Feltankoltunk a kispékségből az elemózsiát (külön bejegyzést érdemelne Pöti lelkes ömlengése az ott kapható sonkáspetrezselymes batyuról), majd pedig Öcsköséket, akik bevállalták a forróteával kibélelt termoszok biztosítását, melyeket túra közben is feltöltettünk egy helyi zsíroskenyeret és teát kínáló bódéban.

Szinte minden nap látjuk az ékszeresdobozkára hasonlító kivilágított kilátót a hegytetőn, mikor hazafelé tartunk, s vágyakoztam is lenézni a legtetejéről, amit most megtehettem. Pöti pici kora óta tart a magasságtól, így nagyrészt a lécsőn ücsörgött, míg mi hárman a kilátásban gyönyörködtünk, s csak éppenhogy kimerészkedett, akkor is csak szorosan a fal mellé lapulva.

Lius óvatosan megközelítve a témát elárulta, hogy tényleg idetévedt, vagyis megtalálta a füzetemet, amit el is olvasott az elejétől a végéig, szóval jól éreztem én, hogy rámbukkant valahogy:-) Azt mondja, mókás. A hajamra is azt mondja, mókás. Egy csomó dologra azt mondja, mókás. Remélem, ez jót jelent. Mivel nem veséztük ki a témát, meg szerinte milyenfurcsa, csak annyit kérdeztem, hogy vajon másnak lát -e engem a blogon keresztül, mint amilyennek az életben, de szerencsére pont olyan mókásnak lát, mint eddig:-)

       
A kilátómegmászást követően elindultunk az orrunk után a sűrűjébe, míg végül előbukkant a kisvasút egyik megállója, ahol később felkapaszkodtunk a legközelebbi járatra. Nem is tudom, a gyaloglástól, vagy a rengeteg hahotázástól fáradtunk le jobban..... 

Volt még erdei zsíroskenyerezés lilahagymával, találtkutyabepakolás csomagtartóba, üldögéltünk állatorvosi rendelőben, néztünk bébiebeket ultrahangon, kinőttek az angyalszárnyaim, vasorára pedig jóllaktunk Öcskös főztjével.