Piroska és Farkas

Pirospozsgát rajzoló csípős szelek, tarka levelek, illatos, tekergőn gőzölgő forró teák, színpompás dísztökök,  gyönyörű, földrehulló termések. Ősz van. Kis kosárkával a kezünkben sétálgatunk, s begyűjtünk minden őszi termést a kertből és a séták, kirándulások alkalmával. Most már nem csak saját örömömre simogatom a selymes tapintású gesztenyéket, tartom a napfény felé a bordó, sárga faleveleket.........

Eltartott egy ideig, míg rájöttem, hogy azon kívűl, hogy szívesen focizik, hordozgatja, dobálja, gurítja, miért hasal rá szinte minden labdára, amit megkaparint. A játszófoglalkozáson minden alkalommal ráteszi Őket az óra vezetője egy óriási gumilabdára, amelyen különféle egyensúlyozós gyakorlatokat csinálnak. Köztük van egy olyan is, amikor a "tekeredik a kígyó, tekereg a fára, olyan gyorsan tekereg, hogy leesik a sárba, placcss" dalt énekelik, amit sziszikígyónak neveztek el. Hát ezért.

Vennünk kell egy ilyen tornalabdát neki. Imádja. Ha a babatornán is meglátja, semmi mást nem akar csinálni, csak feltetetni magát a tetejére és ugrálni rajta. Talán, ha itthon unalomig nyúzhatná, másol nem kötné le ennyire az érdeklődését.

Joepapa hóembert rajzolt. Krétával. Nem semmi, ha ismerjük Őt, és tudjuk, hogy a legnagyobb rajzolásellenálló és rajzolásmegtagadóként tartják számon. Mert azt állítja, hogy nem tud rajzolni. Tény, hogy láttunk már Tőle egy-két felismerhetetlen alkotást, de egyre jobb.

Élvezettel figyelem a nagyszülőkké előlépett énszüleimet, ahogy rajzolnak a teraszuk még burkolásmentes betonfelületére, s várják a hatást. Hogy a gyerek felismeri -e mit ábrázol, s melyiket ill. kinek a rajzát övezi nagyobb lelkesedés. Élménypillanatok mindannyiunknak.

Kócosan, maszatos előkével, borvirágos hangján magyaráz......

Hajnali sötétségben, nyirkos hidegben, aligforgalomban száguldottunk végig az úton, teljes szótlanságba burkolózva. Nem kötöttük be a gyerekülésbe, nem tudtam volna elengedni az ölelésemből, s felkelteni sem szerettem volna. Végre elaludt a vállamon, amíg összekapkodtuk magunkat. Érezni akartam a gyors szuszogását a mellkasomon, apró puszikat lehelni forró homlokára, fogni meleg kis kezeit, s ő is szorította az enyémet. Így értünk el a kórház ügyeletére.

A vizsgálat után minimum háromnapos bentfekvést jósoltak, s elirányítottak minket röntgenre, ahol a tüdejéről akartak pontos képet kapni. Eleve félek a röntgentől, pláne ilyen pici szervezetet kitenni ezeknek az öreg gépeknek (olyan helyen van a röntgen, hogy horrorfilmeket lehetne forgatni az omladozó falak és a plafonon futó kusza, koszos csövek között), úgyhogy mikor a bácsika közölte, hogy meg kell ismételni a felvételt, mert egy része nem látszik, nem engedtem.

Sziasztok, Piroska kért meg, hogy közvetítsem hírüket. Sajnos kórházban vannak Nünüvel vasárnap óta, a kiscsillagnak bronchitise van. Szerencsére nem vészes a helyzet, illetve nem kell megijedni inkább így mondanám. Nünü szerencsére ott is hozza különleges báját anyukája elmondása szerint, és szívesen bandázik a vele egykorú kisbetegekkel.

Majd jön ha hazaértek és elmeséli ő a kórházi tartózkodásuk nem túl kellemes "élményeit".

Jobbulást nekik!

Meske

Ráragasztottam a nyavalyát. Nálam pár napja jött a torokfájás, nátha, láz, két napja meg Nünüt is elkapta. Orrfolyással indult, de azért az első nemalvós, orrfolyásos este után tegnap kihívtam a doktornőt, aki nem találta komolynak a helyzetet, meg láza sem volt a gyereknek. 

Sajnos ma délutánra már kapkodva veszi a levegőt, jóval gyorsabban emelkedik a kis mellkasa, mint egyébként, magas láza van a kúp ellenére is (most volt a kádban hűsölni), köhög, szörcsög, levert. Csak feküdni és aludni van kedve (ha megkérdezzük, hogy mit szeretne csinálni, azt válaszolja "aludni Apacával"), meg egy kis bújósolvasáshoz, kifliződősmesenézéshez. Az álmát folyton megzavarja a torkára folydogáló dolog, köhög, sírva ébred húszpercenként.

A furcsa, gyors levegőkapkodás volt az, ami nagyon aggasztott, így Farkas kérésére a doktornő a szombat este ellenére ismét kijött hozzánk. Felírt antibiotikumot, asztmásbelélegzős gyógyszert, és megnyugtatott, hogy nincs semmi komoly. 

Két napja őrizzük az álmát. Gyakran sírdogálva ébred, ilyenkor kéri, hogy vegyük ölbe, és sétáljunk a sötétben "Nünü felmászik Apaca ölébe...sétáljunk...megnézzük a holdat, csillagokat is!"

Farkas elment, hogy beszerezze a felírt bogyókat, majd gondosan áttanulmányoztuk a leírásokat, utánanéztünk az interneten. Tulajdonképpen inkább csak vakon meg kéne végre bízni egy orvosban, mert ha az ember elkezd a neten böngészni, meg alaposan belemélyedni a leírásba, már nem is meri beadni a gyógybogyókat a gyereknek.......De nem találtuk meg azt, akit csukott szemmel is követnénk......

Annak ellenére, hogy nem vagyok vallásos (bár ugye hajtogatom, hogy biztosan van nekem is istenem, csak nem beszélgetünk még), már régóta fontolgatom, hogy meg kéne írnom a hálálkodósimámat. Hogy az meg mi a szösz? A listám, amelyben a mindennapi kenyér mellett felsorolnám azokat a nekemfontosakat, amiért hálás vagyok az égieknek, legyen az sors, vagy nagyszakállú, vagy......

A rengetegsokminden között ott szerepelne a kert is. Hihetetlen jó dolog, hogy kitárjuk az erkélyajtókat, akár itt fent, vagy lent a földszinten, és már kint is vagyunk a természetben. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy megannyi más mellett a kert és ez a ház is olyan adomány, amiért naponta hálás vagyok.

Eddig csak lerajzolta, emlegette, boldogságoskodott, ha az apján látta. Mostanra már ezzel kelünk és fekszünk, hogy menézi a szekrénybe, kicsit jár-kel vele, aztán vissza akarja tenni, hogy másnap ismét megtekinthesse, hogy megvan -e még.

Távolról hallom, hogy felkelt, magyaráz valamit. "Levesszük a hálózsákot Apaca, légyszíves! Megnézzük a krokodilos pólót, a szekrényben van! Futás Apaca! A báránykával megnézzük!" Azzal felkapta a bárányt s már ott fontoskodott, izgatottan topogott az ajtónál. Kicsit fel is kellett venni, majd visszatettük a szekrénybe. Esemény lett a krokodilos póló megtekintése, s minden alkalommal meg kell mutatni nekem is. Úgy hozza, olyan büszkén, mintha csupasz kézzel elkapott volna egy ősmamutot reggelire.

Leragadtam a kommunikációjánál. Egyszerűen azért, mert egy új, varázslatos világ nyílt meg azzal, hogy beszél. Ráadásul régóta, és most már egészen hihetetlenül. Elmeséli a napi történéseket, vagy akár sokkal régebbi eseményeket is. "Voltál a Papával a színpadon, Agárdon. Takarította a bácsi a színpadot. Papa nyakában ült Nünü. Etettük hattyúkat, kacsákat is. Kenyeret. Tessék hattyúk, egyetek...." Sőt, le is rajzol mindent, aki és ami fontos neki. Pl. ezt a színpados történést is, és közben magyaráz, hogy az ott a Papa, a szeme, haja, póló van rajta, azok a hattyúk és kenyeret esznek........

A mondókákat, meséket, verseket már nem is számoljuk. Szerintem legalább százat nyom kívülről, és ha éppen talál egy szituációhoz illőt, akkor rákezd. Pl. mondtam Neki, hogy pont belefér a hátizsákjába a macija. Erre Ő "Kisegér, kisegér, minden lyukba belefér......." Nem győzünk újakat tanítani Neki. Kész vagyonokat költünk gyerekmondókásverses könyvekre. Sokszor elismételteti velünk a frissen hallott verseket, aztán pár nap múlva már megy Neki is.

Az érzéseiről is "beszél". "Szomorú Nünü, éhes, ebédelünk, álmos, szeretlek, hiányoztál, stb." 

Kiröhögött a sárga esőkabátomban. Nem nevetgélt, vagy kuncogot, ez röhögés volt. Többször is felnézett rám a sétánk alatt, megállt és röhögött. Mesélném én, hogy ebben a cudar időben, az egésznapos esőzés miatt beszorulunk a meleg lakásba, hogy ki sem dugjuk a lábunkat a házból egész nap, de nem így van. Menni kell. "Megnézzük a gilisztákat, csigákat. Kimegyünk, Nagyikával sétálni. Gumicsizmában. Felvesszük az esőkabátot!". 

Így esett, hogy szakadó esőben is kint nyomakodtunk a kertben, s már megintcsak irigykedtem a gumicsizmájára, hogy milyenjóneki, hogy tapicskolhat a pocsolyákban, zokniázás nélkül átgázolhat a vizes füvön. Nem zavarja, ha ráhullanak az esőcseppek, még az arcát is felemeli néha, kiteszi a kis kezét, s figyeli, ahogy gyülekeznek rajta a vízgyöngyök. S csak nevet, nevet.....A sárga esőkabátom pedig tényleg röhejes, még Farkas vette Anyikának és nekem is, a vizilabdás meccsek idejére, mikor drukkolni jártunk hármasban (Anyi, Farkas és én), akár esett, akár fújt. Úgy nézek ki benne, mint egy sárga paca.

Fázósan csurgattam a gőzölgő vizet a forralóból a teáskannában keringőző narancsillatú teafűre, összeturmixoltam a barackot a hétmagoskásával és a túróval Nününek, aki mindeközben pár lépésnyire tőlem a saját kis konyhájában ügyködött. Kukoricát főzött és magyarázta a báránykájának, hogy be kell ülni az etetőszékbe, mert jön a reggeli, eszünk.

Ázottan tértek vissza az ebek Farkassal a reggeli sétából, s csóvászva tébláboltak körülöttünk. Ősz van. Még mindig a konyhapultnál szöszmötöltem a reggelivel, mikor Farkas átfűzte a karját a derekamon, hideg, szélfútta arcát belefúrta a nyakamba, s ennyit mondott: "Séta közben azon gondolkodtam, hogy milyen zseniális életünk van nekünk!" Majd a főfülelőnk is rázendített, s ismételni kezdte az elcsípett szót vigyorogva "zseniális, zseniális, zseniális...." S tényleg az. Annak ellenére, hogy hiányoznak már szeretteink, s olyanok is vannak, akik hiányoznak még a fészkünkből. 

Bárcsak hihetném, hogy ez a boldogságteljességérzés már mindig így lesz.....

Ui: Az utóbbi időben gyakran rajzoltatja velem Apacát (Ő maga is firkál, majd közli, hogy ez Apaca farmerban), a kiscsaládunkat, kutyástúl, házikóstul, s természetesen Ő is rákerül a képre. "Anya rajzol. Apacát, krokodijos pólóban. Anya is. Szép a haja. Fodrásznál volt. Kutyukkákat is."

Három fogkefe áll a tükör előtti kispolcon. Két nagy, és egy aligfogkefe, mellette pirinyó tubussal. A plafonból kiálló zuhanyrózsa peremén narancssárga gumimedve várakozik tétlenül.

A kocsiban már nem a jutu, a depesmód, frenkszinátra, kvín, sáde, szting, és hasonlók szólnak, hanem ismeretlen gyerekek és ismert grilluszvilmos dudorászik. 

Reggelente alig találok hajgumit, vagy csatot a hajamba, de a gyereknek egy egész doboznyiravalót gyűjtöttem már össze, s az Ő hajbavalóival bárhol össze lehet futni a lakásban, s bármilyen színűt vagy mintájút is képzelek el, már a kezembe is akad (és még mindig úgy érzem, hogy nem elég).

Magamnak régen vettem új ruhát, de Neki már annyi van, hogy nem férnek el a polcon, s kisebb dombokat képeznek a lakás különböző pontjain, s heggyé tornyosulnak a mosókonyhában.

Régen rengeteg időt fordítottam olvasásra. Izgalmas regények, újságok. Most is sok időt vesz el az olvasás. Gyerekmondókák, mesekönyvek.

Féltettem a kapcsolatunkat, a Farkas és köztem kialakult erős szálat, azt a különleges köteléket, amiről boldogság azt hinni, hogy senki másé nem lehet ilyen különleges. Majd más lesz, kevésbé ilyen, mint a gyerek előtt. Most már látom, hogy alaptalan volt a félelem. Sokkalta olyanabb lett. Boldogsággömböc.

Azt hittem, ha kiszakadok az ülzletiéletből, majd minduntalan vissza akarok térni, hiányozni fog, és kevésnek érzem magam nélküle. Nem hiányzik, és ha tehetem, sosem megyek vissza, s teljesen más utakat járok majd be.

"Anya Boszorkány" - a Maszkabálban látott boszit összehozta azzal, hogy az Apja gyakorta Boszinak hív engem........Olyan párhuzamokat fedez fel és fogalmaz meg, amitől anyai szívem menten hevesebben dobog. 

Elalvás előtt megsimogatja az arcomat "Sziiiiia. Szeretlek Anya. Hiányoztál." - mosolyog, s én is vigyorgok meghatottan. "Anya szája mosolyog" - jegyezte meg kuncogva.

Fogtam a baltámat és belevagdostam mindenféle hatalmas fatörzsekbe (csakis képlestesen, mert a nemkivágniültetni híve vagyok), amelyeket már réges-régen kinéztem magamnak, csak eddig baltám sem volt. Meg időm, meg figyelmem sem. Meg semmisenem. Csak álmodozóstervek. Most meg önmegvalósítok felkiáltással, a gyerek világrajövetelével generálódott energiáktól felpörögve, lelkesedéstől kicsattanva felbuzdultam. 

Már nem fekve mérték, hanem odaállították a mérőszerkezet alá, mint a nagyokat. Nyolcvanöt centiméter magas. Azt is tudom, mitől fáj a derekam: tizenkét kiló. A lába kb. huszonkettes, de huszonhármas cipője van, mert előbbi méret már szinte kicsi.

Itt kérdezem meg, vajon a gyógycipőknek (sokak javaslatára supinált cipőt vettünk szandálnak és most őszi átmenetinek is) miért kell rémesenkinézőknek lenniük? S vanjon miért van az, hogy a lánycipők mindegyikére kisvirágokat varrnak, és lilák vagy rózsaszínek? Az egyetlen elfogadható fazon ez a barna, fiúknak készített darab volt, papirsárkánnyal az oldalán (a gyereknek tetszett mondjuk, két napig mindenkinek mutogatta "ezt nézd mimvan, sárkányos cipő, figyusz!", s emelgette a lábait).

Nevelésistratégia miatt meg kell állni hangos nyerítés nélkül, ahogy kunkorihajú szupercsirkénk akaratát szavakkal is érvényesíti, ill. a nemakarását kinyilvánítja. Cincogi kis hangján egyre gyakrabban halljuk Tőle: "nem, ezsejó, nem ez, nem az, nemakarsz, nem így, nem szeretnél, nem kérsz többet, nem mész, nem oda, nem ide, nem, nem, nem, nem, nem....... 

Ha megijed vagy fél valamitől, bíztatja magát "semmi baj". Ha olyasmit lát, amitől tart, közli "nem bánt, aranyos, szeretjük". 

Hiába csöngettünk, nem jött Nagyika kaputnyitni. Állt a kertkapu előtt, és kukucskált befelé. "Nagyika, hová tűnt? Kiabálsz Nagyikának hogy jöjjön ide Nünühöz. Nagyikaaaaaaaa! Idegyere Nünübabához!" Majd mikor bejutott a lakásba, az teraszon megpillantotta Micit, aki békésen pihengetett (egészen eddig), feje alá gyűrve a mancsait. Mire Nünü megszólalt "Itt a Mici...gondolkodik."

Talán azért alakult így, mert az nemér, hogy minden olyan szép és egyszerű az életünkben. Ahogy Nününél is meg kellett vívni az apró harcokat, most is harcolni kell egy kicsit. Hát jó. 

Augusztus tizenharmadikán volt az inszemináció. Nem sikerült. Volt, hogy úgy keltem fel, hogy azt éreztem, itt van már velünk, máskor meg biztos voltam abban, hogy mégsem.....A második héten végig mestruációs görcsök gyötörtek, aztán mégsem jött meg a szokásos időpontban. Ekkor csináltunk egy tesztet ismét. Negatív. Majd másnap is. Szintén az. Telefonáltam Csillagszeműnek, aki berendelt hormonosvérvételre, és bizakodó volt, hátha mégis. De nem. A progeszteron alacsony, ami annyit jelent, hogy a vérzésnek be kellett volna indulnia. Várunk. Jövő hét elején ultrahanggal is megnézi, mi lehet odabent.

Nyugtalan vagyok, mert nem tudom, mi történt. Ha időben megérkezett volna lajos, már kezdhetnénk a következő felkészülést, és szeptember közepén újra megpróbálkozhatnánk. Ahogy Nününél is, a második sikerében bíztam, amikor is a szervezetem már fel van tuningolva hormonbogyókkal.....De így most ki tudja, mi lesz a folytatás......

Farkas csalódott. Ő szinte biztos volt abban, hogy ott a Migyerekünk a hasamban. Sőt, ismét ikreket várt:)

Belekapaszkodott az ajtófélfába, majd átlépte a küszöböt, s megállt a bejáratiajtó előtti lépcső tetején. Lehűlt az idő, a vacogtató szél és elbújdosó nap megidézte a közeledő ősz hangulatát. "Hű, micsoda nagy szél van idekint!" - mondta neki az Apja, azzal odahajolt Nünühöz, s a horgolt kissapkára még a kapucniját is felhúzta.

Szupercsirke nézte, ahogy az ágakat lengeti a szél, majd így szólt " Gatyaúristen!"......

Az egyik legnagyobb móka ez az öreg doboz. Nününek is, akit órákig képes lekötni, ki-be mászkál, kukucskál az ablakon, de leginkábbis rajzol rá kívül, belül, oldalára, aljára, mindenhová. Aztán itt vagyunk mi, meg a gyerekkorból jócskán kinőtt barátok, családtagok, akik szintén élvezettel rajzolnak a kartondobozra, vagy a ráragasztott fehér papirokra.

A doboz ötlete még jóval Nünü előtt született (most látom, hogy több, mint három éve??!!!), hogy lekössük vele a hozzánklátogató gyerekeket, s ez mindig sikerült is. Volt már ez indiánsátor, bolt, tűzoltóállomás s miegymás.

Kócosan, lepedőgyűrte arccal, álmos szemekkel felült az ágyban, s az alvórongyikáját szorosan magáhozölelve így ébresztett minket: "Megyünk a lovakkákhoz. Viszünk almát. Egyiknek. Másiknak is."

Ma ugyan a lovardanézést elmosta az eső, meg a báránykafelderítést is, amiért a héten egyfolytában kampányol (a közeli mezőről meg eltűntek, így újakat kell keresnünk), de ahogy mondta, majd "később" megyünk. Olyan jó, hogy az élményeiről már beszél, elmeséli, hogy miket látott, és szavakbaönti, hogy mire vágyik.

Odakuckózodik hozzám és rögtön elalszik, vagy mocorog még egy kicsit, míg dalolok Neki párat, esetleg megmondja, hogy melyik nótát szeretné ("ezt, ezt Anya", "másikat Anya", "juhászos furulyázik", "Micikósat Anya, Micikó elment Malakkához, ezt", stb.). Általában. Néha viszont olyan, mint akit felhúztak, mint valami híradós, aki összefoglalja a napi történéseket.....

Itt alszik mellettem. Most már. De ezelőtt közel egyórás megbeszélést tartottunk mi ketten, összekifliződve, puszilkodva, arcotsimogatva, miközben én néha majdnem elaludtam. Helyette is. Míg Ő magyarázott. Részletek a többfelvonásosból.....

A bankautomata is jópofa. Eddig észre sem vettem, de Ő megmutatta, hogy igenis érdekes. Olyannyira, hogy ki sem akart jönni a bankfiók kertjéből.

De biztos ami biztos alapon mindig van nála egy pohár, ha esetleg mégsem ad ki bankjegyeket az az automata, egészen jól énekel már, lehet beledobálni....

Hevesen firkál a simalapos füzetbe. Olyan izgatottam alkot, hogy közben táncikál is. Kész performansz. Közben vagy dalolászik, vagy magyaráz, hogy mit rajzol. "Sátor...cica is...bement a sátorba...bajukkája van". 

Párbeszédeket játszik el a babákkal, állatkákkal, bámivel, ami éppen eszébejut. Néha igen furcsa jeleneteknek lehetünk fültanui. "Bongyorka találkozik a patkánnyal. Jóbarátok. Szia Patkány! Mi újság? Minden rendben. Hogy vagy? Köszönöm szépen jól vagyok. Puszika. Megölelik egymást." Pont így.  Mindenki mindenkivel találkozik és barátok mostanság. Meg persze éhesek és meg kell etetni Őket. Meg szomjasak is. KVt isznak, mint Anya.

Sült szőlő, főttkukorica, husi, KV, tea, főttkrumpli, főzelék, leves (csak néhány kiegészítőt adtak a konyha mellé, így ha nem szerzünk be sürgősen új babakonyhakellékeket, skorbutot kapunk). Ezt a menüsort esszük Farkassal egy hete, mióta megérkezett a babakonyha (szintén kóbor darab, mi vagyunk a második gazdája). "Süssünk!" A konyhához tartozik egy hűtőgép is, amibe lehet pakolászni, és még vizet is adagol, amivel koccintunk.

Mint egy trendi tévészakács alámondja, mit sütfőz, hogy mikor lesz kész, "mindjárt kész lesz", hogy milyen az íze "finom", hogy éppen mi rotyog a tűzhelyen "husi, krumpli, kukorica", hogy meg kell -e még keverni, vagy nem elég puha, és folyton kóstolót visz mindenkinek, s maga is megízleli a főztjét, ami szerinte "szuper". A merőkanál nélkül pedig egy tapodtat sem tehetünk......