Piroska és Farkas

Barátnőm telefonon reklamálta, hogy eltűnt a szivárványos fontosdalom a füzetemből, amit már régebben beszerkesztettem, nadeakkor hol van most, miért nem hallja. Neki is fontosdal. Tegyem vissza. Jó.

Kellemes, napsütéses kirándulásunk után mézestejeskávézásra vágytam, felfedezős új helyen, nagy fotelokba süppedve kívántam kevergetni forró italomat, hosszú kanállal piszkálni a kemény tejhabot, szaglászni a tetejére hintett fahéjj csiklandozós illatát, de Anyi és Farkas, a két levesrajongó leszavasztak, mivel otthoni borsólevesre éheztek.....A kettő pedig lehet sok.

Joepapa igazi beleske, aki szereti a pocakját (bár nem igazán látszik rajta), ölremegy a kedvenc falatokért, melyek piramisának csúcsán található a kőrözött és a fasírt is. Ez utóbbi kitüntetett figyelmet kap, rendre ellenőrzi a darabszámát, felügyeli, hogy csakis a főzelék mellé ehessen belőle aki megkívánja, és külön engedélyt kell kérni az egyedüli fogyasztásra, amelyet csakis speciális esetben adható ki általa.

Képzeletemben már régóta létezik a régi kőház, spalettás ablakokkal, gerendás mennyezettel, kopott falakkal, használatban kifényesedett kővel, melyekből gyakorta merítettem ötletet a mézeskalácsházikónk építésénél.

Most rábukkantam egy hasonlóra, melyet már nem csak akkor láthatok, ha becsukom a szemem, tényleg ott áll a levendulamezőkkel övezett, ősfás kertben, s vendégházként üzemel!!!!

Eddig úgy tudtam, hogy a hét napjaiból ugyanannyi van, és ezek szépen, sorban jönnek egymás után, sehol egy sormintahiba. Akkor miért érzem úgy mégis, hogy sokkal gyakrabban van hétfő, mint pl. kedd vagy szerda?

Az is valószínű, hogy szombatokból van a legkevesebb.....Szinte alig.

Lehet kockás, rózsás, kispötyös, vagy csíkos szövetből varrt, horgolt, bogykókból vagy gombokból fűzött, ágakból szőtt, ha szívesen készült.....

Nálam is lóg a képeken láthatókhoz hasonló, az éjjeliszekrény gombján meg az öreg ruhásszekrény rozsdás kulccsán (még nem fotóztam le), de persze még nem elég.

Ültem a gépem előtt, elmerültem a prezentációszerkesztésben, s vadul vertem a billentyűzetet s könyökömre támaszkodva, bánatos spánielszemekkel hallgattam a bizalmamba fogadott kollégáim véleményét a kialakult helyzetről, szerintük mit is kéne tennem, ők hogyan cselekednének, ha a helyembe képzelik magukat (sajnos egyikük az elmúlt héten felmondott, bár az Ő szempontjából ennek örülök, de hiányzoni fog, mert számomra igen kedves, értékes, ölelgetnivaló ember), mikor Tócsa megjelent az ajtóban.....

Tegnap délelőtt lelkitunnnnning végett meghallgattam a kivonulásaláfestő zenémet, (ki tudja, mikor lesz rá szükségem, ha még én magam sem döntöttem el) méghozzá elég hangosan, ami egyáltalán nem szokásom, mert bár gyakorta zenélek pihenésképpen, de amikor dolgozom, szeretem azt csendben tenni, ezért is jó, hogy külön szobában tevékenykedhetek. 

Receptre írom fel mindenkinek.

Ha jól emlékszem, ha a nap végén rókásat nyomtak a gyűjtőfüzetünkbe, az nem jelentett jót, így aztán igyekeztünk, hogy csak macik és kakasok kerüljenek bele. Ez akkoriban nagyon is fontos volt. Anyika is alkalmazta a jólbevált nyomdagyűjtős módszert a kistanítványainál, s meg is őrizte a régi darabokat a hamarosantalánleszi kisunokájának.

Ikerunokaöcsikéimet szeretném meglepni egy szépséges, fából készült készlettel, (biztosan élveznék ezt is, ahogy a méretes rajztáblát, amit vettünk nekik, melyre minden alkalommal felrajzoltatják velem az egész családot, és az éppen aktuális rajzfilmkedvenceket, most pl. pitykeőrmestereket firkáltam, ők pedig színes ceruzákkal összefirkálják kiszínezik) de itthon nem láttam a képen láthatóhoz még csak hasonlót sem. Pedig ez annyira bájos.

Ha el tudnám képzelni, hogy a falamat beborítják a Piroskák, akár ilyet is vehetnék, bepakolhatnám a kosaramba, mert választék az bizony van.

Csak éppen nekem nem igazán tetszik.  Ha mégis vágyna valaki rá, itt vannak vegyestündéresek is.

Most már legalább váltunk pár szót, ha véletlenül felveszem a telefont, s a vonal túlsó végéről Ő hallózik, de a kellemes, hosszas beszélgetések ideje még nem jött el. Azért remélem, ha egyszer majd unokái lesznek, nem zárkózik el a meghitt nagypapás kötődés elől, sokat mesél majd a gyerekkoráról nekik, s bepótolja azt, amit a fiával elmulasztott. Mert van mit. 

Ő Farkas apukája, akinek az édesapja hajóskapitány volt, és sokszor magával vitte a fiát egy-egy rövidebb tengeri útra. Furcsa, hogy erről a hírhedten bohém, nőszédítős nagypapáról még csak egy képet sem láttam (korán meghalt, így pasi sem ismerte), pedig úgy szeretnék.

Ezek kérem pucckutyák, nem esznek csontot, nehogy megakadjon a pocakjukban, csakis száraz ebeledelt, májkrémmel vagy tasakoshúsossal keverve, vagy maradékkal vegyítve, időnként főzök nekik tésztát vagy rizst, netán tojásrántottát. Na és persze minden általunk fogyasztott eledelből kapnak egy-egy falatot, egyrészt mert úgy tudnak nézni, másrészt mert miért tagadnánk meg tőlük, ha ettől boldogok, s milyen rossz lehet nekik, hogy a tökéletes szimatukkal kiszagolják a finomságokat, mi meg előttük lakmározunk.

Szép novemberi délelőtt kirajzottunk a kertbe, s átadtuk Anyi ajándékát a négylábúaknak, az Ő szőrösunokáinak küldött velőscsontokat. Ők azon nyomban rávetődtek a szerzeményre, mohón rágták, s három felé fordulva helyezkedtek el, nehogy valaki megkóstolja a másikét. Bő egy órán keresztül rágódtak rajta, mikor elvettük tőlük, már ami maradt belőle, főleg Alfici darabkájából, amit olyan aprócskára faragott le, hogy attól tartottunk, még a végén lenyeli egészben, minthogy átadja nekünk.

Aznap este táncelőadásra mentünk, Mámor barátom meghívására, aki maga is vadul lóbázta a lábát a színpadon, s megmutatta nekünk, milyen lenyűgöző és sokféle tud lenni a néptáncunk.

Vagyunk így egy páran....Pont a hangulatomnak megfelelő az aláfestés...Beborultam.

Megrugdosnám a gépemet, kigáncsolnám az asztalom támaszkodólábát, ha nem lenne Ebarátom, akinek utána rendbe kéne tennie a számítógépemet, neki meg csípem a fejét, úgyhogy csak ezért viselkedem.

Búcsúzkodás után visszaszaladtam a kocsiból, hogy mégis kölcsönkérjem a fotót,  bár úgy hittem, nem szívesen adja majd oda, hiszen láthatóan nagy becsben tartotta, kiemelt helyet kapott az íróasztala fölötti falon. Nem szólt semmit, leakasztotta a szögről, átnyújtotta nekem, majd olyan erővel szorított magához, hogy kiszisszent belőlem minden levegő.

A képen a Nagyim magyaráz, mögötte pedig Hali és az ikerlányok, nagynénim és Anyika.

Hiányoznak az aprócska, fénylő karácsonyi gömböcök, az általuk odavarázsolt hangulat, mióta leszedtük és bedobozoltuk az összeset.

Azóta keresek valami hasonló fényfüzért, ünnepektől független, nemgiccseset, amelyet tükörkeret fölé vethetek, s mint megannyi pirinyó szentjánosbogár, esténként mindig ott pislákolna nekünk. Egyelőre sehol sem találtam szépet.

Emlékezve kétszemélyes költöztető kórusunkra......

Babits Mihály Miként szélcsendben a hajó 

Miként szélcsendben a hajó
lelkem ma veszteg úgy lebeg
vitorla nélkül! - Ah be jó,
hogy most melletted ülhetek!
Talán megállt a vén Idő
s mi ketten élünk már csupán -
ó milyen édes lanyha hő,
mily édes lanyha délután.

Hogyan magyarázom majd el, miként értetem meg majd Velük, hogy a délutáni szunyókálás a legjobbdolgokazéletben-listán igen előkelő helyet foglal el, amikor ovisként a többi csattogsszárnyú falepketologató társamhoz hasonlóan, engem is nehezen lehetett odaszögezni a kinyithatós kempingágyra....Most bezzeg alig várom, hogy sikerüljön úgy szervezni egy-egy hétvégénket, s legalább az egyik nap lebodorodhassunk egy édeskettes koradélutáni durmolásra.

Ő még ebédutáni megbeszélést tartott Joepapával a tőzsdéről, a pókerkörökről és az új közös kapcsolódási pontjukról, az amerikai fociról, mikor én már a fülét rágtam, s aggódásomat fejztem ki, hogy lemaradunk a vasárnap délutánra betervezett, áhított szunyókálásunkról.

Tátott szájjal képes nézni a rajzfilmeket, teljesen kikapcsolják. Most ez a legújabb, amit levadászott magának egy gyerekcsatornán, s számomra érthetetlen, mit lehet szeretni egy ilyenen, ami (a beszúrt bemutatóval ellentétben) szinte másból sem áll, mint sziszegésekből, csihi-puhi kalimpálásokból, a főhős meg valami hegyet akar megmászni, de általában odafagy, amikor valami mesterféleség hangja bíztatja odaföntről, hogy ne adja fel, úgyhogy végül összeszorított fogakkal, zúzmarás szemöldökkel néz, és nem adja fel.

Egyébként akkora szemei vannak, hogy betöltik az egész arcát, az ajkaira meg egyáltalán nem mondhatom, hogy teltek és húsosak, szerintem a rajzoló aznap bedurcázott, mikor a száját rajzolta, az állára meg szavakat sem találok, mer' az olyan, de olyan....

Beszéltem hozzá, s egy idő után vettem csak észre, hogy egyáltalán nem figyel rám, inkább a vastagszögletesszemöldökűért szorít, olyannyira, hogy még a kanál is megállt a kezében félúton, s csak a feszült helyzet enyhülését követően jutott el a joghurt a szájáig..........

Belebújok Joepapa kintipapucsába, felkapom Anyi játszóskabátját -azt, amiért nem kár, ha Mici felugrik az ölembe, majd a szeretetdagasztás közben néha beleakad a körme- s így járjuk körbe a kertet. 

Büszkén mutatja a sziklák között elburjánzott kövirózsákat, amelyeket régebben nem is kedvelt annyira, de mikor nálunk feltúrták a terepet, átköltöztettem hozzá az összeset kölcsönbe, s azóta megszerette az összes kis pozsgást, hát maradtak.

Akkor láttam hasonlót, mikor kórházban jártunk látogatóban lábadozó rokonunknál, s a folyosón mamuszos, csoszogva haladó nénikék pongyolája alól kivillant. 

Átvennem is egyedül kellett, mivel Ő veszélyt szimatolva elhúzta a csíkot a teraszra, hogy onnan kuncogjon rajtam összegörnyedve, miközben a drágamamája előhúzta az ajándékomat, eme vágyölős pizsamát......

Imádott nagyijaim is bele tudtak nyúlni néha egy-egy tenyérnyi rózsás hálóingbe, vagy volt olyanom is, aminek hegedülős macskák ültek a mellkasán, esetleg strasszból kirakott napocskák kergetőztek rávarrt kékfelhőkkel a hátamon, de azokban az alvósszerkókban volt valami báj, ami ebből a barackvirágrettenetből hiányzik.

Nem duzzognék annyira ezen, ha csupán az ízlésére vagy a pénztárcájára foghatnám a választást, netán hasonló stílusú darabokat látott volna rajtam valaha is, de egyiket sem pipálhatom ki.

Egyrészt nem is kedvelem a hosszúujjas-lábas alvósokat, sokkal inkább a kisgatyósvállpántosakat, rövidke hálóingeket, apró kis csipkével a szélén, vagy lehelletnyi fodorral a kivágása körül, ici-pici masnival az elején (itt nem említem a csupacsipke, csakleszaggatnivalósakat, mert azokban kényelmetlen aludni). Egy darabig kerestem hátul- vagy előlgomblolódós kezeslábasalvóst, ami nagyon kényelmes lenne, ha nem csak babákra lehetne kapni, és léteznének nőies darabok is, de én még nem találtam (kicsit hasonlít a régesrégi csíkos férfifürdőruhákra, csak nyilván bővebb és puhább anyagból készül).

Viszont szerzett néhány kellemes percet ez a lankasztó ruhadarab, mert arra nem vetemedtem, hogy felvegyem, de gyakran fenyegetőzöm vele pasi felé, hogy egyik este megteszem, s csak azért nem mertem mégsem, mert Ő meg visszavág azzal, hogy akkor majd jól lefényképez ebben a nénikésalvósban, azt meg azért mégsem.

A főváros zajától távol, aprócska dombtetőn található házikó kertjéban kiadó egy bájos, magasföldszinti cinkelak.

Természetes anyagok felhasználásával készült, újépítésű ingatlan, kilátással a közeli dombokra, mezőkre, tavacskára. A házikóhoz tartoznak különféle fonott etetők, kerti fürdőhely, kőitatók. Fiatal madárpár vagy egyedülálló madármamák részére kitünő lehetőség.

Dehogy csípkedem magam, úgyis késnek majd, ha egyáltalán megérkeznek még ma azok a szőnyegek -gondoltam, s ebből kifolyólag nyugodtan szöszmötöltem tovább az irodában.

Persze nem az előre leegyeztetett napon szállították ki, mivel a papiron jelzett péntek reggel hívtak miket, hogy rosszul mérték ki a darabokat, s valami nem stimmel a fűszőnyegekkel, nagyon sajnálják, így mégsem jön ki az öt darab, csak négy, szóval az egyszerleszbabaszobába nem jut belőle.....Ó ugyan, ilyeneken már nem akadunk fent, lényeg, hogy ne legyen akkora, hogy ne lehessen kigurítani a hálószobába, s a fele feltekeredik a falra!

Héthatárból is meghallja, amint a kocsink befordul az Anyiékhoz vezető útra, de ha ennél is messzebbre csábítják a szagok és a vadászösztöne, a fütyüléshez hasonlatos kurjongatásomra (mert ugye képtelen vagyok megtanulni a fütyülést??!!) olyan iramban tép hazafelé, majd kidönti a kerítést, ahogy átvetődik rajta.

Búcsúzásként mindig kikísér minket, s először a lépcsőről bámészkodik, reménykedve, hogy mégsem hagyjuk el a szülői házat, majd mikor meggyőződik róla, hogy távozási szándékunk mégiscsak komoly, felugrik a kerítésoszlop tetejére, onnan követi az eseményeket.

Jólesik hallgatni. Lélekmelengetős, búfelhőket messzire elfújós, bánathalványítós dalok.

Olyan érzés, mint amikor a nap végén didergősen hazaérek, ledobom a táskámat az öreg padra, felakasztom a kabátomat, levetem a ruháimat, s belebújok abba a finom, meleg, kinyúlt kötöttpulcsiba, ami annyira szeretek. Simogat, ahogy körémtekeredik, szeretem a hordástól kibomló szálait, hogy olyan nagy az ujja, ha akarom, belehúzhatom az egész kézfejmet, s ha leülök, mintha csak egy csigaházba bújnék menedékért, felhúzott térdeimet is befogadja, hogy csak a két zoknis lábfejem kalimpál kifelé.

Belenyilalt a felismerés: neki éppen ma kell az a lemez, majd meglátom mennyire élvezem majd a rajta lévő dallamokat, a szöveget, az egészet. Nem tudtam lebeszélni. Neki lett igaza, kedvelem Bartók Eszter zenéjét. Mindegyiket. Napok óta hallgatjuk, s szeretem, hogy szereti és megmutatta nekem ezeket a kedves, bájos, meleg, puha dalokat.

Nem először vettem fontolóra. Elegánsan belibbenek, kedvesen mosolygok majd bájosan előadom a mondandómat, keményen ellenállok a felajánlott fizetésemeléseknek és egyéb kecsegtető ígérgetéseknek, majd pátintve sarkonfordulok, s ahogy az az amerikai filmekben lenni szokott, kartondobozba dobálom a cuccaimat, hónomalákapom a gömbakváriumot az egyszem aranyhallal, majd emelt fővel távozom. Örökre.

Miközben öles léptekkel vonulok, hátradobom a hajam, s búcsúzóul a vállam fölött odavetek egy humoros ámde epés kis szurkamegjegyzést a vezetőségnek, majd begyűjtöm a kollégák elismerő pillantását, végignézek rajtuk, ők tapsolnak és irigykedve éjjeneznek, a lányok pedig a könnyeiket törlik. Hagyom becsapódni magam mögött az ajtót, s elégedetten szippantok a benzingőzös levegőből, élvezem a szabadság édes ízét.

Ez egy pocsék munkanap volt. Csalódtam. Megint. Balek vagyok. Mindig. Nem tanulok belőle. Most sem.

Kár, hogy nincs gömbakváriumom.

Továbbra is vagdosom az újságokat, s van úgy, hogy egész oldalakat tépek ki, s fűzöm le a nekemtetszős ötleteket a harmadik házasdossziémba. Így próbálok elszakadni a régebbi kiadványoktól, amelyek évek óta dobozolódnak nálunk, attól tartva, hogy hátha pont azt keresem, ami csakis azokban található.

Amióta otthon is tudunk csatlakozni a világhálóra, már a gépeket is leterhelem a tetetmes házasképgyűjteményemmel, melyeket még rendszerezni sem volt időm, de hátha egyszer még jól jöhetnek, ha pl. megint belevágnánk egy építkezésbe, vagy egy későbbi átalakításba. Idővel néhányat itt is csokorba rendezek majd.

A hivatkozásokon átsuhanva megállapodott a szemem ezen a meseösszegyűjtőslinken, melyre rákattitntva ott találtam magam a piroskás mesék között!?

Bár beajánlóm neve ott áll a blognevem mellett, nem ismerem, fogalmam sincs, ki lehetett az, aki feltette oda a füzetemet.......Megtisztelő, de szerintem csalódást okozok azoknak, akik az aláírt ajánlás alapján idetalálnak, s a kalsszikus mesevilág helyett az igazmeséimmel néznek farkasszemet...

A rozsdás kis harangocska meg a télapó még mindig ott himbálódzik a bejárati ajtónkra akasztott koszorún, s ott is hagyom, míg be nem szerzem a tavaszi díszítést heylette.

Addig is lefűzöm itt a tavaly talált karácsonyi koszorúötleteket, melyekből talán idén lesz időm és kedvem, s megvalósításra kerül valamelyik. Legalább itt megtalálom, ha kell.

Joepapa hevesen tiltakozott és sértésnek vette, hogy rávilágítok a két hiányossága közül az egyikre, olyat kérek tőle, amit nem tud teljesíteni, Ő, aki egyébként mindenben kiemelkedő. Csak rajzolásban és éneklésben gyenge. Hiába magyaráztam el neki, hogy nem feltétlenül a falra szeretném kitenni az alkotását, csupán egy kísérletet végzek, sehogysem állt kötélnek.

Anyi viszont jókedvvel gyűrte fel a pulóvere ujját, s rögvest nekiállt, hogy az asztalon heverő golyóstollal lerajzoljon minket, s alkotás közben gyakorta felnyerített,  mint pl. mekkora lett Farkas egyik cipője, vagy hogy tudok így állni ebben a nevetséges, magassarkú cipőben???!!!

Hát én aztán honnan tudjam, nem én vettem fel, Ő rajzolta ránk!!??:-)

Bekötni nem tudom, hiszen ha rátekerem a gézt, nem bírja kinyitni a száját, meg egyébként is lepiszkálná, ha nem vagyunk résen. Lefertőtlenítettem barnalöttyel, amitől most úgy néz ki, mint aki csokikrémben torkoskodott.

Várható volt, hogy egy ellenségeskedőbb eb megelégeli Fügi állandó orrbenyomakodását, hogy minden kerítésen beszimatol, hepciáskodik az ottlakó négylábúakkal, s hiába a tiltás, csakazértis belógatta megint.

A sarkon lakó kertikutya egyébként is egy agresszor, utálja, ahogy a mieink lenézően elsétálnak a háza előtt, s időnként mind a hárman visszszólnak az ő fenyegető, húzzatokaterületemközeléből ugatására, majd odajegyzetelnek eggyet a közelébe....

Hát most jól megkapta szegénykém, három helyen is kilyukadt a szimatolója.....

Megrendelnéd -e kisdeded hasonmását műanyagból? Igazán érdekelne a a babavárók és a már babázók véleménye is, vajon csináltatnátok -e az eredetihez megszólalásig hasonló nemigazit?

Aprólékos mestermunka, az biztos. Babáztam volna hasonlóval copfoskoromban, de az mégiscsak furcsa lett volna, ha egy napon a kezembenyomják a saját babahasonmásomat....

Útban az iskola felé elosztogattam az uzsonnámat a kóborkutyák között, aztán kaptak belőle a kerítések mögül lelkesen csaholó farokcsóválók is, de mindez nem pótolhatta a sajátkutyát, amire mindig is vágytam. Elképzeltem az én négylábúmat, ahogy rámemeli majd a szemét, összebújva alszunk, odafúrja a fejét az enyémhez, ha szomorú vagyok, ahogy szaldunk az utcán, bírkózunk a földön, s tudtam, mennyire nagyon rajongunk majd egymásért. Alficival minden kutyásálmom teljesült.

Tárgyaláson ültem, mikor telefonhoz hívtak. Alig bírt megszólalni, kereste a szavakat. A könnyeit nyelte. "Két hónap????? Hogy ennyi ideje maradt?.......... próbálj megnyugodni, este megbeszéljük.." Próbáltam, de nem ment. Az öltönyös fiatalmeber megértő volt.

Édes mogyorókrémre vágyakozom. Nagyon. Mindig is izgatott, hogy meg bírnék -e enni belőle egy egész bödönnel, de sosem próbáltam ki. A bűnösélvezetek listámon szerepel, vastag, piros betűkkel szedve, hogy messzire elkerüljem a kísértést. Kerülöm is, de akkor meg mégis miért kísért?

A piroszászlós napok előtt különös erővel tör rám a rémes mogyorókrémvágy, s elképzelem, ahogy törökülésbe helyezkedem, lassan lecsavarom a műanyagtetőt, de olyan finoman teszem azt, hogy ki ne hagyjam, amint kipukkan a légmentesen záró fóliatető, apró pici szisszenést hallatva, s csukott szemmel kivárom, míg orrom végét elérni az édes illat.......Majd belemeríteném a nagykanalat, s már nem lenne megállás.

Sosem tettem meg. Talán ha mégis engedélyezném egyszer magamnak, megszűnne a vágy..... Vagy belesüppednék az édes bűn mogyorókrémmocsarába örökre?