A szomszédban lakó barátaink régóta nyúznak minket és  folyamatosan "gyerekcsinálásra" buzdítanak, mivel nekik már két kissrácuk is van, és november óta "gyúrnak" a harmadikra. Már tavaly tavasszal tervezték, és megbeszéltük, hogy milyen ideális lenne, ha egyszerre várnánk babát, mennyit tudna nekem segíteni, és lassan nálunk is időszerű lenne, hogy ráhangolódjunk a "szülőségre".

Tudom, hogy butaság, de valahogy úgy éreztem, hogy nekem kell előbb pocakosodnom a mi babánkkal, mielőtt nekik megszületik a harmadik, és biztos is voltam benne, hogy így is lesz, bár mi még ugye nem is próbálkozunk élesben, és azt is tudtam, hogy tavaly november óta ők meg igen. Márcsak azért is fura egy kitétel volt ez tőlem, mert nincs is még meg a konkrét elhatározás a részünkről, tehát magam sem értem.....De mégis.

Tegnap este boldogan hívott minket Sugi, és elújságolta a páromnak, hogy 5 hetes terhes, és kérte, hogy hívjam vissza, ha megérkeztem. Én tényleg örültem, mert nagyon is szeretem őket, de közben annyira nagyon rosszul is esett, mikor a párom megmondta, fogalmam sincs, hogy miért (heti 2. sírásom kipipálva), hogy Ő már igen, én meg még nem.....Irigykedtem, de nem sárgán ám!!! Miután felszárítottam a könnyeimet, felkaptam az elemlámpát és a telefont, és kirohantam a szomszéd telekre, amelynek a felét magunkhoz csatoltuk, és ami velük szemben van, de még nincs rajta fű, csak nagy földkupacok. Tehát felmásztam az egyik tetjére, majd bekapcsolt elemlámpával hadonászva és ugrálva felhívtam Sugit egy közös örülésre, Ő meg köntösben áltt az ablakban és együtt visítottunk és kapálóztunk!:-)

Furcsa érzés.....