Feltúrta magát ülésbe, és ott vigyorgott cumival a szájában, kócosan, álmos szemmel, de azzal a kifejezéssel a pufók arcocskáján, amiről már tudom, mindhiába anya fülbesuttogós altatódalai, összekifliződös simogatások, ebből nem lesz délutáni alvás. 

Így fordulhatott elő (ami még sosenem), hogy mire Farkas értünk jött, már annyira elkonyult Lulu, hogy mikor az ölembevettem, hogy feladjam rá az overallt, lehorgasztotta a fejét, és elaludt. A kocsiban szinte mindig bealszik, de ennyire fáradtnak még nem láttuk, hogy tevékenység közben kidőljön. Az apja vállán aludt tovább, majd ölben szállítottuk haza a kocsi hátsó ülésén (mégjó, hogy ilyen közel lekunk Anyikáékhoz), nem volt szívünk felkelteni, hogy becsatoljuk. Csendben zötykölődtünk a göröngyös utcákon, egy szó sem esett köztünk, míg Farkas meg nem törte a csendet: "Olyan nagyon édes volt, ahogy aludt a vállamon. Mindig erre vágytam." 

Éjszaka, mikor már sötétség és csend borította be a házat, Mütyür -kisbüdösbogárként kihagyva az esti fürdést- közöttünk folytatta az álmát, s mi is eltettük magunkat másnapra, nem sokkal a jóéjszakakívánás után Farkas, akit átjárt az élménypillanat, amellyel nem tudott betelni, még hozzátette: "Annyira jó volt ezt megélni."

Tudom milyen is az, mikor túlcsordul a boldogságérzés, s átjár, a lábujjaimtól a fejem búbjáig, s mosollyal az arcomon ölelem a párnámat.......Giccses, mint a naplemente megfestve, ami pedig pont olyan gyönyörű a valóságban is.