Az olvasás magányosságára vágytam. Alig hogy hazaérkeztünk, túl a feketesapkások megetetésén és cirógatásán, s a játszósruhábaátvedlésen is túl, sőt, egy pár szelet bűnös sajt elfogyasztásán is túl (tekintve, hogy gyümölcsnapot tartottam) egyketőre ott feküdtem a kanapén, nyakig felhúzott kockásplédbe burkolózva, mellettem kifliződő, szuszogó ebek által melengetve, s ráhangolódva a meghagyott utolsó oldalakra.

Megindító, szívszorongatós, lélektépdelős és gondolatserkentős. Érdekes nyelvtani ívet jár be, és különös az a szemüveg is, amin keresztül megélhetjük a történetet. Gondolkodom, talán mégis ezt szeretném elhagyni (miután megrendeltem egy másikat belőle, mert ezt a régit, amelynek a kissé megviselt hátsó borítóján még tizennégyforintos ár szerepel, megtartom magamnak), mert ez is oly kedves nekem, s szeretném, ha mást is megérintene, aki nem tartotta még kezében, vagy csupán túl régen olvasta (lehet, jövő héten már egy másikra voksolnék...).

Az utolós lapoknál, valahonnan egészen mélyről tört fel belőlem a zokogás, holott tudtam a végét, mégis megrázó volt, s hirtelen, mintha kitágult volna a lelkem, s a rengeteg apró szál különféle kapcsolódási pontokkal összeért volna bennem, kivetítve egész életemre, tapasztalataimra, hangosan sírtam, s örültem, hogy senki sem lát.

Farkas, hazatérve a szüleimtől, ahol azért járt, hogy bevacsorázzon Anyika elsőhelyezett (Farkas rangsorolása alapján), koszorús húsleveséből, a nappali erkélyajtónál kopogtatott, s türelmetlenül toporgott beengedésre várva, frászt kapva szétsírt ábrázatomtól, s elhűlve érdeklődött zokogásom okáról, miközben szorosan magáhozölelt.

Zakatolva próbáltam kinyögni, mint egy óvodás, aki vígasztalhatatlanul bömböl, mert elvették a homokozóformáját, vagy mert aludnia kell ebéd után, hogy a könyvem az oka és Algernon, s hogy neki is mindenképpen el kell olvasnia, hogy megértse, s olyan erősen kapaszkodtam belé, ahogy csak bírtam.

Még jóideig némán pityeregtem a kanapén, törökülésbe gubancolt lábakkal, s a zsebkendőmet morzoslgattam magam elé bambulva, majd megnyugvást keresve kisétáltam a sötétedő kertbe, s hagytam, hogy a metsző szél szárítsa fel könnyeimet.