Igyekeztem mindkét felülről lefelé lóbázható végtagommal átkarolni a méretes csokrot (amely mára már kissé összetöttyedt, mivel kiírtottam belőle a töltelékzöldeket, s persze hazaérve nekiestem és levetkőztettem a körétekert papirrengeteget, amitől pláne aligelbírható volt, valamint minden nap nyisszantok a végéből, ahogy a virágoskedvessrác tanácsolta, így a fejek lassan belehuppannak a vízbe).

Lehet nekem nyígni, hogy fújjjjdeutálom, meg milyengiccses, nekemmindennapilyen, pontmintatöbbisemmikülönös, gusztustalanamerikaibeszivárgósnyálazegész, akkor is boldog voltam, mikor tollvégrágcsálás lázas munka közben felszóltak értem a recepcióról, ahol karomba nyomták Farkas által küldött vajonkilehetaztitkosimádósvalentinnapos csokrát.

Vannak csakúgyvirágok, meg alkalombóladottszálak is, és?

Úgyhogy felettébb nyűgös lettem egyes kollégák odavetett megjegyzésein, melyből nézzünk csak meg néhány gyöngyszemet: 

Elhaladva a szobám mellett megpillantja, odavan, majd gyorsan talál egy kapaszkodót: "Jaj, de gyönyörű csokor, kitől kaptad? Ja......tényleg, ez csak a szokásos valentinnapos a pasidtól...." -majd apró kis kacajjal kifordul az ajtón.

Nap végén sugárzó arccal hagyom el a terepet, mikor egy másik felnéz a monitor mögül, majd ezt dörmögi: "Csak azt ne mondd, hogy tartjátok ezt a gusztustalan, nyálgépvalentint, vagy mi a szart????? Nevetséges!"

Ó, be kedves!