Papucsba bújtatott csupasz lábam libabőrözik még rendesen, mikor reggelente elindulok a jóidő beköszöntével rendszeressé váló terepszemlére, amit egyenesen imádok. Csak felkapom az előző este széken felejtett kapucnispolót, a vödrös haleledelt, s megyek tegnap óta kipattant rügyeket nézni, virágokat szaglászni, halakat etetni.
A kertben töltött idő feltölti a lelkünket, s azon gondolkodom, vajon csak az újdonságot élvezzük ennyire benne, s egyszer majd alábbhagy a lelkesedésünk, vagy mindig ilyen erős vonzalmat érzünk majd a "birtok" iránt.
Folyamatosan nyílnak a különféle tulipánok, nárciszok, s terjeszkedő sziklakerti növénykék összefüggő, apróvirágos szőnyeget alkotnak, a lombhullatós bokrok kopár ágain pedig megjelennek a zsenge, összegyűrt levélkék.
Hiába, nem tudok betelni a látványával, az illatával, a hangulatával.
