Alig alszik valamit, s ha mégis álomra hajtja a fejét, azt csakis nappal teszi, a fáradtságtól rázza a hideg, könnyezik a szeme, de hősiesen kitart. S mindezt Anyi önkéntvállalósan teszi. Elkezdődött az élő tenisz- és kézilabdaközvetítés, melyekből egy percet sem hajlandó elmulasztani.....
Hétköznap folyamatos telefonos híradással jelentkezik Farkasnál, este pedig hosszabb összefoglalókat ad, melyet lelkes esélylatolgatás követ. Így megy ez már hosszú évek óta, s ezek ketten nagyon élvezik.
Ha hétvégére esik valamelyik jelentősebb mérkőzés, vagy magyaroknak lehet drukkolni, mint pl. a mostani kézibajnokságon, általában átvonulunk Joepapáékhoz, hogy együtt csápoljunk, bosszankodjunk a bírók jogtalan sípolása miatt, kommentáljuk a történéseket, s főleg, hogy komoly családi erőt felmutatva, összehangoltan szurkoljunk.
Kislányként mindig sajnáltam a kapusokat, mert úgy véltem, csakis úgy lehet, hogy a háló őre abból lesz, akit valamiért kiközösítettek, s ez jutott csak neki. Ő pedig szomorúan bekullog a négyzet közepébe, s ott cidrizik, hogy majd valaki jó erősen eltalálja....Én még a kidobósjátékot sem szerettem tornaórákon, amikor kötelezően és értelmetlenül rohangászni kellett a pöttyöslabda elől, s a vége mindig az volt, hogy előbb vagy utóbb, jókorát csattant a tornasor minden tagján.
Anyi a közvetítések között -amikor energiát kéne gyűjtenie, s lebodorodnia egy röpke szunyókálásra- nekiveselkedik, hogy átcsalogatós ebédet kreáljon nekünk. Az anyák tévesen azt hiszik, hogy az embert főként a bélbojhai hajtják haza.......
Ma is vonulunk, hiszen este megint lehet drukkolni a kézilabdafiúknak.
Hajráááááá magyarok!
