A parkoló felé nyomakodtunk már a többnyire zacskóssalátával és gyümölcsökkel megpakolt tologatós bevásárlókosárra, mikor majdhogynem beleütköztünk egy régi, megölelgetnivaló ismerősünkbe, kit pont ezért rögvest átkaroltunk, megcuppantottunk, s azzal a hévvel átfordultunk az addigra már mellédöcögő őszhajú nénikéhez, s mindketten lecsókoltuk őt is.

"Maguk kicsodák, kedvesem?" - kérdezte a nagymamakinézetű, aprócska hölgy, mint aki azon töpreng, hogy bevette -e a reggeli emlékeztetőbogyóját, vagy aggódik, netán rohamosan romlani kezdett -e a memóriája.

Ekkor jobban megnézve rájöttünk, hogy a kedvesismerősünk egyik nagymamájára sem lehet az, hiszen őket ismerjük, s bár lelkesen letámadott nénikénk fehér, göndör haja és termete egyértelmű hasonlóságot mutat velük, bizony mégsem ők, s így bizony nem is ismerjük. Lecsókoltunk egy vadidegen nénit.

Feltételezvén, hogy újonnan szerzett nénikeismerősünk mégiscsak valamilyen kapcsolódással a rokonsághoz tartozik tisztelettudóan bemuattkoztunk, majd gyorsan hozzátettük, hogy mi vagyunk marcikalegjobbarátai, remélve, hogy ezzel tisztázzuk a helyzetet, s kevésbé lesz kínos az iménti tornádószerű lerohanásunk, s maximum marcikatúlközvetlenhaverjai kategóriába sorol minket.

"Ki az a Marcika?" -hebegte a nagymamaszerű hölgy, s a kezdeti félszeg félmosoly is eltűnt a szája szegletéből.

Zavartan néztünk össze. Ekkor ért oda a parkolóból egy közpkorú hölgy, átkarolta a nénit, "gyere anyukám" megszólítással a mozgólépcsőhöz terelte, aki még többször is értetlenül vissza-vissza nézett ránk.