Egyszer régen, de nagyon régen ám, amikor Joepapa javában lóversenyekre járt és nem a gép előtt tőzsdézett és pókerezett, na akkkor, pontosan január 31.-én a szüleim hivatalosak voltak egy szilveszteri buliba. Apu legkésőbb este hatra ígérte magát, mivel előtte "kinézett" a szokásos év végi lóversenyesújévköszöntős hepajra a barátaival......Anyukám a megadott idő előtt teljes puccba vágta magát, majd fél órát sétálgatott a lakásban, még igazgatott a haján, majd újabb fél óráig olvasgatott és átlakkozta másmilyen színűre a körmeit, így próbálta elütni az időt....

Mivel akkor még nem volt mobiltelefon (legalábbis nekünk nem, és egyébként is még bőröndnyi méretekben lehetett csak kapni), semmit sem tudtunk jóatyám elkallodásának okáról, és arról sem, hogy vajon mikor toppan végre be az ajtón. Mivel Anyika azt gondolta, hogy már csak percek kérdése az egész, rápattant amúgy gálában a szobabiciklire, és azt a könnyelmű kijelentést tette, hogy addig teker, amíg apu meg nem érkezik....Este nyolc körül folyt le a sminkje és idővel ő is a kerékpárról, majd érthető módon duzzogva elvonult zuhanyozni, hogy ő bizony nem megy már sehová.....

Jóval később csöngettek, Joepapa volt az két barátjára támaszkodva, igencsak jókedvűen caplattak fel a lépcsőn, és közölték, hogy apu megnyert valami főnyereményt!!! Annyira lelkesen, hangosan és egyszerre beszéltek, hogy úgy értettük, hogy kisorsoltak egy autót, amit mi nyertünk meg, de később kihámoztuk, hogy az valaki más volt (pedig nem ártott volna lecserélnünk a bugyikék trabantunkat), és addig kapkodtuk a fejünket, és próbáltuk kiszűrni a három pasi mondandójából a minket érintő tényeket, hogy végre sikerült kiderítenünk: apu tombolán nyert egy lovalt!!????? 

Mi az öcsémmel rögtön újjongásban törtünk ki, és csak fél füllel hallottam, hogy apu hozzáteszi: ez nekünk kb. havi 18 ezer Ft-ba fog kerülni, mert ugye az etetése, gondozása, tréningezése, stb. Próbálta anyut megnyugtatni, hogy ez nem olyan nagy összeg ám ahhoz képest, hogy ennél sokkal többe kerülne ám, de mivel a barátaival volt, és ugyan az ő számát húzták ki, elosztották a négylábút három felé, és így viselik majd a költségeket és a nagy díjak bevételét is megosztják testvériesen, mivel Virsli (mi hívtuk csak így, van elegáns neve is) versenyló ám!!!! Nem is akármilyen felmenőkkel dicsekedhet, így könnyen belátható, hogy nagy lóvékat hoz majd a konyhára....

Így esett meg, hogy lett egy lovunk, egy TOMBOLALÓ. Jártunk ki hozzá a lovira, vittünk neki almát, dinnyét, műzliszeletet, és imádta a ropit is, nagyon kedves és barátságos fiatal paci volt, és mi nagyon büszkék voltunk rá! A mi lovunk!

Akkoriban ismertem meg a páromat, így ő is jelen lehetett az első Virsli futamon, amikor Joepapa összetrombitálta az egész családunkat, és beharangozta mindenkinek, hogy a híres nevezetes lovunk most fogja magát beleírni a történelem könyvekbe, abba a részbe, ahol a lóversenyekről írnak majd, és biztosan később szobra is lesz, mint Kincsemnek:-)

Elindult a futam, mi kiabáltunk rettenetesen, mire a mi kis nyihahánk oldalra kukkantott, ettől aztán kiesett a ritmusból, és boldogan bár, de tök utolsónak kullogott be a célba.....Nem baj, mi így is imádtuk, és menő csaj is voltam a kedvesem előtt (akkor még erős udvarlás és teszt időszakot írtunk, különböző akadályokat kellett megugrania neki is:-), akinek van saját lova, úgyhogy.......már elnézést, nem akárkivel randizgat:-))) Az első közös képünk is lóetetés közben készült rólunk, és itt égetett be a Nagypapa is engem, mikor bemutattam Farkast közölte, hogy ő már találkozott vele (és közben erőteljesen, régi ismerőseként paskolta Farkas hátát, akit sikerült összekevernie egy másik hódolommal), Ő a Laci, akivel a múltkor is nála voltam, ismerik ők egymást!!!!.....Hát az nem Ő volt........

Végül Virsli nem írt történelmet, bár voltak kisebb sikerei, nem adott bele a konyhapénzbe, de annyit azért nyert, hogy eltartotta saját magát. Nagyon szeretett versenyezni, futni a pályán (én is kipróbáltam egy hajtó mellett, de nem volt jó érzés amikor folyamatosan a képembe fröcskölt a sár minden létező irányból), és imádta az almát meg a dinnyét meg az embereket.

Már régóta nem láthatjuk a versenyeken, kiérdemelt nyugdíjas éveit tölti vidéken, ahol végre nem egy kis boxban éldegél, hanem egész nap szaladgálhat egy nagy mezőn, egy hatalmas dombot átölelő karámban.

A mi tombolalovunk, Visrli.