Az étkező és az előtér közti nagy átjáró részre, melyet egy beton oszlop osztott ketté bontott téglás boltívet álmodtunk meg, két nagy íves ki/bejáratot egymás mellé.
Sanyi bácsit, a második alvállakozónk egyik emberét szemelték ki erre a feladatra, mivel tényleg nagyon szépen rakta a téglákat a külső burkolásnál is (a felület egészan nagy része bontott téglával van kirakva), és reméltük, hogy pontosan megértették a részletes, méretarányos, centire beosztott rajzunkat, mit is szeretnénk megvalósítani. De mivel ezt megelőzően ért már minket néhány helyes kis meglepetés, biztosra akartunk menni, és a felrakás előtti este találkozót beszéltünk meg az építési vállalkozóval, és Sanyibával, majd a helyszínen mutogattuk el a pasimmal a téglák másnapi helyét, bejelöltük a falon ceruzával, nyilaztuk a rajzon, feltűnő színű postitokat ragasztottuk a tervre, kis megjegyzésekkel, és végül a hümmögésükbő ítélve egészen úgy tűnt, menni fog ez nekik...
Másnap reggel munka előtt felugrottunk egy másik építkezős témában (mert ugye általában minden reggelünk, estén és hétvégénk ott zajlott), ahol az építésvezető adott nekünk randit, és próbáltunk megegyezni a gerendák megerősítésében (ez egy másik izgalom volt, mivel utólag derítettem ki, ill. gyanakodtam, hogy talán túl hosszúak a gerendák a nappali fölött, és mi lesz, ha pl. nagy hó esik rá, hogyan bírja mejd el a súlyát, és persze saját költségünkön hívtuk ki a statikust, aki javasolta az utólagos megerősítését.....)
A házban nagy volt a jövés-menés, kint is szöszmötöltek a külső burkolaton, bent is dolgoztak, mi meg álltunk négyen, és egyeztettük a gerendákat, miközben figyeltem Sanyibát és a segédjét, amint a fából előre összetákolt boltív mintát próbálják az átjáróba, és méricskézik, miként is kövessék az ívet. Nekem rögtön szemetszúrt (vagy talán alapállásból mindenért izgultam), hogy ezt a fa segédeszközt túl alacsonyan tartják, így finoman megbökdöstem a pasimat, hogy nézze már meg, hogy ugye nem ilyen alacsonyra akarják tenni az átjáró tetejét, de megnyugtatott, hogy ááááááá, dehogyis, ne vicceljek, folyton aggodalmaskodom....
Azért fél szememet a dörmögő, boltívillesztgető Sanyibán tartottam, és még mindig nem voltam biztos abban, hogy jó úton haladnak a dolgok....Tovább folyt a gerendás-megerősítéses egyeztetés, mialatt a téglás építmény előkészületeit fürkésztem, és arra bíztattam a páromat, hogy ugyan már mégiscsak, csak úgy mellékesen azért kérdezzen már rá, úgy viccesen, mint pl. "haha, még jó, hogy nem ilyen alacsonyan lesz a boltív teteje, ugye, hahaha?!" -azt mondta, hogy nyugodjak már meg, ne nyúzzam már, minden rendben lesz, miért raknák olyan alacsonyra, és egyáltalán, próbáljak a tetőre koncentrálni.
Én próbáltam is lecsillapodni, de nem ment, így mikor harmadszorra is nyúzni kezdtem a kedvesemet: "figyelj, kérdezzél már rá, mert nézd már meg, nem fogsz átférni alatta és már rakja a téglákat, és nagyon úgy fest, hogy alacsonyan lesz az ám??!!!", hát odament a mesterhez, alkalmazva a javasolt módszert, csak úgy sündörögve, haházva, finoman érdeklődve, nehogymár megsértsük a kantárosgatyós, fülmögöttceruzás Sándor bácsi lelki világát ilyen kósza feltételezéssel???!!
"Sándor bátyám, haladnak a dolgok? Képzelje, Piroska azt hitte, hogy ez lesz a végleges magassága a boltívnek??!!!"-(majd kacag...). Mire Sanyibá komótosan kiegyenesedett, lassú mozdulatokkal letette a spaklit, kivette füle mögül a ceruzát (nem mintha szüksége lett volna rá, inkább megszokásból), majd határozottan kijelentette: "Ez a végleges magassága kérem szépen, ez már feljebb nem lesz ettűl!"
Na, kinek volt igaza???? Hiába kongattam a harangot előre, a pasimat mégis váratlanul érintette a bejelentés, meg is támaszkodott az oldalfalba....."Na de Sanyibá, hát én majd' kétméteres vagyok, át se férek alatta????? Olyan nagy a belmagasság, hát már miért kéne ilyen alacsonyra csinálni? Kimértük, megállapodtunk, lerajzoltuk????? Ez így nagyon nem lesz jó!"
Mire a micisapkás mesterünk helyére illesztette a fából kivágott boltív formát, az általa elképzelt "magasságba", odaintette a pasimat, és pontosan a boltív legmagasabb pontja alá állította, a közepére, ahol a kedvesem tényleg elfért ugyan, de a haját már súrolta a teteje....."Na látja maga, hogy elfér ezalatt, kérem szépen!"-mondta elégedetten, és mutogatta a páromnak, hogy próbálja ki, ha oda-vissza megy alatta, hogy mennyire megy is az, majd meglátja. Mire a pasim zárt lábakkal és leszorított karokkal elindul, csoszogva, mert ha már normálisakat lépett volna, lehorzsolta a fejét....."naugye hogy átfér alatta."
A mesterekben az a legjobb, amikor egy hülyeséget próbálják meg eladni a megrendelőnek, és mély meggyőződéssel ragaszkodnak az igazukhoz.
"Na de Sanyibá, ez egy központi, forgalmas rész a házunkban, nem tudom szögmérővel kimérni minden alkalommal, hogy pontosan a közepén menjek át, és ha nem jól lövöm be, lefejelem a boltív szélét????? Annyi hely van még fölötte, legalább 30-40 centi, feljebb kell rakni és kész..."
És ekkor jött a szokásos, hogy azt úgy semmiképpen nem lehet megcsinálni, mert így meg úgy, és ő biztosan nem bontja vissza a már félig felrakott oldalát az átjárónak, és majd úgy jól leesik a tégla ahogy mi akarjuk, meg egyébként sem hajlandó és inkább hazamegy, csinálja meg más. Mi meg értetlenkedve győzködtük, hogy ugyan már miért esne le attól, mert feljebbről kezdni, és ez mégiscsak a mi házunk, és nem szeretnénk kényelmetlenkedni benne, és egy alacsony lyukon bebújni a nappali felől az étkező részbe?????? És ha rendesen lépked az ember, akkor beveri a fejét??? Írjuk ki a vendégeknek, hogy húzzák le a fejüket, ha vacsorára jönnek???
Végül bosszúsan visszatűzte a füle mögé a késsel kihegyezett piros grafitceruzáját, húzott egyet a kopott, kék kertészgatya pántján, lebontotta a már féligmeddig felépített boltívet, és elkezdte a legtetejéről, s mikor elhaladtunk mellette, ennyit dörmögött:
"Nem értem én ezeket, miért nem volt jó ott, ahol volt, el lehetett azalatt éppen férni.
Ne tessenek szökdécselni!"