Nem kérhetnek adományokat, vagy állhatnak sorban egy tál meleg ételért, nem erőszakoskodhatnak a piros lámpánál az autók között, s kalapot sem tehetnek ki maguk mellé az aluljáróban. Csak néznek gyanakvón és reménykedve, s leküzdve bizalmatlanságukat, ami a számtalan visszautasításból ered, talán megpróbálnak közeledni. Mi mást tehetnének?
Az utolsó bevásárlókiruccanásból tartottunk haza, vettünk néhány linzeralapanyagot, tejet, kenyeret, meg az ebeknek karácsonyi menüt, vagyis pár csomag füstöltvirslit. Caplattunk fel a havas dombra, mikor az egyik mellékutcában megpillantottuk Őt, céltalanul, megtörten ballagott. Egy balkanyarral letértünk az útról, majd kiszálltam, és megszólítottam. Megállt, visszafordult, tétovázott egy darabig. Láttam rajta, hogy szívesen jönne. Belenézett a szemembe, mintha mondani akarna valamit, majd elfordult, s útnak indult újfent.
"Van nálunk valami kutyaharapnivaló?"-kérdezte Farkas, s bűntudattal nézett le a kezében tartott üres szalvétára, amiből az imént ette meg az utolsó falat reggeli szendvicsét."Az ebek karácsonyi vacsorája!!" -villant be, s már szaladtam is a csomagtartóhoz, kivettem egy adag virslit, s a körmömmel feltéptem a fóliát. A kétszínűszemű (fajtajellegzetesség, azt hiszem) után eredtünk, s beértük az utca végén.
Nem állítom, hogy nem tartok a kóborkutyáktól, sőt, előfordul, hogy a gazdájával sétáló, méretesebb, nemcsóválósokkal is óvatosabb vagyok, pedig nekünk is van ugye három, s ha egyedül vagyok, van, hogy kikerülöm őket. Néha én is bizalmatlan vagyok. Farkas most sem engedte, hogy rögtön megközelítsem a találtkutyát, így először a kocsi lehúzott ablakán keresztül kínálta meg a mieink nagy kedvencével.
Először csak úgy fogadta el, ha messzebbre dobtuk, majd egyre közelebb és közelebb húzódott a kocsihoz, egészen addig araszolt, míg a sokadik virslit már kézből is elfogadta. Ekkor kiszálltam hozzá, óvatosan, kerülve a hirtelen mozdulatokat. Nem azért, mert féltem volna Tőle, inkább Ő volt az, aki minden zajra, mozgásra hegyezte a fülét, s mindenre öszerezzent, s testtartását azonnali elfutásra rendezte.
Lefényképeztük, felhívtuk a fajtamentőket, elküldtük a róla készült képeket. Ennyit tehettünk érte.
Hazaérve lefeküdtünk a meleg kőre, megölelgettük az ebeket:"Bocs fiúk, kevesebb karácsonyi virslivel kell beérnetek, de jót tettetek egy kóborló barátotokkal, aki ma legalább nem éhezik."
