Felhívtam az istenhegyit, hogy bediktáljam a babánk méreteit a tegnapi UH szerint, ahogy kérték. A recepciós hölgy elégedetten hümmögött és az 54mm Gumimacinkat 12 hetesnek és egy naposnak nyilvánította (olyan jó érzés volt hallani), és szerinte tökéletesen halad a decemberi jelentkezésem óta, amikor is a jövő heti időpontot kaptuk annak függvényében, hogy a bediktált új adatok így mennek majd felfelé. Hagytam üzenetet Csilalgszeműnek is, aki szokása szerint visszahívott, kedves volt és precíz, ahogy szokott. Azt hiszem -bár nem akartam ilyen áron- növesztettünk egymás között egy aligláthatóvékonyka kis szálat ezzel a sok addógással, ami a lombikeseményeket mindig körülvette, s ezáltal folyamatos kapcsolatban álltunk, végigélte velünk a történéseket. Mondtam neki, hogy tudom, hogy már nem az Ő esernyője alá tartozom, de...itt félbeszakított és megnyugtatott, hogy attól még bármikor bármit kérdezhetek  és igyekszik válaszolni. Kikérdezett a kórházról, a kisbabánk méretéről és megígérte, hogy felír nekem perszepersze utrogestánt (azért hívtam fel), és szerinte nem kell már 3x2 szednem, elég reggel meg este 2-2, mivel a 12. hét után már nincs jeletősége. Jó. Megígértem, hogy jövő héten hívom a genetika után. Jólesik a törődése. Ahogy az is nagyon meghatott, hogy Dr Talánő tegnap este berohant a kórházba, csak miattam, este (sajnáltam, hogy feleslegesen ment, de mégiscsak olyan jó volt).

Az is lélekmelengető volt, mikor tegnap reggel a belgyógyászaton (volt cukorterhelés, néztek EKG-t, egy speckó UHval a szívemet, vérnyomást -na ez fura volt, mert 10 perc különbséggel mértek 140/100-at, majd 120/70-et, vettek egy csomó vért mindenféle vizsgálatokra, vittem pisit és csurigáltam egy csőbe és ugye a cukor miatt még háromszor megszúrtak), a hirtelen kidudorodó gömbölyű hasam miatt mindenki kismamának szólított és semmiért sem kellett sorbanállnom, mindenhol előrevettek (amúgy is különbejáratú a doktornőm, olyan kórházban dolgozik, ahol alig vannak, vagyis sosnics tömeg a folyosón, csak pár ember várakozik mindig). 

Nünü pedig, a szuperantennáival mit jászott tegnap, lefekvés után? Elbújt a takarója alá és kérte, hogy szóljak az apjának, hogy kisbabánk fog születni, és akkor Ő rendre előbújt oázva. Ilyenkor nekem áradoznom kellett (szánkba adja a szöveget, hogy ki honnan indul, merre megy, mit csinál, rendező lesz, tuti), hogy "Nézd Apaca, milyen gyönyörá kisbabánk született". Persze, mikor mondtam, hogy akkor most bekenem a kisbaba száját egy kis krémmel (amit utál, nem engedi, pedig a szája alatt nagy piros csíkban kiszárad a képe, és ha kérem, hogy engedje meg, azt válaszolja, hogy "még a közelében sem vagyok a célnak, csak a rajtvonalnál topogsz Anyaca"), és milyen jó, hogy Ő egy kisbaba és simán be lehet kenni a csőrét, rögtön kislánnyá változik:)