Varázserővel bírhat, úgy hiszem...... Hazaértem, átvedlettem játszósruhába, felgumiztam a hajamat a fejem tetejére, ahogy szoktam, s mikor a hirtelen összedobott vacsoráját a reggelizőspultra tettem, Ő felült a jómagas székre falatozni, én meg leheveredtem a konyha közepére.
A falatok között elmesélte, mostanában többször is előfordult, hogy fogja a díszpárnát, majd lebaktat az éjszaka közepén a konyhába, mikor álmatlanul forgolódik és nem tud aludni, lefekszik a konyha közepére, ahol a koromsötétben csak a hűtő kék fénye mutat utat, s ott megnyugvást talál.....
Van úgy, hogy ráérős, hétvégi délelőttökön, a reggelielőkészületek közben Ő lemegy a kutyák mellé a padlóra, hogy megszeretgesse őket, majd valahogy én is ott kötök ki, s így telik el akár pár óra is, hogy ott beszélgetünk, a konyhakövön.
Ahogy tegnap feküdtem a félhomályban, a pultmegvilágítós lámpák barátságos fényében, kitárva a vágtagjaimat, s fejemmel a plafon felé nézve, ahol olyan megnyugtatóak az alapzajok is, mint a jegesmacihűtőnk enyhe brummogása, s az általa gyártott jégkockák ritka koppanása, próbáltam megfejteni a hely titkát.
Olyan oda lepihenni, mintha a tengerbe merülnénk le, ahol a víz felett tombol a hőség, zajonganak a messzi strandolók, de ha lebukom a hideg vízbe, megszűnik a külvilág. Mintha a hétköznapi gondköd oda nem tudna leszállni..Valahogy így.
Talán ez egy bűvöskő.
