Piroska és Farkas

Ültünk a szokásos helyünkön, a KV-zóban, és egy helyes, picinyke kislányt figyeltünk, aki félig lecsúszott zokniban száguldozott az asztalok között, majd eltűnt a szemünk elől, és később lebiggyesztett szájjal, könnyeket potyogtatva, duzzogva csoszogott vissza a szülei asztalához. Háttal ültem nekik, így arról már csak a kedvesem tudósításából értesültem, hogy felmászott a papája mellé a fotelba, odabújt hozzá, a vállára hajtotta a fejét, és abban a pillanatban varázsütésre felszáradtak a könnyei.

Pasi mosolygott, és azt mondta, hogy neki kell egy gyerek, nem egy év múlva, nem később, most......Időnként lehet vele hosszú és romantikus, lélekelemző beszélgetéseket folytatni, de van olyan is, hogy egy kurta mondattal lezárja a témát, én meg ottmaradok egyedül a lezáratlan, kielemezetlen gondolataimmal...

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Azért is imádom, mert olyan jó nagy a lába, negyvenhatos, ami jelen esetben pontosan ugyanennyi kedvezményt jelentett a kertészetben, vagy ahogy neki adagoltam be, ezzel megtakarított nekünk negyvenhat százalékot a keretösszegből!!! És mindenki örült:-)))

Persze, nyilván azért ilyen nagy a talpa, mert hogyan is nézhetne ki az én szerelmem kisebb alapokon, amikor két centi híján két méteresre nőtt? Persze ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de az is olyan jó, hogy ha magassarkút veszek fel, még akkor is elég nagy a különbség közöttünk, igaz, nekem így sokkal könnyebb cuppanóst nyomnom a remélhetőleg éppen megborotvált és kicsit sem szúrós ábrázatára. Egyébként meg le kell bodorodnia hozzám nyakilag, és mindig csodálkozva és elmarasztalóan kérdezi tőlem, hogy vajon miért van mindig úgy, hogy Ő puszilgat engem, én meg sokkal ritkábban őt. Most megmondtam, pont ezért:-)

Vasárnap ezzel profitot is termeltünk (jobban hangzik így, mintha azt mondaném, hogy megint elköltöttem egy csomó pénzt évelőkre, bokrokra, kis színesekre és benti dísznövényekre:-), mert ahányas lába van a kedves vásárlónak, annyi kedvezményt adtak, ezzel tisztelegve a bolondok napjának, és szintén őket igyekezvén bepalizni, és már korán reggel vásárlásra és két órás sorbanállásra bírni, így persze ott kígyóztam én is:-)))

Egyetlen problémám akadt csak, mégpedig a kocsi mérete, ami alig képes két nagyobb és néhány kisebb méretű gazon kívül többet befogadni (mivel a honda kidöglött, így apu kocsiját kellett kölcsönkérni, a kisborssal nyilván még ennyi sem ment volna). De így is betuszkoltunk egy óriási fikuszt, a hosszúlevelűt, amit ritkán lehet kapni ekkora méretben, aztán pünkösdirózsákat több színben, egy nagy liliomfát (ezt a párom választotta), és több apróbb növénykét:-)) Örültem:-)

Jó, hogy van nekem!!!! Így, nagylábon.

Állítólag naponta 2,5-3 liter vizet kéne benyakalnunk ahhoz, hogy a szervezetünk hozzájusson a megfelelő mennyiségű folyadékhoz. Most, hogy koncentrálok rá, hogy ezt meg is tegyem, már látom, hogy nem is olyan egyszerű!!!?? Ha nem figyelek oda, simán kihúznám két pohár vízzel egész nap, egyáltalán nem kívánok többet erőltetés nélkül. 

Körbevettem magam félliteres kiszerelésű ásványvizes palackokkal, és ha jól összeszedem magam, akkor megiszom belőle 3-4 üveggel egy nap, és mellé még leküldök 1-2 bögre meleg teát (főleg gyümölcsöset, méz és édesítő nélkül, csak úgy üresen -ez is az életmódmegreformálásom egyik kihívása, megtanulni élvezni a teákat mindenféle ízesítés nélkül).

A sok létől viszont gyakorta látogatom a pisildét, sőt, alig bírom ki a hazafeléutat a kocsiban, és a hétvégén a kertészetben is be kellett kéreckednem a személyzeti wc-re.....

Nem is értem, hogy pár évvel ezelőtt hogyan bírtam ki, mikor 4 hétig léböjtöztem (persze orvoshoz mentem egy kidolgozott programért, bevásároltam a teljes 2-3 hetes csomagot, megesküdtem, hogy hetente eljárok kontrollra és nem csinálom tovább 3 hétnél, a folyadékok mellett préselek át zöldséglevest és napi egyszer valami híg kását is eszem, utána meg betartom a visszaszoktató étrendet......Ami megvalósult belőle: az első vizsgálaton kívül nem mentem el egyetlen ellenőrzésre sem, egy hét után nem volt időm-kedvem-ingerem és elhagytam a kását és a levest és csak ittam teát meg higított gyümölcsleveket, és 3 hét után nem tudtam leállni és négy hét elteltével is csak a párom és saját magam kemény rábeszélésére kezdtem el a visszaállító diétát.... Eredmények: lefogytam marha soványra, és pár hét elteltével rettenetes módon hullani kezdett a hajam....de ez egy másik rémtörténet:-). Most nem bírnék végigcsinálni egy hetet sem, de nem is akarok!

Bár az elmúlt héten félig már elhatároztam, hogy a KV-ról is lemondok, de vasárnapra ez már csak halvány kezdeményezésecske maradt csupán, a hétfőmet meg persze a szokott helyen kezdtem, a KVzónkban:-)))

Jelentem, a vízvedelés mellett a reggeli legeslegnagyobbméretűelhozósműanyagpapirpoharasmézestejesem marad!!!

Mi az, amit még nem próbáltam ki a cérnulás érdekében????? Például az ételházhozszállítós fogyókúráskajaösszeállítós variációt, így most ezt is megteszem, nehogymá' valaki is azt mondja, hogy ez a tuti és én meg kihagyom!!

Azt, hogy mennyire lesz eredményes, nyilván csak pár hét múlva tudom meg, de az már biztos, hogy nekem való a módszer, már úgy kényelmileg. Nem kell bevásárolnom (hiányos háztartásunk egyik alaptétele a bevásárlások rendszertelenségéből vezethető le), sőt, kigondolnom sem, hogy mi az, amit benyomhatok a fejembe, gondoskodnak a megfelelő tápanyag- és vitamin bevitelről, és olyan ételeket eszem, amit ráadásul még szeretek is de soha nem készítettem volna el,  és más tálalja gusztusos kiszerelésbe (helyes kis dobozban érkezik, lefóliázva, minden külön kis celofánban, tényleg nagyon bájos, még teafilter is van benne), és hozza ide az íróasztalomra. Nekem egyáltalán nem volt kedvemrevaló pl. az izmosalacsonysrácafeleségéveltornászikésétrendettalálki módszere, amikor kategóriákba sorolják az élelmiszereket, és pl. a legalacsonyabb szintűből ehetek amennyit akarok egy bizonyos napszakban, mert attól tuti híznék. Itt pedig tényleg egészséges ételeket vehetek magamhoz, mindenből egy kicsit, nincs benne krumpli, tészta, rizs, kenyér, cukor, stb. amit egyébként sem eszem január óta, tehát nem kellett felrugnom az eddigi módszeremet.

Ami azért furcsa, hogy sosem ettem naponta ötször, meg ennyit sem, így úgy érzem, hogy most több kaját kell lenyelnem, mint eddig valaha is....De biztos van valami trükkje ennek a kiegyensúlyozott étkezésnek is! Felhívták a figyelmemet, hogy ezt a módszert 10 napnál tovább nem javasolják (ezért is van az, hogy az étlepjukon ez a hét mindig ugyanaz, míg a második szint hetente új ételeket kínál), akkor át kell állnom egy másik kategóriára (az előbbi a gyorscérnulásos, míg a másik a lassú fogyásos, de ugyanúgy hozzák a napi 5-szöri csomagot), de persze nem én lennék, ha már most meg nem fogadom, hogy legalább 3-4 hétig csinálom a rohamcérnulásosat, nehogymár ne!!!!???? Madj jól letetsztelem őket, mert állítólag ezzel heti 3-5 kilót lehet fogyni, amit már eleve nem hiszek el, míg a második lépcsőssel heti 1-1,5 kilót, és addig kell csinálni, míg el nem érjük a kívánt testsúlyt. És mint tudjuk, ha én valamit elhatározok, akkor azt szigorúan betartatom magammal (legalábbis egy darabig).

Így most nagy gondban vagyok, mert csütörtökön üzleti vacsorára kell mennem, ami alól próbálom kihúzni magam, ugyanis nem vagyok hajlandó az ásványvizen kívül semmi mást fogyasztani, ami meg ilyen helyzetben elég kínos......A kolléganőmmel együtt csináljuk a programot, és ő pl. azt mondja, hogy majd eszünk valami salátát, de hiába, én NEEEEM (ő egyébként is az a kilengős típus, és mivel kivallattam az előbb, elárulta, hogy tegnap megevett egy kis csoki szívet...., meg olivaolajat tett a salátájára)!!! Csakis azt, amit a napi dobozomba bepakoltak, még szaglászni sem vagyok hajlandó más kajákat!!! Különben nem ér semmit a kísérletem...

Szóval, ilyen a cérnulás távvezérléssel.

Egyszer régen, de nagyon régen ám, amikor Joepapa javában lóversenyekre járt és nem a gép előtt tőzsdézett és pókerezett, na akkkor, pontosan január 31.-én a szüleim hivatalosak voltak egy szilveszteri buliba. Apu legkésőbb este hatra ígérte magát, mivel előtte "kinézett" a szokásos év végi lóversenyesújévköszöntős hepajra a barátaival......Anyukám a megadott idő előtt teljes puccba vágta magát, majd fél órát sétálgatott a lakásban, még igazgatott a haján, majd újabb fél óráig olvasgatott és átlakkozta másmilyen színűre a körmeit, így próbálta elütni az időt....

Mivel akkor még nem volt mobiltelefon (legalábbis nekünk nem, és egyébként is még bőröndnyi méretekben lehetett csak kapni), semmit sem tudtunk jóatyám elkallodásának okáról, és arról sem, hogy vajon mikor toppan végre be az ajtón. Mivel Anyika azt gondolta, hogy már csak percek kérdése az egész, rápattant amúgy gálában a szobabiciklire, és azt a könnyelmű kijelentést tette, hogy addig teker, amíg apu meg nem érkezik....Este nyolc körül folyt le a sminkje és idővel ő is a kerékpárról, majd érthető módon duzzogva elvonult zuhanyozni, hogy ő bizony nem megy már sehová.....

Jóval később csöngettek, Joepapa volt az két barátjára támaszkodva, igencsak jókedvűen caplattak fel a lépcsőn, és közölték, hogy apu megnyert valami főnyereményt!!! Annyira lelkesen, hangosan és egyszerre beszéltek, hogy úgy értettük, hogy kisorsoltak egy autót, amit mi nyertünk meg, de később kihámoztuk, hogy az valaki más volt (pedig nem ártott volna lecserélnünk a bugyikék trabantunkat), és addig kapkodtuk a fejünket, és próbáltuk kiszűrni a három pasi mondandójából a minket érintő tényeket, hogy végre sikerült kiderítenünk: apu tombolán nyert egy lovalt!!????? 

Mi az öcsémmel rögtön újjongásban törtünk ki, és csak fél füllel hallottam, hogy apu hozzáteszi: ez nekünk kb. havi 18 ezer Ft-ba fog kerülni, mert ugye az etetése, gondozása, tréningezése, stb. Próbálta anyut megnyugtatni, hogy ez nem olyan nagy összeg ám ahhoz képest, hogy ennél sokkal többe kerülne ám, de mivel a barátaival volt, és ugyan az ő számát húzták ki, elosztották a négylábút három felé, és így viselik majd a költségeket és a nagy díjak bevételét is megosztják testvériesen, mivel Virsli (mi hívtuk csak így, van elegáns neve is) versenyló ám!!!! Nem is akármilyen felmenőkkel dicsekedhet, így könnyen belátható, hogy nagy lóvékat hoz majd a konyhára....

Így esett meg, hogy lett egy lovunk, egy TOMBOLALÓ. Jártunk ki hozzá a lovira, vittünk neki almát, dinnyét, műzliszeletet, és imádta a ropit is, nagyon kedves és barátságos fiatal paci volt, és mi nagyon büszkék voltunk rá! A mi lovunk!

Akkoriban ismertem meg a páromat, így ő is jelen lehetett az első Virsli futamon, amikor Joepapa összetrombitálta az egész családunkat, és beharangozta mindenkinek, hogy a híres nevezetes lovunk most fogja magát beleírni a történelem könyvekbe, abba a részbe, ahol a lóversenyekről írnak majd, és biztosan később szobra is lesz, mint Kincsemnek:-)

Elindult a futam, mi kiabáltunk rettenetesen, mire a mi kis nyihahánk oldalra kukkantott, ettől aztán kiesett a ritmusból, és boldogan bár, de tök utolsónak kullogott be a célba.....Nem baj, mi így is imádtuk, és menő csaj is voltam a kedvesem előtt (akkor még erős udvarlás és teszt időszakot írtunk, különböző akadályokat kellett megugrania neki is:-), akinek van saját lova, úgyhogy.......már elnézést, nem akárkivel randizgat:-))) Az első közös képünk is lóetetés közben készült rólunk, és itt égetett be a Nagypapa is engem, mikor bemutattam Farkast közölte, hogy ő már találkozott vele (és közben erőteljesen, régi ismerőseként paskolta Farkas hátát, akit sikerült összekevernie egy másik hódolommal), Ő a Laci, akivel a múltkor is nála voltam, ismerik ők egymást!!!!.....Hát az nem Ő volt........

Végül Virsli nem írt történelmet, bár voltak kisebb sikerei, nem adott bele a konyhapénzbe, de annyit azért nyert, hogy eltartotta saját magát. Nagyon szeretett versenyezni, futni a pályán (én is kipróbáltam egy hajtó mellett, de nem volt jó érzés amikor folyamatosan a képembe fröcskölt a sár minden létező irányból), és imádta az almát meg a dinnyét meg az embereket.

Már régóta nem láthatjuk a versenyeken, kiérdemelt nyugdíjas éveit tölti vidéken, ahol végre nem egy kis boxban éldegél, hanem egész nap szaladgálhat egy nagy mezőn, egy hatalmas dombot átölelő karámban.

A mi tombolalovunk, Visrli. 

 

A szombat reggel jószokásunkhoz híven a KV-zónkban folytatódott, és bár elvitelre kértem a mézestejesKVmat (ahogy mindig is, másként nem is annyira a kedvencem), mégis beültünk egy röpke órára lazulni és beszélgetni a kedvesemmel. Imádom az ottani, lelassult, megnyugtató, ráérős hangulatot, a félig leengedett fa redőnyöket, ahogy beszűrődik a rácsain a reggeli napsütés és a kinti forgalom tompa zaja, a frissen őrölt KV illata keveredik az édes tejszínhabéval (aminek ugye én csak az illatát gyűjtöm be), halk zene szól, és mintha még mindenki álmos lenne ilyenkor, vagy csak másokat nem akar zavarni félálmában, halkan beszélgetnek, vagy némán ülnek a puha fotelokban és kortyolják a forró italukat, karamellásan, csokisan, mézesen vagy csak jó erős feketén.

Aztán ennél sokkal hétköznapiasabb dolgokkal folytattuk, mint újabb csöpögésmegakadályozósszerkezet beszerzése a kinti kerti csapra (amivel délután a párom végre sikeresen győzőtt a víz felett, így pótolhattuk a tóban a vizet), majd gyors cipővásárlás, melynek sokrán mindkettőnk kapott pár szaladgálós lábbelit, aztán barkácsboltos beszerzőkörút egyéb kerti kiegészítők miatt és persze pár darab fonott kaspó bezsákmányolása.

Koradélután értünk haza, és a pompás, napsütéses időben nem tehettünk mást, mint kivonultunk a kertbe, kicipeltük a papagájok kalitkáját a teraszra, akik imádnak ilyenkor pancsolni, és a kutyák is kitelepültek a fűbe, hem A pasim megszerelte a vízcsövet, majd szétszedte a tóban lévő szűrőberendezéses-vízforgatós-szuperszerkezetet, amit ki kellett pucolni, majd visszatenni, ami közel sem volt olyan egyszerű, mint a darabjaira bontása....Három órán keresztül húztuk-vontuk, csavaroztuk össze és újból szét, mert valahol mindig eresztett, de lagalább együtt ültünk a stégen és beszélgettünk:-)

Délután átvonultunk a mamámékhoz vacsorára (az ebédet megint kihagytuk:-), ahol az öcsémék is vártak ránk londoni ajándékokkal és élménybeszámolóval. Később Joepapa elvonult pókerezni, Anyika pedig a teniszt nézte, és mindketten folyamatosan kiabáltak le/át nekünk, hogy ki hogy áll, mire dobott be, mennyit emelt, 6:4, all in, stb.....

Addig szerveztük a másnapi vizilabda döntő együttnézését, hogy a tesómék végül úgy döntöttek, átjönnek hozzánk aludni, de előtte maratoni Lost estét terveztünk, a megszerzett legújabb négy résszel. Viszont, mivel mi a kisborssal voltunk, ami pedig kétszemélyes, így Joepapa kocsijával kellett eljönnünk, és náluk hagytuk a smartot. Fél órán keresztül kavarogtunk, míg találtunk egy éjjel-nappalit, ahol az öcskösnője beszerezte a tisztálkodásához szükséges valamit, és végre hazaérhettünk, de amikor kiszálltunk jutott eszünkbe, hogy a kisborsban maradt a lakáskulcsunk.........Még fel is akartam hívni a mamámat, hogy mire odaérünk szerezzék meg a kulcsunkat a smartból, de végül nem tettem meg, így visszacaplattunk hozzájuk, ahol, mikor közöltük, hogy mi történt, úgy kiröhögtek minket, hogy egymásnak dőlve dülöngéltek, nagyon vicces!!!!!!!!!!!???? Ugyanis az apu a mi lakáskulcsunk egy másolatát mindig a kocsijában tartja........vagyis simán bejuthattunk volna a házba azzal.....

Főztem nagy spagettit, meg néztünk Lostot hajnali 3-ig, meg nehezen, de felkeltünk reggel a vizilabdára, ordítozva drukkoltunk, majd csalódottan hagytuk el a házat a számunkra kedvezőtlen végeredmény miatt.....

Öcsém ismét megígérte, hogy idén nyáron megcsinálja a jogsiját, amire évek óta buzdítjuk és támogatjuk anyagilag, de valahogy mindig másra költötte az erre adományozott pénzt....Ezért hazafelé mindig a pasim szállítja őket, mert van ilyen jófej:-)

És azt is megígérte, hogy pár hét múlva megint csinálunk egy ilyen estét, ha kint folytatódik a Heroes (éppen több hetes szünet van!!??).

Egy újabb sorozatos nézést.

Nem tudnám megmondani, miért is olyan fontos nekem, hogy ott legyen, ahogy azt sem, meddig szeretném megtartani, de mikor szombat reggel rájöttem, hogy eltűnt, teljesen kétségbeestem......

A harmadik lyuk az orromon.

Pár évvel ezelőtt csináltattam a volt kolléganőmmel, egy borongós, unalmas napon, amikor kitaláltuk, hogy lázadnunk kellene:-)) Na de miként????? És miért pont most kezdenénk el, így 30 felé, nem késő ez már??? Ő javasolta, hogy csináljunk tetoválást, de azt nem tudtam bevállalni, ahhoz nekem több kell, minthogy kinézek egy tüskés rózsát vagy ugráló delfint, vagy valami hasonlót, és az a belső indíttatásom meg hiányzik, ami szerintem egy végleges tetoválás megcsináltatásához kell. Könnyen ajánlotta fel azt is, hogy rakassunk karikát a köldökünkbe, mivel ő akkoriban volt vagy 50 kiló, míg én ennél azért jóval több, és mégis, hogy néznék ki pocakom közepén egy csillogó kis kővel, szó sem lehet róla!!!! Legyen feltűnő, de nem túlságosan, merész, de még bevállalható és visszafordítható.....:orr pearcing! (jó, túúúdom, hogy van ennél durvább lázadás is, de aki ismer, és azt is tudja, hogy milyen pozícióban dolgozom, megértheti, hogy már ez is éppen elég durva volt hozzám képest:-)

Még aznap felhívtuk az első tetováló szalont, és ebédidő után már egy nagy, ezüst gombóccal az orrunkban tértünk vissza, amit pár hétig ki sem lehetett cserélni, és feltűnőbb volt, mint azt eleinte gondoltuk....Alig vártam, hogy leválthassam egy egészen picike kövecskére, ami alig látszik (igen, igen, tompítottam a lázadáson, ami végül nem is lett az, ami, mert a kolléganőm orra rosszul reagált a fémre, kinőtt a bigyó mellett valami, aminek nem kellett volna, így ki kellett vennie örökre, ezért aztán egyedül maradtam, magányos lázadóként....), és azóta is hordom, a részem lett, ragaszkodom hozzá. 

Szinte sosem veszem ki hosszabb időre, de mivel az elmúlt heti vírus kiütött, és mint meséltem, rettenet piros és krumpli lett az ormányom, mégis megtettem. Mikor szombaton megpróbáltam visszatenni, rémülten tapasztaltam, hogy belülről már visszanőtt egy réteg, és hiába erőltettem, nem megy bele a lyukba!!!!!!!!!?????? Mérgezett egér módjára rohangásztam a házban, és próbáltam megtalálni a hiányosan vezetett háztartásomban az egyetlen tűt, amit a múltkor még láttam valahol, de csak egy apró biztosítótűre leltem, mint kiderült azt is feleslegesen, mert annyira kicsi az a lyuk, hogy nem lehet egy ilyen hegyes valamivel eltalálni.....

A pasim annyira helyes volt: segített tűt keresni, majd végig drukkolt a fürdőszoba ajtóban a művelethez, később belevilágított az orromba egy vékony elemlámpával és meggyőződött róla maga is, hogy ez bizony tényleg benőtt, miközben én sűrűn sóhajtoztam (csak azért próbáltam nem bőgni, mert gusztustalan lett volna az események miatt..), hogy nekem ez nagyon fontos, vissza kell varázsolni, de azonnal...(utólag sokszor úgy látom, hogy szörnyű komikus lehetek.....de akkor valahogy egyáltalán nem úgy érzem). Végül addig erőltettem bele egy másik, hegyesebb véggel ellátott kövecskét, míg át nem lyukadt az a fránya rész, és minden visszazökkent az eredeti felállásba!:-))

Kedvesem úgy szorított a karjai közé, mintha valami veszélyes fenevad karmai közül menekültem volna meg, vagy túlélője lennék egy hirtelen jött tornádónak, és együtt örültünk, hogy továbbra is több lyuk van az orromon, mint mikor megszülettem:-)

Azért jó dolog ám ez a diszkrét lázadás!

 

Mivel azóta sem láttuk Vincentet, érthető, hogy egyszerre visítottunk fel a kedvesemmel, mikor pénteken hazafelé menet (a KVzó felé tett kis kitérővel egy naplezárósbeszélgetős mézestejesre beülvén:-) egy lakótelep melletti úton megpillantottunk két gömböc bulldogot, amint riszálják a hátsójukat a túloldalon egy srác társaságában!!!! Mire a nagy forgalomban a főúton meg tudtunk fordulni, sajnos eltűntek a szemünk elől, így bevetődtünk a labirintusra emlékeztető toronyházak közé, amelynek utcáit és parkolóit nem arra tervezték, hogy a kisborssal forró nyomot követve száguldozzunk a kocsik között, így hol elakadtunk egy zsákutcában, hol ránk dudáltak, hogy fügyülünk a behajtani tilos táblára.......

Én már tíz perces tekergés után feladtam, és mondtam is, hogy nem is baj, mert biztosan csalódtunk volna bennünk, a bohócos külső tuti agresszor természetet takar, és a fekvőrendőröktől és a hátrafelé tolatásoktól hányingerrel küzködtem, de a pasim kitartóan tekergette a kormányt, míg végül akkorát taposott a fékbe, hogy majd' lefejeltem a kesztyűtartót, amikor egy mesterséges, parányi dombtetőn megláttuk a két nyomottorrút a gazdájuk társaságában, a fűben ülve kergetőzve.

A srác nagyon kedves és nyitott volt, megengedte, hogy megdögönyözzül a blökiket, akik egyáltalán nem voltak sem mogorák, sem pedig tartózkodóak, és büszkén mesélt a két kis bohócról, a hétköznapjaikról meg a tenyésztőkről, és felajánlotta a segítségét, ha bármikor szeretnénk egy Vincentet, akkor hívjuk fel, és ő is jelentkezik, ha nekik lesz kiskutyájuk. Közben a két gömböcke hanyattvágta magát, össze lehetett gyűrni őket, megölelgetni, futkosni velük, szóval begyűjtöttül a szeretetüket rendesen. Az egyik pont úgy vakartatja a hátát, ahogy az a kutyus, amit belinkeltem ide pár hete, vagyis felmegy a pici domb tetejére, és onnan csúszik le háton, miközben a lábaival a levegőbe rugdos, úgy hajtja magát. Zabálnivaló ábrázatuk volt: az egyik fehér és fekete foltos, míg a másik majdnem tiszta fekete, és ahogy örülnek, röfögnek folyamatosan!!!!!

Telefonszámot cseréltünk, és feldobódva folytattunk utunkat a kávéző felé.

Végre, meglapogathattunk egy Vincentet, sőt, kettőt!!!! Élménypillanat volt!

Könnyű lenne, ha mindkét szülőnktől csak a legjobbakat örökölnénk, de persze felmerül a kérdés, hogy ki döntené el, hogy mi az, ami szép és jó, ki szűrné meg a jellemünket és külsőnket formáló kódokat???? Valami ilyesmit mesterkednek mostanság: kis üvegcsékben kavargatnak, meghatározhatják a gyerek nemét és gyárthatnak "tökéletes" egyedeket.....De ez egy mély és hosszú téma lenne, nem is ások bele....Végülis, inkább jó ez így, ahogy van.

Így történhetett meg, hogy amíg apunak gyönyörűen, rendezett sorban állnak a fogai, mint egy filmsztárnak, mégis mindegyik hamar kilyukadt, ezért aztán rengeteget kellett fogdokihoz mászkálnia, meg szenvednie gyökérkezelésekkel, fúrásokkal, tömésekkel...Anyukámnak viszon összesen csak négy fogát kellett betömni (mindkét terhessége alatt 2-2 adta meg magát) , olyan egészséges mosolyt örökölt a szüleitől, hogy ezen kívül semmiféle beavatkozásra nem volt szüksége. Ami a fogak elhelyezkedését illeti, háááát, úgy állnak a szájában ezek a szép fehér és egészséges fogak, mintha gyerekkorában beleharapott volna egy zongora billentyűibe, és azok éppen úgy épültek volna be az ínyébe, ahogy akkor ráharapott..... vagyis anyukám kuszafogas:-)

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Veszélyes dolog ez az online könyvesbolt, elkapja az embert a lelkesedés, kedvére válogathat a gép előtt az új és használt könyvek között, és a fizetés sem olyan nyomasztó, mivel csak pár nap múlva lesz esedékes, mikor kiszállítják a kultúr zsákmányt!!!!

Igaz, én jobban szeretnék eljutni egy nagy könyvesházba, kényelmesen belelapozgatni a kiadványokba, megszaglászni őket, megtapogatni a borítókat, de régóta nem jutok el, ha meg igen, akkor csak annyi időm van, hogy végig rohanjak a sorok között, egyenesen a mesekönyvek felé (általában valami szépséges mesekönyvet viszünk ajándékba, ha kisgyerekes barátokat látogatunk meg, szerintem nagyon szép ajándék), amelyekből a gagyik mellett sok csodás kiadvány is kikerült a polcokra.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A szám olyan, mint egy kolostortető, cserepes, a hangomat meg kölcsönadhatnám egy hódnak valami rajzfilm szinkronizálásnál, és ha csatlakozi szeretnék a bohócdoktorokhoz, hogy felvidítsam a beteg gyerekeket, nem kéne piros szivacsorrot sem feltennem, annyira piros és krumpli lett a sajátom is......

Mivel olyan ütemben fogyasztom a papirzsepiket, hogy délutánra egy darabot sem találok, így magam mellé vettem egy wc papir tekercset is, egy félliteres mackós bögre teát, egy szőlőzsírt (a legjobb a gyógszertárakban kapható Primus nevű, érdemes kipróbálni, egy gyógyszerész készíti), egy adag szopogatos torokbacigyilkolóscukormentescukorkát, mindezekkel pedig annyira lenyűgöző vagyok, hogy jobbnak tartottam bezárni az irodai szobám ajtaját, hogy ha lehet, kerüljenek el jó messzire. Szóval, egészen biztos vagyok abban, hogy jelen állapotomban nem vagyok valami lehengerlően szexi és kívánatos:-)

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Egyértelműen kijelenthetem, hogy nem vagyok egy kiköpött konyhatündér, és szerintem már nem is leszek az. Vannak időszakok, amikor lekesebben készítek valami ehető vacsorát, és vannak olyan hetek, amikor mindenki azt eszik, amit talál:-)

Az elmúlt hét és a mostani is az utóbbi halmazba tartozik, amikor a legnagyobb gasztronomiai csúcspont abban merült ki, hogy betettem egy alufóliára a sütőbe egy adag előfagyasztott műpulykacicit, és hozzá gyártottam rizst (ami nem előrecsomagolt ám, hanem olajon megkavarom és felöntöm vízzel meg fűszerekkel, aztán lobog magától, míg készen nem lesz). Az igaz, hogy többször is gyártottam reggeli szuperszendót (általában a következőkből áll, csak haladó kuktáknak javaslom: tönköly kenyér, mindkét szelet megkenve fűszeres vajjal, benne saláta vagy friss csírák, vékony pulykasonka, valami finom sajt, és az egyik szeletre leheletnyi pesto) a kedvesemnek, amit becsomagolva elszállít magával a munkahelyére, és rendszerint mailen tájékoztat, hogy mikor és hány darabbal végzett már, és mennyire ízlett neki, amitől én elolvadok:-)

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A hangom egyre inkább hasonlít egy lestrapált, sokat iszogató és bagózó, másodikvonalas bárénekesnőjére, és ahogy tükörbe néztem, a fejem is ugyanezt a formát hozza......

Tegnap sokat alkudoztam a párommal, aki kijelentette, hogy ilyen állapotban nem hajlandó behozni a munkába (jött a szokásos ne/de/nem/de-nem Te mondod meg hogy mit csináljak-játékunk......), de persze én győzedelmeskedtem, ha ezt annak lehet venni, hogy ülök egy nagy csomag zsepivel körbebástyázva az irodában, és nyitott szájjal próbálok oxigént felvenni, iszom a teát, és próbálom bevenni azt a szopogatós tablettát, amit a pasim a táskámba gyömöszölt.....

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Pár hete láttuk meg először, munkába jövet, ahogy magabiztosan szaporázta lépteit, igyekezett tartani a tempót a nála jóval nagyobb, hozzá képest óriásnak tűnő társa mellett.

Határozottan malackás, formatervezett fazonjával, fehéren és foltosan lenyűgöző jelenség volt, elolvadtunk tőle, és már igencsak sajnáljuk, hogy nem álltunk meg, és nem szeretgettük meg egy kicsit (persze, csak a gazdija engedélyével). Próbáltunk lelassítani, hogy tovább gyönyörködjünk benne, hosszasan bámultuk, ahogy távolodott az utcában. Hogy lehet ilyen tüneményes egy kis bulldog????

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Engem is maga alá gyűrt ez a kórság, ami levertséggel, torok- és végtagfájdalommal jár, ráadásul egyáltalán nem kellemes közérzettel társul....Az elmúlt héten a kollégák is sorban dőltek ágynak, van olyan is, akinek a fülét is felszúrták....

A pasimat már péntek délutánra kiütötte, így méginkább elesettnek mutatta magát, hogy én meg csajos buliba megyek, miközben ő otthon fekszik lázasan....Ráadásul hajnali fél háromkor keveredtem haza, idiótán nevetgéltem még egy utolsót Sziszivel az utcán (pedig nem is ittunk), amitől a kutyáink beindultak és hangos csaholásba kezdtek, majd a csöngetésemmel felvertem, mikor már aludt (a riasztó miatt nem tudok behatolni, ha bentről élesíti, vagy lehet, hogy csak nem tudom, hogy kell hatástalanítani)...

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Valahol a fényeken túl
Ami szép volt, s elmúlt,
Újra vár
Valahol az álmon is túl
Ott a kikötő, s a néhai táj

Ahol újra feltárul a régen látott ajtó
Aki várt, most odafut eléd,
Újra kikötött a régi hajó,

És az elveszett játékok életre kelnek,
És körben kigyúlnak a fények
Ó, régen várnak ránk az örökre szépek
Új bolygó vár,
Egy földön túli világ

(A padlás, Örökre szépek)

Érdekes, hogy a filmekben, sorozatokban is általában négy barátnő alkot egy csapatot, nem öt és nem három. Biztosan van ennek egy jó lélekbúvárkodós magyarázata, amit nem ismerek, de valahogy nálunk is így alakult, és ilyenformán két négyes csapatnak is oszlopos tagja vagyok.

Az egyik csak pár évre nyúlik vissza, és a munkahelyi csajokból áll, akik közül már csak az egyikkel dolgozom együtt, míg a másik két csajszi felmondott legalább két évvel ezelőtt, januárban (gondolom, ez nem meglepő lsd. lepkevadászat..) és mindig valamelyikünk lakásán "gyűlünk", és velük szoktunk kutyás levendúúúlásra is menni, bár nem túl gyakran.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Az étkező és az előtér közti nagy átjáró részre, melyet egy beton oszlop osztott ketté bontott téglás  boltívet álmodtunk meg, két nagy íves ki/bejáratot egymás mellé.

Sanyi bácsit, a második alvállakozónk egyik emberét szemelték ki erre a feladatra, mivel tényleg nagyon szépen rakta a téglákat a külső burkolásnál is (a felület egészan nagy része bontott téglával van kirakva), és reméltük, hogy pontosan megértették a részletes, méretarányos, centire beosztott rajzunkat, mit is szeretnénk megvalósítani. De mivel ezt megelőzően ért már minket néhány helyes kis meglepetés, biztosra akartunk menni, és a felrakás előtti este találkozót beszéltünk meg az építési vállalkozóval, és Sanyibával, majd a helyszínen mutogattuk el a pasimmal a téglák másnapi helyét, bejelöltük a falon ceruzával, nyilaztuk a rajzon, feltűnő színű postitokat ragasztottuk a tervre, kis megjegyzésekkel, és végül a hümmögésükbő ítélve egészen úgy tűnt, menni fog ez nekik...

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Eddigi rövidke életemből legalább 15 évet fogyókúrázással töltöttem (vagyis zsenge korom óta, persze kisebb megszakításokkal, mivel ha állandóan fogyókúráztam volna, akkor ugye nem hízok meg:-), még akkor is, mikor olyan sovány voltam, hogy kiálltak a csontjaim ott is, ahol nem kellett volna.

A mostani viszont nem egy hisztis h..p... diétázás (mert volt azért olyan pár év mikor inkább csak az volt, csupán hisztéria), amikor szeretném, ha a fenekem egy mm-rel kisebb átmérőt venne fel, hanem sajnos komoly küzdelem a kilókkal, ugyanis a 36-os ruhák helyett jelenleg 42-esekkel kell beérnem (magamat, hahaha:-))), és az említett kisebb, feszülős és rövid ruhatáram behajtogatva és dobozokban várja a jobb napokat....

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Az a helyzet, hogy este elkapott a Közepes (vagyis még nem a Komisz-amiről íme itt van, már írtam), és hiába vettem be a jó előre elspejzolt, immár vényköteles fehér tablettákból (csak nem fogok ezért orvoshoz rohangálni, amikor hosszú évek óta nem fordultam meg egyetlen egynél sem-bár erre nem vagyok túl büszke, különös tekintettel a nőgyógyász miatt), nem űzte el teljesen a fejfájásomat, ami így egész éjszaka rámtelepedett, és csak ébredéskor éreztem a szokásos megkönnyebbülést, ahogy tovatűnt, maga után hagyva a morcos ébredést....

Ezért aztán semmi kedvem sem volt munkába indulni, ráadásul kint igencsak hidegre fordult az időjárás, és a forró zuhany is csak mérsékelten lendített a napomon (pedig annyira fincsi a levendulás babafürdető, amit használok, és azokra az időkre emlékeztet az illata, amikor a nagymamámnál ültem a kádba, tele habfürdővel, Ő meg préselődött mellettem a kisszékén, és hosszasan meséltem a történéseket, mama meg nagyokat nevetett, és akkor éreztem azt az illatot, ami ebben a mostani tusfürdőmben is fellelhető!! Milyen érdekes, hogy egy illat képes elővarázsolni régi érzéseket, emlékeket!!!-de erre majd máskor térek ki), így gondoltam, mivel úgy sem lesz egyetlen tárgyalásom sem aznap, nem vagyok hajlandó mást felvenni, mint a kinyúlt, kizárólag csak otthon hordott, kopott, csavartmintás pulóveremet, amit viszont imádok, de tényleg nem nagyközönségnek való darab.....

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Azt gondoltam, hogy elvetjük a fűmagot, aztán csőkutya, néha levágom, egyébként meg nő magától a csodás, sűrű zöld gyepünk. Pedig nem.

Mivel igen sokat vártunk a kertünkre, mármint a vállalkozókra, akik főként csak ígéretekkel kábítottak minket, mint az ördög és az öregasszony esete, amikor a néni kiírta az ajtófélfára, hogy holnap, és mikor jött a pirosszarvas, csak mutogatta a megállapodásuk szerinti kiírást, hogy "holnap"....Mi is hasonlóképpen jártunk velük, ezért mikor készen lett a tereprendezés, lefektették az öntözőrendszer csöveit szerettünk volna azonnal zöld gyepet látni. A gyeptégla szóba sem jöhetett, mivel nagyon drága, fűmagszórással meg ősz közepén nem sokra megyünk és lassú folyamat is, kapóra jött az akkoriban postaládánkba bedobott hirdetés, a hydrovetéses módszer. Bár hetekig kék színű volt az egész kert, elég hamar megmutatkoztak a kis fűszálak, és három hétre rá sűrűnek mondható zsenge fűszálacskák nőtték be a kopár földet!!!! Tavaly tavaszra pedig pont úgy nézett ki, mint amilyennek az ember a pázsitot elképzeli a kék ég mellé.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A kedvesem éppen egy történetet mesélt nekem hazafelé a kocsiban, amely egyik részében a srác és haverjai elmentek egy "mellkidobós" szórakozóhelyre, ahol a pincércsajok rövid szoknyában és tulajdonképpen szinte fedetlen keblekkel hozzák-viszik az italokat, és megjegyezte, hogy mennyire kiakadnánk mi, csajok, ha ilyen helyen meglátnánk a pasinkat, miközben kocsányon lógnak a szemei az éppen előtte poharakat pakolgató ciciscsaj természet vagy szobrászdoktor kezei által kialakítot domborulatain.......Ez elindított egy helyzetelemző, vicces beszélgetést közöttünk, amin aztán jókat nevettünk:-)

Egyrészt, szerintem nem mindegy, hogy ez a ledércsajos pub a törzshelyük -e az említett pasiknak, vagy csak egyszer betértek oda valamilyen alkalomból. Például, engem nem igazán zavarna, ha mondjuk egy legénybúcsú alkalmával látogatna el oda a kedvesem a haverjaival, vagy csupán azért, mert hallottak egy jó helyről, és megnézik, viszont az már igen, ha minden héten ott találkozgatnának....

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A négy napban a legjobb a péntek volt, amikor szinte egész nap a fűbe leterített kockás pléden heverésztem, és egy délután alatt elolvastam a Toscanaról szóló könyvemet, erősen sütött a nap (meg is fogta az arcomat), csobogott a víz, a pasim meg közben több órán keresztül szerelte az egyik kerti csapot vagy csövet, ami ereszt, és így nem tudjuk feltölteni a tavacskát.

Délelőtt elmentünk venni valami szigetelést is a vízcsőhöz az egyik barkács áruházba, és előtte egyoldalú megállapodást kötöttünk, hogy egyetlen növényt sem vásárolok, még akkor sem, ha éppen akciós..... Na de az a helyzet, hogy én nem is akartam, de mikor megláttam a kikeleti bangitát, egyrészt bokor formájában, de ami legeslegjobban lenyűgözött, ugyanaz, csak fának nevelve, és egy idős nénivel beszélgetésbe elegyedtünk (akire már idegesen várt a fia, és inkább végül ő is megkapta a bangita fát, csak hogy hamarabb kijussanak a boltból), megállapítottuk, hogy kihagyhatatlan lehetőség, hogy megszerezzük, és legyen nekünk is, ráadásul csak kettő ilyen fácska volt az egész áruházban....Ezt egyértelmű jelnek tekintettük. Miután a párom megtalálta a 190 ft-os teflon szigetelő izét, amiért ugye bementünk, megmutattam neki a bokrot és a fát is, hogy szerinte melyik a szebb, és mivel a lehetséges válaszok közül a legrosszabbat választotta, ami nem is szerepelt nálam: "egyik sem", így határozott mozdulattal bepakoltam mindkettőt. A pénztárnál álltunk már, mikor megláttam az időske nénimet, aki vidáman integetett nekem és az előtte haladó fiára mutogatott (aki cipelte a fának nevelt példány egyikét) és győzedelmeskedő kifejezéssel az arcán vonult kifelé.....

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Szerencsére sokat segített a páraösszegyűjtő szerkezet, amelyet 2 hónapos használat után visszavittünk a kölcsönzőbe, ill. biztosan az is használt, hogy elkészült a szellőztető cső, amit egy kapcsolóval tudunk üzemeltetni, ill. megcsinálták a ház körül a macskaköves utat, amit aládréncsöveztek (ha így kell ezt leírni?), és így az talán valamennyi vizet elvezet a pince körül. De ha nagy esőzések vannak, továbbra is elkezd vizesedni a pince az alsó részén, minden sarok felől.....Nem pont aznap, mikor esik, hanem rá pár nappal később.

Úgy gondoltuk, hogy Manó már úgysem segít, mi nem adjuk oda neki azt a 800 ezer Ft-ot, amivel a lépcső cucc miatt tartozunk (és amely összeget már régen felhasználtunk a víz elleni küzdelmünk során, az ő hibájából), és keresünk egy szakembert, aki az utólagos vízszigetelésre specializálódott, és megcsináltatjuk a pincét saját költségünkön, mert így biztosan nem maradhat. Találtunk is egy céget, akik megnézték a falakat, a picét kívülről és belülről, majd megkaptuk a tételes árajánlatot 4 millió Ft körüli összeggel......Bőgtem.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Egy hete telefonált az ügyvédünk, hogy a fellebbezésünket elfogadta a bíróság (amit tavaly ősszel adtunk be az elsőfokú ítélet kihirdetését követően), és jővő év elejére tűzte ki az első tárgyalást........A pasim csak annyit kérdezett, hogy "ugye ez most csak egy vicc???" Nem az volt.

Kezdem a legelején, hiszen azért vagyok itt, hogy meséljek, persze csak is az igazat, a szín tiszta igazat, esküszöm.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Vannak olyan pillanatok, amelyeket szeretnék örökre az emlékezetembe vésni, megőrizni, megállítani az időt és kifeszíteni a végtelenbe. Nem feltétlenül nagy, mindent elsöprő történések, inkább jelentéktelennek tűnő, mégis egyszerre sírós-bologságos szösszenetek, törékeny, elsuhanó darabkák az életemből. Ilyen pillanatot találtam tegnap is, amelybe kapaszkodtam volna, ki tudja meddig....

Késő délután átmentünk a mamámékhoz ebédelni (inkább nevezném vacsorának, mert bár bevásároltunk, és már nem kong az ürességől a hűtőnk, valahogy kihagytuk a délidőben szokásos étkezést), majd miután visszasodortam a tányéromról anyu által kiszedett gigantikus rakott kel adagjának egyharmadát (mert fogyókúrázom, jelentem, és nem eszem rizst sem, és bár a mamám szerint ez sovány hús és zöldség csupán, mégsem kéne betömnöm a fejembe belőle egy díjbírkózónak való adagot), és bemajszoltam, ezalatt a pasim végig ette a teljes menüsort:-)
Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Igazi, kertészkedésre csábító időjárás van (indulás előtt tettem egy kört a kertben, megnéztem az új hajtásokat, virágokat, rügyeket, halakat, majd keseregtem, hogy nem maradhatok otthon), és én bent ülök az irodába, és böködöm a grafikonjaimat.....

Ha ilyen marad az idő az elkövetkező hosszú hétvégére, természetesen nagy ültetős, napozós, lazulós programot terveztünk, elővesszük a bicajokat is (én az enyémet tavaly ősszel kaptam, így alig tudtam még használni, a pasimét meg évekkel ezelőtt vettem neki karácsonyra, és nem kis szervezkedést igényelt,egyrészt, mert olyan magas, és olyan hosszú a lába, hogy össze kellett rakatnom egyet, másrészt, hogy ne lássa meg, és mindenféle párnákkal meg takarókkal álcáztam a fa mellett), és tekerünk! Gondoltam, leporolhatnám a görkorikat is, mert mindkettőnknek van egy pár, de ugye ahhoz, hogy használhassuk kocsiba kéne ülni, és keresni kell valami jó kis sík és buckamentes területet, mert a mi pályánk nem alkalmas erre (mivel ugye dombtetőn lakunk).

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Nem megy ám nekem ez a "számítógépezéstípusúbütykölésesalkotás" zökkenőmentesen, sőt, sehogysem megy, csak telefonos, mailezős és személyes irányításos segítséggel......Nagyon bosszantó.

Az öcsém grafikus, meg web dizájner, meg zenész, meg életművész, és a programozást is vágja, meg még olyan dolgokat is, amelyeknek a nevét sem tudom, így le sem tudnám írni:-), de mivel nem szeretném, hogy a családom és a barátaim olvassák a naplómat, így ugye nem mutathatom meg neki sem (hiába esküdözött, hogy nem fogja elolvasni:-)

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Nem is bántam, hogy az elmúlt szomat dolgozós nap volt, mivel úgyis az irodában töltöttem volna, a munkanapok nem bizonyultak elegendőnek az összes tennivalóm elintézésére. Igen, túúúdom, megint nagy a hajtás, már hetek óta így megy, és ismét lemaradtam pár tavaszi virág első szirombontásáról, de ha meg nem nyomakodunk ennyit, még kertünk sem lesz, ahol azért hétvégeken mégiscsak kiélvezhetjük a ház és a kert minden szépségét.

Na és mennyit futottam a héten?

Vasárnapra megbeszéltünk egy találkozót E.-vel és a feleségével (akik smartot vettek, hahaha), mert felkerestünk egy Budapest környéki régiségvásárt, amitől sokkal többet vártam. Útközben perszer beugrottunk a KV-zóba két nagy tejeskávéramézzel, madj kiültünk egy parkba sütkérezni egy jó félórára, mert E.-jék egy csomót késtek (egy barátot húztak ki a pácból, lerobbant a kocsijával), amit nem is bántam annyira, úgysem szoktunk "csak úgy parkban üldögélni", pedig kár!

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Ha végre kipihenhetném magam és aludhatnék legalább tízig, tuti, hogy kipattan a szemem már reggel hatkor (az igaz, hogy ha valami programunk van másnap, és nem kell mennünk dolgozni, olyan izgatott vagyok, mint egy gyerek karácsony előtt, és nem akarok lemaradni semmiről), ahogy ma is, bár egyáltalán nem bánom, mert elbűvölő tavaszi napsütésben úszik a kert, és az állatkáink is úgy örültek a korai ébredésemnek

Nem tudom, hogy a papagájok hogy csinálják, de kineszelik, ha felébredtem, még akkor is, ha nem szólok egy szót sem, talán abból következtetik ki, hogy a kutyák hevesebben mozgolódnak, és ilyenkor elkezdenek kurjongatni a lenti nappaliból, azonnali figyelmet és törődést követleve maguknak. Minden felkelés után az első dolgom (miután az ebeket levakartam magamról, és persze kikászálódtam a jó puha ágyból), hogy lebattyogok a kalitkához, leveszem a kis törölközőt a tetejéről (ez a jóéjt takarójuk), és váltunk pár álmatag szót, majd kicserélem a kajájukat, mert nagy zabások ám!

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Tudom, hogy mikor megérkezünk, kapunk egy tartózkodási engedélyt, ami többek között abban különbözik az amerika vízumtól, hogy remélhetőleg nem 5 évre szól, és mielőtt kiadják, egyáltalán nem aggódnak, ha nincs sok pénzed és nem akarják rögtön tudni, hogy mikor szülsz majd, és nem izgulnak azon, hogy ottmaradsz, és egyáltalán nem tudhatjuk, hogy mikor jár le, ami végülis jó dolog.

És mégis, néha van egy olyan érzésem, valahol legbelül bennem, amiről azt sem tudom, honnan ered, a lelkemben van, vagy az agyamban, de néha olyan, mintha több lehetőségem is lenne élni az életemet. Nehéz ezt elmagyarázni, mivel nem foglalkoztat úgy a téma, mert talán nincs is értelme....Mondok egy példát.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Rendszeresen előfordul velem, ahogy mondani szokták "a gombhoz veszem a kabátot", ami a mostani esetben annyit jelent, hogy hónapokkal ezelőtt rábukkantam egy lelőhelyre, ahol belezúgtam egy kis levélkébe, ami kőből van, lapos, kopott, mintha a föld alól ástam volna ki (és ha pl. a mi építkezésünkön találom meg, miközben a pince alapot túrják, és kiszagolja valami TV csatorna vagy a bulvár sajtó az ügyet, akkor leállítják a munkálatokat és elrendelik a terület régészeti feltárását, mi meg csak nézhettünk volna ki a fejünkből, és bőghettem volna hónapokig, mert meg kellett volna várni a kutakodás végét.

De milyen nagy szerencse, mert ugye nem így történt, mivel az én "kőfalavelemet" egy boltban találtam meg). Ez a fajta tárgy az, amire Mámor barátom ezt kérdezné "De szép, miiiii eeeeez?", és látni kéne a fejét, miközben ezt mondja, belesűríti mindazt, amit gondol a női vásárlások feleslegességéről.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

A szomszédban lakó barátaink régóta nyúznak minket és  folyamatosan "gyerekcsinálásra" buzdítanak, mivel nekik már két kissrácuk is van, és november óta "gyúrnak" a harmadikra. Már tavaly tavasszal tervezték, és megbeszéltük, hogy milyen ideális lenne, ha egyszerre várnánk babát, mennyit tudna nekem segíteni, és lassan nálunk is időszerű lenne, hogy ráhangolódjunk a "szülőségre".

Tudom, hogy butaság, de valahogy úgy éreztem, hogy nekem kell előbb pocakosodnom a mi babánkkal, mielőtt nekik megszületik a harmadik, és biztos is voltam benne, hogy így is lesz, bár mi még ugye nem is próbálkozunk élesben, és azt is tudtam, hogy tavaly november óta ők meg igen. Márcsak azért is fura egy kitétel volt ez tőlem, mert nincs is még meg a konkrét elhatározás a részünkről, tehát magam sem értem.....De mégis.

Tegnap este boldogan hívott minket Sugi, és elújságolta a páromnak, hogy 5 hetes terhes, és kérte, hogy hívjam vissza, ha megérkeztem. Én tényleg örültem, mert nagyon is szeretem őket, de közben annyira nagyon rosszul is esett, mikor a párom megmondta, fogalmam sincs, hogy miért (heti 2. sírásom kipipálva), hogy Ő már igen, én meg még nem.....Irigykedtem, de nem sárgán ám!!! Miután felszárítottam a könnyeimet, felkaptam az elemlámpát és a telefont, és kirohantam a szomszéd telekre, amelynek a felét magunkhoz csatoltuk, és ami velük szemben van, de még nincs rajta fű, csak nagy földkupacok. Tehát felmásztam az egyik tetjére, majd bekapcsolt elemlámpával hadonászva és ugrálva felhívtam Sugit egy közös örülésre, Ő meg köntösben áltt az ablakban és együtt visítottunk és kapálóztunk!:-)

Furcsa érzés.....

Ha nem fújna olyan vadul a szél, akkor igazán pompás tavaszi napunk lenne, és gondoltam, megmetszegetem a bokrokat (állítólag most kell, hallottam a rádióban, bár még sosem nyisszantottam tudományosan ágakat...). Mivel pontosan a kis domb tetjén áll a házikónk, így itt sokszor és erőteljesen fitogtatja erejét a szél, így mikor az első ágat készültem kivágni először a hajamat bontotta ki és sodorta a szemembe, majd pedig a bokrokat rázta rettenetes mód annyira, hogy félő, a végén más ágat nyisszantok le.....Mára feladtam.


Helyette fotózgattam a krókuszokat, törpe íriszeket, melyek bámulatos színekben pompáznak a kert minden kis szegletében (próbáltam szétszórni őket, hogy tavasszal meglepi legyen, hogy hol bukkanak majd ki a fűből:-) Persze, egyáltalán nem művész fotók, mivel ugye nem értek a fényképezgetéshez, csak a magam örömére kattingatok, nekem tetszik és kész:-) Főleg, ha egyedül vagyok itthon, akkor kap el ez az ismerős, felhőbámulós,édes-bús érzés, amikor minden virágra, fűre, kipattanó rügyre rácsodálkozom, mélyeket sóhajtozom, és egyszerre érzem, hogy milyen csodálatos a világ, majd ugyanez rögtön el is szomorít.....

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Érdeklődve figyeljük a "huncutkisvirágot", amit a pasitól kaptam szerelmi zálogként Bálint napra:-), mert még sosem láttunk ilyen gyorsan változó növényt, mint amilyen az amarilisz.

Amikor átadta, még csak egy hosszú, zöld rúd végén egy nagy, csúcsos zöld bimbó volt, aztán később úgy döntött, hogy nemet változtat (a képek magukért beszélnek), végül kikecmergett a szárazabb küső szirom öleléséből, és kiderül, hogy nem egy, de legalább négy bimbója van! Olyan gyorsan fejlődik, hogy mikor vasárnap reggel szóltam a páromnak, hogy nézze meg, még csak éppen ketté szakadt a nagy zöld csúcsos, fél óra múlva meg már négyfelé állt:-)

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Fülhallgatóval üldögélek a kislámpa fényénél, törökülésbe gubancolt lábakkal (nem is annyira azért, mert kényelmes, inkább mert fázik a lábam, de nincs kedvem zoknit húzni, és kilendülni a hangulatból), fejem tetejére csavart gubancos hajjal, kinyúlt, méretes kék-fehér csíkos, túl hosszúra nyúlt ujjú pólóban, amiből így alig érnek ki a gépelő nyúlványaim, de pont így jó nekem!:-))

Pont így...... Körülöttem jön-megy a kedvesem, néha pókerezik, skypon beszél a papámmal és együt is kártyáznak, időnként megnéznek a kutyák és simogatásért bögdösnek, majd mellém kunkorodnak jó szorosan, néha beszűrödik Bogyó és Kavics csicsergése a fejem melletti kalitkából, de én most nem vagyott itt...

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Meglepő lenne, ha a munkahelyemen nem mondott volna fel valaki, hiszen minden hónapra jut mostanában egy távozó, és ma már elseje van, tehát új hónap:-))).

Nem mondom, hogy váratlanul ért a kolléganőm döntése, mivel még az új lehetőség felbukkanásakor megosztta velem a szándékát, és ugyan nagyon rossz lesz nélküle, de drukkoltam neki, hogy megkapja az általa megpályázott új állást...... Viszont a főnökömet igencsak megdöbbentette..........

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»

Akkoriban még nem volt telefonunk (a mobilt meg csak TV-ben láttuk, hogy ilyen is van, és akkora volt mint egy bőrönd), úgy kb. 16 éve lehetett, miután visszajöttem hosszabb belgiumi tanulmányaim befejeztével (na jó, még egy év sem volt, de így jobban hangzik), és ha valakit fel akartunk hívni, el kellett sétálni a sarkon álló fülkéhez. Igényeltük mi a saját vonalat, de a szolgáltatónál annyit piszmogtak rajta, hogy csak egy évre rá sikerült odaérni vele, és hipp-hopp, lám, végre volt saját telefonszámunk!!!!

Abban az évben halt meg az agárdos nagypapám, és hogy a mama ne maradjon egyedül karácsony éjszakára, az öcsémet befűztem, hogy a szokásos családi ebéd és vacsora után menjünk át a mamához aludni, és próbáljuk felvidítani, amennyire csak lehet. Este 8 után csörgött a telefon, engem kerestek, kellemes fiatal férfi hang: "szia, én XY vagyok, ne haragudj, hogy karácsonykor és ráadásul este hívlak. Te nem ismersz engem, de szeretnék beszélni veled" Mire én persze gyanakodtam, és először mondtam, hogy ismerje be, hogy csak egy haverom, aki ugrat, vagy ez egy vicces rádió műsor, és nem akarok szerencsesütit venni, vagy karácsonyi dalokat hallgatni percenként 100 Ft-ért, vagy hasonlók, és egyáltalán nem akartam vele tovább beszélgetni.....Kérte, hogy annyit tegyek meg, mikor leteszem, felhívom az apukámat, mert ők már beszéltek, és majd igazolja, hogy ő nem valami elvetemült szatír, és 5 perc múlva visszahív.

Nézzük már meg, hátha a vége jobb! Tovább, akarom!!»