Lassan elnyílnak a kertünkben a koránkelő krókuszok, nőszirmok, és hószemek, s helyet adnak a kedves gyöngyikéknek, színes tulipánoknak, kecsesen bókoló nárciszoknak, illatozó jácintoknak.
Aztán itt van ez a pipacsszerű csoda, amelyet visítva fedeztünk fel Anyival minap, a szokásos kertisétánk alkalmával, amikor tüzetesen szemügyrevesszük egymás növénykéit. Nem is emlékeztem rá tavalyról, s a nevét sem tudom. Talán meseszép télűzőpipacs?
Levagdostuk a szárazan susogó nádakat a parton és a tóban, megpróbáltuk kihalászni a kövek között felhalmozódott vizinövénydarabkákat (ami elég gusztustalan), amikor is szembatalálkoztam a brekuszunkkal, aki annyira bátor volt, hogy ezúttal nem iszkolt el előlem.
Anyi segítségével hármasban nyisszantottunk, halásztunk, csippentettünk, gereblyéztünk egészen ebédig, s megtöltöttünk négy hatalmas zacskót zöldhulladékkal.
Jóleső fáradtsággal nyúltunk el a felmelegedett faburkolatra, s begyűjtöttük a simogató napsugarakat, beszippantotuk a tavasz illatát. Majd csatlakozott Joepapa, hogy együtt költsük el a főztömet, rövidujjú pólóban, kitárt erkélyajtók mellett, a kertben gyönyörködve.
