtón s a kerten át,

        ha felszikkadt a rét.

Most hűs estére hűsebb éjszakát

        borít fehér sötét.

De majd megint futunk a berken át

s fogjuk köröskörűl az almafát,

        feledve tél jegét,

ha felszikkad a rét.

(Weöres Sándor Tavaszvárók c. verse)

A jégborítást felváltották a latyakfoltok, melyek mostanra pocsolyákká olvadtak, s a házunk előtt tekergő, természeti hatások által formálódó utcácskánk kezd hasonlítani egy komolyabb akadálypályára, de akár javallott lehetne természetes vesekőkirázó gyógytúrákra is.

A borongós, nyűgős felkeléseket valamelyest enyhítik a kifejezetten hálószobai használtara szánt, hirtelen felindulásból vásárolt zeneberendezésünkből kiszűrődő dallamok.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Padlóból is hajós kellett nekem, vastag deszkákból vágott, lakkmentes, természetes páccal, nemfénylőslakkal, hanem illatos viasszal lekezelve. Már megint tévedtem, mikor azt hittem, egyszerűt kérek a "mesterektől", közben meg bonyolultat mégis.......Kétszer kellett újracsiszoltatni, lekenni, mire elfogadható lett, se nem foltos, de nem is csíkos, pláne nem vöröses árnyalatú.......

Szerintem csodaszép az ilyen természetes deszkapadló, a hajós féle, viszont, mivel puha a fa, a kutyák körme meg kemény, hiába nem megyünk fel cipővel az emeletre, mégiscsak könnyebben meglátszik rajta minden karcolás. Persze, ha az ebekkel lehetne egyezkedni, s megértenék, hogy nem ugrabugrálunk össze-vissza, nem veszünk hirtelen lendületet a futáshoz, mellőzzük a kétlábonállós lelkesedést reggelente, nem hozunk fel suttyomban gumisünt a hálószobába, nem fúrjuk be magunkat laposkúszásba az ágy alá, csupán szépen, lassan, komótosan baktatunk az emeleten, s a felsorolt tevékenységek mindegyikét csakis kizárólag a földszinten végezzük, a kemény kőburkolaton, talán elkerülhetőek lennének a padlósérülések. (na és persze az egyszerlesz babaszobát is ezzel burkoltuk, tehát kalapálós, virgonc gyermekkel is parkettagondok lennének:-)

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Áztattam magam a fürdőkádban, hatalmas és illatozó habrózsák között hasalva (ez az új technika, így nem süllyedek az aljára), s teli torokból vokáloztam a rádióból éneklő előadó mellett, mikor telefonált. Üzentem, másnap reggel visszahívom, ha nem fontos, úgyis későre jár, de aztán csak nem nyugodtam, miért keres engem péntek este, ha úgyis beszéltünk már, lehet, hogy szüksége van rám, én meg lerázom, így visszahívtam.

Vendégségben voltak Liussal, s Öcskösöm éppen kiment, hogy elszívjon egy tüdőszurkozót, s hiányomat érezvén felhívott egy puszira. Megzabálom!

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A tréfáskedvű napsütés feledtette velünk, hogy csupán január derekán járunk, messze még a kikelet, s tavaszi hangulatot varázsolt a hétvégére. Ha meg már kopogtat a jóidő, a hótakaró szétfoszlott, és elhiszem, hogy a karácsonyi dekoráció helyett hipp-hopp kikerülhetnek a hagymás tavaszi virágok, talán nem fáj annyira, hogy eljött a dísztelenítés ideje.

A fenyőágak élettelenül, kiszáradva lógtak a törzsről, mintha csak elfáradtak volna a karácsonyi szerepléstől, kimerültek a csimpaszkodó díszek súlya alatt.

Régebben minden évben új függőket vettem, más színű masnikat kötöttem, a következő karácsonykor új színben pompázott a fa. Mostanra, mintha csak kimondatlan megállapodást kötöttünk volna, pár éve állandó a díszállományunk, amelyhez azért mindig csatlakozik egy-egy kedves, odaillő darab.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Varázserővel bírhat, úgy hiszem...... Hazaértem, átvedlettem játszósruhába, felgumiztam a hajamat a fejem tetejére, ahogy szoktam, s mikor a hirtelen összedobott vacsoráját a reggelizőspultra tettem, Ő felült a jómagas székre falatozni, én meg leheveredtem a konyha közepére.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Ő nem nálam lakik, a lelőhelye sem ismeretes, de annyira bájos és figyelemreméltó egyénisége van, hogy be kell mutatnom.

Úgy szeretnék ilyenek varrni! Mindegyiknek lenne neve, s ott sorakoznának a picinyke ajándékboltocskám polcain, élménypillanatszerzési szándékkal. Dejó lenne!

A villanykörtéink többnyire lámpabúrára várnak még, sőt, van ahol csak a kék- meg zöld műanyagborítású drótok lógnak ki a falból, fekete ragacsosszalaggal elkötve. "Na és, nagydolog, majd egyszer lesz lámpátok is mindenhol!"-mondaná a nagyim.

De van viszont számtalan -ráérősnek tűnő- kedves apróság, amire régen rábukkantam már, jóleszmajd valahová alapon, mert kezembekerültek, s mert annyira megtetszettek, hogy nem bírtam elengedni őket. Külön boldogság, mikor megtaláljuk némelyiket egy szekrénybe eldugva, vagy hirtelen bevillan, hogy pontjólenne valahová, s a végleges helyükre kerülnek, ahogy múltkor a fogasok is (Rácuppantam a fogasokra, akasztókra is. Súlyos. Ma jöttem rá, hogy az, amikor bementem egy bájos kis boltba, ahol alig bírtam lebeszélni magam a fogasokról, s már a harmadikfélét tettem vissza, erősen koncentrálva, s magamban mormogva "nemvehetedmeg, nemveheted meg"....Különösen az kellett volna, amelyik kopott deszkás volt, rajta három vas, s még valami sprágaféle is tekeredett rajta.....)

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Hiába, nekünk még mindig nem megy a reggeli rohanás, s legalább egy órába telik, míg komótosan elkészülődünk, s útnak indulunk.

Reméltem, ha résnyire nyitom a szemem, még sötét lesz egy kicsit, vagy talán éppen akkor virrad, de semmiképpen sincs még világos, ami a felkelésidőt jelzi. Hiszen annyira álmos vagyok még, olyan finom puha a párnám, olyan kényelmesen befészkelődtem, nem lehet máris reggel!?

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Az ónoseső beszorított minket a házba, egész nap esik, s ha a kutyákkal ki is kell merészkedni, még ők sem élvezik a sétát, négylábon is bizonytalanul csúszkálnak. Farkas reggel jókorát huppant a lépcsőn, amitől délutánra púpot is növesztett az alkarján, sajog a háta is. Így aztán megnéztem, lapul -e valami kedvünkrevaló film a polcokon, s rögtön találtam, nem is egyet.

A celofánborítást sem szedtem le róla, mióta megvettem, talán egy éve is lehet már, hogy megnézésre vár. Elragadó, romantikus történet, igazi sírósnevetős, vasárnap délutáni lélekmelengetésre ajánlva. Meseszép tengerparti tájakra repít, csodálatos színésznőkkel, tüneményes házban játszódik, ahol minden egyes bútordarabra megjegyeztem, hogy nekem olyan bizony nagyon kellene. Mostantól vadászni fogok egy régi, kopott pirítóstartóra:-)

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Hátradölök a forgósszékembe, felteszem a lábamat az asztalra, becsukom a szemem, s meghallgatom.............

Hivatalos beosztása szerint nálunk "kertipad", tavalyelőtt vettük egy leárazáson, két székkel és egy asztallal együtt. Mindig is tetszettek a hasonló, fonott padok a magazinokban látott fotókon, főleg, ha már egy kicsit megkoptak az időjárástól meg a használattól.

Mikor egy őszi, esős napon átmenetileg behúztuk az étkezőbe, hogy majd később lekerüljön a pincébe, s ott várja ki a jövő tavaszt, az ebek rögtön rákifliződtek, s kijelölték maguknak. Olyan nagyon szeretnek odafeküdni, hogy nem volt szívünk levinni, inkább leterítettük a matracát kockáspléddel, s meghagytuk nekik azétkező egyik oldalán, a hosszú komód melett.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Vonakodtam az éjféli sétától, okulva a délelőtti villámkirándulásunkból, amikoris a jeges szélben a combomra fagyott a nadrágom, s annyira elgémberedett a virgácsom, hogy alig bírtam bepakolni magam a kocsiba, az arcomra meg ráfagyott a jegesrémület, s egy időre konzerválta a vonásaimat.

Ő egész nap a dolgozóban kuksolt, hétfői előadásának anyagát bütykölte, én pedig délután visszabújtam az ágyba a könyvemmel, de igen hamar összefolytak a betűk, elkornyadtam, majd bő négyórányit durmoltam. Hogy mégse kerüljön erre a napra lustaságos, semmittevős fenéknövesztő cimke, ezt követően erősen sajnálva magam, levonultam gyalogolni egyet a futópadon, majd késő este mégis kötélnekálltam, s betársultam a kutyasétáltatásba.

Egymásba csimpaszkodva araszoltunk a jeges úton, amikor a domb aljánál bevágódott három reflektoros autó, majd még kettő, s egyenesen felénk tartottak. Pörögtek a kerekek, csúszkáltak a jégpáncél tetején, mi pedig csodálkozva bámultunk lefelé, mert a környékre egyáltalán nem jellemző ez a forgalom. Ekkor a lámpafényben feltűnt egy hatalmas állat, döcögött felénk, s pasi elkiáltotta magát "Te jó ég, mekkora tehén, rohanj be a kutyákkal!!!" Még hátranéztem futás közben, s láttam egy négylábú, nagydarab kutyafélét, de nem tudtam alaposabban megnézni, egyrészt mert messzebb volt még, meg sötét is volt, másrészt meg igyekeztem beterelni az ebeket a kerítésen belülre, nehogy összetűzésbe keveredjenek egy hatalmas kutyával. Gondoltam, csak a méretét akarja nyomatékosítani a "tehén" jelzővel, eszembe sem jutott, hogy tényleg az is lehet.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Gondoltam, hetekig elszöszmötöl majd az apró darabkák összeillesztésével, vakargatja majd a fejét a százharminc oldalas mithovaillesszünk leírást olvasva, de karácsony után már a helyét kerestük az elkészült pirosautónak.

Hónapokkal ezelőtt hallottam meg a lelkesedését, mikor meglátta egy bemutatóterembe, s azonnal szervezkedésbe kezdtünk Meskével, hogy megszerezzem neki a fa alá. A homlokom is gyöngyözött, mire betuszkoltam a ruhásszekrényem alsó polcára, az itthoni játszósruháim közé becsomagolva a méretes dobozt, ahol legkevésbé feltételeztem, hogy rábukkanhat, ha esetleg ruhával szeretne meglepni, s keresi a méretcimkéimet.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Sosem lehet tudni ugye, hogy mikor van szükség a sapkagyűjteményem bérbeadására, meg persze azt sem, hogy hányan állnak egyidőben sorban, hogy fázós hajhagymáikra fejfedőt húzzanak, így teljesen egyértelmű, hogy nem állhatok le a kollekcióm bővítésével.

Nem volt elég a zúzmarázódás, nagy hóesést kívántam, s lám, az év első reggelén, a hajnalig tartó szilvesztericsocsózástól megfáradt kiscsaládi csapatunk hófedte tájra ébredt, s a hatalmas pöttyök sűrűn, kitartóan szálldogáltak tovább.

Ha mégis az év első napját kell nézni, s nem az előző utolsóit, nem bánom, mert ez is tökéletesen kerekre sikeredett. Azokkal tölthettem, akiket szívből szeretek, rengeteg ölelést és puszit gyűjtöttem be az öcsémtől, az unokatestvéreméktől, megszorongatott Anyika és Joepapa, s nem utolsósorban ott voltunk mi kettek, Piroska és Farkas:-) Na és persze a szőrös- és tollas barátaink.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Megtalálnak minket. Vagy mi találunk rájuk? Túl sokan kóborolnak errefelé, vagy higgyem inkább azt, amit szeretnék? Talán megérzik a szeretetünket, s a jó szimatuk révén jutnak el hozzánk?

Ha jól tudom, csak az utolsó napon lehetne használni, mégis már napokkal az óévbúcsúztatás előtt durrognak a petárdák, hangjukkal rémisztgetve a kutyákat.

Az ebekkel sétálgattunk késő este, s mikor visszaértünk a dombtetőre, megláttuk Őt a házunk előtt csóválni. Besiettem a három sajáttal a kertbe, nehogy a bandeszellemből merített vakmerőségből, ugatásukkal elűzzék a területükre tévedő betolakodót.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Úgy tartom, hogy amit az év utolsó napjaiban csinálunk, az lesz a jellemző a következő esztendőre, így érdemes csupa mókás dologgal elütni az időt. Nem tudom, ki találta ki ezt a badarságot, még az is lehet, hogy én, aztán osztom az igét másoknak, mintha valami komoly hagyományokra visszatekintő babona lenne, nem is tudom:-)

Namármost, gurulós bevásárlókocsival nyomakodni a tömegben, agresszív, beszólogatós, kétszálvirsliértisölős népek között, a pult mögött ingerült kiszolgálókkal, egyáltalán nem olyan tevékenység, amit rendszeresen űznék, cseppet sem kedvencem a bevásárlás.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Az telefonon- és az interneten küldözgetett jókívánságok igencsak háttérbeszorították a hagyományos képeslapos üdvözleteket, pedig mennyire szépeket lehet ám találni, s milyen jó is kibontani a borítékot, kézbevenni a szépséges papirost, s eltenni emlékbe. 

Sokáig raktározgatom az ajándékkísérőket, képeslapokat, de egy idő után elkallódnak, megkopik a tinta rajtuk, s helyüket átveszik az idei karácsonyi üzenetek. Vannak barátaink, akik minden évben elvonulnak, s készíttetnek profi képeket, melyekből kreálnak ötletes, jópofa családifotós lapokat, amolyan albumbavalósat.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Tény, hogy a rengeteg széttépett csomagolópapirral a szemétkupacokat hízlaljuk, de az is igaz, hogy varázslatos élmény volt nézni a két unokaöcskös arcát, ahogy izgatottan bogóznak, tépkednek, s kiváncsian fürkészik, mit hozott a télapó (aki az előre leegyeztetett történet szerint hozzánk is hozott nekik meglepetést, mert tudja, hogy mi is szeretjük őket).

Örültem volna, ha valamelyik nap kijöttek volna hozzánk, és a mi fánk alatt bontogatnak, de elkapta Őket valami baci, ami miatt Enci úgy döntött, hogy mi megyünk.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy a mák barna, ragacsos levet eresszen, s ezzel alattomosan elárassza a spájz középső polcának eldugott zugát?

Nekünk sikerült lekvárt csinálni belőle. Most már tudom, hogy volt itthon mák, bár biztosak vagyunk benne, hogy nem mi vettük. Talán valami házszentelős, jókívánságajándék lehet, amit valamelyik mester hagyott itt nekünk???  Vagy ajándékcsomagban lapult tavaly ilyenkor, s egy engem csak igen felületesen ismerős beiglikészítésre szánta nekem, s én jól eldugtam a nemhasználatos dolgok közé.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A dolgozószobájában találtam meg a könyvespolcon, parányi agyagfigurák társaságában, melyek a családunk tagjait ábrázolják. Milyen régen őrizgeti őket, hiszen kislányként készítettem mindet!?

 

Sokáig csak sajátkészítésű ajándékokkal leptük meg a szülőket, s a mai napig kerül valami kézzel készített apróság a vásárolt meglepetés mellé, úgy mint mézeskalács, ajándékkísérőcédula vagy botangyalka tortapapirszárnyakkal meg szalmahajjal.

Mondanám én, hogy most karácsonykor, huszonnegyedike délután, amit a szüleimnél töltöttem az öcsémmel együtt, négyesben, szép verseket olvastunk fel ebéd után, meg csillagszóróztunk, de nem így történt. Először Joepapa akart mutatni valami vicceset az interneten, majd Pöti, s lassan beszivárogtunk a dolgozóba mindahányan.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Élvezzük a gondtalan napokat, hogy kedvünk szerint telnek az órák, hogy együtt ebédelhetünk, lepihenhetünk koradélután, olvasgathatok, miközben Ő építgeti a tőlem kapott piros autót, süteményeket csipegetünk és forró teát szürcsölünk a nagybögréből, s bármikor felkerekedhetünk egy nagyot séálni a csupafehér környéken. 

Nem tudok betelni a táj szépségével, s kattogtatok vadul. Anyi és Farkas már megjegyezte, hogy ha amolyan helyszínelős sárga számokkal jelölnék, hogy merre fényképezgettem már, akkor alig maradna érintetlen terület, ami még nem került a masinám elé.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Az ég felé emeltem arcomat, s figyeltem a huncut, fehér pöttyök keringőjét, s azon tűnődtem, vajon mivel érdemeltem ki azt, amim van, s közben, mintha egy láthatlan kéz markolászná túlcsordult lelkemet, féltem........ féltettem. Miért nem maradhat minden így örökre? Buta kis kérdés...Igyekeztem elhesegetni a tolakodó szorongást.

Az öreg óra mutatója már a kettes felé cammogot, s kisebb, fürge társa csaknem elérte az egészet, mikor felkerekedtünk egy éjjeli, hópelyhes sétára a kutyákkal. Alaposan beburkolóztunk, szinte csak a szemünk látszott ki, bár a mínuszok ellenére mégsem volt olyan fogvacogtatós fagy, hiszen napok óta nem járt erre a szél, s kellemesen frisshideg volt az éjszakai levegő.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A kandallóban narancssárga lángok járták ősi táncukat, s pattogtatták a délelőtt felaprított fahasábokat, s még a vasajtót is feltoltuk, hogy érezzük a tűz melegét.

A szokásos karácsonyi menetrend szerint délelőtt mindketten elindulunk -én a napot a családommal töltöm négyesben, Ő pedig a mamájánál ebédel, majd az estebédet már a papájáéknál tölti-, s csak este találkozunk, mikor értem jön Joepapáékhoz, ahol közösen kibontjuk a csak neki- és kettőnknek címzett ajándékokat, majd hazafuvarozzuk az öcsémet, aztán végre megérkezünk a mézeskalácsházikónkba, ahol az ebek és a madarak már türelmetlenül várnak ránk.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Egészen megbújt a könyvek, üdvözlőkártyák és aranytintás tollak mögött, a legfelső polcon. Lábujjhegyen kellett pipiskednem, hogy jobban szemügyrevegyem, de rutinos angyalgyűjtőként engem nem tudnak megvezetni, rögtön megéreztem, hogy Ő lesz a következő. 

Elérni még nyújtózkodva sem tudtam, Farkas sietett segítségemre, s ahogy kezébe fogta, rögtön mosolyt csalt az arcára a suta kis figurám.

Az eladóhölgy orraközepéig lecsúszott aranykeretes szemüvege fölött figyelt, s nem nagyon értette a lelkesedésünket, pláne mikor megkérdeztük, van -e még hasonló kedves angyala a boltban. "Hát, valahol hátul még van belőle, elviszik?"-kérdezte meglepetten. Így eljött velünk mind a négy, hogy másoknak is örömetszerezzenek.

Új angyalaimmal és egy szép verssel szeretnék Nektek is nagyon boldog, meghitt Karácsonyt kívánni, forrómézesteával, forraltborral, illatos süteményekkel, családi körben vagy barátokkal, szeretetben.

Kosztolányi Dezső: Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony, 
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve…
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

 

Az igazi tesztelés holnap lesz, hiszen a jótanácsok szerint a linzernek állnia kell legalább egy napot, de azok szerint, akik nem bírták kivárni ezt az időt, már most is nagyon finom.

Túúdom, hogy nem egy bonyolult süti ez a linzer, de valahol ugye el kell kezdeni, s mivel Farkasnak ez az egyik nagy kedvence, s eddig fehértálcás előrecsomagolttal kellett beérnie, úgy döntöttem, nekiveselkedek.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Zúzmara csipkézte tájra ébredtünk, s hófelhők takarták el a napot, s ennek köszönhetően már második napja megmarad a tűjégborítás a növényeken, kerítésen, amitől meseszerűvé válik az elénk táruló látvány.

Ha kinézek az ablakon, mintha egy festményt látnék, vagy egy tündérkönyv oldalait lapoznám.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A hosszú bevásárlólistánk kezd valami komoly, titkosügynökös, speciális nyelven íródott hókuszpókusznak tűnni. Az eredeti, hét elején íródott fehér papírlap mára teljesen betelt, amin földrajzilag meghatározott csoportokat képeztem a beszereznivalókból (piac, kisközért, nagybolt, kutyakajás, cukrászda, stb.), éles vonallal elválasztva, majd jól átsatírozva a már becserkészett tételek. 

Aztán jöttek a hirtelen bevillanások, úgy mint "nade egy tepsibe be sem fér az a rengeteg kacsa???!! Kell egy új", meg "jaj, de linzert is kell sütnöm, fel kell írnom mi kell hozzá!!", s ezeket feljegyeztem egy-egy ragadósszínesemlékeztetőre, amit rábiggyesztettem az eredeti listára. Szerintem, ha bekeretezném, még akár komoly összegeket érne egy árverésen:-)

Meglepő módon reggel a süteményesnél senki se állt sorba, csak egy fiatal pár kávézott ráérősen, így betértünk, hogy felvegyük az édességeket, ha netán a linzerpróbálkozásom kudarcba fulladna. Romantikus megfontolásból még megtoldottuk a rendelést:"Kérnénk szépen azt a két rózsaszínt, kézbenelvivősen!" - amit bűnös módon reggeli helyett fogyasztottunk el...

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Nem kérhetnek adományokat, vagy állhatnak sorban egy tál meleg ételért, nem erőszakoskodhatnak a piros lámpánál az autók között, s kalapot sem tehetnek ki maguk mellé az aluljáróban. Csak néznek gyanakvón és reménykedve, s leküzdve bizalmatlanságukat, ami a számtalan visszautasításból ered, talán megpróbálnak közeledni. Mi mást tehetnének?

Az utolsó bevásárlókiruccanásból tartottunk haza, vettünk néhány linzeralapanyagot, tejet, kenyeret, meg az ebeknek karácsonyi menüt, vagyis pár csomag füstöltvirslit. Caplattunk fel a havas dombra, mikor az egyik mellékutcában megpillantottuk Őt, céltalanul, megtörten ballagott. Egy balkanyarral letértünk az útról, majd kiszálltam, és megszólítottam. Megállt, visszafordult, tétovázott egy darabig. Láttam rajta, hogy szívesen jönne. Belenézett a szemembe, mintha mondani akarna valamit, majd elfordult, s útnak indult újfent. 

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»