Piroska és Farkas

Többhullámos születésnapozásban vagyunk. Volt dátumszerinti, hétköznapreggeli minitortázás, ovónénis tortázás a bandával az oviban(végig sírt, hogy neki nem kell csokitorta, csak aludni akar és kész:), esti minimuffin torta mikor hazaért, hétvégi szűkcsaládi tortázás dínóval és várhatóan lesz egy nagycsaládi ünneplés is a közeljövőben, meg kicsit később egy gyerekzsúr is (utóbbit próbálom megúszni). A dinóstorta volt a fő csapásvonal, mert Nünü azt mondta, hogy bár imádja a lovakat, de tavaly már volt pónis tortája, ideje, hogy most egy dinó figyeljen ott marcipánból. Aztán volt egy katicatorta vágya is, mert egy katica formájú tortát látott egy szülinapi bulin (folyton ilyenekre jár). Utóbbit meg is rendeltem egy helyi kis cukrászdánál, de az utolsó pillanatban kiderült, hogy nem sikerül megcsinálniuk, mert egyszerűen nem érteken az ilyen formákhoz. Aztán eszembejutott egy jó kis hely, ahol persze találtam katicatortát és mivel már régen jártam arra, csak tátottam a bagólesőmet, hogy milyen művészi tevékenység folyik ott. Én ennél bájosabb katicatortát még sosem láttam! Millye! Hatalmas kalaplengetés Neked!!!!! Fantasztikus vagy! Nézzétek itt! (elérhetőséget sehol sem találtam!)

Vízet eresztgetek. Legalábbis vízszerű, átlátszós valamit. Az újabb aggódásgondolatjelemnél az egyetlen enyhítő dolog, hogy már két nappal a magzatvízvétel előtt észleltem. Nem olyan nagyon sok, de azért két pisitúra között (ami azért nálam sűrű, mivel rengeteget iszom, mert szerintem az jó, így sokat is kell kimennem) mindig van egy kicsi. Tegnap pedig még jó kis görcsölés is jött mellé, magnézium meg elfogyott, úgyhogy a fiúk elemtek deltázni a legnagyobb hófúvásban, erre, a dombtetőn, ahol még a madár sem jár. Azért valahogy le- majd feljutottak és két 500 mg magnézium hatására enyhült is a dolog. Este azért Farkast is nyugtalanította ez a vízügy, fel is hívtam a kórházat, de úgyis tudtam, hogy mit mondanak: menjek be. Megvitattuk Farkassal, Meskével és mégsem indultunk el, mert: 1. ítélet idő volt, sokan az utakon rekedtek, ki tudja, miként jutottunk volna el odáig, 2. pár napja volt csak az amniocentézis, úgy véltem, többet ártok a hosszú zötykölődéssel, ezért inkább feltankoltam a magnéziumot és fekdüdtem. És egy titkos 3: másnap (ma) lesz Nünü születésnapi bulija, így nem tölthetem kórházban a napot!!!! Így is a szívem szakadt meg, mikor szerda este hazajött az oviból felköszöntöttük (volt reggel is pizsomás köszöntés, apró csokitortával), elfújta a négy gyertyát a díszes muffinon és mondtuk neki, hogy kívánni kell valami szépet, valami olyat, amire nagyon vágyik, szeretné, hogy teljesüljön. Lefekvés után kérdezte Tőle az apja, hogy megsúgja -e, hogy mit kívánt: "Azt, hogy Anyaca soha többé ne menjen el a kórházba!" (délután még azt is mondta a mivoltalegjobbamainapban" kérdésre, hogy az, hogy anyaca  itthon volt és nincs kórházban). Nyeltem a könnyeket rendesen.

Ma mentem le először az emeletről, reszketett is a lábam rendesen (teljesen levékonyodott a lábam szára, persze csakis az), hiába, három napja csak pisilni kelek fel, előtte meg 3 hónapig feküdtem. Végre lezuhanyoztam és végre gépet is kaptam a kezembe, mert készítettem pár fotót Nünü szülinapjáról. Persze csak lazán, lezserül, de mégis jó volt.

Fakassal bújtuk a netet, elvileg létezik valami olyan betét, ami elszíneződik a magzatvíztől, de hiába hívtunk gyógyszertárakat, drogériákat, sehol sem hallottak róla. Sőt, még egy jó kis trükköt sem olvastunk, hogy pl. csöppentsünk rá citromot, vagy valami abrakadabra és kiderülne, hogy magzatvizet eresztgetek -e. Kisbaba aktívan mozgolódik kedd reggel óta (azóta érzem sokkal határozottabban), még Farkas is érezte kívlüről, sőt, néha akkorákat rúg kifelé, hogy az anyja szája azonnal felszökik a füléig a boldogságtól:)

Őszintén: rémálom volt. Azóta ritkán tudom abbahagyni a bőgést (persze kell, mert Nünükémnek születésnapja van, és ünnepelünk, és mosolyog a szívem miatta), agyalást, önmarcangolást és aggódást. Egyfajta megnyugvást reméltünk, de mégtöbb szorongást kaptunk. 

Pontosan délre érkeztünk, nem tudván, hogy érkezési sorrendet tartanak (elvileg), úgyhogy szinte utolsónak estünk be. Aztán kiderült, sokan csak UHra várnak, így maradtunk heten, akik amniocentézisre ültek sorban. Először a genetikushoz kellett menni egy rövidke beszélgetésre, ami szerintem kb. semmit sem ért. Aztán vissza a padra és UHra ültünk sorba. Ott addig beszélgettem, míg utolsónak jutottam be, de minek is sietni, hiszen utána volt még egy bő fél óra, mert csak kettőkor kezdték el a magzatvízvételt. Az UHra mindketten bemehettünk, az UHdokink meg is kérdezte, hogy mit keresünk mi ott (várható volt, tudtunk, hogy a négyesteszt, AFP és egyebek miatt nem javasolta a szúrást és remélte, hogy nem megyünk el, ugyanakkor meg a sajátdoki igenis szorgalmazta, ahogy mások is a kórházban, sőt, volt aki kifejezetten lefelelőtlenanyázott engem, hogy eddig még nem csináltattam meg és egyáltalán van olyan opció, hogy nem megyünk el...). A szobában sötét volt, vagy öt fehér és zöldruhás sertepertélt odabent. Gyors UH, a gyerek cukorfalat.

A MAV Kórház büféjében Farkas betolt egy békebeli melegszendvicset, aminek leharaptam a csücskét, de nem volt nagy étvágyam. Ellenben vedeltem a vizet előtte és utána is, mert úgy éreztem, ez kell Neki, hogy pótoljuk a magzatvizet, amit elvesznek Tőle (nem is kevés ám). Kettő után valamivel már mindenki ott ült a váróban és megkezdődött a vizsgálat. Az első lány nyolc perc alatt végzett (Farkas mérte), aztán a második vagy húsz percet volt bent, amitől persze mi a körmünket rágtuk, majd kitámogatva jött és lefektették egy külön szobában. Nem volt lelkesítő helyzet. Még gondolkodtam, hogy eleléphetünk, de végül maradtunk.

A szoba ugyanaz, mint ahol UH vizsgálaton voltunk. Tágas, jólfelszerelt, sötétített. A cipőt le kell venni, zokniban kell odatotyogni az ágyhoz és felkapaszkodni (jó magas, hogy a dokiknak kézreálljon). Pocakot ki, gatyát, bugyit jól letűrni. Gyors UH ismét, majd egy zöldruhás lekeni az egész hasat fertőtlenítővel. Az UH készülék vissza, megkértek, hogy a kezemet kulcsoljam össze a mellkasomon. Az doki szólt, hogy először az ujjával bökdös még csak, közben valaki letakarta a hasamat egy zöld lepellel alul. Mikor a tűt bökte, nem is szólt előtte, csak a zacskócsörgést hallottam, annyira figyeltem a monitort és annyira nagyon izgultam. Annyit mondott, hogy most jön egy rövidke fájdalom, de annyira edzett vagyok a hormonok miatt a hasszúrásban, hogy meg sem kottyant. Nem kellemes de tényleg csak egy pillanat és annyira leköti az embert a monitor (már aki nézi). Kint beszélgettem pár szót néhány lánnyal, és nem mindenki mert a monitorra bámulni közben. Akitől tudtam arról is érdeklődtem, hogy nem tartottak -e attól, hogy megszúrják a babát a tűvel, de elmondták, hogy a kicsi elhúzódott a másik irányba amint megérezte a tűt. Talán ettől féltem a legjobban.

Én is kb. 8 percet voltam bent csupán, és ha nem nézem a monitort, talán most arról számolok be, hogy nem volt vészes az egész. De amiért mégis rémálom lett belőle.....Le sem vettem a szememet a Kisbabáról, néztem, ahogy ott mozgolódik a hasamban. Amikor a tűt benyomták (a küldökömtől talán egy centire jobbra, lent) még kicsit távolabb volt, de ahelyett, ahogy a többiek mesélték, elmenekült volna, azonnal odajött a tűhöz és kapálódzott, kézzel-lábbal mindenhogyan. Megállt a szívem, csak rettegtem és szólni sem bírtam, láttam, ahogy ott van a tűnél és talán meg is szúrja az. A doki hirtelen a másik kezével elkezdte ütögetni a hasam alját, hogy "elzavarja a gyereket", és ahogy láttam, a magzatvizet sem tudta szívni, gondolom a vákumtól tartott, hiszen Kisbaba ott volt a tű mellett közvetlenül. Senkinek sem kívánom ezt az érzést. Tehetetlen voltam, rémült és annyira borzasztó volt látni Őt, ahogy ott van a tűnél!!!!!!!!!!! Most is csak potyognak a könnyeim megállíthatatlanul, és ez a kis jelenet játszódott le a fejemben vagy ezerszer, mióta eljöttünk, és zakatolt a fejemben egész éjjel.....Nagyon hosszú időnek tűnt, amíg az asszisztens a fejem mellől szólt a dokinak, hogy elég lesz és kihúzta a tűt a magzatvízzel, ami sárga és átlátszó és jó sok is volt. Doki megjegyezte, hogy szép tiszta. Akkor valahogy megkérdeztem, hogy nem szúrta -e meg a gyereket, már a szavaimra sem emlékszem, annyira remegtem, de nem volt megnyugtató, mert azt mondta, hogy nincs akkora ereje még a gyereknek, hogy megszúrja a tű. Tök béna válasz, hiszen nem a gyerek szúrja meg a tűt, hanem fordítva basszus!!!!????

Valamit alá kellett írnom, aztán valahogy kibotorkáltam a folyosóra, ahol addig tartottam magam, míg az utolsó lány is bement a vizsgálatra, hogy ne hozzam rá a frászt, de utána zokogtam és zokogtam, próbáltam Farkasnak elmondani az egészet, és szidtam a fejemet, hogy eljöttünk és megcsináltattuk a vizsgálatot, és mérhetetlenül sajnáltam Kisbabát, hogy egy ilyen ijesztő dolognak tettem ki.

Mikor kijött az utolsó lány is és az asszisztens kinézett a folyosóra, mondtam neki, hogy úgy érzem, biztosan megszúrták a gyereket is, hiszen láttam. Nem érdekelt, hogy mit gondol, semmi sem érdekelt, csak a gyerekem. Akkor szólt a doktornőnek, majd kijött a doki is, és előbbi vígasztalt, hogy hiszen ezért csinálják UHval, hogy akkor szúrjanak, mikor nincs ott a baba, de a doktornő nem látta a jelenetet, mert nem ő csinálta. A doki meg csak ugyanazt mondta egyáltalán nem meggyőző módon, amit bent is.

Sokáig ültünk még kint a rohadt kemény székeken, amin egy kismamának sehogysem kényelmes, pláne egy ilyen vizsgálat után. Patakokban folytak a könnyeim, Farkas minden oldalról próbált nyugtatni, guggolva, állva, rámhajolva, simogatva, mindenhogy. Megittam egy fél liter vizet és próbáltam megnyugodni, hogy ne stresszeljem Kisbabát tovább. Enni csak este nyolc körül tudtam, utána viszont több órán át hangosan bugyborékolt a hasam, amit Farkas aggódva hallgatott a fülét a köldökömre tapasztva. A fejemben kusza gondolatok cikáztak arról, hogy mi lehet Kisbabával, megsérült -e tényleg, ha igen, milyen károkat okozhatott benne egy ekkora tű!!!?????

Nünü egy tündér, ahogy mindig. Tegnap este már a matrac mellett feküdtem az ágyon, magasabbra tőle, de persze úgy, hogy a bombimat (a mutató- és hüvelykujjam közötti hártya) tudja morzoslni. Mikor Apaca megkérdezte, hogy minden rendben van -e, akkor mondtam, hogy fáj a a fejem (nyilván szétbőgtem, amíg nem volt itthon Nünü), s egyszercsak megjelent mellettem és masszírozni kezdte a homlokomat. Elmagyaráztuk, hogy miért alszom most külön ágyon. Ekkor felmászott az ágy szélére, vigyázülésbe helyezkedett és kedvesen közölte, hogy "Akkor én most egész végig itt fogok óvatosan ülni melletted és vigyázok a pocakodra."

Az imént a hasamra tettem egy díszpárnát, rá a laptopot, hogy írjak pár sort, de úgy látszik, Kisbaba nem szereti (nem is teszem gyakran, mert szerintem sem jó, inkább mellettem van), mert hatalmas mozgolódásba kezdett és akkorákat rugdosott, hogy ma először éreztem kívülről is, a kezemmel. Tegnap óta egyébként is igen aktív. Ettől a nagy mozgástól is úsznék a boldogságban, de persze most az aggódás jut eszembe, hogy mi van, ha megserült és fájdalma van, vagy keves a magzatviz es szenved, stb.

Pár napig fekszem, ünnepeljük Nünükét,  próbálok megnyugodni és megnyugtatni Kisbabát és remélni, amit ezek után nagyon nehéz, hogy talán mégis minden rendben. 

Még jó, hogy ilyen nagy a gyerek szobája, hogy elfér benne a mi hálónkból születésekor átcipelt hatalmas ágybetét (höhö, mikor még pocakosan azt terveztem, hogy a baba majd külön szobában alszik...), ma reggel pedig levezényeltem a kinyitható kanapé bezsúfolását is lenti dolgozóból. A fiúk örültek, hogy remek kis testmozgással kezdhetik a reggelt, és hogy ne kelljen a lépcsőfordulóban tolongani, a kinti lépcsőn nyomakodtak fel a teraszra, onnan pedig a gyerekszobába. Mindezt azért, mert már így is nehezen álltam fel éjjelente sokszor a földről (matracról) a pisijáratokhoz, most meg a szúrás után tényleg kímélni szeretném a látványosan előregömbölyödő hasamat. Röhejesek vagyunk azért, hogy itt ez a hatalmas ház, mi megy egy szobában tolakodunk mindannyian. De nekünk jó így:)

Az éjszakát remekül kihúztam, még büszke is voltam magamra, hogy nem idegeskedem. Amíg Ők húzták a lóbőrt mellettem, én filmet néztem a gépen és Papával leveleztem a szkájpon, aki szokása szerint hajnalig nyomta a pókert. Fárasztottam magam, mint a nagyhalat, hogy aztán mindenféle agyalás nélkül tudjak elaludni. Sikerült. Nagyjából. Ám ma reggel ólomként nehezedik rám a döntés súlya, meg sem merném mérni a vérnyomásomat, mert az egekben lehet, s különféle légzőgyakolatokkal igyekszem csökkenteni a stresszt, hogy Kisbaba a lehető legkevesebbet érezzen az egészből. Felfoghatatlan, megunhatatlan, határtalanulcsodálatos dolog érezni Őt, ahogy ficánkol, forgolódik odabent! Itt most jöhetne egy vödörnyi ömlengés, lelkizés, gondolatáradat, amit érzek, de inkább nem öntöm ki.

Tegnap írtam Dr Talánőnek, -akit amúgy a kórházban a szobatárscimbimmel Nullanullahétnek neveztünk el, mert valahogy olyan a karaktere, meg barna a bőre a naptól és villogtatja a kék szemeit -hogy ma megyek a szúrásra és szerettem volna, ha menézi előtte, hogy pl, zárt -e a méhszáj, mert valami kis vizet eresztgetek magamból, ami nem sok, de mégis. De sajnos külföldön van, így csak néhány megnyugtató mondatot írt vissza, hogy nem hiszi, hogy magzatvíz lehet, mert görcsölnék is, ill. ott majd megnéznek előtte UHn és ott látnák, ha kevés lenne a magzatvíz. Hát jó.

Félek. Nagyon. De teszem a lábaimat egymás elé és beszállok majd az autóba. A kórháznál meg kiszállok.

14 éves. Már egyáltalán nem hall semmit, látni is rosszabbul, de az étvágya töretlen, annak ellenére, hogy jó pár foga hiányzik már, és a megmaradtak sem tökéletesek. Alfit éppen ezért külön bánásmódot igényel, mert pl. nem hallja a füttyszót, ha sétára hívjuk, s ilyenkor ölben viszi le valamelyik fiú az emeletről. Boldogság, hogy itt van velünk. Mikor nagyon beteg volt, csak azt kívántam, maradjon még, amíg láthatom Nünüvel szaladgálni a kertben. Most pedig azt, hogy még Kisbabával is baktathasson még (tud azért még futni, de öregurasan) a zöld fűben. Imádnivaló, büdösszájú szőrgyerekünk.

Jövő hét elejére kaptunk időpontot amniocentézisre. A boholyvételt ilyenkor már nem csinálják meg az UHdokim szerint, így maradna a magzatvízvétel és a kb. 3 hétre rá érkező eredmény. Sokat beszélgettünk erről Farkassal, toltuk a döntést magunk előtt. Mikor a Kaaliból eljöttünk december derekán, úgy gondoltuk, hogy megcsináltatjuk, mivel ott is így vélte Csillagszemű, hogy ez lesz a megnyugtató, tekintve, hogy lassan indult be a hcg. Aztán jött a hematoma, sok fekvés. Később, mikor jobban lettem, jött a görcs és újabb kórház. Mondogattuk, várjuk meg a négyestesztet, várjuk meg az AFP-t, aztán várjuk meg a 18. heti UH-t az istenhegyin, majd mikor a héten az is megvolt és kezünkba adták a magzatvízvételes beutalóst, felhívtam a szívUH-t és kértem egy előbbi időpontot, tegnapra. Majd ha járunk ott, döntünk utána, gondoltuk. De semmi sem könnyíti meg a döntést. Éjjel sokat felébredtem (Szupercsikre is olyan forgolódósan aludt, aztán reggelre náthásan ébredt, de mivel semmi más baját nem láttam, az apjával beültek a meleg kádba pancsolni, majd kicsinosítva elmentek egy újabb ovis szülinapi buliba - partyarcok!:), végigvettem a pontokat, hogy miért igen és miért nem, és mileszha.

Miért nem mennék:

-Nem javasolja az istenhegyis UHdokink. Azt mondja, hogy minden olyan vizsgálat, ami el lehetet végezni a vérből, UH-val, elkészült és jó eredményeket hozott. AFP, négyes teszt (1:39 000 a down kór úgy, hogy lehúzták ezzel a kis szívizom dologgal még a 42 ezret), picike tarkóredő, szép kis orrcsont, stb. Azt mondja, rendben, csináltassuk meg, szívesen elvégzi a jövő héten, de úgyis jó eredményt fog hozni.

-A tegnapi szívvizsgálaton (mindenkienk ajánlom Hajdú Júlia professzor asszonyt, egy tünemény!) a doktornő mindent rendben talált, sőt, azt mondta, hogy szép a szíve a kicsinek és szépen meg is mutatott rajta mindent:) Átnézett áramlásokat, az üregek alakját, ereket, mindenféléket. Az egész vizsgálat alatt leginkábbis a kicsi szíve volt hatalmasra felnagyítva, majd később megnézte a kis testét is az áramlások szempontjából. Persze Ő sem foglalt állást a pocakszúrást illetően, nem is várhatjuk Tőle. De részéről semmi olyan eltérés nem tapasztalható, ami bármilyen aggodalomra adna okot.

-a nagy hematoma (ami ugyan már szervült) és a görcsölés is növelheti a vetélés kockázatát a vizsgálat miatt.

-Elképzelem, ahogy ott lengedezik a Kisbaba a magzatvízben, a burokban, ami olyasmi lehet, mint egy vízzel teli lufi, és egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miként nem reped meg (vagy inkább rettegek, hogy megreped) az a vékony fal, ha átszúrják egy tűvel?????? Félek, hogy pont mi esünk majd bele abba az 1-2%-ba, akik elvetélnek a vizsgálat miatt.

-eszembejut, amikor Nününél a régi doki azt mondta, hogy a következő héten, vagyis a 16. héten meg kell szülnöm, mert nyitott a gerince....És itt van, a csigolyái úgy sorakoznak egymás mellett, mint a gyöngysor....És elvették volna tőlünk....

-Annyira édes ez a picike baba, ahogy látom az UH-n, ahogy érzem a hasamban a mozgolódását, ahogy kötődik hozzá Nünü (tegnapelőtt éjjel felkelt és közölte, hogy elfelejtette megpuszilni a kistesóját, és biztosan boldog, ha érzi, hogy puszit nyom a hasamra....így meg is tette a sötétben és aludt tovább) és van egy olyan furcsa érzésem, mintha nem bíznánk benne, hogy minden megpróbáltatás ellenére Ő ott van, kapaszkodik és fejlődik, minden nap egy komoly munka Neki, millió kis sejtecskét növeszt......És megvettem Neki az első, aprócska saját ruháját, egy tündéri kardigánt.....

Miért mennék?:

-A Kaaliból anno úgy engedett el Csillagszemű, hogy jó lenne megcsináltatni. Nehezen indult el az a hcg. A fülemben hallom, ahogy mondja a terhesség elején: "Az, hogy nem indult el a hcg arra utal, hogy nem egészséges a terhesség, biztosan vetélés van méhen kívüli terhesség lesz."

-A saját nőgyógyászom is támogatja a pocakszúrást. 

-Van aki a hematoma miatt is aggódik, és esetlegesen negatív jelnek tekinti és javasolja a magzatvízvételt.

-Nem vagyok már mai csirke és a rágós húsom miatt beleesek a 37 fölötti sávba, ahol automatikusan javasolják a magzatvízvételt. A kórházban pl. az egyik UH-s doktornő (amikor bent feküdtem) kifejezetten lehordott, hogy eddig még nem mentem el amniocentézisre??!!!! Pedig elmúltam már 37 tejóég!!!????

-Persze, örülök, hogy jók lettek a genetikai eredmények, a kombinált- és négyes teszt, az AFP, stb. De mindenki elmondja, hogy ezek csupán kockázatbecslések, nem pontos vizsgálatok! Ezt fontos tudni minden anyukának! A szülésznőm is elmondta, hogy sajnos volt már a kezei között olyan baba, akinél mindig mindent rendben találtak, minden ilyen vérvizsgálata tökéletes volt. Pontos adatokat csakis az amniocentézis tud nyújtani.

A hétvégén döntenünk kell.

A pocakosodásom előtt is tervezgette a kistesóit, hogy lesz neki kettő, F és N, akik gyakorta kerültek rá a családi rajzaira. De amióta elárultuk Neki, hogy egy kisbaba fejlődik a hasamban, az Ő kistestvére, megállíthatatlanul készül a szerepre. A nagytesóra és az anyaszerepre is:) Elővette a Nagyika által elpakolt keménylapos, hajtogatós könyveket és rászólt Anyikára, hogy ezeket bizony ne rakja el, mert jó lesz a kistestvérének. Hosszasan rakosgatta, rendezgette a könyveket -Ő is élvezi még mindengyiket- és mindegyikhez hozzáfűzött egy-egy mondatot: "Ebből majd megtanulhatja, hogy milyen állatok léteznek a világban, ebből megmutatom neki a foglalkozásokat.....Ez a könyv nagyon jó lesz a kistsómnak, mert mókás versek vannak benne, csak én túl rövidke vagyok még, nem tudom elolvasni neki, de majd Anyacáék elmondják, mit írtak benne...." Akkora élmény nézni, hallgatni Nünüt, hogy nincsenek rá szavak!!!! A kinőtt kis katicás papucsa helyett kapott egy új, pillangósat és mondtam, hogy a katicásat elteszem, mert kilóg belőle a lábujja, mire Ő bólintott: "Jó, csak aztán úgy tedd el Anya, hogy a kistesómnak megtaláljuk!". Este kérte, hogy másszak ki én az ágyból, hozzam oda az innivalóját, de utána rögtön hozzátette: "De óvatosan menj Anya, nehogy rossz legyen a kistesónak!"

Minap pedig betömködte a babáit a kantáros nadrágjába, rámosztotta a doktornéni szerepet, a fotel volt a rendelő és  kopogtatott: "Jónapot kívánok doktornéni! Nünü vagyok és kisbabám születik hamarosan,  jöttem ultrahangra, hogy kiderítsük, kislány vagy kisfiú fejlődik a hasamba!" Aztán elmagyarázta nekem, hogy kell megvizsgálni egy anyukát ultrahanggal. Mindegyik baba megszületett, örültünk és dédelgettük őket. Remekül elleste a mozdulatokat, mert elégedetten simogatta a hasát, tartotta alulról és suhanva, puhán közlekedett. Elhaladt a fürdőszoba előtt, ahol Farkas készülödött éppen, Nünü odaszólt neki: "Apaca! Most rám is nagyon kell vigyázni, mert hamarosan kisbabám születik. Óvatosan megyek. De Te is így menj Anyaca, vigyázni kell a kistesómra ott bent!" Aztán továbbvonult, miközben halkan énekelte a dudorodó pocakjának a "Kossuth Lajos azt üzente...." kezdetű dalt:)

Bulizik. Szinte minden hétvégére jut egy ovis születésnapi rendezvény. Ilyenkor felpörögve, csokimaszatosan, apró meglepetésekkel, kipingált arccal érkezik haza.

Volt egyszer hó is mifelénk, nem is olyan régen. Kicsit lemaradtam az idei hóról, a kórházbanláblóbálás és az itthonfekvés miatt, de azért ropogott a talpam alatt egy kicsikét nekem is. Hóboldogság képekben.

"Ha megvárna, mondja meg nyugodtan. Kap holnap búcsúultrahangot és búcsúpuszit és úgy megy haza:)" -írta az anyadoktorom tegnap délelőtt, mikor az éppen ügyeletes orvos (akit bícsgatyának hívtunka lányokkal, mert olyan, mint aki éppen csak felruccant a tengerpartról egy kis rendelésre) hazaküldött, én meg jeleztem, hogy másnap jön a saját dokim, meg akarom várni, mivel még mindig sajog a méhem körül. Görcsölök eléggé, jegyeztem meg, mire Bícsgatya ennyit vetett oda: "Hát ne görcsöljön". Anyaorvosom beváltotta az ígéretét, jött, búcsúultrahangozott, megpuszilgatott és eljöttünk. Nünü érkezett hozzám Apacával, látni kellett volna mindenkinek azt a boldog mosolyát és ahogy ölelt és ölelt, majd odabújt a hasamhoz, megpuszilta és odabúgta: "Szia Kistesó!" Aztán szóvaltartotta a kedves szobatársamat, aki pár nap múlva várja a kisfiát. Valami varázstévét varázsolt neki, amin nézheti az országokat, és egy hasonlót a kisbabájának, amire gyermekdalokat töltött fel neki."

Kisbaba jól van. Többen nézték a héten, míg bent feküdtem. A mérete pont 18 hetes (ma kezdtük a 19. hetet), ficánkolós és már most olyan szép:) Sajnos a szívében azt a pici kis izomzatot még mindig látni, amire a dokik azt mondják, majd fel fog szívódni. Az AFP-m is tökéletes lett, két helyről is megkaptam, az istenhegyiről és a kórházból is. Vérnyomástáska is volt rajtam egy napig, az is jó lett, meg a vér és pisiadatokat is kipipálták. A korom miatt viszont mégiscsak indokolt lenne a pocakszúrás, meg ugye az előzményeim sem kutyafülék, ahogy idnult a terhesség. Rengeteget rágódtam ezen és teszem ezt most is, a két szobatársnőmmel is többször beszéltünk róla és Farkassal is folyamatosan agyalunk, meg persze Meskebarántőmmel is lelkizünk róla. Anyadoktoromtól úgy búcsúztam el, hogy pocakszúrás után felhívom. Szóval elvileg jövő hétfőn hívom az UHdoktorunkat és bejelentkezem egy boholyvételre (erről később majd még értekezem).

A megpróbáltatások ellenére rengeteg kellemes élménypillanatot kaptam  a héten. Élen Nünüvel, aki szomorú volt, hogy nem vagyok vele, reggelente sírt az oviban, pedig sosem szokott és elpanaszolta az ovónéninek, hogy este nem tudja elmesélni, hogy milyen ügyes volt a tornán, mert az Ő anyukája kórházban van. Bőgtem, mikor az ovónéni felhívott valamelyik nap, hogy tényleg kórházban vagyok -e és elmesélte a történetet. Meg azt, hogy azért hívott, hogy megkérdezte, hogy járunk -e valami különtornára a gyerekkel, mert szuperügyesen mozog. Nem járunk, de én is látom, hogy nagyon jó kis mozgása van. A gyerekek aznap megszavazták nyertesnek a tornaórán és rendkívül büszke volt. Olyan jó, hogy ilyen szuper kis ovit találtunk, ennyire kedves ovónénik vannak, akikkel öröm barátkozni! Azt hiszem, a sok különféle program, a szuper környezet, a dombtető, a kifogástalan levegő és a további előnyök mellett a legfontosabb, hogy itt van idejük a pedagógusoknak szeretgetni Őket. Esténként Apaca és Nünü felhívtak telefonon, kihangosítottak és végighallgathattam a meséket, amiket Farkas felolvasott. Imádom itthon is, ahogy olvas, mesél, de ott kifejezetten elérzékenyülős volt.........Néha sírdogált Nünü, hogy nem tud nélkülem aludni, mikor megyek már haza. Ilyenkor megbeszéltük, hogy mindig velem van, a szívemben és a lelkemben, és én is ott vagyok Vele. Egyik este pityeregve mondta, hogy haza kell jönnöm, mert "nem talállak a szívembe sem Anyaca." De kaptam imádatot, puszikat és megígérte, hogy rajzol nekem és szerez egy verset, meg ír egy receptet, hogy gyorsan nefájjonahasam.

Andika már ott volt, mikor bementem a kórházba, Ő lett az egyik szobatársam. Rötgön egymásrahangolódtunk és gyakorlatilag a pár órás éjszakai alvástól eltekinte folyamatosan beszéltünk, meglepő nyitottsággal és őszinteséggel. A harmadik lány a szobában a gyerekm is lehetett volna, mivel 16 éves és a 38. héten jár a pocakjával. Feküdnie kellett volna, de sosem volt a szobában, egész nap dohányzott és bandázott kint. Másfél nap után pedig este hazament saját felelősségére......Ekkor kaptuk K-t, aki addig hiányzott a buliból, és akivel szintén nyomtuk a sódert, immáron hárman.  Zseniális társaság! K jövő hétre várja a kisfiát, az elsőt, ahogy Andi is. Megbeszéltünk egy csomó közös programot (K színésznő, ahogy a férje is, megyünk majd megnézni Őket) és telefonon tartjuk a kapcsolatot. Andika férje minden nap jött, ahogy Farkas is. Kiderült róla, hogy bútorokat készít, én meg ugye mindig valamin töröm a fejemet és rengeteget faggattam a famunkákról, meséltem neki az ötleteimet és lelkesen felvázoltam a terveimet. Este visszatelefonált a feleségének, hogy szeretem -e a teát, szoktam -e teázni. Nem is értettem a kérdést. Egészen tegnapig. Akkor engedték el Andit haza, és a kedvese mondta, hogy csak délután tud értejönni. Megérkezett, majd ahogy ott ültem az ágy szélén, egyszercsak előhúzott a táskájából egy nagy ládát és átnyújtotta nekem!!!!???? Tegnap mikor a beszélgetésünk után hazament, este megtervezte a tealádát és ma egész nap ezen dolgozott! Csak nekem!!!??? Akit alig ismer. Előző nap meséltem neki, hogy mennyire szeretem a régi fát, az illóolajos pácokat, a stílusos, lelkevan tárgyakat, stb.....Erre másnapra elkészítette a ládát, egy 100 éves bontott fából, természetes olajjal pácolva.....Szavam elállt, könnyeim potyogtak és értetlenül álltam, mivel érdemeltem ki ezt a hihetetlen kedvességet. Hosszú ölelésekkel búcsúztam el Tőlük, ahogy ma K-től is.

Sokat jelent az is, hogy ismernek ott a kórházban, sok törődést kapok. Szeretem, hogy a takarítónéni is megölel és meséli, hogy éppen mielőtt megint bekerültem, kérdezgették egymástól, mi lehet velem. Hogy a nővérek kedvesek és segítőkészek, hogy a dokik nagy része ismeri a történetemet.....Hogy Dr Kimondhatatlannevű folyton mosolyog a folyosón és naponta többször is rákérdez, hogy miként vagyok, ha összefutunk. Azt is szeretem, hogy Sajátdokim minden reggel beugrott a kórházba, hogy megnézze, mi van velem, folyton ugrat és beveti a fanyar humorát. Ma uh közben betoppant Dr Kimondhatatlannevű, majd mikor letörölgettem a zselét a hasamról, megölelgettem Sajátdokit, utána pedig megsimogattam a mellette álló Dr Kimondhatatlannevű karját, aki elkapta az enyémet és megpuszilgatta a kezemet. Hát szóval megható, na. Lehet, én vagyok csak ilyen nyálfej, de ez van. Kell nekem, hogy szerethessem az embereket és ugyanígy kell, hogy viszontszeressenek. Szeretem, ha olyanok vannak körülöttem, akiket van miért szeretni, ilyenkor röpköd a lelkem. Így működök.

Na, ez a bejegyzés aztán hemzseg a szeretettől:)) Ki is fáradtam a nemalvástól, kell egy kis idő, amíg behozom a lemaradást Nününél, Apacánál és az alvásnál is. A végére még annyit: imádom, hogy két lányunk van!!!!!!! 

Tegnap este óta görcsöl a hasam, hiába vettem be éjjel kettő, ma reggel meg egy 500 mg-os magnéziumot. Valószínű, hogy délelőtt bemegyünk a kórházba, ha nem múlik el.

Van annak valami különleges bája annak, mikor Nünü lázas lesz az éjszaka közepén, átpisisedik a pizsomája és a nagy csöndet megtöri a cinci kis hangjával: "Bocs Anya, hogy bepisiltem." Megnyugtatom, hogy nincs semmi baj, mással is előfordul. Aztán elmagyarázza, hogy nem tehet róla, mert: "Tudod van a kispötty, ami mindig jelzi, ha pisilnem kell. De éjszaka nem Ő jelez, hanem a három gyereke, csak ők még elég kicsik és nem mindig tudják a feladatukat. Ezért nem jeleznek a sötétben, hogy pisilnem kell és nem tudok felkelni..." Apaca visszajön a szobába az új pizsomával. "Apa! Előfordul Veled is, hogy éjszaka nem jelez a kispöttyös és bepisilsz?" Mikor mértük, csak éppen 37 felett volt a láza, kicsivel később meg már tükörtojást sütögethettünk volna a homlokán. Felélénkült, magyarázott, nevetgélt a lázrózsás arcával. A kislámpa fényénél olvastam Neki meséket a legújabb könyvéből, amit nagyon szeret, Fésűs Éva Mesebeszéd c. kötetéből, majd egy régi kedves sorozatából cincálta be az ágyba az egyiket, a Medve alszik könyvet (valami csodálatosan illusztrált, rövid mese). Apaca volt a medve, nem is esett nehezére nagyokat horkolni a szerep kedvéért. Szeretek a mese közben Nünüre nézni, megnyomni az orrát, megcirógatni az arcát, kacsintani, ilyenkor mindig szélesre húzza a száját és megjelennek a kis gödrök a pofiján. A mesék után a micimackós Tigris "A Tigris az mindig egy jellem...." c. nótáját dalolászta, amelynek a végén hahotázva kerreg, aztán felült "Kiosztom a szerepeket!" felkiáltással én lettem Micimackó, az apja a Tigris, Ő meg Zsebibaba, és az egész családot felsorolta, mint mesefigura. Mikor már reméltünk egy kis alvást, eszébeötlött egy játék, a "füttyents, ha szükséged van rám", amit eddig még nem játszottunk. Na most igen. Minden változatát. Hol egyikünknek, hol másikunknak kellett alvást tettetni (nem esett nehezünkre), majd a füttyentésre ki kellett pattintanunk a szemünket. Ez folytatódott a takaróaláelbújással és füttyre azonnali kitakarózással, stb. Ezidő alatt legalább lement a láza a csillapítónarancsoslöttytől, megivott egy nagy bögre citromosmézesteát. Még énekeltem Neki vagy fél órán át a sötétben, Farkas halk horkolásával aláfestve,  aztán valahol elaludtunk mindahányan. Hogy mitől lázas, nem tudom, mert nem folyik igazán az orra, nem köhög, nem fájlalja semmijét, csak nagyon sápadt. A hó meg annyira szakad, hogy nem hiszem, hogy a doktornőt ki tudom csalni ide a dombtetőre, ahová csak a madarak járnak. Aggódom érte. Még mindig húzza a lóbőrt, pedig már tíz óra lesz lassan.

Nününek még éjszaka, a lázas felpörgése közben is eszébejutott megkérni engem, hogy húzzam fel a hálóinget a pocakomról, mert szeretné megsimogatni a kistestvérét, hátha érzi éjszaka is. "Szia Kistesó, lázas vagyok képzeld, de a narancsos lázcsillapító finom."

Kisbaba adatai miatt az előbb hívtak az Istenhegyiről, a négyesteszt miatt. A múltkor a kockázatunk 1:848 volt, most a biologus szerint nagyon jó az adatsor, 1:42 000 lett. A hétvégén igyekszünk meghozni a döntést a pocakszúrást illetően. Ma végre tényleg betöltöttük a 17. hetet:)

A gyerek új halfajokat fedez fel és nevekkel is ellátja ezeket. Persze van az úgy, hogy sima harcsaként tűnik fel a hálóban (=Apaca takarója). A megszámlálhatatlan szerepjáték közül most talán ez a raktokuszos a nagy kedvenc, amely nélkül nem lehet lezárni egyetlen napot sem és annyira imádja, hogy mindent bevet annak érdekében, hogy semmiképpen se maradjon el és ha pl. ellenállásba ütközik az esti fürdésalvás megkezdése, ezzel biztosan fel lehet csalogatni az emeletre. Talán egy hete találta ki először, hogy Apaca a nagy halász, Ő pedig a hal, én meg a piacon megyek és alkudozom a kifogott árura, de nem eszem meg (teljesen kiborult a múltkor, mikor egy tévésfőzős műsorban egészben mutogatták a sütésre váró halakat és rémülten kiabált, hogy nem szabad őket megenni, vissza kell engedni őket a vízbe.....), hanem elviszem magammal a kerti tóba. Ahogy mást sem, ezt a játékot sem lehet akárhogy játszani, Nünü által meghatározott forgatókönyve van, szigorú szereposztással és szövegkönyvvel, amitől ha eltérünk, rögtön dirigál, hogy miként kell helyesen csinálni: "Apaca! Te vesd ki a hálódat, aztán menj egy kicsit odébb, sétálgass, fütyürésszél, én meg majd észrevétlenül bevetődöm a hálóba." Mindig az ajtóban lapít, onnan támad a takaróra és ott csukott szemmel és nyitott szájjal (a raktokusznak komoly fogszerkezete van, ezzel rémisztgeti a támadóját) bevetődik a paplan közepére és vár. Ha esetleg Farkas rögtön észrevenné, akkor megállítja a jelenetet és elmagyarázza, hogy először Apacának nézegetnie kell a tudományos képet, amit Nünü rajzolt a raktokuszról (megnéztem, én nem találtam ilyen szót sem a neten:): "Apa! Te előbb tudományozd meg a képet és sóhajtozzál, hogy milyen jó lenne egy ilyen raktokuszt kifogni, de ez nagyon ritka...Aztán ha észreveszel a hálóban, lepődj meg jól és hozd ide a rajzot, hogy össze tudjál hasonlítani, hogy tényleg raktokusz vagyok -e." És így is történik pontosan. Ekkor a halász végre összecsomagolhatja a halat a hálóban, meglóbálja a levegőben és elhozza a piacra, ahol én alkudozás után megveszem. Aztán kezdődik az egész előről.

A képen látható faj neve: Raktokusz. 

Nem tudom, Neki hányadik halfogás után lenne unalmas a játék, általában a kitolódott alvásidő szakítja meg a sorozatot, mert a mesélés sem maradhat el. Ilyenkor egyezkedni próbál, hogy még hány utolsó raktokuszozás legyen. Mikor megegyezünk mondjuk egy utolsóban, mielőtt elindul a háló felé megjegyzi, hogy ha nem sikerül jól, akkor kell egy pótraktokuszozás. És persze minden ugyanúgy zajlik, mint előtte, ám a végén lekonyuló fejjel közli, hogy ez bizony nem volt sikeres fogás, kell egy póthalászás:)

Marcikánk APA lett!!!!!! A héten megszületett a kis Leila a Föld túloldalán. Gyönyörű és már most olyan telimosoly, mint az anyukája. A 45 órán át tartó vajúdás alatt (végül bármennyire is szerette volna a "természetes" szülést a  mama, mégis császár lett a vége) telefonon tartottuk a kapcsolatot, és milyen fantasztikus a tehcnika, most már láthatjuk is Őket szkájpon, pedig mennyire messze vannak tőlünk! (azért persze eszembejutott, hogy a mi kisbabánk is most született volna a második lombikból....)

Megnéztem a neten, és bekapcsolt az aggódásüzemmód. "Bal kamrában egy echogen fokusz látható". Csupa nemjót olvastam. Most aztán tűkön ülök a pénteki négyesteszt eredmények miatt, de azt hiszem, jövő héten úgyis megcsináltatom a pocakszúrást (rettenetesen félek a vetélés kockázatától). Március közepére pedig bejelentkeztem egy szívultrahangra is.

Vagy visszalapozok és átírogatom a hetek számát, vagy tisztességesen bevallom, hogy elszámoltuk magunkat Farkassal és megkövetem a múltkori (amúgy így sem az igazi) helyi ultrahangosdoktornőt. Fekszem az ágyon UHdoktorunk méricskézik Kisbabát, diktálja az asszisztensnek a méreteket, aki megerősíti, hogy 16 hetesnek és öt naposnak mérik a gyereket, pont akkora, amekkora a terhesség kora. Nem, nem, rázom a fejemet és közlöm, hogy bizony mi már a 18. hét derekán járunk. Ekkor megnézik mégegyszer az utolsó lajosom első napját, ami október 26. (igazából meg október 23., de a beültetés november 9. volt, ehhez adott hozzá Csillagszemű még két hetet, így jött ki a 26. nála) és állítják, hogy márpedig a terhesség 16 hetes és három napos. Nem is tudom, hol vesztettük el a fonalat, de később mi is kalkulálunk és igaz ami igaz, mégis mi tévedtünk.

Megcsináltattuk a négyes tesztet, pénteken majd hívnak az eredménnyel. Volt egy rövidebb UH vizsgálat is, ahol jó hír, hogy a hematomát nem látták már. BPD (fejátmérő): 38,1mm, HC (fejkörfogat): 135,6mm, AC(haskörfogat): 110,7mm, FL(combcsont):23mm, TAD (törzsátmérő haránt irányban): 34,2mm.

Jó szívműködés, jó életjelenségek, ép koponya konfiguráció. Telt gyomor és hólyag. Mindkét oldalon épnek tűnő vesék. Négy végtag látható. Lepény melső falon tapad, átlagos mennyiségű magzatvíz. Súly. 170g.  Megint megerősítették, hogy kislányt várunk!:)

Ami kicsit aggasztó, hogy a szívénél valami kis fehéren világító szívizomzatot látott, amire rögtön mondta, hogy nyugodjunk meg, ez nem beteggés, de két hét múlva úgyis menni kell, akkor majd megnézik megint. "Bal kamrában egy echogen fokusz látható".

Beszéltünk megint a magzatvizvételről, vagy boholyvételről, amiről a négyes teszt után döntünk, de a doki szerint az UH egyáltalán nem indokolja.

A filmeken vagy bőgök, vagy megijedek. Bármilyenről is legyen szó. Aztán, nem is hittem volna, hogy tíz percig el lehet beszélgetni a m..bim...ról (kerüljük a keresőkifejezéseket), és a körülötte lévő területről. Pedig de. A védelmezőnőm remek partnernek bizonyult ebben, és kielemeztük, hogy miért normális szerinte, hogy nagy lett, meg sötétbarna, és a körülötte lévő puklik kidudorodnak, néha fehér lesz a tetejük ami lehámlik, és a b..bóból pedig időnként kis fehér cérnaszáldarabkáknaklátszó valamik is jönnek. Legalább nem mutattam meg, az is valami:) Van kiskönyveeeeeem!!!!!! Igen, tudom, hogy másnak már 6-8 hetesen van, én tegnap kaptam meg Kisbaba könyvecskéjét. Ismét elmagyaráztam a védelmezőnőnek (új, kedves, de nagyon hiányzik a régi, a szívemheznőtt), hogy az előzmények miatt (és itt nem csak a hematomára gondolok, hanem a Kaalis előzményekre, mikor mindig mondogatta a doki, hogy felejtsem el ezt a terhességet...) egyszerűen nem bírtam felhívni nagyon sokáig. Így aztán én a 17. hét utolsó napján kaptam meg a terheskönyvemet.

Néha érzem odabent Kisbabát, egészen erősen, máskor meg eltelik egy nap úgy, hogy nem. Persze ez újabb aggódásforrás. Nünü hazaérve az oviból elmeséli pár mondatban, hogy mi volt aznap, majd a mutatóujjaval a Kisbaba felé böködve megkérdezi: "És ez hogy van itt?" A héten éppen álltam és tekergettem le a sálat a nyakából, mikor felhúzta a pólómat és beszélgetni kezdett a pocakommal: "Szia Kistesó! Képzeld, az előbb krumplit ettem és ma farsang is volt az oviban." Visszahúztam a pólómat, de sietősen újból feltárta a hasamat: "Várj, várj!" - és egy hatalmas puszit adott a köldökömre. Irtó helyesen csinálja:)

A hányinger eltűnőben, talán a savasság is enyhébb és ritkább. Szorgalmasan mérem a vérnyomásomat és a cukrot. Várjuk nagyon a jövőheti vizsgálatokat! Néha éjjel felkelek, megtapogatom a hasamat és azon tűnődöm, vajon tényleg babát várunk -e, ott van -e valóban, vagy csak álmodom. Előjönnek a kezdti események, a figyelmeztetések, a rossz előrejelzések, és kicsit szorongok miattuk. De ott van ez a nagy csudaöröm is, a remény, hogy nyárra boldogságbanúszó, négytagú család leszünk.

Imádom ezt a képét. Is. És ebből most készül egy hatalmas nagy vászonkép!!

Újszülöttként vettek Tőle vért, ill. egyszer még akkor, mikor úgy másfélévesen bekerültünk a kórházba, lázasan, betegen. A pöttyeivel -amelyek miatt előtte és utána is jártunk bőrgyógyásznál- átküldtek akkor is a kórház bőrgyógyászatára, ahol szintén legyintgettek arra, hogy a gyereknek allergiája lenne, pláne arra a felvetésemre, hogy talán lisztérzékeny. Aztán tavaly találkoztunk egy gasztrodoktorral, aki szintén elvetette a liszes dolgot, mert hogy a gyerek jól fejlődik, egy évvel idősebbnek is tűnik a méretei alapján, élénk, stb. Most ismét megkerestük és kértünk egy vérvételt és egy allergia vizsgálatot (szintén vérből). Már most stresszelek rajta, pedig elvileg jövő hét vége felé lesz. Ilyen, mikor kijönnek a pöttyök, és általában fél-egy óra múlva el is tűnnek. Láttatok már hasonlót? Lényegében úgy 2,5 éve bukkannak fel, van amikor napokig csak olyan apró, fehéres, alig látható módon, máskor meg ennyire kipirosodva.

Hasonfekve forgolódik egy kicsit, aztán feltúrja magát, végül csukott szemmel felül az ágyban, kócosan és álmosan. Kitapogatja, merre van a kezem, magáhozhúzza a tenyeremet és belefúrja az arcát. Hozzámkuckózódik. A mutatóujjammal simogatom a finom kis szálakból rendeződő szemöldökét, majd abbahagyom. "Anya, kérlek, simogasd még a szemöldökömet, ez olyan jó." Farkas még tudna szundítani úgy egy 5-6 órát. Komótosan kászálódik ki az ágyból s már a távolból csattog lefelé a papucsa a lépcsőn. Suttogom Nününek, hogy én is felkelek és keresek Neki valami jó kis ruhát mára. "Ne menj még Anyaca, olyan jó puha itt veled! Nem bírok egy lépést sem menni, amíg nem ittam turmixot." Hallgatózunk. Lent Apaca beindítja a turmixgépet. Nünü huncutul nevetgél, majd mikor meghallja a most már felfelé csattogó papucsokat, felül az ágyban és izgatottan várakozik. Farkas lehasal az ágyra, mosolyog minden vonása. Fogja a bögrét, Nünü pedig felszippantja a banánturmixot a szívószállal. Nünü nagyon komolyan veszi a turmixot  és az alvórongyival a kezében koncentrál, Apaca pedig csak mosolyog és mosolyog és le sem veszi a szemét Róla.....

Mosolygósankönnypotyogtatós, sosemfelejtemel érzés felidézni Nünü reakcióját, mikor pár órával ezelőtt beavattuk: kistestvére lesz.  Ugyan néhány hetet még szerettem volna várni, de annyira rákoncentrált erre a játékra, amit tegnap talált ki, miszerint egy kishercegnő lakik a pocakomban, hogy nem bírtam ki. Ott gugolt mellettem, megint a rózsaszín, abroncsos tündérruhában (ma azon aggódott, hogy mi lesz, ha ezt kinővi, vajon találunk -e egy ugyanilyet nagyobb méretben), a fején szintén rózsaszín koronával és a hasamhoz beszélt. Illetve Alinához, a kishercegnőhöz. Ahogy ott bájoskodott az ágy szélén kuncogva, elkapott a hév, s mivel Farkas is pont ott volt a szobában, hát belevágtam hirtelen felindulásból. "Nünü! Elmondjak Neked egy titkot?" - csillogó szemmel, vigyorogva bólintott. "Képzeld el, hogy tényleg van ott egy kisbaba a hasamban, egy egészen picike, kb. ekkorka lehet (és megmutattam a kezemmel). Ő a kistestvéred." Kerek szemekkel figyelt, felderült az arca, mint mikor ajándékot kap és kérdezgetni kezdett: "Micsoda? Egy kistestvér? Tényleg anyaca, ott van bent? Az én kistestvérem?" - megöleltük egymást, megkérdezte, hogy mikor jöhet ki. Mondtam, hogy majd csak nyáron, mikor már nagyon meleg lesz. "Nem jöhetne ki már most?" - érdeklődött. "Nem kisnyúl, még fejlődnie kell, mert még egészen apró, olyan picike, mint egy banán. Megölelte Apacát is, aztán játszottunk tovább. Pár perc múlva visszajött, bekéreckedett mellém a takaró alá és kérdezgetett, hogy kisfiú vagy kislány lesz -e. Mondtam, hogy nem tudjuk még pontosan és megnézegettük az ultrahang képeket. Neveken gondolkodott, és az Alina mellett megemlítette N-t, ha lány lesz (valamiért még a Marikát is felhozta, de arról lebeszéltem finoman:), akit mindig is rajzolt és beszélt Róla. Meg persze F-t, ha fiú lesz, de itt is jött egy új név, Palkó (szerintem Szegdi Katalin Lenka könyvéből, amit imádunk). Aztán még mindig kiskifliződve összegezte, hogy "akkor megegyeztünk, N ha lány és F ha fiú." Megint elment játszani, de hamar visszatért és a könnyem kibuggyant, mikor megkérdezte: "Anyaca! Ha puszit adok a hasadra, akkor Ő érzi?" Azzal felhúzta a hálóingemet és rácuppantott a köldökömre. "Igen, persze kicsim, érzi." A puszi után felkacagott: "Anya! Ő is nevetgél odabent! De édes!"

A karácsony javát a kórházban töltöttem, de annak azért örülök, hogy huszonnegyedikét még együtt ünnepeltük. Készült is jópár kép (csak itthon, ami miatt mindegyik nagyszülőtől megkaptam a magamét, hogy miért nem vittem a gépemet, de jelentem azért, mert nincs kedvem minden pillanatban kattintgatni), amelyeket feldolgozni szinte lehetetlen fekve, az ágyból. Azért egy kis előzetes.

A szívhangot sem tudtuk meghallgatni, sőt, a gyereket sem láttuk teljesen, a kapott fotókon pedig csak nevetni tudtunk. Egy helyi négydésUHfigyelőbe jelentkeztünk be, hogy a következő istenhegyis nézegetés előtt mégiscsak lássuk Kisbabát úszkálni a hasamban. A zseléncsúszkálós doktornő valahogy nem volt a helyzet magaslatán, nem is értettük, hogy mi történik a vizsgálóban. Eleve beütötte az első lajosnapomat, ami október 26., majd kijött a gépből, hogy 14 hetes vagyok csupán, hiába magyaráztuk, hogy már 15. töltöttük, sőt, másnap lesz 16 hetes Kisbaba, de Ő a vállát rángatta, hogy ezt írja a gép (ott volt nálunk az összes vizsgálati adat a szép, új, bőrgerinces irattgyűjtőbe, amit Kisbabának vettem, mindegyik minket igazolt). Farkas izibe kiszámolta a telefonján is, hogy nekünk van igazunk, szóval nem értettük, hogy mit és hova írt a doktornő, hogy mégis ez jött ki a gépből. Lelkesedett, hogy jól van a gyerek, de leginkább is a kezén és a kis lábain az ujjacskákat számolgatta, ami persze jó. Egyszerűen nem tudta befogni a babát úgy, hogy egyszer oldalt legyen, hogy legalább lássuk a kis arcát, vagy úgy egyben valahogy, pedig mocorgott rendesen. Megdöbbentő a különbség az istenhegyis dokink meg közötte! Amit meg tudott mérni rajta, az pont akkora volt, mint ahol éppen jártunk, vagyis 15 hetes és 6 napos.

Hogy Nününek mikor mondjuk el? Még nem tudom, de lassan meg kell tennünk, mert hatalmas a hasam és úgy látszik, valahogy már talán kapcsolatba is került a kistesóval. De egyelőre még nem merem....Boldog vagyok, repdesősen a kistesótól, de még mindig itt van a félelem a lelkemben. Történt tegnap, hogy lefekvés előtt Nünü felvette az egyik hercegnő szerkóját, egy abroncsos, rózsaszín jelmezt, hozzá a koronát, varázspálcát és szokás szerint valami szerepjátékot játszott. Én feküdtem az ágyban, Ő pedig szökdelt, pörgött és magyarázott "Én vagyok a nagyhercegnő! Megpróbáltam meggyőzni a szomszéd királyt (Pöti, aki a mellettünk lévő szobában lakik most már másfél éve....), hogy jöjjön át, de nem jártam sikerrel. Beszélnem kéne a kishercegnővel, jó, Anya?" Kérdeztem, hogy ki az, és hol lakik, azt hittem, az az én szerepem lesz. Erre odajött mellém, letérdelt a hasamhoz és kikerekedett szemmel közölte: "Hát itt, a hasadban lakik, még nem született meg. Úgy hívják, hogy Alina. Húzd csak fel a pólódat!" -kérte, és kis tölcsért formálva a kezeiből odahajolt a hasamhoz és beszélni kezdett: "Alina, jól vagy, hallasz? Hahó, Alina!!!!.....Nem válaszol, azt hiszem, alszik, mert hallok valami szuszogást. De nagyon boldog." Nem is tudtam mit mondjak, annyira ledöbbentem, de Neki ez természetes volt, már folytatta is tovább a szerepét. Kébőbb behívta Farkast, és neki is elmagyarázta az egész hercegnős dolgot, majd ismét beszélt Alinával, és harmadszor is, mikor Pötinek adta elő ugyanezt. Zabálnivaló!(Persze reggel már més szerepünk volt. Úgy ébredt, hogy "Jaj, egy nagy oroszlán megtámadott egy kis jaguárt, látjátok????? Azonnal aktiválnunk kell az átalakítót és Te Apaca leszel egy kisjaguár, és el kell vonnod az oroszlán figyelmét, amíg én sólyom leszek, hogy fölülről tudjalak irányítani Titeket, Anya meg addig megmenti a kis jaguárt. Ezt le is játszottuk. Mikor a jaguár megmenekült, rémültem sikoltott fel, hogy most meg egy krokodil támadta meg a kis vizilovat a bozótosban.....és így tovább....nincs megállás:)

Amúgy meg érezhetően húzom az időt a végleges orvosvoksommal, a védőnőtalálkozással és egyebekkel.....Február derekán megyünk majd az istenhegyire, ott lesz a 16. heti UH és vérvétel is, amit kb. 5 nap múlva mondanak meg. De a hematoma miatt az AFP várhatóan eleve rossz lesz. Utána tudunk talán dönteni az amniocentézissel kapcsolatban is. Lekopogom, de egy hete kb. nem jön semmi sem alulról, sem barna, sem gusztustalan nyúlványok. Reménykedem, hogy a hematomának nyoma sincs. És egy hete érzem Kisbaba mozgását, ami fantasztikus!!!!!!!!!! Talán azért, mert melső falon tapad, nem tudom (doktornő szerint még mindig alul tapad, de már nincs rajta a méhszájon, ami jó).

Tüneteim. Hatalmas a hasam, tényleg. Annyira, hogy ha végre kiszabadulok (mert még mindig folyton fekszem, de vizsgálatokra mégis el kell hagynom az ágyat), azonnal megszólítanak a boltban, KVzóban és gratulálnak. Ilyenkor repkedek:) A savasság kínoz rettenetesen, napközben is, de főleg éjjel kelek fel rá és nem is tudok visszaaludni. Ilyenkor 2-4 órán át szenvedek, nézek valami filmet, míg ki nem dőlök. Napközben meg kiájulok a fáradtásgtól. A hányingerem sokkal ritkább, szinte alig van. Fejfájás sajnos sokat nyúz, van úgy, hogy két panadolt is beveszek egy nap, meg úgy is, hogy három napig folyamatosan szedem. A hasam néha görcsöl, néha fájdogál, szurkál a köldököm és hasonlók. A hasamat kenegetem Farkas által hozott biokrémekkel, meg vett homoktövismagolajat is, mert szőlőmagolajat nem kapott. Még a dezodoromat is kicserélte biora, hogy ne adagoljak a gyereknek semmi károsat. Hát így gömbölyödök én:)

Íme a mákostésztás képek (ennél láthatatlanabb, mákostészta képeket még sosem kaptunk, Nünüről és a Kisbabáról sem).

Itthon továbbra is elkapja a hév és rajzol. Igaz, mostanában annyira szeret vagdosni, hogy némelyiket gyorsan fazonra is igazítja, és szerinte szép, mégis kicsit kutyarágta lesz:) Az oviban viszont még mindig csak firkál, mint kb. anno 1 éves korában. Az oviról még annyit, hogy tegnap és ma is indulás előtt, míg az Apja készülődött, Ő gyorsan rajzolt az ovónéninek, amit aztán az oviban át is adott, "boldog születésnapot" jókívánságok mellett (nem mintha most született volna az ovónéni:)

Apaca és én, festékkel és ecsettel készítette a művésznő.

Apaca a homokviharban.

Anyaca a homokviharban.

Ló (itt azért el kell mondanom, hogy egy asztalnál üldögéltünk és én is, Ő is a saját papirjára rajzolt. Én egy lovat készítettem és láttam, hogy figyeli, ahogy rajzolok, miközben Ő is elkészítette a saját lovát). Szerintem így is zseniális, hogy elleste tőlem.

Egy másik ló, amit nem tudom, mikor készített, a rajzok között találtam, a januári alkotások egyike.

Vannak ilyen részletgazdag művei is. Ezt pl. egy pályázatra készítette, "ahol lakni szeretnék" címmel. Nem azért mondom, de valami borostyánféle fut fel a házra, tele van állatokkal és lovakat is tenyészt majd itt (van valami köze hozzám a gyereknek:)

Egy novemberben készült királylány. Aznap délután kapott egy rózsaszín, csillogós ragasztóféleséget, így lefirkantotta ezt a királylányt hogy ki lehessen díszíteni csillogóssal.

Öregszünk. Ahogy telik az idő, az a kis csíra, ami mindig is bennem volt, levélbeborult. Nem érzem a jelenlétét minden nap, de gyakran táplálkozik a gondolataimból, vagy talán a növekedésével befolyásolja azokat. Nyilván nem voltam különleges kislány azzal a vágyammal, hogy mindig is kertesházra vágytam, nagy zöld területtel, bokrokkal, virágokkal, nagy terekkel. Később, ahogy az utunk összegubancolódott Farkassal, megerősödött bennünk a sajátfészekrevágyás, tárgyiasult egy kockáspapiron a házunk nagy kerttel, elképzeltem magunkat, ahogy bokrokat, fákat ültetünk, ahogy pattog a tűz a kandallóban. Végül így is lett. Közel élünk a természethez, tavasszal és ősszel gombázhatunk a közeli erdőkben, jönnek-mennek a színes madarak a kertben, megfigyelhetünk mókusokat,  néha még őzeket is. Pár évvel ezelőtt aztán felmerült az igényünk a saját termesztésű zöldségek, gyümölcsök iránt. Tavaly még csak kaspóban gazdálkodtunk, de már tervezgettük a veteményest. Idén talán meg is valósítjuk, s kúszik majd az uborka a kerítésen, piroslanak a paradicsomok, zöldelhet a sóska és a spenót. Megtaláltuk a békés kis fészkünket, de mégis, van bennünk egy elvágyás. Beszélgetünk arról, hogy milyen lenne egy nagy földterületet művelni, lovakat tartani, reggelente lemenni a kis patakhoz, almafákat gondozni, ősszel pedig hatalmas kosarakban leszüretelni. A szomszéd bácsitól venni a mézet, Roza nénitől kapni a tojást, a friss kecsketejet. Nem, nem szeretnék elszakadni az internettől, az áramot sem helyettesíteném mással, csak jobban kihasználnánk a nap és a szél energiáját. Vágyódunk sokkal közelebb lenni a természethez. Öregszünk. Időt szeretnék, sokkal többet. Annyit beszélgetünk erről Farkassal, hogy milyen sokat tanultunk, szereztünk több diplomát, talán nevünk lett a szakmában, de már Őt sem érdekli az üzleti élet, ahogy én is csupán papiron vagyok bizniszvumen, mióta Nünü megszületett. Szeretne valami mást, valami egyszerű dolgot csinálni. Legfőképpen időt szeretnénk magunknak, hogy együtt sétálhassunk az erdőben, lábatlóbázhassunk a patak partján, zöldségeket és gyümölcsöket ehessünk a kertünkből és szoros kapcsolatban élhessünk az állatokkal. Nem, ez nem panaszkodás. Imádom a házat, a kertet, boldog vagyok, hogy itt nevelgethetjük a gyerekeinket, csodálattal nézem minden nap a kilátást az ablakokból, várom, hogy előbújjon az első idei hóvirág. Nem győzök csodálkozni, hogy ez a mi fékszkünk, tényleg a miénk, és minden apróságáért hálás vagyok, mint pl. nyári reggelen mezítláb, hálóingben kitotyogni és letépni a friss paradicsomot. Mégis, el tudnám magunkat képzelni mégtöbb zölddel, mégtöbb természettel. Tele vagyok hasonló gondolatokkal, amelyeken jó elmerengeni egy kicsit. Na ez a film pontosan ilyen gondolatébresztő, csírakipattintó.

Nem foghatom csupán a babavárásra, hogy mostanában olyan dolgokon is képes vagyok elérzékenyülni, mint pl. egy méhész, aki bemutatja, miként dolgoznak a méhek, milyen mézeket készít, hogy szeli át az erőt és gyűjti be a mézet, miként él együtt a természettel.

Dudorászva, láblóbázva eszeget a lépcső alján, hamarosan indulnak az oviba. Kérdezem, hogy kér -e narancslevet. "Igen, kösz, de majd csak akkor, ha kifinomult az agyam......hallod az agyam kattogását? Már megy a folyamat, hamarosan kifinomul és akkor iszom."

Azon meg még mindig odavagyok, ahogy elköszön tőlem: "Anyaca! Ne add oda magad másnak. Akkor sem, amikor én nem vagyok itthon, jó?"

Ha választanom kéne a reggelek és az esték között, hogy melyiket szeretem a legeslegjobban, nagyon nehezen tenném. Esténként felkerülünk az emeletre, játszunk, majd elindul a fürdetés, pizsibebújás és a nagy hancurozás Nünüvel (most sajnos én kivülről szemlélem a jelenetet). Szokás szerint valamilyen szerepbe bújva folyik a játék, a bírkózás, apánlovaglás, takaró alatti bújkálás, elemlámpávalvilágítás, árnyjáték, akármi. Majd mikor lecsendesedünk, mindenki bebújik a takaró alá és kiválasztjuk a könyveket. (van leszavazás és "felszavazás", tanácskozás, hogy melyik legyen, hány mese és hány oldal) Szeretek mesélni, de mostanában legjobban azt szeretem, amikor Farkas olvas fel a Kapitány és narancshalból. Olyan békés, szeretetteljes együtt kuckózódni velük az ágyban. A mesék után általában még iszik ("kiszáradtam mint a bodzafa, innom kell"), aztán lekapcsoljuk a kisvillanyt. Ha még van energiája, akkor ilyenkor jönnek a "sötétbenjátékok", úgy mint a "füllentős", a "te vagy egy.....",  vagy hasonlók. Vagy éppen elmennek még megnézni a holdat, vagy hosszasan kémlelik az égitesteket, bolygókat Apaca programjával, ahol ráközelítenek minden érdekes csillagra, bolygóra, egyebekre, amelyek éppen felettünk vannak az égen. Egyezkedünk, hogy ki szeretné aznap elmondani Nünü altatóját, amit én írtam még mikor megszületett (azóta kicsit átalakult, de minden este elmondjuk neki), általában Ő szeretné, majd nekünk is kell, vagy éppen együtt szavalunk. Végül csend. Ha fáradt, hamar elalszik, ha nem, vagy éppen foglalkoztatja valami, öt percenként kérdez tőlünk suttogva még valamit, vagy mesél. Imádom, mikor elalvás előtt kér még egy "esti közös ölelést", amikor mindhárman összebogózódunk. A kezemet szokta morzsolni, miközben álomraszenderül.

A reggelek is mindig sok mosolygást ígérnek. Van, hogy csendesen, puhán bújik ki az álmai közül, hol hozzám, hol pedig az apjához kifliződve szuszog még egy jó fél órát. Máskor meg kipattan a szeme és már mondja is a szövegét megállíthatatlanul, hömpölyögve. "Anyacakukac, megszületett a kiskukacod, nyamnyam, de finom levelek teremnek itt a fán, gyere, kóstold meg!" Ilyenkor hirtelen azt sem tudjuk, éppen hol vagyunk. Vagy közelhajol és megkérdezi: "Anya! Átdughatom a lábamat a Te melengető takaród alá? Ígérem, nem rúgom meg a hasadat." - és átkuckózódik hozzám. Vagy egyszerűen csak belekezd a mesébe. Különleges meséket talál ki, s csak azt sajnálom, hogy nem jegyzem le mindet. "A marsi tündéreket néha össze lehet keverni a katicákkal, tudod, Anya! Azért, mert olyan aprók és olyan gömbölykék, mint a katicák és repülve érkeznek. Azért hívják marcitündéreknek Őket, mert a Marsról jöttek, ott élnek, a kráterek belsejében kis gömbökben. Sokan nem is tudják, hogy léteznek, mert csak katicákat látnak. Mindig kócos a hajuk, mert nagyon szeretnek bukfencezni és nem tudnak olyan sokszor megfésülködni....:" És akkor innentől megint jönnek a szerepjátékok. "Felpuszilom Apaverebet" és már cuppantgatja is Farkas borostás arcát, aki alig tér magához, már fel kell húznia a térdeit, hogy így a kisveréb beférjen a takaró alá. Általában itt is van egy bírkózásoscsikizés, vagy ahogy Ő mondja "dögönyözzapa" a játék és az öltözés közözz, vagy éppen az egész öltözés erről szól.

Azátn van az a nagyon ritka eset, mikor éjjel felébred. Nagyon békésen alszik, szinte csak akkor kel fel, ha beteg, nagyon köhög vagy ilyesmi, de akkor is inkább azért, mert felkeltjük, hogy igyon mézesteát, vagy esetleg bepisilt. Tegnap nagyon köhögött úgy fél kettő körül, amikor megéreztem egy kis kakiszagot. Suttogva kérdeztem Farkast, hogy "nem érzel kakiszagot?" - mire Nünü, akiről azt gondoltuk alszik, megszólalt: "Bocsánat, én voltam, becsúszott a kaki, szerintem a köhögéstől." Ilyen még nem fordult elő vele, amióta vécére jár, így zavarta is a dolog. Utána főztünk egy meleg, sokcitromosmézesteát, majd mivel hajnalban nagyon éhes vagyok, ha éppen felkelek (terhes vagyok juhéééj!), lementem, hogy egyek egy vajkrémes kenyeret, Neki pedig hozzak egy mézespiritóst, amit végül az apjával közösen majszoltak el. Mesélt a tegnapi, elsőovis születésnapról, ahová meghívták, hogy miket csinált, kik a barátnői, és mikor lesz már a következő buli. Ezek olyan titkos kis suttogós, éjjeli, kuncogós beszélgetések, amolyan különleges édesség, mint egy apró, díszes doboz bon-bon.

Mondtam, Neki, hogy vége a morzsapartynak, most már a zugevőknek is aludniuk kell. Ebből kiindulva aztán rengeteg kérdése lett hirtelen, hogy mi az a zugevő, mi a morzsaparty. A zugevő témán még egy ideig elnevetgéltünk, még akkor is sutyorogtunk, mikor Apaca már horkolt. Mikor már engem is csak egy vékony kis hártya választott el az álombaburkolózástól, Nünü halkan, Apacához fordulva suttogott: "Apaca! Szeretnék valamit mondani. Az a helyzet, hogy váratlanul pisilni kell." A horkolás abbamaradt, hosszú sóhajtással felállt, legombolta Nünü pizsmáját, a hónaalákapta és vitte a fürdőszobába. Pár perc múlva jöttek vissza, Nünü kapaszkodott a nyakába és ölelte, puszilta a csíkszemű apját és odabúgta neki: "Apaca! Te vagy a legjobb apa a világon. Nagyon szeretlek!". A csíkszem kitágult, a vonásai ellágyultak: "Te pedig a legédesebb kislány a világon, és olyan jó, hogy az enyém!" Egymáshozbújva aludtak el, szinte összeért az orruk. A zugevők végre elalutdak.

Legszívesebben az ágyon ugrálnék magasabbra és magasabbra, kitárt karokkal és repdeső borzas hajjal. Ha lehetne. De inkább vigyorogva fekszem és belülről örömködöm. Ez Ő. Egyértelműen érzem a mozgolódását odabent. Már a 14. héten is voltak jelek, amiről azt gondoltam, hogy Kisbaba az, de tegnap este, ahogy feküdtem (miutám benyomtam egy valószínűtlenül nagy adag salátát), narancsot majszoltam, éreztem a mozgását odalent. Ezzel nem lehet betelni!!!!!!!!!! Annyira csodás érzés!!!!!!!!

Reggel mennek lefelé az apjával a lépcsőn, Nünü fején korona, tüllszoknya a nadrágjára húzva. Mostanában Farkas a hatos busz, Ő pedig az utas, aki puszival fizet a jegyért és így mennek le a földszintre. Kérdezte Tőle az Apja, hogy felszáll -e, mire Nünü kikérte magának, hogy a hókirálylányok nem mennek busszal!!!??? Így aztán kézenfogva ballagtak lefelé, Szupercsirke egy kicsit lemaradva hátul: "Apaca! Úgy húzol magad után, mint egy belasszótott vad tehenet!?"

Esett a hó este, így megbeszéltük, hogy másnap építünk hóembert, lesz nagy szánkózás megint. Lefeküdtünk, lekapcsoltuk a villanyt, egyszercsak kimászik az ágyból, leült az ajtó és az ajtórács közé, szépen, kinyújtott lábakkal, magához ölelve az alvórongyiját. Felültünk az ágyban és megkérdeztük, hogy mit csinál. Válasz: "Várom a holnapot".

Kifizettem a neten megrendelt (pedig mennyire szeretek bemenni abba az apró boltba!) iratgyűjtőmet, csodaszép barna bőrgerinces, virágos borítású, csaknekemkészített. Nününek is van egy ilyen, az összes pocakos papirt, UH képeket, filmeket, mind ebbe fogtam össze és elhatároztam, hogy amint lehet, veszek Kisbabának is egyet. Aztán az imént felhívtam az új védőnőcimet (jaj, a régit is mennyire nagyon szeretem, csak éppen babázik. szép kis barátságszál lett a védőlányos kapcsolatból), hogy így a 14. hét derekán bejelentkezzek már. Eddig ezt is halogattam, féltem tőle, elkiabálásnak gondoltam, vagy akármi, de nem mertem felhívni. Jövő héten kijön hozzám és elhozza a kiskönyvemet. Hhhhh......

Megint elkezdett jönni a barna, sűrű valami. Eddig még ennyi sosem távozott, mint most. Komolyan, annyira rémes ez az egész, ahogy meglátom, ahogy összeszorul a lelkem, ahogy félek, ahogy sírnom kell de nem akarok kiborulni, ahogy féltem, ahogy görcsölök, ahogy percenként nézem, hogy nem jön -e vér. Mikor érezhetem biztonságban? Mikor örülhetek bárányfelhősen?

F: Hogy vagy Boszikám? Mit csinálsz?

Én (vagyis Boszika): "Mondanám, hogy egy új, fekete csipkehálóingben gyakorlok az estére, de nem lenne igaz. 

F: Tudom, ezt egy időre még jegelnünk kell. Rezignáltan tűröm (nevetés). Szóval hogy vagy?

Én: Elfújtam egy tekercs vécépapirt délelőtt, akkora az orrom, mint a ház, piros és cafatokban hámlik, kívül-belül sebes és sajog. Fekszem és fájdogál a hasam, de barnásgusztustalan ma nem jött még. A lógós gatyában vagyok és egy elnyúzott, kényelmes csíkos pólóban. Új értelmet nyert a csupa nátha vagyok kifejezés.

F: Ez valóban távol áll a csipkéshálóingtől. Azért sietek haza.

Nevetünk.

Ui: az sem  rossz beszélgetés, mikor erősebben jön a barnatrutyi és tízpercenként hív, hogy mi volt a vécén:) Mégis van ennek is romantikája, bármennyire is nehéz kívülről elképzelni, van neki:)

Hasonfekve alszik, most nem mocorog - mondta a pocakomon korcsolyázó UHberendezés képét közvetítő doktorunk, mire Farkas megjegyezte, hogy: "Akkor jobb lesz, ha csinálunk valamit és felkeltjük, mert addig aggódik majd a Boszi, míg este újból mennem kell egy éjjel-nappali UH vizsgálóba, hogy megnyugodjon." Olyan jó, hogy ismerősként fogadott minket UHdoktor, aki Nünüt is végig nézegette a pocakomban (nem kevésszer ugye), megélte velünk a nyitottgerincesrémületet (arra is pontosan emlékszik, sőt, a arra is, hogy Dr Pontjó diagnosztizálta félre, meg hogy most Dr Talánőnél vagyok). Beletelt pár percbe, míg összefoglaltam az elmúlt két lombikos eseményeket, majd pedig a nehezen bezökkenő HCG adatokat, aztán a hematomát, stb.

A gyerek szép. Legalábbis azt mondja UHdoktor, hogy amit most meg lehet nézni rajta a gépükkel, az minden rendben van, mindene akkora, amekkorának lennie kell, a tarkóredője pici, az orra cuki és nem lapos. Én legszívesebben visongtam volna, mikor feltűnt a monitoron, pláne, mikor felébredt és nagy ficánkolásba kezdett, még nyammogott is a kis csücsöri szájával. Farkasból meg előtört a riporter és folyamatos kérdésekkel árasztottal el UHdoktort, aki bőszen válaszolgatott. Leginkábbis a pocakszúrásról tárgyaltunk. A véreredmények az UH vizsgálat után talán 10 perccel már készen is voltak, ami nem lett rossz, de mivel 1000 alatti a down szindróma, ezért a 16. héten meg kell ismételni a vérvételt (ebbe ugye beleszámít a hajlott korom is).

Az adatok pedig:

magzatvíz mennyisége: átlagos

szívműködés: szabályos, FHR 158/perc

placenta helyzete: melső falon, mélyen

A lepény melső falon mélyen tapad, alsó pólusnál 9x18mm hematoma látható.

Koponya épnek, hasfal és mellkas zártnak látszik.

Normál hasi echogenitás. TAD: 22mm

Négy végtag látható.

NB (orrcsont): látható

CRL (ülőmagasság): 63,3 mm

BPD (fejátmérő): 24,5 mm

NT (nyakiredő): 1,7 mm

HC (fejkörfogat): 84,2 mm

AC(haskörfogat): 65,4mm

FL(combcsonthossz): 9,1mm

A mért adatok alapján a terhesség 12 hetes és 4 naposnak felel meg (12 hetes és 5 napos most a Kisbaba).

Perszehogy tele vagyok félelemmel, aggódással, de olyan nagyon nagy boldogság látni Őt, ahogy ott nyomakodik belül!!!! Eddig nem akartam jelentkezni a védőnőnél sem, de most szólok neki, hogy babát várunk. 

Mivel Nününél UHdoktor ilyenkor mondta meg, hogy milyen nemű lesz, most is megkockáztatta, és én is láttam egy pillanatra az alvázát. Szerinte kislány érkezik hozzánk!:)

Igazi, nemazénhangom és nemazénorromezapirosésnagy típusú nátha kínoz. Olyan, hogy most már átváltottam a wcpapirra, mert elfújtam tegnap egy egész zacskó zsepit és egyáltalán nem takarékos, valamint szétszedte az orromat. Meg olyan, hogy nem marad abba egy percre sem, és ha próbálnék egy kicsit megpihenni, nem kifújni mondjuk 5 percig, akkor elsöprő erővel jön az ordítós tüsszögés, egymás után 2-3, vagyis folyamatosan folyik és folyik..... Ha eddig még nem volt elég a fosorgásból, most rápakoltam egy lapáttal, mert hiába kímélném a hasamat, a tüsszögés és orrfújás csúnyán kihat rá.

A rengeteg mézescitromosgyömbéres teától egész nap hányingerem van. Mondjam még?

A nézzükapozitívoldalát irány mentén haladva annyit mondhatok, hogy legalább lázam nincs, csak hőemelkedésem.

Farkas többször is rákérdezett az ovónéninél, hogy biztosan, de biztosan??? Egész biztosan a Migyerekünkről beszélünk? Arról a kunkorodóscopfosról, aki sosem eszik egyetlen falatot sem "normális" ételekből? Aki három hónapja csak ül a többiekkel az asztalnál és rá sem néz az ételekre? Igen, Ő volt. Ő volt, aki az oviban, az ebédnél kikanalazta a húslevet és még a húst is megette (a répákat otthagyta) és azt állította, hogy finom. Erre mindkét nagyi -értesülve az eseményekről- azonnal felajánlotta Nününek, hogy készít húslevest, de a kóstolónk legott elutasította, mondván, csak az óvódai húsleves finom. Sebaj,ez is nagy dolog a házunk táján.

Ma elkezdtük a 13. hetet. Ezt tegnap Piroska nappal és egy szépen összeszedett náthás-fülfájós-torokjajgatós vacakkal ünnepeltem. Fájdalom és láz ellen bekaptam éjjel egy Panadolt (lázam nem volt, csak olyan érzésem, mintha lenne, az az igazi betegségesleverős). Tüsszögök sűrűn, amitől folyton begazolok, hogy valami baj lesz odalent a hematoma körül. Ugyanezért alig merem kifújni az orromat és azt tervezem, hogy kipróbálom Nünü régi orrporszívóját, hátha nálam is működik. Gondolom egyik sem tesz jót a hematoma miatt, mert mindegyikkel erőltetem a hasamat, nem? De nehogy olyan kis maszatolós tüsszentésre gondloljunk ám! Ó dehogy! Én olyan kurjantósokat tudok, egymás után 2-3-at, levegő után kapkodva, ami annyira hangos, hogy én magam is kiesek a gatyámból. Ettől aztán meghúzódik lent a hasam és percekig alig merek megmozdulni, majd ellenőzröm, hogy nem vérzek e. Remek.

Tegnap este már nagyon el voltam keseredve ettől a fülnáthaizétől, még a könnyem is potyogott. Nünü felült az ágyban, törökülésbe helyezkedett és megkért, hogy tegyem a fejemet az ölébe. Simogatta a hajamat, puszilgatta a fejemet, orromat, arcomat és hihetetlen bájos dolgokat mondott nekem. Néha fölémhajolt, belenézett a szemembe és kedvesen mosolygott. "Jól van Anyaca, majd én meggyógyítalak. Nagyon szeretlek Anyaca, mindenedet (előtte azt a játékot találta ki, hogy "Na, most egyenként mondjatok egy valamit, ami a legjobban tetszik nektek bennem. Miért szerettek?"). Te vagy a legimádottabb anyuka a világon." És csak ölelte, ölelte a fejemet az ölébe. Néztük az énekversenyt a TVben, és bármit megjegyeztem, hogy milyen szép szeme van annak a fiúnak, vagy de szép hangja van valakinek, rögtön jött a válasz: " A Tiéd még annál is szebb Anyaca". Úgyhogy egy idő után a sok kedvességétől, meg a milyenjónekem érzéstől buggyantak ki a könnyeim, amiről megbeszéltük, hogy boldogságkönnyek. Ezeket nagy lelkesen kapdosta el, ahogy lefelé gördültek a halátékom irányában.

Anyika is kapott egy adagot a bőgésemből tegnap délelőtt, ami még a vetélőfenyegetőző doki utóhatásaként lecsapódott rá a telefonon keresztül. Azt hiszem, Ő is sírdogál és aggódik, de ezt előlem eltitkolja, vagy legalábbis azt hiszi, hogy nem tudom. "Nagy harcos ez a pici baba, minden nehézség ellenére ott van Veled!" 

Az utrogestánt Csillagszemű javaslatára lecsökkentetem tegnaptól 3x2-ről 2x2-re. Ezen kívül szedem reggel a negyed amlodiphint meg egy 250 mg dophegytet, este megint egy negyed amlodiphint (azért negyed, mert elvileg egy felet kéne az 5mg-ból, de ez a tabletta most 10 mg), sok-sok C vitamint a vérzés miatt, magnézium citrici 500 mg (ebből a tájékoztató szerint kettőt lehet) napi 2-4 darab a méhösszehúzódás és görcsök miatt, terhesvitamin és halolaj kapszula. Iratok fel még Dvitamint is, mert az egy ideje elfogyott, meg külön cinket is szoktam szedni, az meg jó a cukorra.

És fekszem, fekszem, fekszem. És én, a legnagyobb hóemberrajongó és építő, csupán az ablakból fogom nézni, ahogy Farkas és Nünü hóembert építenek a hatalmas fehérségben.

Marad a magzatvízvétel. Persze addig még legyen minden rendben. Ahogy Meskebarátnőm mondja, napról napra kell haladnunk. A korionboholy vizsgálatot kihúztuk, mivel azt a 12. héttől végzik, és bár hajlottam rá, hogy csináltassuk meg hamar az istenhegyin, mégsem. Nem tudom, hogy így, a levált méhlepénnyel egyáltalán megcsinálnák -e, de nem akarom ilyen korán kitenni a kicsit egy ilyen megpróbáltatásnak, elég szegénynek a szakadozott méhlepényemmel megbírkózni.

Fogalmam sincs, hogy mennyire befolyásolhatja az Ő kis életét odabent az a tény, hogy 4-5 cm hosszan levált a méhlepény a méhfalról? Vajon vissza tud -e tapadni? Miért nem akar kiülrülni, felszívódni az nagy hematoma alatta, amitől gondolom így vissza sem tud tapadni?

Felhívtam az istenhegyit, hogy bediktáljam a babánk méreteit a tegnapi UH szerint, ahogy kérték. A recepciós hölgy elégedetten hümmögött és az 54mm Gumimacinkat 12 hetesnek és egy naposnak nyilvánította (olyan jó érzés volt hallani), és szerinte tökéletesen halad a decemberi jelentkezésem óta, amikor is a jövő heti időpontot kaptuk annak függvényében, hogy a bediktált új adatok így mennek majd felfelé. Hagytam üzenetet Csilalgszeműnek is, aki szokása szerint visszahívott, kedves volt és precíz, ahogy szokott. Azt hiszem -bár nem akartam ilyen áron- növesztettünk egymás között egy aligláthatóvékonyka kis szálat ezzel a sok addógással, ami a lombikeseményeket mindig körülvette, s ezáltal folyamatos kapcsolatban álltunk, végigélte velünk a történéseket. Mondtam neki, hogy tudom, hogy már nem az Ő esernyője alá tartozom, de...itt félbeszakított és megnyugtatott, hogy attól még bármikor bármit kérdezhetek  és igyekszik válaszolni. Kikérdezett a kórházról, a kisbabánk méretéről és megígérte, hogy felír nekem perszepersze utrogestánt (azért hívtam fel), és szerinte nem kell már 3x2 szednem, elég reggel meg este 2-2, mivel a 12. hét után már nincs jeletősége. Jó. Megígértem, hogy jövő héten hívom a genetika után. Jólesik a törődése. Ahogy az is nagyon meghatott, hogy Dr Talánő tegnap este berohant a kórházba, csak miattam, este (sajnáltam, hogy feleslegesen ment, de mégiscsak olyan jó volt).

Az is lélekmelengető volt, mikor tegnap reggel a belgyógyászaton (volt cukorterhelés, néztek EKG-t, egy speckó UHval a szívemet, vérnyomást -na ez fura volt, mert 10 perc különbséggel mértek 140/100-at, majd 120/70-et, vettek egy csomó vért mindenféle vizsgálatokra, vittem pisit és csurigáltam egy csőbe és ugye a cukor miatt még háromszor megszúrtak), a hirtelen kidudorodó gömbölyű hasam miatt mindenki kismamának szólított és semmiért sem kellett sorbanállnom, mindenhol előrevettek (amúgy is különbejáratú a doktornőm, olyan kórházban dolgozik, ahol alig vannak, vagyis sosnics tömeg a folyosón, csak pár ember várakozik mindig). 

Nünü pedig, a szuperantennáival mit jászott tegnap, lefekvés után? Elbújt a takarója alá és kérte, hogy szóljak az apjának, hogy kisbabánk fog születni, és akkor Ő rendre előbújt oázva. Ilyenkor nekem áradoznom kellett (szánkba adja a szöveget, hogy ki honnan indul, merre megy, mit csinál, rendező lesz, tuti), hogy "Nézd Apaca, milyen gyönyörá kisbabánk született". Persze, mikor mondtam, hogy akkor most bekenem a kisbaba száját egy kis krémmel (amit utál, nem engedi, pedig a szája alatt nagy piros csíkban kiszárad a képe, és ha kérem, hogy engedje meg, azt válaszolja, hogy "még a közelében sem vagyok a célnak, csak a rajtvonalnál topogsz Anyaca"), és milyen jó, hogy Ő egy kisbaba és simán be lehet kenni a csőrét, rögtön kislánnyá változik:)