Piroska és Farkas

A legnagyobb motivációs tényező a "miértkellvégreletenniajogsit-listájukon" a következő volt: megnézni Anyi és Joepapa arckifejezését, mikor begurulnak az új kocsival a házuk elé.

Az én későnérős, de annál tüneményesebbcukorfalat öcskösöm tavaly megelégelte az állandó szülői zaklatást, a szurkálós célozgatásokat, akadékoskodó rákérdezéseket, majd az állapot stagnálásából eredő nemisvicces humorbombákat, melyek mindegyike a szülői házban érte, s úgy döntöttek Liussal, hogy végrevalahára papirt szereznek vezetéstudásukról, majd pedig megveszik életük első négykerekűjét (ha leszámítjuk a pótkereskesbicaját, meg a pedálos, piros versenyautóját, mellyel kispiskóta korában a tetőteraszon repesztett nyaranta).

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

"Megmutatom Neked, milyen az, amikor arra kényszerítenek, hogy beüljek egy utálatos autóba és vezessem!" - toltam elé egy régi fényképemet, ami után feltúrtam az összes kiskori albumot. Meg kellett támaszkodnia a székkarfába, s még a könnye is kibuggyant a nevetéstől. "Ezt az arcodat jól ismerem, most is szoktál így révedezni!!!!"

Az elmúlt tizenöt év alatt, mióta együtt gurulunk az utakon legalább ugyanennyi autó volt a fenekünk alatt, ha nem több. Volt közöttük szétesőstrabant a legelején, aztán kedvenc, öreg terepjárósvillantós, ami már akkor a tizenegyedik születésnapját ünnepelte, amikor megvettük, meg vadiúj részletfizetős ezüstvillám amit mégsem szerettem, családinagyböhöm, amellyel körutaztunk kettesben míg el nem lopták a házunk elől. 

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Ha kiszúr valamit a polcon, komód tetején, asztalon, konyhapulton, megáll előtte, majd feszülten figyeli a céltárgyat. Mikor úgy látja, senki sem veszi észre, halkan morog, nyüszög, hátha felfigyelünk rá. A harmadik fázisban már "mutogat", vagyis szaladgál a megfigyelőállás és a lábunk között, felszólítva minket a terepszemlére.
Nem mindig egyértelmű, mi az, ami felkeltette az érdeklődését, ilyenkor felemeljük, hogy mutassa meg, mit szeretne. Most éppen Lius nőnapos virágát pécézte ki, amit addig fixírozott, míg végül megmutattam neki közelről. Letettem a földre, hogy lássa, ez nem egy izgalmas labda, vagy sípolósjáték. De úgy tűnt, Bendőzt mégis megfogta valami benne, mert rögtön böködni kezdte az orrával, mire a pozsgás visszavágott, s beleszúrt a szimatolójába. "Fúúúúúj, nem szabad, ez nem a tevirááágod!"
Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Az igaz, hogy a kötelező iskolai szurkálósdinál is elsők között akartam lenni, akikbe beledöfi a fehérköppenyes nagyember a tűt, de ezt is csak azért, hogy hamar túllegyek az egészen, s ne kelljen végignéznem, ahogy a többiek egymást hergelve lerágják a körmüket, görcsösen topognak a padlón, vagy idegességükben felpiszkálják a váróban álló padokból kiálló szálkákat. Bátorságversenyt még sosem nyertem.

Eddig. Merthogy igen neves indulókat sikerült magam mögött hagynom Vörösbegy túlélőtúráján, s egyedül értem fel a Mesterrel a legmagasabb pontra, túléltem minden megpróbáltatást, így most élvezhetem az új blogírógépemet, mellyel bepötyögöm ezt a mostani, bátorságeldicsekedős jegyzetemet.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Sorban ugrálnak fel összebújásra jelentkezve, ahogy bekuckósodom a süppedős nagyfotelba, vagy ledőlök a kanapéra, kockásplédbe tekeredve. Igénylik a közelségünket, az összekifliződős kennelfílinget:-)

 

S mivel ők minipucckutyák, nyúzhatóak, emelgethetőek, amit Bendőz kivételével (a képen is látom, amint rosszallóan morgolódik) mindegyikük csíp, de legfőképpen Farkas az, aki nem tud ellenállni, hogy megszorongassa a minthagyerekeinket.

Ismét vadul megmosok, hámozok, magozok, vagdosok, s próbálok minden értékes cseppet kinyerni a különféle gyümölcsökből. Képes vagyok újra meg újra elhinni, hogy ez most valami komoly elhatározás kezdete, s mostantól már mindig így lesz, hogy húsz percig pilinckázok reggelente a gyümölcspréssel.

Teszem ezt újabb cérnuláskísérlettől vezérelve, vagy hirtelen egészségeséletmódfokozós fellángolásból, esetleg azrért, mert rájövök, hogy napok óta nem ettem egy falat gyümölcsöt sem, így meg legalább de.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Így hívom azokat az egykor eltett írásaimat, képeket, valamiértfontos dolgokat, melyeket papírra vetettem bepötyögtem egyszer ide a füzetembe, csakúgy össze-vissza, hirtelen felindulásból, szomorúságból született, de másnapra már kevésbéborúsanlátós, eltitkolt szösszenetek, vagy hogy el ne feledkezzek pontarról a gondolatról, netán rábukkantam egy számomra érdekesre, vagy mert csakúgy megmosolyogtatott, vagy mert akármiért.

Aztán bemegyek a spájzba, s nini, ott porosodik a polcon néhány! Igaz, némelyik szavatossága már talán lejárt, másik meg olyan pókhálós, hogy kesztyűvel sem fognám meg.....Bár lehet, hogy még mindig finom.

Így került elő a piroskás hógömböm, amiről ezennel leszedem a celofánt. Remélem azért nem aktualizálódik a hétvégén, mert már azt hittem, itt a tavasz, s reggel meg ismét vacogtak a fogaim a mínuszokba, s egyébként is eltettem a bundabugyit a felső polcra!?

 

A véreskisujj-típusú, minden romantikát nélkülöző, vajmi kevés mondanivalóval rendelkező, verekedősüldözős filmeket mindig ugyanazzal a barátjával nézik meg. Van úgy, hogy egyszerre többet is letudnak, ha éppen hirtelen kiszúrnak mégegyet a mozi előtt. Így történt, hogy az Ütközések c. alkotást a filmplakát- és a cím alapján autóslövöldőzősnek gondolták.....

"Gondolhatod, hogy néztünk ki a vége felirat után....Azt gondoltuk, valami bugyuta, agykikapcsolósboxolós, vagy hasonló...Még akkor is leforrázott volna, ha tudjuk, mire ülünk be, de így..." -mondta, mikor a minap itthon egyedül megnéztem a filmet, majd azonnal felhívtam, hogy halljam a hangját, megkönnyebbültem.

Nem könnyű film, de érdemes megnézni.

Műanyagflakonosok kizárólag pácolásra, pástétomok hozzávalójaként kerülnek be a hűtőnkbe, és persze többnyire azt kapják a vendégek is:-)

A különlegesebbeket üvegbe töltik, hogy élvezhessük a színét, elképzelhessük az állagát és illatát. Imádjuk a mustárokat, legyen az csípős, mézes, fokhagymás, petrezselymes, vagy sosemkóstolt speciális.

Ezeket a dugimustárokat nagy becsben tartjuk, izgalomba jövünk, ha felfedezünk egy újdonságot a fűszeresnél, vagy megajándékoznak minket egy ínyenc darabbal.

Mintha kreppapírból készült farasangi jelmezt öltött volna, gyenge ágain csomókban sorakoznak a kusza, bohókás virágok. Ő a varázsmogyorónk.

Sokat kell még erősödnie, hiszen tavaly ültettük, apró bokor még, néhány virágbaborult ággal. Korán gyönyörködtet, nálunk a hóvirágok felbukkanását követően bontotta ki rügyeit, melyket türelmetlenül vártam már, s rendre ellenőriztem reggelente.

Krókuszok pöttyözik be a kopár, télnyúzta füvet, lilák, kékek, sárgák, fehérek, megannyi színes ecsetvonás a szürke képen.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

 

 

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Téves az a feltételezés, miszerint álmodozva lődörögtem a folyosón, megbotlottam egy meglazult padlólapcsücsökbe, melynek következtében irányt változtattam, s arccal előre végigszántottam a rücskös tapétát.

Azok sem nyertek, akik huncut kuncogások közepette arra tippeltek, hogy túl sokat jártattam a bagólesőmet, idegeire mentem egy agresszív természetűnek az utcán, aki behúzott egy jókorát a szemem alá, de elvétette egy kicsit. Meg még az sem igaz, hogy álmomban vadul vakarózni kezdtem, s lehántottam róla a bőrburkolatot, vagy vendégségben, teljes puccban lezúgtam az izléstelen és durva padlószőnyeggel borított lépcsőn, s féltve a kristálypoharat inkább állal tompítottam.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Szórakoztató belekukkantani saját mitkeres listánkba, igen érdekes dolgokat talál ott a blogbogarászó tulajdonos. Csodálkozom, döbbenek, pironkodok és kuncogok felváltva, ahogy  végigfuttatom szemem a listán.

Meglepő, hogy milyen magas arányban találhatunk számomra arcvörösítős, kinekleheterrerámozdulása, nadekéremilyeténsohasemírtamle pikáns szóösszetételeket, melyekről fogalmam sincs, miként vezetheti az én füzetembe az eziránt érdeklődőket. Na ezeket persze le sem merném jegyezni, s pláne nem szeretném, hogy méginkább idecsalogassa a hasonszőrűeket (már ez is egy olyan szó, ami kicsit átrágva általuk pofámleszakad mit is jelenthet....)

Szóval inkább a legújabb megmosolyogtatókból szemezgetek:

3. egyszerű horgolt csirkék

2. nananananana

1. lovak furcsa lábakkal

Kedves medvék! Ez egy figyelmeztetés, vegyétek nagyon komolyan! Ha nem elég erős az egyéniségetek, vagy nem bírtok elég gyorsan futni, csak tétován cammogtok, nos akkor sajnos nem tudlak megmenteni Titeket, s nem kerülhettek be a medvegyűjteményembe sem, s eképpen a kutyakosárban végzitek.....

Miután a vérengző fenevadak karmai közé kerültök, nincs menekvés!!!! Először a ruhát tépik le az áldozatról, majd módszeresen lekapják az orrát. S mindezt ártatlan, elszánt tekintettel, rezzenéstelen arcszőrzettel.....

Figyelmeztetésem nyomatékosítása végett íme a lehetséges kimenetel ábrázolása (csakis erős idegzetűeknek!!!): az orrnélküli medve.

Kiszálltam a kocsiból, s csak éppen hátatfordítottam, s mire visszanéztem, már ott állt a mögöttem, mintha csak az égből pottyant volna elém, vagy odavarázsolódott volna.

Az angyalrajzolós, kedveskmunkatársam hamarosan elhagyaja a fedélzetet, így kolléganőmmel felkerekedtünk, hogy megszerezzük az általam megálmodott búcsúajándékát, amelyhez be kellett nyomakodnunk a forgalmas, bedugult, parkolóhelyhiánnyal küzködő belvárosba, annak is a sétálóutcás szívébe.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Hosszú, átbeszégetett éjszaka után magányos korareggelre ébredtem. Szokatlan még a széles ágy, a távolságok, melyet nyújtózó karommal is alig érek át. Tapogatózó kezem csupán összegyűrt, kihűlt lepedőn, kifliződő, szuszogó ebek szőrén simított végig.

Alig aludtam valamicskét, az álmokra nem jutott idő, csak kusza gondolatok, érzések cikáztak félkába, párnagyűrte fejemben. Nagylábujjam végével hosszasan matattam a papucsomon, míg az hajlandó volt úgy tekeredni, hogy végre belebújhassak.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Melyre jó volt tombolni össze-vissza lóbálózós kézzellábbal, feszültséglevezetősen, feltekert hangerővel.

 

Minden finomságból jut nekik egy pici. Ha Farkas tányérján pizza figyel vacsorára, akkor Ők is kapnak belőle egy-egy falatot. Lehetőleg pont ugyanakkora darabkát mindketten, mert különben egyikőjük hamarabb majszolja be a kisebbre sikeredett részt, majd megpróbálja elkapni a másik darabkájának végét, amiből persze visítozós csőrösszeakasztás lesz.

Nagy kedvenc a pizzacsücsök, a levesben úszkáló zöldségek, a spagetti, és tulajdonképpen minden szánkbólkinézhető eledel, ami nem túl sós, se nem édes, és lehetőleg kevésbé fűszeres (bár Ők mindent felporszívóznának, de valahol meg kell húzni a határt:-)

A helyzet mit sem változott: még mindig nem vagyok oda a konyhai tevékenységekért, úgy mint főzés, sütés, krumplipucolás. Ha meg nagyritkán mégis készül valami (a szendvicseken, salátákon és a tükörtojáson túl) tányérravaló általam, akkor azt olyan kedves lelkesedéssel és kézcsókkal fogadja, mintha valami szuperkülönlegességel leptem volna meg, amit senkisemtudúgymintén:-) Szóval bizton állíthatom, a nemfőzésnek is vannak előnyei. 

Imádja a forró leveseket, s hogy kedvére tegyek, mostanában kotyvasztottam néhányat csakúgy alapon, mikor felfedeztem, hogy az általában üresen kongó óriáshűtőnk fagyasztós részében még fellelhető egy csomó jegeszöldséglelet, amit pestostejszínes sűrítéssel levesítettem. A sikeren felbuzdúlva már előretervezettlevesre készültem, ami annyit jelent csupán, hogy képes voltam kezembevenni egy receptet (amit átalakítottam úgy, hogy lerövidüljön a konyhában eltöltött időhányadosom), s hozzávalóslistát lóbálva bevásároltam???!!!

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Nem vagyok kibékülve a hónaljakkal. Ha valaminek van alja, akkor van teteje is, meg ugye közepe, vagyis léteznie kell hónnak is, ami meg magunk közt szólva elég fura. Aztán ott van a hónaljkutya kérdés, meg az izzadósmalac téma, mellvizsgálatihónnyomkorászás, mindegyik a hónhoz köthető kellemetlenség. Tehát joggal neheztelek az aljára is, meg úgy az egész hónra úgy ahogy van.

A naponta érkező sajtótermékekből kolléganőm rendszerint új oszlopot épít az asztalom sarkán, én pedig kötelességtudóan igyekszem belenézni mindegyikbe. Ma reggel az egyik csomagból egy lila flakon hullott ki, kékfehérjelzésű-azegészcsaládmosolyog cég terméke, melyet dezodornak néztem, s éppen a tenyerembe fogtam, mikor kintről ketten is a nevemet kiáltották, s mielőtt elindultam volna, kipróbálásképpen szórakozottan befújtam a pólóm alá, megcélozva vele egyenesen a hónomat. Imádom az illatbefúvókat, s most is vártam valami kellemes tisztaságillatot, de alig éreztem valamit.....Már ezek sem a régiek-gondoltam, egy vállrándítással nyomatékosítva.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Majomkenyérfának hívom, a Kis herceg miatt...... Régóta rajongok a pozsgásokért, lenyűgőznek a sokféleségükkel, szívósságukkal, húsos, különleges leveleikkel. Laknak is jópáran nálunk. 

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Mély nyomot csak a szék lenyomata hagyott a hátsómon, ami több mint két órán keresztül préselődött a kárpithoz.....

Péntekesti csajosmegmozdulás keretében, négyesben vonultunk fel, hogy megnézzük az aznapra bekarikázott nekünkvalós filmet. Előtte kicseréltük az aktuális pletykákat a salátázóban, majd átültünk ezeket kivesézni a közeli KVzóba.

Voltak benne szép képek, s a zenéjét is szerettem, de nem sodródtam, nem kaptak fel hullámok, nem szippantottak be érzelmiörvények, csupán az ülőgumóim sajogtak a végefelé.

Kapóra jött Joepapa, aki rámcsörgött, hogy szaladjak ki azonnyomban mackóruhástul az utcára valami cégepapirral, mert nincs ideje, robog is tovább, de vesztére belefutott egy nekemazonnalkelllégyszipapa, kinyithatatlannak tűnő flakonba, amivel elbíbelődött egy jó darabig a kapunk előtt.

Jó ötletnek tűnt, hogy a padló vastag deszkáin keletkezett kisebb karcolásokat, sérüléseket lekenjem egy kis páccal. Aztán kedvetkaptam a mosdószekrényhez, majd mikor ezzel is végeztem, az időrágta ruhásszekrény következett, s a korlátok . Olyannyira belendültem, mit sem törődtem azzal, hogy a pólódarabka, mellyel az anyagot felvittem a fára régen átázott, s ahogy a puha rongyot erőteljesebben végighúzgáltam az öreg fafelületeken, néha egy-egy kóbor szálka fúródott az ujjamba.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Szeretem a hangulatát, a színtelen színességét, a különféle barnákat, szürkéket, fehéreket, az anyagokat, a fát, követ, a vasat, ahogy az öreg, kopott tárgyak harmóniában élnek együtt az új, modern formákkal.

A növények is kedvelik az ottani klímát, még a kinti melegkedvelők is szívesen telelnek ki a felső fürdőszobába (mint pl. a fagyoktól rettegő különleges kövirózsák), ahol még mindig hűvösebb van a kelleténél, az új fűtöszerkezet felszerelése után is.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Már messziről tudtam, hogy bajban van, hiába mondták a többiek, hogy nézzem meg, póráz van rajta, melynek végét egy lány szorongatta az út szélén állva.....A kisvasút sínpárja közül szedték össze szegény blökit, aki sovány volt, koszos, éhes és nagyon vemhes.

Félénken, óvatosan közeledett, de ahogy lehajoltunk hozzá, már bújt, hagyta, hogy szeretgessük, sőt, pacsizott is a repetáért. A kedves fiatal pár is megetette, vizet adtak neki, majd bedörmögte Lius kezéből a kiflinket is, de még mindig nem lakott jól. Sokáig éhezhetett.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Az nem lehet, hogy ne kerüljenek a füzetembe bele. Macik is, bájosak is. Meg még kötött sál is van rajtuk!

Az egyik az enyém, a másik lehet a Tiéd. Választhatsz előbb Te, hogy melyiket kéred. Mondjuk szerintem az lenne a helyes, ha a sárgát akarnád, vagy legalábbis úgy csinálnál, mintha arra böktél volna rögvest elsőre, mert nekem a piros kellene. De persze szabad a választás, nem akarlak terelgetni, befolyásolgatni, vagy lelkilegfurdalni....Szóval, melyiket kéred? 

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

 

 

Igyekeztem mindkét felülről lefelé lóbázható végtagommal átkarolni a méretes csokrot (amely mára már kissé összetöttyedt, mivel kiírtottam belőle a töltelékzöldeket, s persze hazaérve nekiestem és levetkőztettem a körétekert papirrengeteget, amitől pláne aligelbírható volt, valamint minden nap nyisszantok a végéből, ahogy a virágoskedvessrác tanácsolta, így a fejek lassan belehuppannak a vízbe).

Lehet nekem nyígni, hogy fújjjjdeutálom, meg milyengiccses, nekemmindennapilyen, pontmintatöbbisemmikülönös, gusztustalanamerikaibeszivárgósnyálazegész, akkor is boldog voltam, mikor tollvégrágcsálás lázas munka közben felszóltak értem a recepcióról, ahol karomba nyomták Farkas által küldött vajonkilehetaztitkosimádósvalentinnapos csokrát.

Vannak csakúgyvirágok, meg alkalombóladottszálak is, és?

Úgyhogy felettébb nyűgös lettem egyes kollégák odavetett megjegyzésein, melyből nézzünk csak meg néhány gyöngyszemet: 

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Nem volt kényelmes a dőlésszög, meg kicsit roggyantanom is kellett, hogy a megfelelő helyre kerüljenek a szárnyaim, de sikerült.

Feltankoltunk a kispékségből az elemózsiát (külön bejegyzést érdemelne Pöti lelkes ömlengése az ott kapható sonkáspetrezselymes batyuról), majd pedig Öcsköséket, akik bevállalták a forróteával kibélelt termoszok biztosítását, melyeket túra közben is feltöltettünk egy helyi zsíroskenyeret és teát kínáló bódéban.

Szinte minden nap látjuk az ékszeresdobozkára hasonlító kivilágított kilátót a hegytetőn, mikor hazafelé tartunk, s vágyakoztam is lenézni a legtetejéről, amit most megtehettem. Pöti pici kora óta tart a magasságtól, így nagyrészt a lécsőn ücsörgött, míg mi hárman a kilátásban gyönyörködtünk, s csak éppenhogy kimerészkedett, akkor is csak szorosan a fal mellé lapulva.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

-Jó reggelt kívánunk! Szeretnénk kijelentkezni! -nyújtottam át a minibárfogyasztásos cetlinket és a kártyaszerű szobakulcsot a recepciós pulton.

-Jólérezték magukat? -kérdezte kedves rutinossággal a hölgy.

-Sajnos nem....-válaszoltam kurtán, miközben próbáltam kedves mosolyt erőltetni a képemre, végülis nem ő tehet róla, hogy egy éjszaka után beadtuk a kulcsot....

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Fürdőruhámat sehol sem találom, de ha meg is lenne, akkor sem hiszem, hogy belepréselődnék, s kivillantanám azon részeimet, melyeket inkább burnuszba tekernék??!

Nade sebaj! Szaunában fonnyadni törölközőbetekerve is lehet, masszírozgatóba menni megteszi egy köntösalatti fehérneműs szerkó, kirándulni meg úgyis nagykabátban meg nyakbatekert sállal megyünk, tekintve a hétvégére beharangozott fagyokat.

Holnap reggel elvonulunk egy erdőmélyén megbúvó, romantikázós kikapcsolódóshelyre.

Vannak olyan dolgok, amelyekkel magamban sem tudok kiegyezni (vegyük például azt, hogy sajnálkozom a kivágott fenyőfák felett, miközben mégnagyobb fára vágyom karácsonykor, s nem mondok le az élő fa beszerzéséről....). Mert ugye imádom az állatokat, közben meg jóleső érzéssel fogyasztom el a belőlük készült ételeket.

Copfosként volt két kiscsirkénk, s egy egész nyarat töltöttünk velük. Egyáltalán nem tűntek butának, s mivel megszokták, hogy folyamatosan a megfigyelésünk alatt vannak, egészen összeszoktunk. Jó dolguk volt, szaladgáltak a nagymamánál a kertben, finom eledeleket kotyvasztottunk nekik (az egyik az én gyerekem volt, a másik Enciunokanővéremé), s attól eltekintve, hogy egyszer repülni tanítottuk őket, amit annyira nem élveztek, szerintem boldogok lehettek. Ősszel Mama levágta őket.......

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Mindig lelkesen menetelek valamerre. Azon az úton, amelyet én választottam. Persze felbukkannak rajta nemvárt aszfaltpúpok, bokatörősbuckák, néhol sekély pocsolyák övezik, máshol pedig kidőlt, korhadt fatörzseken kell keresztülmászni. Van úgy, hogy eltévedek, összezavar a sok buta irányítótábla, s nem egyszer előforult már, hogy kényszerkerülőn kellett baktatnom, pedig nekem a macskaköves kisutca volt a kedvemrevaló.

Ő büszke rám, hogy van saját utam, s néha azt hiszem, ez nagyban meghatároz engem. Talán ezért is félek letérni róla, s másikat választani.

Most elbizonytalanodtam, s nem akaródzik átmászni a farönkön. Hol van a lelkesedésem? Merre hagytam el? Inkább lepihenek rajta, s eltöprengek. 

Meg kicsitfáradt.