Anyika örült a hószálingózásnak,  hiszen akkor is esett mikor sok évvel ezelőtt kiléptek az utcára a házasságkötőteremből, ahol hétévnyi ismerkedési szakasz ért véget egy hivatalos férjfeleség papirral, majd a nászút gyümölcseként rögtön az anyaszakaszba is belépett velem. 

Számítottam rá, hogy Joepapa helyett nekünk kell majd gondoskodni a virágról, s mikor érdeklődésképpen felhívtam, elharapta a nyakamat, s hallgattam tíz percig a monológját arról, hogy minek torta, meg virág, és esetleg külön zenekrat nem akarok -e felbérelni az eseményre, netán táncosokat fűszoknyában, mert az is milyen jó volna......

Persze lett meglepetés virág, egy méretes csokor borzasztó nagy díszpapírba burkolva, mellyel magasba tartva, kidüllesztett mellkassal vágott át az éttermen, amit útközben elkezdett lehámozni róla, elől feltartotta a bokrétát, háta mögött pedig győzedelmi zászlóként lengette a zörgöspapirt. Éppen csak reflektorral nem világítatta ki magát..Imádja a feltűnést. 

Külön tanulmány, ahogy Joepapa az étteremben viselkedik. Ha nem éppen élvezettel eszik, akkor általában feláll, onnan sztorizgat ötünknek, parolázik a pincérekkel, majd cigivel és egy pohár itallal megindul az asztalok között, s úgy járkál, mintha ő lenne a tulaj, vagy a hely jókedvfelelőse, ismerősfelkutató, esetleg személyzetszórakoztató. Messziről figyeljük, ahogy otthonosan mozog a terepen, hátbaveregeti a pincéreket, odaszúr egy-egy poénos megjegyzést, elejt néhány ugratást, amit nem mindenki ért meg elsőre, de sabaj, elmondja mégegyszer, közelebbről:-)

Anyikától italhőmérőt kapott ajándékba, amit az asztalnál bontott ki, majd azonnyomban belelógatta a poharakba, s rögtön jelezte, hogy bizony az egyikkel baj van, nem elég hideg. Ekkor felállt, kezében a pohárból kilógó bizonyítóerejű hőmérővel, s szólni készült az imént viccekkel leterhelt pincérnek eme felfedezéséről, aki éppen a szomszédos asztalt szedte le. Hiába próbáltuk visszatartani azzal, hogy akármilyen humorosan adja ezt elő, tuti beleköpnek majd a vacsoránkba, s az az érvünk sem hatotta meg, miszerint teljesen idióta családnak fognak tartani minket, akik italhőmérővel járnak étterembe kukacoskodni.... mert szerinte ugyanmár. Míg nem figyelt, Öcskös kicsente a hőmérőt a poharából, s visszacsomagolta a díszdobozába.

Meglepett családfejünket ez sem tántorította vissza a jópofáskodós beszólástól, mikor a gyanútlan, mosolygós srác odaért az asztalunkhoz. Kinek mi volt éppen a kezeügyében, azt emelte az arca elé: az étlapfejű fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a hőmérő mostani ajándék, nem ezzel járkálunk a zsebünkben, a szalvétaképű meg közölte, hogy nem értünk egyet a reklamálóval.

A bevezető ellenére, vagy talán pont azért, igen ízletes volt a vacsoránk, s az ünneplő szülők boldogok voltak, hogy a gyerekeik társaságában költhették el. Anyika (aki a fenti képen a tortájuk mögött mosolyog) feje egész este virult, s a hóesés mellett azt is jelnek tekintette, amikor felfedezte az asztalra festett kopott számot, az Ő dátumukat, a tizenhetest, és gondosan elcsomagolta emlékbe a gyertyákat, a marcipánfigurát, s még a nevünkkel ellátott asztalfoglalásos táblácskánkat is.