A tréfáskedvű napsütés feledtette velünk, hogy csupán január derekán járunk, messze még a kikelet, s tavaszi hangulatot varázsolt a hétvégére. Ha meg már kopogtat a jóidő, a hótakaró szétfoszlott, és elhiszem, hogy a karácsonyi dekoráció helyett hipp-hopp kikerülhetnek a hagymás tavaszi virágok, talán nem fáj annyira, hogy eljött a dísztelenítés ideje.

A fenyőágak élettelenül, kiszáradva lógtak a törzsről, mintha csak elfáradtak volna a karácsonyi szerepléstől, kimerültek a csimpaszkodó díszek súlya alatt.

Régebben minden évben új függőket vettem, más színű masnikat kötöttem, a következő karácsonykor új színben pompázott a fa. Mostanra, mintha csak kimondatlan megállapodást kötöttünk volna, pár éve állandó a díszállományunk, amelyhez azért mindig csatlakozik egy-egy kedves, odaillő darab.

A díszek többsége piros, legyen az kockás szív, vagy textil fenyőfa, horgolt hóemberes kiszoknik és kesztyűk, de vannak fából faragott medvék, vesszőgömbök, s a csúcsdísz is vesszőbőlfont csillag.

Farkas kedvencei a kerámia télapók, hóemberek és angyalok, melyekre Ő bukkant rá az egyik aprócska boltunkban, az enyémek pedig a kockás szívek és a rengeteg, apró maciangyal, spárgán lógva.

Bedobozoltuk az adventiszarvast, s a sok-sok télapót, melyek december legeleje óta üldögéltek a gerenda szélén, komód oldalán, a polcokon, s szerte a házban.

A levetkőztetett fát még nem húztuk ki a helyéről, egy pár napig még nálunk marad, s a bejárati ajtón lógó koszorú is megvárja, míg kibújik az első hóvirág a kertünkben.