Piroska és Farkas

"Gondoltál már arra, hogy lassan ideje lesz kiköltöznünk a szobájából, hiszen már egy éves......" Nem, egyáltalán nem gondoltam erre, sőt, kifejezetten fáj, hogy eszembejuttatta, hogy egyszer majd végetérnek a meghitt együttalvások, hármaskifliződések, az éjszakai pihehajszaglászás, szuszogáshallgatózás, hálóingembekapaszkodás....Ha a különszobábanalvásra nem is, azért a kiságyábaköltöztetésre gondolunk mindketten, el is határozzuk, hogy holnaptól már nem közöttünk alszik, de aztán mégsem lesz belőle semmi, mert olyan nagyon jó így!!!!!!!!! Az ágyunk (vagyis most csak az átcipelt matraca) meg akkoranagy, hogy simán elférne benne még két gyerek is....

Több medvemérték képet is csináltam a születésnapján, délelőtti szerkóban, meg délutáni ünneplősben, de egyik sem az a medveölébenüldögélős, amilyenek régen születtek. Egyszer éppen ottmaradt pár pillanatra, amikor megengedtem neki, hogy a mobilomon pötyögjön.

Forró vaníliás tejesKV, sűrű forrócsoki, ropogós péksütemény, süppedős fotelek. Így indítottuk mindkét hétvégi napunkat, kiruccanósan, elegánsan, KVzóban reggelizve. Pompás kezdés! Tegnap megvendégeltük Dalmiékat is, akikkel sűrű kirajzást tervezünk erre a tavaszra. Első állomásként a martonvásári kastélyt és a parkját jártuk be, majd Sukorón sétáltunk és költöttük el koradélutáni ebédünket.

Fel sem ébredt, miközben óvatosan kicsomagoltam, kattingattam a félhomályban körülötte, és a pelenkázásnál is csak sóhajtott egyet, majd aludt tovább. Így zárulnak az olyan esték, mikor hazafelé kidől. Fürdés nélkül.

Furán áll a lábam. A szék miatt. Fehér, műanyag, öreg, kopott, és alacsony. Mégis nagyon jó benne üldögélni, még ilyen furcsánkifordított lábakkal is. Hozzátartozik az itthonérzéshez (vagy otthonérzés? mert Anyikáéknál is otthon vagyunk....). Ölemben böködöm a laptopot, időnként felsandítva a kislányomra, aki édesdeden szundikál a babakocsiban, arcát finoman süttetve a napon, és mosolygok Anyikán, aki a már-már hozzánőtt, törött sárga vödröt húzva maga után, szedegeti a lehullott fenyőtűket, nyesegeti az elszáradt nádakat a kertben.

Süt a nap. Talán segít kimászni az orrfújós, torokkaparós nyűglődésből, ami szegény Nünüt, Papát és engem is elkapott (szerintem valaki a születésnapi csókokkal hozta be). Mici téltőlkókatag virágvégeket rágcsál, vagy a lábamhoz dörgölődzik. Láttam ma tavasztól megrészegülten kergetőző négymókusokat, serényen munkálkodó fakopácsot, bólogató hóvirágot, sárgán virító krókuszokat, habosan kúszó bárányfelhőket. Hallgattam lelkes madárdalt, Anyika vidám énekét, halk babaszuszogást és hangos gurgulázókacajt, a szél susogását, és napnyugtakor a fenyőfák pattogó kérgének és száraz tobozainak különös neszét. Szeretem ezt a fehér széket.....

A szüleim mai napig féltve őrzik, s időnként előveszik, megmosolyogják azokat az alkotásokat, melyeket öcsém és én készítettünk nekik ünnepek alkalmával, vagy csakúgy ajándékként. Igazi kincsek. Arra tanítottak minket, hogy ezek az ajándékok komoly értékkel bírnak, hiszen kigondoltuk, saját kezünkkel összeraktuk, és ezalatt időt fordítottunk arra, akit szeretünk. 

Nekem is fontos, hogy ezt átadjam a Migyerekünknek, s ugyan temérdek vásárolt meglepetést kapott mindenfelől, de az első születésnapjáról nem hiányozhattak a kézzelkészített ajándékok sem. Anyikával két hónapja elkezdtük a gyűjtögetést: fonalakat, cérnákat, színes maradékanyagokat vadásztunk itthon, majd felkerestem néhány kisebb boltot, valamint rendeltem internetről is hozzávalókat, kutattam ötleteket.

A színes lepkés tortáért Farkas és az öcsém ment el a nagynap délelőttjén, pedig nekem kellett volna. Ha ugyanis én ott vagyok, akkor nem marad le a tetejére megrendelt tábla. Így meg de. Telefonon reklamáltam, mikor hazaértek a hatalmas dobozzal, s a boltban először ugyan állították, nem is rendeltem semmiféle táblát, de mikor felhívtam a figyelmüket a levélváltásunkra, és a visszaigazolásukra, ahol ott szerepelt a "Boldog születésnapot Kistündér!" felirat, megadóan beleegyeztek, hogy megcsinálják és elküldik gyorsan futárral (mivel túl messze lakunk, azért a házig nem jöttek el, így egy rokon munkahelyére szállították ki). Kérték, írjam le a címet, s ebben a levélben ismét lepötyögtem nekik a kért feliratot. Délután ötkor, mikor említett rokon megérkezett a kérdéses marcipántáblával, jól felbosszantottam magam a látottakon.

Lehet, röhejesnek tűnik, hogy nem mindegy nekem, hogy mi szerepel a tortán, Kistündér, ahogy kértem, vagy Kis Tündér, ahogy meg nem, de így pingálták rá cukormázzal. De egyáltalán nem az. Főleg, hogy kétszer is leírtam, egyszer már lefelejtették, hát másodjára csak elvárható lett volna, hogy pontosan leírják a gyerek "nevét" a nemisolcsóámdedrága tortájára. Na ez volt a baki, mint az elszállt pille, amin túl kellett lendülni, mert mégsem tragikus, csak felettébb bosszantó. Máskülönben a torta szép volt és jó is.

Nem drakuláskodik többé, kinőtt a két felső egyese is a kettesek után. Igen, igen, nemám csak úgy, ahogy szokták, hogy előbb jönnek az egyesek, az túl sablonos lenne. Előbb a kettesek, aztán a középen megmaradt helyre kicsusszantak az egyesek is.

Sehol egy műsoros este, nemalvás, vagy nagy nyűgösködés, semmi. Szerencsére egyik kis fogánál sem volt gond eddig, szinte észrevétlenül bújtak ki. Igaz, sokat rág ilyenkor, nyálgömböcöket ereget. Talán egyszer-kétszer kentem be az ínyét, még mikor az első fogacskák megérkeztek, de olyan jól viselte, hogy többet nem használtam , és semmiféle bogyókat nem adtam Neki. Tündérfajzat, ahogy az apja hívja. Most már hatfogú.

Az olaszos nevünkhöz méltóan a temperamentumot is hozzuk, ha összejön a család. Legyen szó szűkebb családi ebédről, vagy nagyrokonsági banzájról. Mindenki hangoskodik, egyszerre beszél és kérdez, majd keresztbe válaszol, félreért és másról vitatkozik, szünet nélkül sztoriban van, harsányan hahotázik, folytonosan hátbavereget és ölelget valakit. Szóval nem bunkók vagyunk, csak olaszosak. Volt aki betegség miatt lemaradt Mütyür születésnapi bulijáról, de így is voltunk túlsokan, és a fentieket töményen kapta a gyerek. 

Kezdek rájönni, hogy a naaaagyboldogsághoz, meg hogy az összkép tökéletesnek tűnjön a végén, mindig át kell esni néhány buktatón, ami adott pillanatban drámainak is hathat, de ha túljutunk rajta, a végén tanulságos vagy éppen vicces is lehet. Kistündér születésnapja igen jól sikerült, majdnem úgy, ahogy hosszú hetekkel ezelőtt tervezgetni kezdtem.

Tovareppent ez az év, mint a pillangós héliumlufi, amit a gyerek születésnapjára rendeltem. Mielőtt az eladósrác Farkas kezébe nyomta volna a katicás meg a lepkés (nagy kedvencek) lufit, óva intette, mondván, sok léggömböt látott ő már elszállni, ezért biztos ami biztos, egy zacskóra erősítette mindkettőt, majd átnyújtotta a szatyrot. Ugyanebben a másodpercben a zsinór felső-, lufira tekert vége csomózódott ki, és a pillangó elindult a felhők felé....

Mintha minket is felkapott volna egy puha forgószél, szállunk egy boldogságléghajóban, s csak azt kívánom, bárcsak örökké így ringatózhatnánk a habkönnyű bárányfelhők között, giccsesnek tűnő gondolatokkal, érzésekkel. Mütyürke születésével az egyébként is terhesen tömény és kuszaszálas lelkem talán kiemelkedett a testemből, s ezáltal sokkalta érzékenyebb, sérülékenyebb lett, mint valaha. Vagy valahogy így. A Migyerekünk egy tündér. Az érzés pedig, hogy hisszük, nincs Nála tökéletesebb, nekünkvalóbb, nehezen megfogalmazható, csuparózsaszín.

A bonbonos dobozt egykor átölelő szalag? Hogy majmot csináljunk a gyerekből? Nem csalás, pont akkora volt a csokisdoboz kerülete, mint a gyerek fejmérete, és még színben is passzolt a ruhájához. Vétek lett volna nem kipróbálni. Nem is olyan régen, komoly bizniszvumenként tevékenykedtem. Kihinné..........

Földön törökülésben, vagy a kanapére vackolódva összegubancolt lábakkal, kicsit megállítva az időt, s nagyot sóhatjva, mielőtt megúzom a masni végeit a tetején. Lassan lefejteni a szalagot, kibontani a csomagolópapirból a finom tapintású dobozt, élvezettel végigsimítani a tetejét. Felemelni a fedelét, s hallgatni a lehelletnyi papirréteg susogását, ami utolsó titkos rétegként fedi el a lényeget. Aztán gyönyörködni a látványban, s érezni az ízlelőbimbók ujjongását a számban. Végül némi tétovázás után, hogy melyikkel is kezdjem, a kiválasztottat megízlelni. Erre vágytam.

Nem divat már a bonbon. Inkább ajándékoznak sláger csokoládékat, egyforma golyokból állóakat, vagy táblás formátumút. Csokoládé terén igazán nem vagyok egy nagy válogatós, én aztán tudok azonosulni Gombóc Atrúrral. Persze próbálom visszafogni magam, s ritkábban, s különlegesebbeket beengedni a számba. Pár hónapja pedig betolakodott a vágylistámra egy nagy doboz bonbon, amit nőünneplésem alkalmával Farkas ki is húzott, s meglepett egy nagyobb és egy szuperkülönleges, négydarabos kisebb dobozzal.

A Csokoládé c filmet megnézve azonnal erős vágyat ébreszt a kézzel készített édességek megkóstolására, különleges, aprócska csokoládé boltok felkutatására. S néha napján ne feledkezzünk meg a dobozkába zárt egyedi bonbonokról sem. 

Üdvözlettel, hedonistapiroska

Na nehogymár a Migyerekünknek ne legyen születésnapi tavaszihóembere? A hajnal óta tomboló komisz ellenére (sajnos három bogyót is bekaptam ma, pedig igyekszem kibírni, de ez most legyőzött) lelkesen tűrtem be a nadrágszárat a csizmámba, és vigyorogva tapostam a ropogós, friss havat.  

Míg Mütyür mélyen aludt a babakocsiban, arcára piros foltot csipkézett a télies levegő, az anyja, azaz én megalkottam a talán már tényleg szezonzáró hóembert. S mikor ez elkészült, s a gyerek még mindig nyugodtan szuszogott, formáztam egy hómicit is mellé, fenyőtüske bajusszal. Az igazi Mici pedig elcsente a hóemberem kipottyant biorépaorrát, s addig boxolt vele, míg vissza nem szereztem. Az egészet én élveztem a legjobban, mert a Kicsi csak sötétben ébredt, s ugyan hevesen dörömbölt az ablaküvegen a kertilámpa fényében alig-alig kivehető alakoknak, s százszor is megismételte, majd próbálgatta utánunk mondani: "hóember", az igazi megcsodálás holnapra marad.

Hetek óta alkotunk. Születésnapja lesz. Az első. Mindenki izgatott. Nehéz nemodaadni az ajándékai közül egyet-kettőt Neki. Ma megkapta Anyikától az alábbi kétkezével bökögetett sálat meg sapkát, mert olyanhidegvan, és a piros sátrat is, mert az meg csakegykiselőzetes......

Imádat........

Emlékszem a kedvenc katicás hajgumimra, meg arra, ahogy reggelente Anyika fésüli a fürtjeimet, majd gondosan középen szétválasztva két copfa fogja. Szerettem a hajbavalókat, s most megint örömömet lelem abban, hogy szépséges darabokat gyűjtök az éppencsakborzosodó kislányom hajába (ritkán látok kedvemrevalókat).

Nem hajtom az időt, hiszen imádom így, alighajasan, babásan, de azért nem bírtam megállni, hogy ki ne próbáljam, megáll -e már a puha kis tincsein a hajcsat. 

A dudorászón ismertük meg a legfiatalabb puszilgatnivaló hódolót és tüneményes Anyukáját, aki igyekszik a romantikus vonalat is megmutatni a kisfiának, és milyen igaza van.

Mert nem elég, hogy ez a párhónappal fiatalabb cukifiúcska olyan nagyon helyes, már igazi szívtipró is. A hétfői foglalkozás után, nőnap alkalmából virággal lepte meg Lulut (ezen eseményt még meg is örökítették, és elküldték nekünk is emlékbe). Édesek.

Olyan közel volt hozzám, hogy csak úgy tudtam elkapni a pillanatot, hogy eldőltem, mint a zsák, s emígyen a képen furcsa megnyúltfejű lett a gyerekem. Sebaj, legalább megörökítettem az első felállások egyikét, amint kapaszkodás nélkül felegyenesedik a földről a Migyerekünk(ha eltekintünk a kulcstartókutyától, amit el nem engedett).

Helyszín: Nagyiék előszobája.

Megszámoltam a házban fellelhető ágyakat, ill. az ezeken kényelmesen elférők számát: 10. Ebben benne van a gyerek kiságya is, amit ugye hosszú hetek óta csak kívűlről használ, kapaszkodónak és roggyantgatónak. Szóval mégegy ilyenkorú is vendégeskedhetne nálunk, mert Lulu egyelőre úgyis közöttünk édeskedik. Viszont nincs benne az óriási, öreg padunk, amire ha végre megvenném a méretreszeletelt szivacsot (hol lehet szivacsot vágatni?), majd bevonnám isteni anyagokkal, kényelmesen elalhatna rajta bárki, mert akkoradenagy.

Az ágyszámolgatás arról jutott eszembe (mert mindig mindenről eszembejut valami, csapongok, meg oldalszöszöket találok, amelyeken elindulok, és régen elvesztem a fonalat, amelyet gombolyítani akartam.....), hogy  a fiúk, azaz Papa és Farkas ismét elmentek versenyre (hajrápapaaaaaa!!!!!), mi meg itthon őrizzük a házat, hármanlányok. És hiába a sok ágy, mégis egy fészekben fogunk aludni, ahogy a múltkor is. Mert olyan jó, hogy Anyikával egyhúronpendülősek vagyunk, még nagyló létemre is simán belógathatom a fejemet az ölébe hajsimogatásra, akármi is nőtt akármimre, bátran megmutathatom, folyamatosan vihogunk, mindent meg-, és mindenkit ki tudunk beszélni, és feketnénfehéren megvitathatunk bármit. 

Kijutott Neki a szomorúságból, pedig Ő egy ritka kedves, őszinte, kivételes, csupaszeretetember. Csak jórafordulós időszak következhet az életükben. Na és itt van ez a gyönyörű apróember, aki annyi boldogságpillanattal varázsolja el őket, s aki még csak két hetes sem volt, mikor meglátogattuk.

Hiába tudom már, hogy pár hét, hónap múlva úgyis mellőzi majd a mérleget, és mit számít, hogy pár grammal kevesebbet egyik egyszer, mint máskor. Emlékszem minden izgalomra, ami az első szülőklettünk időszakot átjárta, meg arra is, mikor tapasztalt anyukák csak legyintgettek, hogy méricskézek, meg írogatom a gyerek napi tejfogyasztását. Így aztán teljesen természetes, hogy Luci feljegyzi még azt is, hogy hánykor és melyik cicijéből szoptatta a kisfiát, és szemünk sem rezzent, mikor közöttünk csapolta le magából a maradék tejet, miközben beszélgettünk.

Bandázunk. Nyomjuk a gyereknek a kultúrát, bekukkantunk játszókuckókba, dalolászófoglalkozásra, koncertekre, és izgatottan készülődünk a születésnapjára. Anyikával hetek óta alkotunk, Farkassal tervezgetünk, és töröm a fejem a legmegfelelőbb biomindenmentes tortán is.

Nünü már csak éppenhogy drakulás, ugyanis kikukkantottak a felső egyeskéi, és gyötri alul is egy ínypúpoposító fogacska. Alig bírom cipelni ezt a tizenegykilós szerelemgyereket. Erre Ő mit mod: Apa (na és mikor így szólítja Farkast, majd odadugja a homlokához a kis fejét?????!!! ), Papa, Agyi (Nagyi szlengje), károg ha a varjúra mutogat, és béget ha a bárányra. Ezen kívül sláger a "kukumba" és a "bambambő", no meg a "kaab", amit akkor használ, ha valamit el akar érni, megkaparintani.

Láttuk "rendesháromdében", tetszett. De akkor jött valaki, és jajgatott, hogy nehogymár nem az "ájmakszháromdében" láttuk, mekkora lúzerek vagyunk, összehasonlíthatatlanulsokkaljobbúgy. Nem volt könnyű jegyet szerezni, megszervezni, hogy Farkas fél napot távol legyen a munkahelyétől hétköznap, de sikerült. Péntek délben nekünk hozta ki a pincér a kétszemélyes tálat egy hangulatos étteremben, s koradélután ott ültünk szemüveggel a fejünkön a tizedik sorban, középen. Először is lebilincselő volt az élmény, most is, ugyan nem volt annyira érezhető a mindenféledék között a különbség, de megérte másodszorra itt megnézni.

Hazafelé úton még örültem is a hétvégeközeledik dugónak, hogy több időnk jutott kettesben beszélgetni a filmélményről. Szárnyaltak a gondolataink, még bőgtem is a film kapcsán felmerült dolgokon. Aztan egy bő órányi pörgős beszélgetést követően, kissé lecsillapodva eszembejutott valami. És általában, ha így van, hogy betolakodik egy gondolat, akár olyan, hogy jobblenneelhallgatni, akkor is kijön. Ha nem rögtön, akkor másnap. Hát ez azonnal jött, pedig a fenti halmazba tartozó minekmondtadki típusú.

Eltűntek az utolsó hófoltok is a kertben, s előkerült a hibernált hóemberorr, amit Alfi azonnyomban el is fogyasztott. A gyerekre nem kellett rácincálni a húdemeleg kezeslábast, farmerban és vastag kardigánban durcásarcoskodott a napon. Tavaszillat csiklandozza az orromat.

Regisztráljak, hogy legyen kapum, mint ügyfélnek, hogy kedvemre intézhessem neten az amúgy általam elhanyagolt és utálatos hivatalosügyeket, mint pl. a személyimet, ami októberben lejárt. Jó. Beböködtem az adataimat, majd mikor rányomtam a mehet gombra, nem kiírta, hogy már van saját kapum ezen a néven? Jé!?? Ki emlékszik már arra? Hátam mögött néha feltűnt Joepapa drukkolni, meg egyeztetni, mert ha már én úgyis személyit csináltatok, akkor egyúttal elintézzük a kocsiját, amihez én vagyok az aláíró. A kapus cucc felajánlotta a segítség menüpont alatt, hogy ha elküldöm a felhasználónevemet, akkor a megadott ímélre postázzák a jelszavamat. Aha, csak ki tudja, hogy milyen címet adtam meg anno, és pláne fogalmam sincs a felhasználónevemről, hiszen azt sem tudtam, hogy létezik már a kapum. De bonyolult ez a könnyített verzió! Vagy én vagyok egyszerű. Valahogy csak sikerült telefonon időpontot kapni, és egyben megbeszéltem az ügybonyolítóval, hogy a helyszínen magamat igazolva megkapom a kulcsot, amivel majd ki-be járkálhatok a kapumon.

Bőszen bólogattam Anyikának azon felvetésére, hogy jegyezzem le az első paradicsomevést, meg az elsőmájevést, mert mint tudjuk, Ő mindent vezett rólunk, no de persze bizonyítékkal nem tud szolgálni azóta sem, mert fogalma sincs merre és mikor nyelte el a föld a naplóját. No de mindegy is, leírom én ide, tessék. A gyerek a héten evett először csikemájat, és paradicsomot. Mindkettő naná hogy biofán termett, és a párolóban puhult, míg a csemeténk tálkájában kötött ki.

Tele vagyok lelkemenmelegedő gondolatokkal, csak éppen időm akad kevés, hogy felfűzzem a szavakat úgy, ahogy szeretném.......Írnék az estéinkről, olyan egyszerű dolgokról, mint a puha paplanom, amelybe olyan nagyon jó kicsit fázósan beletekeredni. A gyerek hajáról, miként finoman csikizi az arcomat, ahogy az altatót dúdolom Neki újra meg újra. A kézfogásról, ahogy Farkas elalvás előtt átnyúl a picilányunk felett, és megszorítja a kezemet, "aludjjólnagytündér" (a kistündér már ugye nem én vagyok), és mielőtt elalszik, egy hangosat szippant a gyerek semmihez sem fogható, csodálatos babaillatából.

A mindennapos éneklések mellett vadászok a zenés programokra, amelyeket ilyen picigyerek is látogathat, mitöbb, még élvezi is. Ilyen pl. a Ringató, ahol ugyan megcsappant a létszám -nyilván tartva a közösségibaciktól sokan felfüggesztették, ahogy egy darabig mi is- de így méginkább tetszett nekünk, vagy a havonta megrendezésrekerülő babakoncertek, ahol a kicsik a komolyzenével és a hangszerekkel kerülhetnek közelebbi kapcsolatba.

Meglepődve tapasztaltam, hogy nem is olyan egyszerű megkaparintani egy-egy belépőt, hogy komoly harc megy a jegyekért, és hónapokkal előtte meg kell venni azokat, ha szeretnénk eljutni a kiszemelt előadásra. Ugyan rajta tartom a kezem a programajánlók ütőerén, de szívesen venném, ha szólnátok nekünk, ha elkaptok egy fülest, hogy mit és hol érdemes megnézni, és kivel kell lefeküdnöm  mikor kezdjek el rohanni a jegyekért, hogy ne csak a béka fülét ropogtassam.

Úgy tűnhet, a gyerek téliálmot alszik, pedig csak arról van szó, hogy egyre nehezebb elkapni egy-egy pillanatot anélkül, hogy rárabolna a gépemre, s könnyebben fotózom, ha éppen álmos. Persze az is igaz, hogy folyton folyvást lenyűgöznek ezek itt ketten.

A cumi meg......Csak alvásnál, vagy alváselőtti nagyonnyűgösaludniakar hangulatban kapja meg, mert nem szeretném, ha túlságosan megszokná. De még mindig jobbnak tartom, mint az ujjszopást. Mert a cumit majd egy szép napon rákötözzük együtt a fügefára, s jön egy jótündér, aki hoz helyette egy szépséges ajándékot reggelre, amiért ki kell szaladni a kertbe, s az összes cuclit pedig elviszi majd a picibabáknak.....Ez persze még messzebb van.....

Feltúrta magát ülésbe, és ott vigyorgott cumival a szájában, kócosan, álmos szemmel, de azzal a kifejezéssel a pufók arcocskáján, amiről már tudom, mindhiába anya fülbesuttogós altatódalai, összekifliződös simogatások, ebből nem lesz délutáni alvás. 

Így fordulhatott elő (ami még sosenem), hogy mire Farkas értünk jött, már annyira elkonyult Lulu, hogy mikor az ölembevettem, hogy feladjam rá az overallt, lehorgasztotta a fejét, és elaludt. A kocsiban szinte mindig bealszik, de ennyire fáradtnak még nem láttuk, hogy tevékenység közben kidőljön. Az apja vállán aludt tovább, majd ölben szállítottuk haza a kocsi hátsó ülésén (mégjó, hogy ilyen közel lekunk Anyikáékhoz), nem volt szívünk felkelteni, hogy becsatoljuk. Csendben zötykölődtünk a göröngyös utcákon, egy szó sem esett köztünk, míg Farkas meg nem törte a csendet: "Olyan nagyon édes volt, ahogy aludt a vállamon. Mindig erre vágytam." 

Éjszaka, mikor már sötétség és csend borította be a házat, Mütyür -kisbüdösbogárként kihagyva az esti fürdést- közöttünk folytatta az álmát, s mi is eltettük magunkat másnapra, nem sokkal a jóéjszakakívánás után Farkas, akit átjárt az élménypillanat, amellyel nem tudott betelni, még hozzátette: "Annyira jó volt ezt megélni."

Tudom milyen is az, mikor túlcsordul a boldogságérzés, s átjár, a lábujjaimtól a fejem búbjáig, s mosollyal az arcomon ölelem a párnámat.......Giccses, mint a naplemente megfestve, ami pedig pont olyan gyönyörű a valóságban is.

Nyugodtanamedveölébenüldögélős képet már lehetetlenség csinálni róla, hacsak nem éppen elaludni készül, s kókatagon odatámasztom. Itt éppen felébredt a délelőtti szunyókálásból, s igen élénken üdvözölte a medvét.

Hihetetlen, milyen sokat fejlődnek egy hónap alatt??!! A medvereakcióból is látszik, hogy ez a tizenegyedik hónap hatalmas ugrás volt Mütyür grafikonján. Eddig sem volt piskóta, de most aztán lepipálja eddigi önmagát izgágasában, mozgékonyságban, lelkesedésben, virgonckodásban, bohóckodásban, kedvességben, cukisgágban, hisztiskedésben, akaratoskodásban, szövegelésben, ujjaköréminketcsavargatásban, és így tovább....

"Kislányom, ma nem a szerelmesek napja van? Hogyhogy a gyereknek vettetek ajándékot (hat darab nekemtetsziklegjobban színű kacsa, meg egy magautánhúzható utánfutószerűség)?" 

 Hát mert bele vagyunk szerelmesedve, azért.

Ha a Migyerekünk felnő, és arról mesél majd, hogy az Ő gyerekkorában bezzeg mekkora kemény telek tomboltak, térdig ért a hó, az ereszünkről sormintát alkotva lógtak le a jégcsapok, a kutyáink alig bírtak szökdécselni a fehérrengetegben, csak fellapozza itt a füzetemet, és máris megmutathatja, hogy ez bizony így volt. 

Elmeséli majd, hogy pontosan tizenegyhónaposan üldögélt a hatalmas hóbuckák tövében, melyek nagyobbak voltak nála is, Apa kijárt a tóhoz léket vágni, és hetekig izgultunk, hogy a halak bírják -e ezt a fogvacogtatós hideget. A Nagyi egyfolytában havat lapátolt, mert imádta csinálni, és nem elég, hogy náluk minden útról letakarította a fehér réteget, a mi terszunkon is rápörgött, és a Nagyi egy igazi hóhányó. Karácsonykor már megcsodálhattuk az első hóvirágunkat egy bokor tövében, de azóta nem sokat mutatkozott a hótakaró alól. Együtt figyeltük az első kipattanó rügyeket, az elszáradt de még így is pompás nádas hajladozó táncát a szélben, és milyenjóvolt, hogy a fákon még ilyenkor is érett almák lógtak (igaz, spárgával felkötözve, és megmentve a kutyák elől, akik labdának nézték).

Ha nem is emlékszik majd ezekre az élménypillanatokra, és nem is lapozza fel az írásaimat, valahol akkor is benne élnek, beépülnek a lelkébe, s magával viszi mindet....

Szeret enni (le sem tagathatjuk, amilyen kis hurkáspocakos), és élvezi az Őt körülvevő asztaltársaságot, a rajongóit, akiket olyan könnyen tud az ujjaikörécsavarintani, hogy nem kell mást tennie, mint maszatos képpel drakulázni egyet, vagy két kanál között dobni egy vigyort, puszikat küldeni, integetni, kopácsolni, csámcsogni, édes kis hangokat kiadni..... Pár hete kezdte el az Anyika által már beharangozott majdmeglátjátokmilyenleszazamikort, vagyis a szájába vett étel zuhanyrózsaszerű szétköpködését, aminek annyira örül, hogy kikacagja saját magát, majd ránk néz, és várja a hatást. 

Megegyeztünk, hogy bármilyen vicces is, mégsem olyan jó, ha minden és mindenki brokkoli-, sárgarépa, netán meggypöttyös, tehát igyekszünk úgy tenni, mintha nem is vennénk észre a bohóckodást. Nem egyszerű faarcot vágni mellette, de talán hatásos. Bár kicsit csalódott képet vág, ha nem kíséri ováció az előadását. Na és persze mi az első, egyértelmű "szava", amit mindegyikünk ért (és nem olyan, mint pl. a "papa", ami a nagyszülők szerint tuti Papát jelent, míg Farkas szerint az integetést.....), és második hónapja gyakorolja? A "nyamnyamnyam". 

A csajosnégyesünkből ugyan már csak én vagyok, aki a lányságát őrzi, a többiek asszonyá érettek, de február tizedike, vagyis tegnapelőtt óta teljesen elanyásodtunk.

Csomagolom a szuszogásfigyelőt, a vágyölőshasleszorítósbugyit, a játékhidat. A kisfiúsabb ruhácskákat, cipőcskéket már régóta összegyűjtöttem Lucinak (ha mégis kisfiam lesz, majd visszavándorol hozzám később...bár úgy érzem, én csupalányanyuka vagyok:-), kinek fiacskáját március közepe felé vártuk. Ő mégis úgy döntött, a lábszárközépig érő hóban kíván megérkezni, s február tizedikén megszületett. 

Örülök, hogy nemisolyanrégen még eljött hozzánk, a nagy havazás közepette, s még az sem rettentette vissza, hogy a lehullott mennyiség miatt a domb alján kellett leraknia a kocsiját, és nagy pocakjával mászott fel a dombtetőre. Forró levest szürcsöltünk, hintázott a tejcsatlakozósszékben, és csak beszélgettünk, tervezgettük a hogyanleszt.

Boldogságot, sokat Nekik!

Szeretem a madáretetőket. Nyilván azért, mert a madarakat is. No és mivel a gyereket folyton az ablakhoz cincáljuk, hogy nézddeédeskisrigó, meg ódecukivörösbegy, jéottegycsúszka, imádja a kertet kémlelni, s kis kezeit vagy orrát az üvegnek nyomva a madaraknak visongani. Sok-sok darabkája van az életemnek, amiért hálás vagyok (s mint tudjuk, valószínűleg van istenem, csak még nem vettük fel a kapcsolatot, tehát a hálám csakúgy száll a levegőben:-), s egyik ezek közül a ház, és a kert, amellyel szorosan együtt élünk, mióta kiköltöztünk a zöldbe.

Van fából készült etetőnk, s lógnak vesszőkből kanyarintott magtartók is az ágakról, de idén rájöttem, hogy sem ezek, sem pedig a rendszeresen felkötözött almák nem elégítik ki az igényeket. Sem az idelátogató szárnyasokét, sem pedig a miénket, most meg már pláne nem, hogy a gyerek is az ablaknál mozizik. Régóta szeretnék több és több etetőt telepíteni (főként egy oszlopon álló, hatalmas madárházikóra vágyom), sőt, szerelmi fészket is, vagyis madárodut is kitenni. Szívesen tákolnám össze őket (ill. Farkasra bíztam a feladatot), böngésztem is a világhálót a leírásokért, útmutató rajzokért, s eközben ráakadtam erre a madárdalos oldalra, ahonnét tervezek beszerezni néhány etetőt és odut a csicsergőskertünkbe. Persze ezzel nem szabok gátat Farkas eddig eltitkolt barkácslelkesedésének, elfér itt még jó sok etető.....

A járássegítő, amit használtan lasszóztam be, nálunk még csak játékként funcionál. Mer'hogy túl gyorsan gurul, és a húsos kislányom meg nem totyog olyan gyorsan a zabálnivaló hurkás lábain, hogy követni tudná a kerekeket. 

Mindennel szívesen eljátszik, s mivel több helyen is van játékbirodalma (nálunk a földszinten, aztán a babaszobában, Nagyiéknál, stb.), mindig szépen leltárbaveszi a játékokat, és mindegyiknek szentel néhány percet. Aztán vannak kiváltságos darabok is, úgy mint a zöld műangyag kanál, a sárkány (ami az Apja szerint viziló, és felszólított, hogy a gyerek nyugalmának megőrzése végett jussunk közös nevezőre az állatot illetően, mert az mégsem járja, hogy Ő levizilózza, én meg sárkányozom), és így tovább.

Megint hótorlasz. Imádom a nagyhavazásokat, a mesebeli tájat, ami körülvesz, ha kinézek az ablakon. A tegnapi környékfelfedezős sétánk alkalmával egy kutyásbarátunk kertjében felfedeztünk egy akkora, de akkora hóembert, hogy 1. evett az irigység, 2. előjött a versenyszellem, 3. azóta nyúzom Farkast, hogy nehogymár necsináljon egy legalábbekkorát a gyereknek (úgy kétésfél méter lehet, és az alkotója büszkén pózolt mellette, mikor megdicsértük, és álmélkodtunk a méreteken-lapáttal rakta fel, majd mikor készen lett a hatalmas hegy, késsel faragta ki, micsoda technika??!!!).

Megint elmaradnak a mára betervezett programok, úgy mint mozi, kiállítás és meglepetéstranszfer (Ingridem, elhiszed???:-) Ez azért kicsit nyűgösít, meg a hajam is, mer'hogy a múltkor lebetegedtem, azért nem jutottam el festésre, most meg az ollóslány cicinövesztésre ment. Talán a hajnali ámerikásfociscsaládibulis összeröffenést nem havazódik be......

A hűtőgép kijelzője reggelre nem világított. Talán áramszünet? De akkor a fürdőszoba lámpa sem égne......Csak a hűtő és a szagelszívó hallgatott....Később felfedeztük az okát. A garázsbejáró kapunkról levágták a motort, kilóg a csupasz kábel a földből, és lecsavarozták a görgős vaspántokat is.....A biztosítónk pedig erre nem is fizet...A szolgálunkésvédünk csapat itt járt, azt mondták, hogy ha akarjuk, menjünk be és tegyünk feljelentést, de azt éreztették, hogy úgyisminek.....Megmég egész nap gyötör a komisz is.

Nagyi ölében......