Egyáltalán nem hiányzott a folytonos csörgés, a mindigelérhetőség érzése, de két nap után úgy éreztem, mégiscsak ideje lenne elmenni a mobilomért Anyiékhoz, ahol a vasárnapi drukkolás hevében elhagytam.
Csupasz lábáról gyorsan lerúgta a papucsot, s kapkodva belebújt ajtó előtt sárosan várakozó kinticipőjébe, hófehér kapucnis köntösét szorosan összefogta, kezében egy színes zacskót lóbázott, aprókat lépve, óvatosan közeledett a kapu felé a vizes macskaköveken.
Sietve megölelgetett minket, ledarálta az elmúlt sárgalabdás meccsek eredményeit, beharangozta, hogy húslevessel készül az esti szurkolásra (én még mindig utálom, de Farkas nagy kedvence-huncut Anyi ért a férfiakhoz:-), majd átnyújtotta a telefonomat meg a pakkot, amit tízóraira készített a kisiskolásoknak nekünk, aztán már robogtunk is tovább.
A kocsiban néztem csak bele a csomagba, amely két kisebb, átlátszó zacskót foglalt magába, mindkettőben volt banán, főttojás, és joghurt, Farkasé ezen felül még kiegészítve egy zsemleszendviccsel és pár darab szaloncukorral. Mindegyikben gondosan hajtogatott, apróvirágos szalvéta, és névreszóló kislevélke, amelyre Anyi rajzolt: az én nevem egy szívben-, az övé egy teniszütőben volt felírva..................
