A dolgozószobájában találtam meg a könyvespolcon, parányi agyagfigurák társaságában, melyek a családunk tagjait ábrázolják. Milyen régen őrizgeti őket, hiszen kislányként készítettem mindet!?

Sokáig csak sajátkészítésű ajándékokkal leptük meg a szülőket, s a mai napig kerül valami kézzel készített apróság a vásárolt meglepetés mellé, úgy mint mézeskalács, ajándékkísérőcédula vagy botangyalka tortapapirszárnyakkal meg szalmahajjal.

Mondanám én, hogy most karácsonykor, huszonnegyedike délután, amit a szüleimnél töltöttem az öcsémmel együtt, négyesben, szép verseket olvastunk fel ebéd után, meg csillagszóróztunk, de nem így történt. Először Joepapa akart mutatni valami vicceset az interneten, majd Pöti, s lassan beszivárogtunk a dolgozóba mindahányan.

Eleinte csak az ajtófélfának támaszkodtunk, majd egyik lábunkról a másikra dőltünk, mint aki éppen csak beugrott megnézni valamit, majd szépen felsorakoztak az étkezőszékek, s ottragadtunk. Közel két órán keresztül néztünk rövidke megnevettetős filmeket, jeleneteket, főleg olyanokat, amikor valaki élő adásban nem bírja abbahagyni a hahotázást, meg hasonló bolondságokat, amitől mi sem bírtuk abbahagyni, s kiestünk a szánkon....

Teljesen ránksötétedett, mikor elkezdtük a szokásos, végeláthatatlan kidobós ajándékbontogatást, melynek hivatalos játékvezetője Joepapa, körpuszival kezdődik, s van szöglet, meg érvénytelen dobás, hangos kártyafelolvasás, meg hasonló családi hagyományokra visszavezethető szabályok, melyeket szigorúan betartunk.

A legnagyobb sikere egy régitípusú rágógumigömautómatának volt, mellyel Anyit leptük meg, mivel imád rágózni, így minden nap vehet magának ahányat akar, csak győzzük feltölteni neki:-)

Később visszamentem a dolgozószobába, levettem a polcról apu kicsinyített mását, s próbáltam felidézni, mikor is csinálhattam neki, de csak halovány emlékfoszlányokat tudtam előásni. Ő élénken emlékszik rá, melyik karácsonykor adtam át, még a versre is, amit kapott hozzá:-) A haja pont olyan, mint az övé, bár már inkább őszes, mint barna, de a göndörsége megmaradt, lóversenyre sem jár már, inkább pókerezget. Az arca kissé kifakult, de azért hasonlít rá, bár nem tudom, miért ilyen szigorú:-)

Joepapa jött be hozzám a szobába, nem szólt egy szót sem, mintha hallaná a gondolataimat, végigsimította a hajamat, majd mókából jól felborzolta a tetején. Kivette a kezemből a zoknibabát, visszatette a helyére, majd felhúzott a székről, átölelt, s így táncoltunk ki a nappaliba, a karácsonyi zenére. Beleszippantottam a frissen borotvált arcába, ami mindig ugyanolyan illatú (ahányszor megjegyzem, mennyire illatos, apu mindig elmondja, hogy ez ugyanaz a az arcszesz, amit régen is annyira szerettem, mindig is ezt használta), s úgy szorított, hogy belesajgott a hátam is.

Örülök, hogy megvan még a régi, kézzelkészítettapu.