Piroska és Farkas

Papirmadarakat hajtogat majd felfűzi cérnára őket lelógatós nézegetősnek, kézenfogós kislányokat vagdos ki régi, színes csomagolópapirból tapétadísznek, mert szerinte olyan sivár az a babaszoba odaát, úgy érzi, neki kell feldobnia. Majd sóhajtozva hozzáteszi: "Hát mit csináljak, ha nekem még csak szőrösunokáim vannak, kinek kedveskedjek?"

Anyika telekszomszédos barátnője -akivel naponta találkoznak egy megbeszélt időpontban a kert sarkában (mert csupán ott ér össze a telek, a kerítésoszlopnál:-), hogy egyeztessék a következő randevút- nagymama lett, irigylésreméltó. Mostanában oda jár át őrizkedni a picire, ha az anya és lánya (akik egyedül nevelik a kislányt) elmennek vásárolni, vagy fodrászhoz, vagy ügyintézni. Nagyon élvezi. És boldog, hogy kitették az általa szeretettel gyártott madarakat meg táncoló babákat a falra.

Anélkül, hogy a lelkébe gázolnék, próbáltam elmagyarázni, hogy nem biztos ám, hogy azért nincs látványos dekoráció a falakon, mert nem volt rávaló, vagy bezárt a bolt mire odaértek, vagy nem tudják miként kell kivágni csomagolópapirból figurákat, mert az is elképzelhető ám, hogy az egyszerű tetszik nekik. 

Mert nekem is inkább az. Finom színekkel festett, puha, meleg babaszobák, minden micimacitól mentes falakkal (imádom a rajzfilmben, de kevésbé, ha falról köszön le, meg azt sem kedvelem, amikor minden ruhadarabra rávasalják)

jken bnelgnelk erk rk lekfgolk

Lius (aki elvileg már a múlt héten megtette, s tényleg?) hívta fel a figyelmemet egy jópofa könyvelveszítős mozgalomra, "neked biztosan tetszeni fog" megjegyzéssel, s milyen jól gondolta! Rögtön felvillanyozódtam, s már töröm is a fejem, hogy melyiket válasszam, és hol felejtsem ott.

Még nincs meg a kiválasztottam (Mert bevallom, nem is olyan egyszerű. Rögtön a kedvenceimre gondoltam, de azoknak nem szívesen mondanék búcsút, hiszen a lelkemhez nőttek. Akkor indítsak útra egy számomra kevésbé kedves regényt? De az meg nem én vagyok...), de hamarosan ott ólálkodom majd valahol egy parkban, egy KVzóban, étteremben, netán egy szobor körül, hónom alatt a könyvvel.

Nem csatlakoztok? Beszámoltok róla, hogy melyiket, mikor és hol? Vagy ha csak kedvet kaptatok, kiváncsi vagyok!

Ritkán használtam, ha forrófejű voltam, vagy lázrózsák jelentek meg az arcomon, de tudományosan sosem alkalmaztam még. Itthon nem is találtuk meg, pedig volt alahol egy digitális darab, a higanyostól mindig is tartottam, de állítólag ebben az esetben csak azzal lehet megfelelően mérni.

Telefonált, ne aggódjak, később ér csak haza, hagyományos hőmérőért rohangál. Mondtam, inkább siessen, péntek este van, fáradt, majd beszerezzük hétvégén, vagy hétfőn, s majd vezetem a táblázatomat a következő héttől. "Boszikám, ha azt mondták, mérjük, akkor mérünk, nincs mese. Higanyos nélkül nem megyek haza!"

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Szívesen beáll a játékba, ott tolong a lábunk alatt, ahogy a többiek, csupán annyi a különbség, hogy amíg a másik kettő érti a móka lényegét, és visszahozza azt, hogy mi újból messzire dobjuk, Alfici ha egyszer megszerezte az elhajított tárgyakat elvonul velük, és nemereszti.

Szerinte minden az övé, és hiába keresünk egy másik labdát, megtépett medvét, kibelezett csacsit, neki is pont az kell. Ha mackós mozgása ellenére kicselezi a többieket, s elsőként ráharap a játék tárgyára, gyorsan bevackolódik vele a kosarába, vagy egy távoleső helyre, s onnan várja ki a folytatást, vajon elvesszük -e tőle, vagy bevetünk -e egy másik dobálnivalót, mert persze arról sem akar lemaradni.

Ez a koncentrálás bizony fárasztó, s ilyenkor egy idő után ráfekszik a lenyúlt játékra, de álmában sem ereszti. Irigy kutya.

"10:15 -132/80-romantikus heverészés a napon" - jegyezte fel a vérnyomásnaplójába a vasárnap délelőtti adatokat....

Elnapoltuk a betervezett kirándulást, s úgy döntöttünk, folytatjuk a tó tavaszi nagytakarítását, összeszedjük Titusz eldobált tobozait, megcsodáljuk a nyíló virágokat, majd ráérősen elnyúlunk és napfürdőzünk koradélutánig.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Tisztában vagyok azzal, hogy nem igazán úrinőhöz méltó ilyesmit kiteregetni, de itt nem is a latinnevűolvashatatlan, leletemre firkantott, elsőre rémisztőleg ható bacinévre fókuszálnék, valamint arra sem kívánok rávilágítani, hogy hol is tartózkodik bennem, csupán a fehérköppenyes szakértői válaszok közötti labirintusra mutatnék rá, melybe még akkor is eltéved a tudatlan ámde alaposan tájékozódni vágyó szenvedő alany, ha precízen fonalat gombolyít maga mögött, mint a hős az emberevős bikafejűről szóló történetben.....

Hazaérve elővettük a fekvehasználhatós számítógépet, s többszöri tippelés után (szerintem az egyetemen tuti tanítják nekik az olvashatatlan írást, kivédendő ezzel az ilyen okostojásokat mint pl. én, aki ha ki tudja valahogy olvasni nagyítóval a hanyagul odabiggyeszett kórságot, nem vár addig, míg személyesen megkérdezheti az illetékes szakértőt, hanem izibe buzgó kutatásba kezd) rákerestünk a vilgáhálón. 

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Azért odatelefonáltam, hátha időközben valaki lemondta az időpontját, ahová befúrakodhatunk, s ha már csak eggyel is kevesebbet kell aludni, máris nyugodtabb lennék. De sajnos maradt a csütörtök, így egy hetet vártunk az első konzultációra, majd újabb egy órát a megadott időpont után, mivel "torlódás volt".

Mit vártam a találkozástól? Egy tiszta tekintetű orvost, aki kézbeveszi a leleteket, alaposan átnézi, majd elmondja a szakvéleményt, ismerteti a helyzetünket és a lehetséges megoldásokat. Elmagyarázza, milyen vizsgálatok várnak ránk, ezekre ott helyben egyeztetjük az időpontokat, és megállapodunk, hogy ezen új adatok birtokában mikor találkozunk ismét. Felvázolja a ránk váró út összes állomását, s nem kell, hogy felajánlja a vállát, hogy azon sírjak, az sem, hogy nevessen a humoros beszólásainkon, vagy egy bíztató félmosollyal lelkesítsen bennünket, de villogtassa meg szakmai tudását, ne nekünk kelljen harapófogóval kihúzni belőle a fentieket.  Tudtam, hogy nem lesz túl közvetlen, nem az a hátbaveregetős fajta, de szakmailag rábízhatom magunkat.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Felkarolnivaló vagyok, azt mondja. Máskor én nyalábolom fel Őt, most meg Meske engem, mert most éppen én vagyok az általunk meghúzott lelkiállapotgrafikon minimálküszöbe alatt. De persze ez nem azt jelenti, hogy ne tudnánk a röhögéstől a hátunkon pörögni.

Barátnőm próbált felvillanyozni, de csak ilyeneket tudott előhúzni a farzsebéből, hogy jön a tavasz, mindjárt átállítjuk az órát, dejólesz, blablabla. Ez most nem lesz egég....

Aztán hosszasan lelkimarcangoltunk, ismét leszögeztük, hogy hiszünk a rózsaszín felhőkbe, a kiszínezősünkbe, soha nem akarjuk elengedni a színes lufikat, majd komoly hangszínre váltva, mintha csak egy emelvényről beszélne a tömeghez ezt mondta a telefonvonal másik végén: "Tudod, én annak örülök, hogy van melletted egy olyan ember......-ekkor hatásszünetet tartott, miközben én végigpörgettem, hogy kit fog majd mondani, s kisvártatva folytatta- ÉN..." Na ezen, ami így nemisvicces (nekünk viszont annál inkább), kibuggyant belőlem a hahota, s Őt utánozva elismételtem a félbeszakadt mondatot, s annyira nagyon elkapott minket a görcs, hogy le kellett tennünk a telefont.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

El kell mennem visítozva ámuldozni, szaladgálni a kertben kiállított darabok között, feltenni megannyi kérdést az általam elképzelt, elnagyoltan megrajzolt vagy éppen újságból kivagdosott képeimről, hogy megvalósíthatóak -e úgy, ahogy azt én megálmodtam egyszer.

Szeretnék madáritatót, borostyánnal befuttatott kertikutat, gömböcbokrokat befogadó virágtartót, gerendapolcot tartó konzolt.......Vannak itt csodakaspók, megmég rengeteg gyönyörűség, amit látni kell!!!

Elkeseredetten fortyogtam a dühtől az út szélén, ahol a sötétben csak az utcai lámpa és az arra elhaladó autók fénye világított meg, s gyengéden simogattam a kockás plédbe bugyolált kisállatot.  

Már sötétedett, mikor hazafelé tartottunk a bevásárlásból, s egy útfeltúrás miatt lassan gurultunk a kertvárosi mellékutcában. Az előttünk haladó jobbra fordította a kormányt, hogy nagy ívben kikerülhessen valamit az úton, így mi is követtük. Nem tudom kiverni a fejemből a látványt.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Nem én erőszakosokodtam, Ő kérte, hogy mostantól inkább ne rendeljek neki heti házhozszállítósat a munkahelyére (amit azért tettem, mert így legalább nagyobb a valószínűsége annak, hogy eszik, ugyanis képes egész nap kihúzni egy falat nélkül, mondván, nem volt ideje rendelni, vagy leszaladni... aztán meg csodálkozik, hogy estére kopog a szeme és szétesik a búrája...), mert inkább betársul mellém a diétába, és azt eszi, amit éppen én, csak kissé felturbózva, mivel neki nem kell cérnulnia. A mázlista.

Tegnap kezdte. Összeforgattam főtt rizst egy csomag zöldséggel és fűszerekkel az öntöttvas serpenyőbe, amit felkínáltam neki, de heves fejrázás közepette hárította. Jól indul.

Ma reggel beledobtam forró vízbe pár kupac összegubancolódott zöld cipőfűzőt tésztát, amit később beleforgattam egy-egy kanál piros- és zöldpestóba, majd megszórtam rózsaborssal. Ebből csomagoltam mindkettőnknek ebédre, csak az Ő nagyobb adagjára még ráreszeltem sajtot is (amit én ma nem fogyaszthatok), az én dobozkám mellé viszont bekerült még egy csomag zöldsaláta.

Belátom, hogy nem lett egy ízvarázslat, sótlan is rendesen, de valószínűleg én már igencsak éhes vagyok, örülök, hogy valamit bekebelezhetek, mert salátával kiegészítve egészen tűrhető ebéd volt.

Úgy látszik, Ő másként vélekedik erről, amit levélben osztott meg velem az imént:

"Most eszem-hát minden elismerésem (íze nuku)!"

Nem is ritka, nem is különleges, s ha nem is bárhol beszerezhető, úgyis akad a közvetlen környezetünkben egy lelkes rajongója a kéksárga stílusnak, aki rendszeresen felkeresi az ugyanilyen színű kockát, késztetést érezvén arra, hogy oda túlgyakran bemenjen, s mütyürkéket vegyen a lakásába, netán egyébként is tetemes mécseskészletét kívánja bővíteni vagy nézelődésnek álcázva céltudatosan az éttermében köt ki, ahol egyébként nagyon finom a lazacbrokkolival.

Ebbe a halmazba tartozó alanyunk egészen biztosan rácsap a lehetőségre, ha megkérjük a szívpárna beszerzésére, hozzátéve, hogy csak akkor, ha véletlenül majd éppen arra jár, s Ő rögvest meglátja benne a kitűnő indokot, melybe belekapaszkodhat, miért is kell neki a következő hétvégén ismét ellátogatnia az említett áruházba.

Tehát könnyen lehet egy ilyenünk. Mert kell.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Mert hátha a hármasból lesz ma még jobb is. Megmagyarázni ugyan nem tudod, mit szeretsz ezen a dalocskán, de mindig felhangosítod a kocsiban ha meghallod, és jókedvűen harsogod a szövegét.  

Én pedig mindig felvidulok rajtad, ahogy énekelsz. Meg azon, ahogy komolyan megkérdezed, hogy jó hangod van -e. Mire én mindig azt válaszolom, hogy igen, csak egy kicsit képezni kéne. S Te tovább dalolsz.

Jókedvűnek akarlak.

A gyümölcsnapokat néha nehezebben viselem, máskor pedig hamarabb túlleszek rajra, mint azt még reggel gondoltam, mikor tétován álldogálok az almás-narancsos kosár előtt, és bőszen sopánkodom, miért nem érik még a sárgabarack, meg a dinnye, a cseresznye, no meg a málna.

A cukrot már réges régen kiűztem az étrendünkből, ha édesíteni szeretnék valamit, csakis mézet használok, most azonban egy pár hónapra ezt is mellőzöm. 

Ismét futkosom a pincében, bár a múltheti edzéseket szépen elsumákoltam, önsajnálatra- és lustaságra hivatkozva. Pedig bele kell húznom, túúúdom.

A múltkori palacsintatésztakutakodás kapcsán megakadt a szemem a következő mesén, amit mintha pont nekem írt volna Lázár Ervin.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Hófehér virágait ontja már hetek óta, s látom, a tövénél még számos bimbó vár az idei szereplésére. Egészen kicsinek vettem, akkor még csak egyetlen fehér sziromdísze volt a zöld levelek között. Szeret megbújni a nagyobbacska bokrok tövében, vagy kedveli a kecskerágó társaságát.

Ha jól azonosítottam be, Ő a fekete hunyor (a hunyorsága biztos, csak a feketesége nem, ami pedig a gyökerére utal:-)

Meglepetten, értetlenül, miérteket keresve próbáljuk feldolgozni a héten minket ért rossz híreket..... Én szívesen beszélnék róla Vele, elemezném a lehetőségeket, a hogyantovábbról gondolkodnék, kisírnám magamból a vállán, hogy a könnyeim meghozzák az enyhülést, de Ő másként emészti meg a dolgokat. Viccelődik, nem is említi egyáltalán, és lelkimusztafának nevezett el a sok rágódásom miatt, s gyakorta mosolyogva kérdezi "Na mi van Te kis lelkimusztafa, min töröd a buckosodat?"

Azóta ezen töröm, szinte semmi máson. Úgy szeretném, ha teátrálisan megrázna, s mélyen hinné, amint azt kiáltja, hogy minden rendben lesz, s végigmegyünk a körvonalazódni látszódó új kisösvényen.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

...amikor még volt időm és lelkesedésem, voltam olyan túlfűtött, hogy minden várható locsolónak külön ibolyacsokrot gyűjtöttem a Nyúldombon, amit általam font kiskosárkába tettem a festett tojások mellé. Mostanság későn kapcsolok, riadtan emelem ki a fejem a dossziék közül, s csapok a homlokomra, hogy jétejóég, máris húúúsvét van a hétvégéééén????!?

Így aztán én, aki bizonyos hétköznapokat is hajlamos ünneplőbe öltöztetni, képes vagyok lemaradni az oly kedvemrevaló készülődésről, s míg hét elején még reménykedem, hogy talán lesz időnk valamelyik nap ebédidőben kirohanni a piacra, vagy talán pénteken még üzletzárás előtt végezni a munkával, péntek reggel már világosan láttam, hogy nem lesz semmi sem az egészből.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A szülői fészekben kétféle salátával találkoztam: az ecetescukrosvízben úszkáló fejessaláta levelekkel, és a majonézbe beleforgatott zöldségekkel. Mindkettőt szívesen fogyasztottam, ám amint kirepültem, magam mégsem készítettem egyiket sem.

Középsikolás koromban, nyelvtanulásnak köszönhetően eljutottam a franciákhoz, belgákhoz valamint egy tündéri kis svájci faluba, ahol mindenütt akkora konyhával rendelkeztek, hogy nagyobb volt, mint odahaza az egész aprócska lakásunk. Közepén hatalmas, körbeülhető szigettel, melyekről fényes rézednyek lógtak le, üzemi kinézetű tűzhellyel, s volt olyan konyha is, ahol még régi kandalló is díszelgett az étkezőasztal mellett. Tátott szájjal bámultam a kisközértnyi méretű spájzokat, s azt gondoltam, innen eredhet a mondás, miszerint kolbászból van a kerítés is.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A kevesebb is elég lehet, hiszen nekünk csak egyetlen egy kellene, nem pedig sok.....Nyugtalanul fészkelődtem a székemen, mikor felhívott a telefonon kapott hírrel: feleannyi, mint a minimum határ, s jövő héten be kell mennünk konzultációra.

Gyors böngészés a cikkek között..a tízmilliós szám egyértelműen kevés, de nem reménytelen, talán nem olyan vészes a helyzet.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Nekem találták ki. Mézestejes angyalszárnyakkal. Teljesen odavagyok érte!

Ha lenne ilyen formám, biztosan előre lesütnék jópár keksszárnyat, s lezárt fémdobozban várakoznának kedves, betérő vendégeinkre. Igaz, mostanában lemondtam a KVzásról, hetek óta nem ittam egy kortyos sem, de egy ilyennel időnként szívesen átugrálnék a korlátomon kívülre:-)

Vacsora után megrohantuk a hungarocelszerűségből (később kiderült, hogy purhab) kifaragott állatokat, melyek bamba, jóságos tekintettel várakoztak az ölelgetésünkre. Anyi a nyulat kapta el (majd a bárány is kellett neki), én a tigrissel hagolódtam össze, de hogy Lius kivel barátkozik???? 

Mer' az olyan, mintha béka lenne, csak A) időközben elfogyott a zöld festék, B) elfáradt az alkotó, vagy lejárt a munkaideje, randira sietett, ami előtt meg még meg kellett borotválkoznia, így érthető, hogy nem tudta befejezni az arcát.....:-)

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Madárházikóbarkácsolásra vágyom, ilyenekre ni. Elnyűtt falapokból, kidobott fémlemezekből hajlított tetővel, garázs mélyén semmiresemhasznált drótból csavart kilépővel. Feltenném jó magasra, Titusz vaskos törzsére. Jó lenne, ha egyik nap hazafelé találnék egy nagy kupac hozzávalót az út szélén.....Vagy kedves meglepetésből csinálna nekem valaki.

 

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Aligébren, gyűrött fejjel pöckölgettem odébb az almamagokat, belvéstem a körmömet a vaskos narancsburkolatba, majd addig nyiszatoltam a gyümölcsöket apró miszlikbe (végülis meg is rághatnám, vagy lereszelhetném előtte, annyira szűkre szabták azt a vacak gyümölcslékipréselő bepottynatósnyílást??!!!), míg végül egy nagy, színes kupaccá álltak össze a vágodeszkán, lényerészkedésre készen.

Mielőtt bekapcsoltam volna a szerkezetet -melynek hangja vetekszik az útfeltörő munkagépekével- egy kurta kis hírre lettem figyelmes, s rögvest feltekertem a konyhai kisrádió hangosítósgombját. Beolvastak vagy húsz gyümölcs- és zöldségfélét, melyekről kiadtak valamifélehivataloslistát (az elején elhangzott részletekről lemaradtam), miszerint ártalmas vegyitrutymákokat tartalmaznak, így ha nem tudjuk kikerülni a fogyasztásukat, mindenképpen hámozzuk meg. Pl. szőlő, alma, cseresznye, saláta, stb...Jó.

Elképzeltem, ahogy naponta hámozgatom a salátaleveleket, vagy nyár elején a cseresznyeszemeket, ősszel meg bigézgetem a szőlőt.....

Be kéne törnöm a piacra egy sajátfejlesztésű salátahámozóval.

 

Anyika örült a hószálingózásnak,  hiszen akkor is esett mikor sok évvel ezelőtt kiléptek az utcára a házasságkötőteremből, ahol hétévnyi ismerkedési szakasz ért véget egy hivatalos férjfeleség papirral, majd a nászút gyümölcseként rögtön az anyaszakaszba is belépett velem. 

Számítottam rá, hogy Joepapa helyett nekünk kell majd gondoskodni a virágról, s mikor érdeklődésképpen felhívtam, elharapta a nyakamat, s hallgattam tíz percig a monológját arról, hogy minek torta, meg virág, és esetleg külön zenekrat nem akarok -e felbérelni az eseményre, netán táncosokat fűszoknyában, mert az is milyen jó volna......

Persze lett meglepetés virág, egy méretes csokor borzasztó nagy díszpapírba burkolva, mellyel magasba tartva, kidüllesztett mellkassal vágott át az éttermen, amit útközben elkezdett lehámozni róla, elől feltartotta a bokrétát, háta mögött pedig győzedelmi zászlóként lengette a zörgöspapirt. Éppen csak reflektorral nem világítatta ki magát..Imádja a feltűnést. 

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Először aranyszárnyú angyalnak néztem, aki imád kutyákat ölelgetni, s szívalakú a szája, akárcsak az enyém.

Érdekes, amióta Lius rávilágított a csücsörim szívalakúságára, többen is megjegyezték, hogy jétökszívalakúaszád....azt tudtam, hogy lekonyulósvégű (egyszer egy átszabósdoktor majdnem bele is szúrt, de erről majd máskor, hogy feltöltse a legörbülését....), de még sosem láttam bele ezt a formát.

Egyébként az észrevételezés egészen pontosan így hangzott el, egy szoksásos nagycsaládi, olaszosanhangos ebédünk után, az asztal körül ülve: Lius a könyökére támaszkodva, csakúgy odavetette "Szívalakú a szád." Eközben Joepapa valami számítógépes bökkenő miatt fárasztotta Pötit, akihez meg Farkas beszélt párhuzamosan. Nálunk mindenki egyszerre beszél, mondja, ami csak eszébe jut, látszólag összefüggéstelenül, pedig nemis. "Milyen kááááád?"-kérdezett vissza az öcsém. Hát így. 

De aztán látom, hogy ez nem is a szárnya, hanem a kutya odáig tudja csóválni a farkát, ami azért elég fura. Na de mindegy, mert annyira helyes így is ez a festmény, annak ellenére hogy nemangyalos.

Feltúrtam érte az összes otthoni filmlelőhelyet, s már kezdtem legörbíteni a számat, hogy valakinek kölcsönadtam, aki nem szolgáltatta vissza, és nemisemlékszem ki lehetett az, s már sosem lesz meg, pedig imádjuk ezt a filmet, és így a barátnőmet is megfosztom az élménytől.....De ráleltem. Egy becses helyen lapult, a legkedvencebbek között.

Az írónőt átejti a gaz pasi, aki besokall, s hirtelen ötlettől vezérelve hagyja magát sodródni, leszáll a kirándulóbuszról, s vesz egy házat egy idegen, varázslatos tájon, ahol új életet kezd. Tulajdonképpen ennyi, pedig mégsem. Annyi mindenről mesél még....Remélem Téged is elragad!

Hajnalban jött haza a pókerezésből, gondoltam jó sokáig húzza majd a lóbőrt, de gyanusan korán kipattantak a szemei, s a frászt hozta rám, mikor nyolc előtt észrevétlenül megjelent a pincében, állig felöltözve, ahol ordító zenére sorvasztottam magam, s ijedtemben majd lebukfenceztem a futópadról.

   

"Elugrom a benzinkútra rendszámtartóért" -mondta kurtán. Keresztkérdésbombázásomra végre kibökte, hogy előző este nekiment egy betonvirágtartónak, ami bedarálta a kocsi elejét.......Aztán kihúztam belőle, hogy nem sikerült egy nagy tenderük, amire nagyon számított, és egy kicsit aggódik a cég jövője miatt. Szóval így kezdődött a nap, ami egyébként is nyűgösnek ígérkezett, mivel gyümölcsnapra voltam ítélve.

Készítettem neki reggelit, amivel kivonult a teraszra, én pedig lefeküdtem a faburkolatra sütkérezni. Harapott egy nagy falatot, majd égnek emelt talpaimra támaszkodott, s így beszélgettünk hosszasan a terveinkről, az aggódásokról, megoldásokról, s vártuk a többiek felébredését, majd hívását, hogy kilőhessünk kirándulni.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Lassan elnyílnak a kertünkben a koránkelő krókuszok, nőszirmok, és hószemek, s helyet adnak a kedves gyöngyikéknek, színes tulipánoknak, kecsesen bókoló nárciszoknak, illatozó jácintoknak.

Aztán itt van ez a pipacsszerű csoda, amelyet visítva fedeztünk fel Anyival minap, a szokásos kertisétánk alkalmával, amikor tüzetesen szemügyrevesszük egymás növénykéit. Nem is emlékeztem rá tavalyról, s a nevét sem tudom. Talán meseszép télűzőpipacs?

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Idézet Marcika (jórégenámerikábaszakadt, lelazultjóbarátunk) leveléből a tengerenistúlról (válasz azon aggódásomra, hogy talán kezdek már rágós lenni:-):

"Csá cső, nálad van a távcső?

Boszika, te még most is mai csirke vagy, gapcsajkinézet, mindig naprakész és tudsz minden pletykáról. Nagy császár a munkádban, óriási ház, cooljárgány a garázsban, na és persze menő pasi. 

Értesítsél, ha jön a baba, nem akarok úgy hazamenni, hogy valami kis pelenkás már Marcibácsizik nekem. Az jó izgi, ha lesz nálatok kisfarkas meg kisboszika.  Majd Téged otthon hagyunk pelenkazni, mi meg a Farkassal elmegyünk bulizni."

Nem túl meggyőző.....

A praktukusabb nyomogatósfolyós szappanok lassan elnyomták a régi, hagyományos, kézbenforgatós fajtákat, amelyeket elvékonyodásuk után nagymamám összegyűjtött, és felhasznált a szabásminták kirajzolására. Élvezettel figyeltem, ahogy a hatalmas asztalra terített, sötét anyagokra felkerülnek a lendületes ívek, titkos kis szappanjelölések, amelyeket csak Ő tudott megfejteni.

A folyóskézmosók és tusfürdők uralkodása alatt viszont egyre több szem- és orrgyönyörködtető lelőhely nyitott meg, ahol különféle alakú, színű és mintázatú szappant találhatunk, s vannak késsel szelhető szappantáblák, amit súlyra mérnek, és akadnak köztük olyan szépséges darabok is, amelyekre rögvest lecsapok, majd sosem merem elhasználni, csak néha kézbeveszem és szagolgatom.

Már színben és formában harmonizáló szappant is vehetek a fürdőszobákba:-)

Mama varrta a pörgősszoknyáimat, és az összes jelmezemet is, amire mindig büszke voltam. Azonban az esküvősruhám, amit az akkori szegényes anyagválaszték miatt függönyből próbált megalkotni, botrányosra sikeredett, inkább úgy néztem ki benne, mint valami csipkeszellem, aki visszatért, hogy az ovifarsangon kísértsen.... 

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Idáig hallottam a fanfárokat, mikor a "na?" meg a "hm?" és a "ténylegvoltál" kérdésekre bólogattam, igenlő válaszokat küldtem szekálós ámde kedves barátosnéimnek, akik közül akad néhány, ki még most sem hisz nekem, s papirokkal kell majd igazolnom, hogy pedig de.

Valóban, sokévnyi sunnyogás, halasztgatás, lemondás és mellébeszélés után, alaptalan félőshelyekerülős viselkedésemen túllépve tegnap este bepillantást engedtem egy vadididegennek az általában eltakart alvázamba.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Forró, nyári délutánon elvonulni árnyas kerti zugban, hol szűk réseken bekukucskáló napsugarak csak apró csíkokatat rajzolnak a bőrömre, süppedős párnák között olvasgatni izgalmas könyvemet, jeges limonádét szürcsölve nagypohárból, melynek oldalát a kertből letépett menta díszíti. Egy ilyen menedéken töröm a fejem. 
Leginkább vesszőből fonottat képzelek el, amolyan elnyelős méretűt, oldalára felfuttatott borostyánnal, iszalaggal, vagy rózsákkal. Feladat: találni egy vesszőfonós mester, aki az elképzeléseimet megalkotja, és kitalálni, miként tudom biztonságosan rögzíteni nyárikuckómat úgy, hogy ne fújja el a dombtetőnket gyakorta ostromló szél.....
Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Ódon házfalakon tekereg, kerítésekre felkapaszkodva zárja el a kíváncsikodók elől a belátást, kúszik villanyoszlopokon, pergolákon. Szeretem a borostyánt, ültettem is sokat a kőkerítésünk tövébe, de azt azért nem hagyom majd neki, hogy a házunkra szaladgáljanak.

A lakásban is nevelgetek szobai lelógósfajtát, de pár hónap alatt mindig kipusztul, s pótolni kell. Lehangoló látványt nyújt az ősszel beültetett, felakasztható vesszőkosárból szárazon lengedező példány, amit még nem volt szívem kidobni. Nem tudom, mit ronthatok el?

Míg Farkas meg nem örvendeztetett a fenti különleges, sosemlátott nagylevelűvel! Olyan dús, hogy nem tudtam belepréselni a csüngőkosárkába, így felkerült egy szekrény tetejére (persze a kosárba így megint kell venni egy másikat, ez belátható:-) Ki látott már ekkorát????:-)