Most már legalább váltunk pár szót, ha véletlenül felveszem a telefont, s a vonal túlsó végéről Ő hallózik, de a kellemes, hosszas beszélgetések ideje még nem jött el. Azért remélem, ha egyszer majd unokái lesznek, nem zárkózik el a meghitt nagypapás kötődés elől, sokat mesél majd a gyerekkoráról nekik, s bepótolja azt, amit a fiával elmulasztott. Mert van mit. 

Ő Farkas apukája, akinek az édesapja hajóskapitány volt, és sokszor magával vitte a fiát egy-egy rövidebb tengeri útra. Furcsa, hogy erről a hírhedten bohém, nőszédítős nagypapáról még csak egy képet sem láttam (korán meghalt, így pasi sem ismerte), pedig úgy szeretnék.

Már kértem a nagynénikéit, hogy legyenek kedvesek és szedjék össze a régi családi képeket, melyek közül felvinném a gépre a legjobbakat, hogy az Ő családjáról is legyenek keretbe foglalt, falrakirakós fotók, ne csak az enyémről. Szeretném tudni, milyenek voltak a nagyszülei, ismerni néhány történetet róluk, s főként annak örülnék, ha legalább Ő megismerné őket.

Nekem rengeteget meséltek a nagyszüleim, de most, hogy már csak a Papi van nekem, most érzem igazán, hogy még mennyi mindent megkérdeztem volna tőlük........

Elképzelem, micsoda kalandos gyermekkora lehetett pasipapájának, hiszen egy kisfiú csak álmodik ilyenekről, hogy igazi hajóskapitány a papája, hogy nagyhajóval tengerre száll, mint a kalózok, neki pedig mindez tényleg megadatott!

Remélem, hogy egyszer majd leül a fotelba, magaköré teker egy kockás plédet, az unokáit az ölébe veszi, s mesél a tengerről, a nagy viharokról, a bálnákról, a hatalmas halászhálókról, vitorlákról, a vasmacska letekeredő láncáról, s megannyi történetével csodálnivaló, különleges nagypapája lesz a gyerekeinknek.