Hiába próbáltak ötletesebb jelmezek felé terelni, én mindig csak fátyolosmenyasszony akartam lenni, s csak azért lettem később tavasztündér, majd pedig királylány, mert elhittem, hogy kétszer ugyanaz nemér lenni, és Dagimamáék meggyőztek, hogy a tündérnek van koszorúja, a királylánynak meg koronája, s mindegyik majdnem olyan szép, mint a fátyol....
Mama varrta a pörgősszoknyáimat, és az összes jelmezemet is, amire mindig büszke voltam. Azonban az esküvősruhám, amit az akkori szegényes anyagválaszték miatt függönyből próbált megalkotni, botrányosra sikeredett, inkább úgy néztem ki benne, mint valami csipkeszellem, aki visszatért, hogy az ovifarsangon kísértsen....
Nyilván az szóba sem jöhetett, hogy eltérítsenek a menyasszonyosditól, idővel is szűkösen álltunk, így nem volt mit tenni, egy részét megcisnálták Anyival kreppapírból, s bár a fenti képen nem látszik jól, de még színes papirvirágcsokrom is készült hozzá.
Rettentő büszkén viseltem, s ahogy látható, még a celofánkoronás királylány is megirigyelte!
