A paicosnéni vérbeli kofa, egy igazi profi. Az még semmi, hogy úgy néz ki, akitől a jóérzésű arrajáró azonnyomban ellágyul, s ábrázata rögvest arra késztet, hogy csupaszeretetből csökkentsük asztalkáján felhalmozott zöldkészletét, de olyan vásárlásösztönzős szöveget darál le, amit ráadásul naponta frissít is (tehát még csak nem is megunható), hogy a marketingguruk is megirigyelnék, s képtelenség ellenálni neki (na és akkor még a karomracsimpaszkodós kacsingatósbehálózást még nem is említettem). Tegnap ebédidőben kiszaladtam életmentő salátáért, s visszafelé már tíz tátikapalántát tartalmazó zacskót lóbáltam a karomon.
Farkas kedvesen megjegyezte, örülne neki, ha kevésbé lennénk jóbarátok, a hiányosfogú néni és én, s nem dugdosénék minden délután titkos kis csomagokat feltűnés nélkül a kocsiba, az ülésem mögé, mikor felnyalából a munkahelyem előtt. Egyébként meg hiába hiszem azt, hogy nem veszi észre, mert de.
Pedig nagyon nehéz megállni, hogy ne ragadjak magamhoz egy-egy nekemmégnincsis növénykét, ráadásul nagyon élvezem az alkudozós mókázást a piacosnénivel, igencsak szórakoztató.
Arról nem is beszélve, hogy milyen pompásan mutatnak a kertünken:-)
