Zúzmara csipkézte tájra ébredtünk, s hófelhők takarták el a napot, s ennek köszönhetően már második napja megmarad a tűjégborítás a növényeken, kerítésen, amitől meseszerűvé válik az elénk táruló látvány.

Ha kinézek az ablakon, mintha egy festményt látnék, vagy egy tündérkönyv oldalait lapoznám.

Tettünk egy korareggeli rövid sétát, majd visszetérve ismét fel kellett törni a jeget a tavon, ami immár korcsolyázásra csábítóan vastag (kár, hogy annyira pici a felülete, hogy éppen csak egy látványos forgásra lenne elegendő:-) Megnyugtató látni, hogy a meghízott jégréteg alatt még úszkálnak a halak....A kihorgászott jégtömbök közül Bendőz (aki a legnagyobb labdabajnok a négylábúak között) kiválasztotta a leginkább gömbölyűt, majd bökdöste előre, ugatta, mancsával terelgette, nem törődve azzal, hogy majd' odafagy hozzá az orra vége:-) Úgy kellett bevontatni a kertből, teljesen felpörgött.

Délután szendvicseket gyártottam, a Bcykétől kapott termoszomat feltöltöttem forró citromosmézesteával, egy kis dobozkába tettem pár darab linzert a tegnapi sütésből, jó melegen felöltöztünk, a csomagtérbe bepakoltuk az ebeket, majd beugrottunk Anyiért, s kisétáltunk a levendulásba. Igazi kirándulókhoz méltó módon már aZ út elején felettük az összes elemózsiát, megituk a melengető teát.

Kitártam a karomat, nagyokat szippantottam a friss levegőből, s hallgattam a csendet, legeltettem a szememet. Lenyűgöző a táj!

Maradtunk volna még, ha nem sötétedik ránk ilyen korán, és ha nem fogy el ilyen hamar a mézestea:-)