Öregszünk. Ahogy telik az idő, az a kis csíra, ami mindig is bennem volt, levélbeborult. Nem érzem a jelenlétét minden nap, de gyakran táplálkozik a gondolataimból, vagy talán a növekedésével befolyásolja azokat. Nyilván nem voltam különleges kislány azzal a vágyammal, hogy mindig is kertesházra vágytam, nagy zöld területtel, bokrokkal, virágokkal, nagy terekkel. Később, ahogy az utunk összegubancolódott Farkassal, megerősödött bennünk a sajátfészekrevágyás, tárgyiasult egy kockáspapiron a házunk nagy kerttel, elképzeltem magunkat, ahogy bokrokat, fákat ültetünk, ahogy pattog a tűz a kandallóban. Végül így is lett. Közel élünk a természethez, tavasszal és ősszel gombázhatunk a közeli erdőkben, jönnek-mennek a színes madarak a kertben, megfigyelhetünk mókusokat,  néha még őzeket is. Pár évvel ezelőtt aztán felmerült az igényünk a saját termesztésű zöldségek, gyümölcsök iránt. Tavaly még csak kaspóban gazdálkodtunk, de már tervezgettük a veteményest. Idén talán meg is valósítjuk, s kúszik majd az uborka a kerítésen, piroslanak a paradicsomok, zöldelhet a sóska és a spenót. Megtaláltuk a békés kis fészkünket, de mégis, van bennünk egy elvágyás. Beszélgetünk arról, hogy milyen lenne egy nagy földterületet művelni, lovakat tartani, reggelente lemenni a kis patakhoz, almafákat gondozni, ősszel pedig hatalmas kosarakban leszüretelni. A szomszéd bácsitól venni a mézet, Roza nénitől kapni a tojást, a friss kecsketejet. Nem, nem szeretnék elszakadni az internettől, az áramot sem helyettesíteném mással, csak jobban kihasználnánk a nap és a szél energiáját. Vágyódunk sokkal közelebb lenni a természethez. Öregszünk. Időt szeretnék, sokkal többet. Annyit beszélgetünk erről Farkassal, hogy milyen sokat tanultunk, szereztünk több diplomát, talán nevünk lett a szakmában, de már Őt sem érdekli az üzleti élet, ahogy én is csupán papiron vagyok bizniszvumen, mióta Nünü megszületett. Szeretne valami mást, valami egyszerű dolgot csinálni. Legfőképpen időt szeretnénk magunknak, hogy együtt sétálhassunk az erdőben, lábatlóbázhassunk a patak partján, zöldségeket és gyümölcsöket ehessünk a kertünkből és szoros kapcsolatban élhessünk az állatokkal. Nem, ez nem panaszkodás. Imádom a házat, a kertet, boldog vagyok, hogy itt nevelgethetjük a gyerekeinket, csodálattal nézem minden nap a kilátást az ablakokból, várom, hogy előbújjon az első idei hóvirág. Nem győzök csodálkozni, hogy ez a mi fékszkünk, tényleg a miénk, és minden apróságáért hálás vagyok, mint pl. nyári reggelen mezítláb, hálóingben kitotyogni és letépni a friss paradicsomot. Mégis, el tudnám magunkat képzelni mégtöbb zölddel, mégtöbb természettel. Tele vagyok hasonló gondolatokkal, amelyeken jó elmerengeni egy kicsit. Na ez a film pontosan ilyen gondolatébresztő, csírakipattintó.

Nem foghatom csupán a babavárásra, hogy mostanában olyan dolgokon is képes vagyok elérzékenyülni, mint pl. egy méhész, aki bemutatja, miként dolgoznak a méhek, milyen mézeket készít, hogy szeli át az erőt és gyűjti be a mézet, miként él együtt a természettel.