Piroska és Farkas

Az éves első rómaiparti hekkezés fontos esemény nálunk, mióta ott laktunk pár évet a pókutcában, s akkoriban gyakran andalogtunk a Duna parton édeskettesben, vagy vacsoráztunk baráti társaságban. Az évadnyitót a múlthéten tartottuk, mikor Farkas ebédidőben felnyalábolt, s egy lopott órát együtt töltöttünk az Evezősben, ahol bekebeleztünk egy-egy sülthalat uborkával.

A héten ismét felkerekedtünk, s ezúttal Anyikát is meghívtuk ebédre. Április végén, hétköznap koradélután a legkellemesebb, mikor már úgy melenget a nap, hogy kabát nélkül lehet üldögélni a kerti asztaloknál, rajtunk kívül pedig alig akad néhány ráérős ember, nem kell sorbanállni, vagy kerülgetni másokat. 

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Megtorpanna az idő, lelassulnának a szemek a homokórában, s a pillanatmegállító készülékemmel kedvemre nyújthatnám a rohanó másodperceket......

Zöldellő dombok és virágba szökkent repcemezők között, hatalmas fákkal szegélyezett, csigaház vonalát követő kacskaringós utakon haladtunk, megfelelő leállóhelyet keresve, hogy kipipálhassam egyik vágyamat a rengetegből. "Megbuggyantál, tényleg be akarsz oda  menni???!!" Perszehogyde! Egészen a közepéig rohanni, bele a sűrű, sárga virágtengerbe, végigsimítani a szirmokon, belenézni az aranyló végtelenbe..........

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Lestrapált, buggyos lenvászongatya, terepzöld kapucnispóló, papucsba bújtatott csíkoszokni, fejtetőre gumizott fészekszerű hajszerkezet, hanyagul eldobált szerszámok, kiselejtezett gazgyűjtőzacskó. Ezzel a szereléssel biztosan nem kerülök címlapra.

Pedig legyenmindigjólöltözött, kövesse a kertiszerkódivatot! Kapható pöttyös kertiszerszámcipelőtáska, hozzáillő kesztyűvel és kannával, rózsás gumicsizma és klumpa szintén rózsás szerszámokkal meg köténnyel, meg még rengeteg helyesség, amivel üde színfoltként gazolhatunk a kertben görnyedve.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A göndör hajunk, a szemünk kékeszöldes színe, a gombóctündérségre való hajlam, és még sok apró részlet, ami állítólag hasonlóságot mutat Mamus és köztem. Na és a mosolya, amit rámhagyott. Bár az enyémet a természet megtoldotta nevetőgödrökkel, amin Ő mindig jókat viccelődött, ugratott és kuncogott, mert bizony senkinek sincs ilyen lyuk az arcán a családban, csupán nekem, s ezt felettébb gyanusnak találta.

Joepapa több régi képet is talált a kartondobozba, melyet mostanában hozott el Papitól, s örömmel vetettem rá magam a gyűrött, cakkos szélű, megviselt fotókra, csodálattal nézegettem Mamust fiatal korában, előkerültek fotók a szüleiről, a Dédnagymamáról lánykorában (aki sajnos nagyon korán meghalt, így nagyim kislányként árva lett), s érdeklődve kíváncsiskodtam a számomra ismeretlen kontyos hölgyekről, hetyke bajuszt viselő urakról. A legkedvesebbeket elkezdtem felvinni a gépre, ezeket majd előhivatom és bekeretezem.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Foltokban bozótvágóval kell csapást vágni, máshol meg -ahol a fűdoktor szerint olyan vékony és kavicsos földet terítettek el a spórolós kertészneknevezettek, hogy necsodálkozzunk...- kinőtt ugyan, de azóta alig fejlődik pár milimétert havonta, s gyakorlatilag nem is kéne nyírni.

Hetek óta aktuális lett volna az idei első fűnyírózás, de időhiány és nincskedv miatt addig tologattuk, míg helyenként térdig érő dzsumbuj lett belőle, így aztán mostanra egésznapos eseménnyé nőtte ki magát.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A romantikus vonal kedvelőinek, vagyis például nekem. Milyen jó, hogy itt gyűjtögetem a nekemtetszős, inspirálós képeket, így nem kell kivágni, lefűzni, és biztosabban megtalálom majd, ha keresem.

Finom árnyalatok, különféle minták, kockásak, csíkosak, virágosak, mind jól megférnek egymás mellett. Kacérkodom a fehérre festett fa bútorokkal, nagyon tetszenek, de aztán úgy sajnálom elbújtatni a fa természetes színét, így végül nálunk a régi fenyőbútorok általában csak narancsillatú viszbalzsamot kapnak.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Mindjárt lejön a lépcsőn, párnagyűrötten, álmosan, mosolyogva, s talán azt kérdezi madj "Mi a helyzet Bosszantókám?" vagy "Hogy aludtál kisvörös?", vagy csupán néma puszit nyom a fejemre. Szeretek így várni rá. 

Ebtársaságban kuckósodom a süppedős kanapén, ahová velemtartottak ugyan, de itt lent továbbdurmolnak mellettem. Körülölelnek, melengetnek mint egy puha köntös. Motyognak, kurjongatnak a madarak, darálják az imént feltöltöt magokat, a kalit tetejéről csimpaszkodva rágcsálják az odatűzött almát.

Tegnap hazafelé tartotuttunk, kellemes zene szólt, csendben bámultam az elsuhanó tájat, mikor megszólalt "Néha látom rajtad, hogy izgulsz, vagy hogyismondjam, inkább szorongsz. Átsuhan az arcodon egy érzés, mintha egy pillanatra elkapná a lelkedet valami, s félted, amid van......."? - s ujjaival kisimította az arcomba hulló tincseket. Bólogattam.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Elragadja a szenvedély, ha szóbakerül ez a film, mint ahogy ma is, mikor a bekamerázott gólyákról beszélgettünk. Gombócosodó torokkal magyaráz az összetartásról, a küzdelemről, a nagy útról, melyet ezek a madarak bejárnak újra és újra, a körforgásról, s arról, hogy akit ez az alkotás nem érint meg, s csupán egyszerű természetfilmet lát benne, melyben madarak repkednek ide-oda, azzal nem tudna egyhúronpendülni.

Megkapó, lenyűgöző, káprázatos, szívmelengető, könnykicsalogató, megható, tiszteltetébresztős, csodálatos, gyönyörű, hihetetlen, szemodaszögezős, álomszép, látványos........Csupán szegényes szókészletem akadályoz abban, hogy folytassam a sort. A Vándormadarak c. alkotást látni kell, többször is. Néztem és sírtam. Nem azért, mert szomorú, inkább a felfoghatatlan szépségtől, a madarak csodálatos világáról, amelybe bepillanthattam.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Kihúztam a nyikorgós, öreg komód középső fiókját, amelyben a ritkábban hasnzált, vagy még érintetlen csomagolásban várakozó zoknikat tartom, s végigpásztáztam a kínálatot. Ideje hozzászoknom, hogy mostantól sűrűbben kell megmutatnom az alvázamat, s ezzel együtt előkerül a zokniszorongásom.

Rémesek lehangoló, amikor egy nő levetkőzik (legyen az romantikus légyott alkalmával, vagy éppen csupasz hátsóval, térdzokniban szeli át a vizsgálót), alulsemmi, csak a térdzokni, vagy ha le is veszi, ott virít annak förtelmes lenyomata. Nájlonzokni elvetve, pedig vannak helyes kockás, pöttyös, virágos és egyéb kedves darabjaim is.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Ha pár évvel ezelőtt felhívom Dagi mamámat, és elújságolom neki, hogy bekameráztak egy gólyafészket, s most már otthonról figyelheti a kisgólyák érkezését, biztosan legyint egyet, s kinevet, gondolván, csak ugratom, mert "Ki hallott már ilyet!!??".

Pedig ma már leselkedhetünk gólyafészkekre is.....Hogy a szépséges, kecses tollasok mit szólnának ehhez a tolakodáshoz, ha tudnák...?!

Naponta minimum háromszor kell megnézni, Meske utasítása szerint.

A paicosnéni vérbeli kofa, egy igazi profi. Az még semmi, hogy úgy néz ki, akitől a jóérzésű arrajáró azonnyomban ellágyul, s ábrázata rögvest arra késztet, hogy csupaszeretetből csökkentsük asztalkáján felhalmozott zöldkészletét, de olyan vásárlásösztönzős szöveget darál le, amit ráadásul naponta frissít is (tehát még csak nem is megunható), hogy a marketingguruk is megirigyelnék, s képtelenség ellenálni neki (na és akkor még a karomracsimpaszkodós kacsingatósbehálózást még nem is említettem). Tegnap ebédidőben kiszaladtam életmentő salátáért, s visszafelé már tíz tátikapalántát tartalmazó zacskót lóbáltam a karomon.

Farkas kedvesen megjegyezte, örülne neki, ha kevésbé lennénk jóbarátok, a hiányosfogú néni és én, s nem dugdosénék minden délután titkos kis csomagokat feltűnés nélkül a kocsiba, az ülésem mögé, mikor felnyalából a munkahelyem előtt. Egyébként meg hiába hiszem azt, hogy nem veszi észre, mert de.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Szaladhat rá borostány, vagy vadszőlő, kúszó hortenzia, ölelheti futórózsa, vagy tölcséres trombita, de állhat kopáran is a kertben, kiemelve annak egy szegletét, vagy magasodhat erkély felett, kellemes árnyékcsíkokkal behálózva a teret. Ilyen, és hasonló képek inspiráltak.

Mivel igencsak kedvelem a pergolákat, igyekeztem belecsempészni a tervezésnél legalább egyet, amiből később kettő is lett, s nem kizárt, hogy kiharcolok még egy harmadikat is. Került egy méretes gerendákból álló a bejárathoz, kiemelvel azt, majd a kertkialakításnál a tó mögötti kiülős részt karolja át a másik.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Nehéz a széplelkű munkásasszonyok sorsa...Mert pl. vegyük ezt a tüneményes kiállítást, amire nagyon de nagyon szeretnék eljutni, de ehhez vagy cselhez folyamodom, netán megpróbálom a lehetetlent: szabadságot veszek ki.

Ha anyuka lennék, a délutáni szunyókálást követően felkerekednék a csemetével, s kéz a kézben végigsétálnánk a bájos rajzok között. Úgyhogy, ha megtehetitek, nosza rajta! Szeretettel ajánlom Nektek!

A komisz mindig rosszkor jön, de hajnalban, gyötrő fejfájásra ébredni, mikor még abban reménykedem, talán csak rosszálmodom ezt a kínzó hasogatást, s ha kinyitom a szemem, huss, eltűnik, pedig mégsem.....az rettenetes....Résnyire felhúzott szemhéjjamon keresztül ránézek a zenedobozon kéken világító számokra, s megbizonyosodom róla, hogy valóságos az érzés, a hajnali komisz bánt el így velem.

Éppen csak pirkadt, mikor Farkas kibújt az ágyból, hogy megkeresse a hosszúkászöldbogyót, mely meghozza a vágyott enyhülést ebből a szorításból, jajveszékelős fájdalomból, amely a homlokom jobbodalára koncentrálódott, majd addig masszírozta a fejemet, majd simogatta a hátamat, míg nyöszörögve visszaaludtam. Mély álomba szenderültem, s ekkor találkoztam az elfeledett zoknidakszlikkal.....

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A feltámadt szél vadul csapkodta az apró esőcseppeket a szélvédőre, de bent már felmelegedtünk az ülésfűtésnek köszönhetően. Fejkendős nénike állt az egyik sarkon, kezében pár csokor piros tulipánnal, mellette a lépcsőn még néhány újságpapirba tekert köteg hevert. 

Ha én vezetek (pláne ha hajlandó lennék rá, meg még ha pasi is lennék), biztosan rátapostam volna a fékre, s romantikus hevülettel felnylábolom a pirospozsgás nénike összes csokrát, s szétosztom a hátsó ülésen melegedő visító lányutasok között (persze valamivel többet hagytam volna a szerelmemnek, az otthoni számonkérős leszúrást elkerülendő???"), akik boldogságtól bepárásodott szemmel állapították volna meg, milyen jó, hogy nem haltak még ki a romantikus lovagok, s az idős hölgy is hazaballaghatott volna, hogy kényelmesen belebújjon letaposott otthoni mamuszába, mielőtt még elkapja a vihar.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Hatalmasabb és lenyűgözöbb látvány, mint ahogy azt copfoskoromban elraktároztam az emlékpolcaimra, pedig az arányok azóta igencsak megváltoztak (nálam). A haragos színű felhők, a borzoló szél, a szemerkélő eső sem csorbította lelkesedésemet: a Bazilika pompás építmény.

Kosi szervezte a programot, mint fő alfásrómeós rajongó, s javasolta, készítsünk be papirzsebkendőt nyálcsurgatás ellen, amire persze csak legyintettünk, mivel egyikünket sem önti el a forróság, gyorsul fel a szívverésünk egyetlen kocsitalálkozó láttán sem.

Mit keresek én egy alfarómeóstalálkozón? Vonzó volt a mindigjókedvű kis társaság, másrészt olyan nagyon régen jártam Esztergomban, hogy éppen itt volt az ideje, hogy megnézzem magamnak újfent.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Állt a teraszon, karbafont kézzel, s kuncogott. Rajtam. Mer' én meg könyökömre támaszkodva, fokhagymaszerűnek legnagyobb jószándékkal sem nevezhető hátsómmal az égfelé mutatva serénykedtem a fűben, hogy megfelelő szögből tudjam lekapni a kutyatejféleséget, amely tavalyi elültetése óta többszörösére duzzadt, s izgalmas virágokat bontogat, ami nyomban lázbahozott.

Annyira lekötött a fókuszálás, meg élesítgetésközelrehozás, s az igyekezet, hogy szerény képrögzítési képességem felső korlátait elérjem, így némiképp mások számára is élvezhető fotót készítsek, és annak is kiderüljön, hogy ezmiez, vagy legalábbis érdekesebb legyen az összhatás, aki nem látta a kertben terebélyesedő célnövényzetet, hogy észre sem vettem eb érdeklődő fekete orrát, amint betolatott (természetesen arról kívánt meggyőződni, hogy nem nőnek -e virslik a növényem tövében, mert biztosan de, hiszen mi másért küzdenék vele már mióta a fűben), s emígyen helyet kért magának a kép szélén, ezzel azt teljesen elhomályosítva (lentebb).......

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Az olvasás magányosságára vágytam. Alig hogy hazaérkeztünk, túl a feketesapkások megetetésén és cirógatásán, s a játszósruhábaátvedlésen is túl, sőt, egy pár szelet bűnös sajt elfogyasztásán is túl (tekintve, hogy gyümölcsnapot tartottam) egyketőre ott feküdtem a kanapén, nyakig felhúzott kockásplédbe burkolózva, mellettem kifliződő, szuszogó ebek által melengetve, s ráhangolódva a meghagyott utolsó oldalakra.

Megindító, szívszorongatós, lélektépdelős és gondolatserkentős. Érdekes nyelvtani ívet jár be, és különös az a szemüveg is, amin keresztül megélhetjük a történetet. Gondolkodom, talán mégis ezt szeretném elhagyni (miután megrendeltem egy másikat belőle, mert ezt a régit, amelynek a kissé megviselt hátsó borítóján még tizennégyforintos ár szerepel, megtartom magamnak), mert ez is oly kedves nekem, s szeretném, ha mást is megérintene, aki nem tartotta még kezében, vagy csupán túl régen olvasta (lehet, jövő héten már egy másikra voksolnék...).

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Hogy Ő milyen egy édes a szürke szőrszerkezetével, vékonyka, rózsaszín bőrével, és jóindulatú rajzfilmfigura ábrázatával!

Vágyakozva tapadok az ablaküvegre, mikor reggelelnte elsuhanunk a nagykertészet előtt, s igyekszem minden nap egy új pontra fókuszálni, hogy a lehető legalaposabban feltérképezzem a kínálatot. Kertészethiányom van. 

Még nem is tartottam meg az évadnyitó tavaszi kertészetlerohanásomat, mert a muskátlizás meg a múltheti szökdelős spontán nefelejcsbeszerzés az nemér!!!!

Apró, csipkésszélű harangocskák tündéri füzére, sötétlilák, halványabbak és egészen hófehérek, de akad köztük bohém bóbitás fajta is. Ők a gyöngyikék, melyek pár hete kezdtek kikukkantani a földből, s kedves kis csokrokban pompáznak a fű között. 

Az építkezést követően a kertet teljesen feltúrták, s ha egykor voltak is benne gyöngyike hagymák, biztosan nem élték túl a tereprendezést. Ezért aztán, ahogy a hóvirágokat is, ezeket a bájos csengettyűtartókat is zacskós formában szerzem be, pl. innen, vagy meglepem magam koratavasszal egy kosárravalóval, hogy az asztalon hirdessék a jóidőt, s így telepítem be a birtokunkra, hogy ott idővel jól elszaporodjanak. Szeretném begyűjteni az összes fajtátját!

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Vicces ábrázatával, sajátos baritonján kuruttyol untalan, s mókás szemszerkezetével pislog a zöldülő tavinövények között, a kövek színébe olvadva.

Talán hárman lehetnek, nem többen, de nem tétlenkedtek idén sem, mivel tegnap fedeztünk fel a tavalyihoz hasonló mennyiségű békakezdeményt, sűrű feketepontokként a zöldek tövéhez lapulva.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A leghelyesebb göndörfürtös ebfodrászlánynál jártunk, aki megfazonolta házikedvenceinket, s a csapzott bundásokból pucckutyákat varázsolt. Előtte:

 Na és így festenek utána:

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Nekemvalóbbak már nem is lehetnének ezek a kannák, ez könnyen belátható!:-) Egyébként mostanában, vagyis úgy hat hete, mióta újfent sanyargatom magam, s még beveszem, hogy egyszer jólesz rám az a falatka régi szoknya, amit évek óta tologatok a polcon, meg az angyalospoló, amit még pasitól kaptam és sosem hordtam, na szóval azóta a KVzás helyett teázom.

Nem is az íze miatt, s nem is a rituálé okán, csupán éhségelűzés céljából. S ha már a fekete nedüt kihúztam a napibetevőlistámról, akkor már a tea is legyen egészségesebb, meg nemhízlalós, vagyis méz kizárva, cukor letiltva, édesítőszert meg nem viszek be, ha nem muszáj. Akkor mi a jó benne (azon kívül, hogy a meleg lé legalább egy időre kibéleli a pocakomat)? Na erre próbálok rájönni mostanában. Eddigi tapasztalataim: a pohár. Szeretem szép bögréből kortoylgatni. Ez is valami.

Az idő csodálatos, lenge kiskabátban sétáltam az utcán. Pasi nekemvalókirályfi. Ma reggel már korán bekukkantottak a kisrigóim, oly kedvesen fütyürésztek. Az Öcskösöm egyjófej, tesóságból tízes. Kint tejesKVztam (igaz, szigorúan méz nélkül) egy napsütötte kiülőshelyen Ebarátommal, aki váratlanul felbukkant. Megölelgetem három valakit az irodában, egyet csakúgy magamtól, a másik kettőt pedig ezután, mert megirigyelték:-) A kedvencemet ebédeltem, lazacot. Kilógtam a közeli piacra Micivel, összekarolva lépteldünk és nevetgéltünk, majd vettünk egy kosárravaló gyönyörű kéknefelejtset az ismerős beszédesnénitől. Szeretem ezt a dalt. Ma elhiszem, hogy sosehalunkmeg. Lalllalala.

Papucsba bújtatott csupasz lábam libabőrözik még rendesen, mikor reggelente elindulok a jóidő beköszöntével rendszeressé váló terepszemlére, amit egyenesen imádok. Csak felkapom az előző este széken felejtett kapucnispolót, a vödrös haleledelt, s megyek tegnap óta kipattant rügyeket nézni, virágokat szaglászni, halakat etetni.

A kertben töltött idő feltölti a lelkünket, s azon gondolkodom, vajon csak az újdonságot élvezzük ennyire benne, s egyszer majd alábbhagy a lelkesedésünk, vagy mindig ilyen erős vonzalmat érzünk majd a "birtok" iránt.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A fehérek ábrázata időnként szemtelen, s úgy kell kifésülni a túlnőtt szőrt, ha nevelési szándékkal szemükbe szeretnén nézni, Alfici pedig akkora bundát visel, hogy megint megjegyzésekkel illetik dundisága miatt, pedig nem hurka az rajta, csupán a szőre kukorodik!

Külön kosarat kéne kijelölnünk a labdáknak, melyeket főként Anyikától kapnak ajándékba, de gyakran kerül be Farkas által is egy újabb darab, aki igazából szerintem magának veszi ezeket, majd csalódottan mutogatja nekem, ha Bendőz az első eldobás után máris átlyukasztotta.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

"Táncoljunk!" -kaptam el Tkolléganőm karját, aki éppen meggyesrétest meg egy bögre teát igazgatott el unottan az ezüstözött tálcán, hogy bevigye a főnökének.

"Mi van Veled, mitől vagy így feldobva?" -kérdezte meglepetten, de hagyta magát megforgatni, majd nagyokat rúgva a levegőbe feltekeredtem a karjára.

"Miért, táncoltál már valaha itt bent, az irodai konyhában???!!" -riszáltunk tovább lelkesen.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Ha egyszer azt állítja, hogy tizessel is működi, hiába tiltakozik az érme a százas feliratú bejáratnál már a legelején, addig küszködik, erőlteti befelé, míg végül diadalittasan ki tudja tolni az így, kicselezéssel megszerzett bevásárlókocsit kilencvenforintos haszonnal (ami persze csak addig boldogítja, míg a vásárlás befejeztével ki nem erőszakoskodja a bentragadt pénzdarabot belőle, miközben időnként felmutatja a hüvelykujját, s széles vigyorral türelemre int, aztán hosszas küzdelem árán visszakerül a zsebébe...). Ez Ebarátom, s ha Ő valamit kijelent, akkor az úgy is van, s szerinte az olyan egyértelmű, minthogy a Föld kering a Nap körül.

Beviharzott az irodába (azon szerencsések közé tartozik, aki szabadonúszik, s nem kell naphosszat forgósszéken láblóbáznia, met ért a számítógépesmindenhez, azt meg messziről is lehet űzni, kivéve, mikor már nagy a jajgatás, olyankor közelről is megtekinti a gépeket), olyan hirtelen, ahogy szokott, s hátizsákját nagy lendülettel lehajítva a vendégszékemre közölte, maradt egy órám, hogy összeszedjem magam, mert "viszlek".

Mivel mindenről olyan jólértesült, meg tujda a dörgést, még azt is megmondta, hova kell mennünk muskátlitövekért akciósan, így felkerestük a megjelölt helyet és telepakoltuk a tízforintos kosarunkat aprócska zöld kezdeményekkel.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Belecsöppentem valamibe, ami bizonyára jó móka, de semmit sem tudok róla....... Na de, hajrá egyik, ne hagyd magad másik!, s a háttérből virítom is a két kisfehéret (a  külföldre szakadt koalákra még vadászom, az ebek meg ugye kéznél vannak), ahogy kell, egy képen: Bendőz és Fügőce.

Jelszó: életöröm a köbön:-)

Varró Dániel: Nyúl tavaszi éneke

Mert, jaj, a nyár mint lepke röppen,
és ősszel minden oly riadt,
és télen sűrű, lassú ködben
dideregnek a nyúlfiak.

Tavasz, te cuppanásnyi szikra,
ha tappancsod a sárba lép,
vidorság száll a kis nyuszikra,
s megédesül a sárgarép'.

Bajuszt pödörsz a napsugárból,
s ugrálsz, mint gyönge, lenge nyúl.
Ó, jaj, tavasszal szép a zápor,
és sokkal később alkonyul.

A parkoló felé nyomakodtunk már a többnyire zacskóssalátával és gyümölcsökkel megpakolt tologatós bevásárlókosárra, mikor majdhogynem beleütköztünk egy régi, megölelgetnivaló ismerősünkbe, kit pont ezért rögvest átkaroltunk, megcuppantottunk, s azzal a hévvel átfordultunk az addigra már mellédöcögő őszhajú nénikéhez, s mindketten lecsókoltuk őt is.

"Maguk kicsodák, kedvesem?" - kérdezte a nagymamakinézetű, aprócska hölgy, mint aki azon töpreng, hogy bevette -e a reggeli emlékeztetőbogyóját, vagy aggódik, netán rohamosan romlani kezdett -e a memóriája.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Pont így befeszül, mikor szimatot fog, vagy hallgatózik, s akkor is, mikor morog. Egészen bendőzszerű:-) 

És itt van Ő, az igazi.....

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Juhász Gyula: Tavasz előtt

Már sejtem őt, ha a lágy alkonyatban
A felhőt nézem, mely violaszínben
Valami távol muzsikára ballag
Egy ismeretlen rétre, messze innen.

Már sejtem őt, a kedves, ifjú szépet,
Ki eljövendő, de még szunnyad egyet,
Most készül bársony és smaragd zekéje
S a barna föld ölén dús haja serked.

Már néha sóhajtása száll s nyomába
Fölneszel avar ágyáról az erdő
S a jegenye, a komoly, ősi strázsa
Már tiszteleg felé, ki eljövendő.

 

Nehéz volt megállni, hogy a kapu két oldalánál meghagyjak egy kis helyet, s ne ültessem be addig mindenféle bokorral, virággal, míg rá nem találok az egyik kedvenc rózsámra, amit élőben még sosem láttam, csak katalógusokban és színes kertesmagazinok oldalán.

Próbálkoztam már nagyobb kertészetekben is, ígérték, megrendelik nekem ezt a pompás sziromcsodát, amely éden névre hallgat, de sajnos valamiért nem iskerült, s azóta is figyelem, hátha utamba akad, vagy fennakadok én a tüskéjén:-)

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Weöres Sándor: Ha a világ rigó lenne Ha a világ rigó lenne, Kötényemben ő fütyülne, Éjjel-nappal szépen szólna, Ha a világ rigó volna. De ha a világ rigó lenne, Be se férne kötényembe, Kötényem is honnan volna, Ha a világ rigó volna.

Egyre gyakrabban bukkannak fel a terasz korlátján, s óvatosan bekukucskálnak rám az erkélyajtó üvegén át. Felváltva röppennek oda, mintha beosztották volna maguk között titkos megfigyelésemet.

Talán két hete érkeztek, éppen mikor a lehangoló hírek miatt az orromat lógattam, ültem a forgósszékemben és egykedvűen a monitort bámultam. Egészen közel merészkedtek az ablakhoz, s oldalra billentett fejjel vettek szemügyre, vajon veszélyforrás vagyok -e, vagy biztonsággal ideköltözhetnek.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»