Piroska és Farkas

Fürdésnél folyton vizesek lettek a nyaka körüli rakoncátlan, kunkori fürtök, hát felfogtam mindet csatokkal. Pár percig ezen is meghatódtam, meg boldogoskodtam, hogy lám, a kicsilányunk első konyta..........

"Anya, anya! A csillagok nagyon messze vannak, fent az égen, a hold mellett. Nem érjük el őket. Csak ha felállunk a székre és nyújtózkodunk. Mint a Micimackó a könyvben eléri a mézet a polcon."

Huncut mosollyal belekapaszkodik a pólomba, és kihúzza a nyakkivágásnál, bekukkant. "Ott van Anya cicijei, kettő, belerakta a melltartóba."- majd rámnéz komolyan, hogy megértsem, amit magyaráz- "Nünü már nem cicizik. Csak a picibabák ciciznek még........-gondolkodik egy kicsit- és a kiscicák, most születtek, szopiznak még az Anyukájukkal. Nünü nem cicizik már." 

"Ugyanolyan mint Anyáé, pont olyan ez! Sárga esőkabátja van Nününek, mint a napocska!" - mondta viruló fejjel, s már robogott is a tócsába tapicskolni a szintén nagy becsben tartott pillangós gumicsizmájával.

Beleszeretett a gumicsizmákba is. Sokszor le sem akarja venni, ha bejövünk a kertből, s csak hosszas egyezkedés után válik meg tőle, míg lemossuk a talpát, aztán már veszi is vissza. Ma bementünk egy cipőboltba, ahol sikeresen beszereztünk egy jó meleg téli bakancsot, majd meglátott a polcon egy rémes gumicsizmát. Még egy bácsit is odébbtessékelt, annyira furakodott, hogy megszerezze a kiszemelt lábbelit, amit aztán fel is vett, és onnan nem volt tovább. Onnantól egyetlen cipőt sem volt hajlandó felpróbálni, csak ebben futkározott (valahogy azért leműtöttük róla, s furfangos elterelésekkel sikerült otthagynunk a csizmát az üzletben....persze azt a feketét, amit szerettem volna megnézni rajta, azt az istennek sem akarta felvenni...).

Élvezem, hogy újra kutakodhatok a boltban a zsírkréták (egyenlő dambi), földrerajzolóskréták, festékek, ecsetek, nyomdák, formakivágósnyomogatósok és egyéb kreatív eszközök között. Jogosítványom van arra, hogy ezekből is a pöttyöset, a kisvirágosat, a copfoskislányosat válasszam, mert ugye itt a gyerek, nem magamnak veszem. Persze mikor kibontjuk és birtokbavesszük mindet, nehéz eldönteni, hogy ki örül jobban, Ő, Anyika vagy én. Akár egy finom csoki elfogyasztása, olyan örömet jelent nekem is az újrarajzolás, s külön boldogság, hogy Nünü is ennyire szeret alkotni, s még ügyes is.

Hónapok óta írjuk a papir szélére, hogy mit rajzolt le, s gyorsan megtanulta, hogy anélkül nem fejezi be a művet, hogy nem kerül rá a dátum és a cím (mondja már a dátumot is, legalábbis az évet és az adott hónapot, meg egy napot is, de azt sosem találja el:).

Ha belekezdenék úgy igazán, itt ülnék egész éjjel, hogy meséljek arról, miket és hogyan mond, mennyit beszél, milyen hihetetlen összefüggéseket lát, micsoda humora van, szóval miként kommunikál. Fantasztikus! Hányszor írhattam ezt le róla vajon?

Most már több helyről is megerősítést nyert, amit mi csak elfogultságból fakadó túlzásnak tartottunk, hogy ez a Migyerekünk bizony jóval meghaladja a korosztályát, és mint kiemelkedő képességű kisgyerekkel kell foglalkoznunk Vele, vagy legalábbis olyannal, mint aki gyorsabban fejlődik az átlagnál. Ami szép és komoly feladat.

Egy ánégyes papir kétoldalát teleírhatnám puskázáshoz használt minibetűkkel, akkor sem lenne elég hely arra, hogy Nagyit méltassam. No és akkor még csak a Nagyiságáról zengedeznék, hol van még az Anyikasága ugye.

A rengetegnagyonsok jó dolog között itt van mindjárt a kitalálóssága. Mindig elő tud kapni egy új ötletet, amivel leköti a gyereket. Pl. seprűnlovaglás dalolászással.

Reggel be kellett bújnom vele a paplan alá, mert "itt van a tökfesztivál, Anya meg Nünü bemennek a tökfesztiválra ketten". Felülvizsgálatra sem kell időpontot kérnünk, mert rendszeres szűrésen veszünk részt Nála, akárcsak a játékbabák, plüssök és egyebek. A gasztronómiai élvezetekről meg nem is beszélek, amelyekben részünk van, mióta hódol a főzésnek.

A taliga meg hol harminckettes busz, hol vonat, vagy erdeivasút, máskor meg repülő.

Szenvedtem éjjel, majd két gyógybogyó és Farkas kitartó fejmasszírozása után valahogy mégis elaludtam. De reggel ugyanúgy hasogatott, ledöntött a lábamról a migrén. Igyekeztem nem mutatni a fájdalmamat Nünü felé (szerencsére a jó alvókája miatt az éjjeli hánykolódásomra és bőgésemre meg sem moccant), aki látva az Apját, odakúszott hozzám, s mosolyogva simogatni kezdte a homlokomat "Nünü is masszírozza anya fejét"-mondta.

Kemény menet volt. Sokat fáj a fejem továbbra is, de vagy elmossák a bogyók, vagy sikerül kialudni. De ezúttal az extrakomisz kapott el. Amióta áttértem az anyavágányra, még sosem fordult elő velem, hogy nem bírtam felkelni az ágyból. Most meg de. Lent játszott Farkassal, néha hallottam a visongásukat, nevetésüket, kopácsolásokat, de többnyire aludtam. Egyszer arra keltem, hogy berohant az ajtón, egyik kezében egy apró, műanyag serpenyővel, benne összeragasztott borsófőzelék műanyagból, a másikban játék merőkanál. Odakúszott a fejem mellé, és csendesen magyarázott "Anyának főzte Nünüke a főzeléket. Egy falatot eszik Anya belőle." 

Szomorú volt látni az ágaiktól megfosztott fenyőket, majd a végén, ahogy a törzsük elvágódik a földön. A szomszéd telken megváltak néhány gyönyörű, koros, pompás fenyőtől, az hiszem, az árnyékuk miatt. Nem tehettünk semmit értük. Így is maradt még sok szép fa, hiszen ez az egész terület régen csupa fenyő volt, de mindig szívszorongató, ha elpusztul egy is közülük.........

Kint játszottunk a kertben, s ahogy beindult a fűrész, Nünü mindent eldobott a kezéből, s fejvesztve rohant hozzám "anya, anya, anya", hogy befúrja magát a nyakamba. Ha már berregett a szerkezet, nem zavarta, csak ha újra beindították. Játék közben is fél szemét a fa tetején ügyködő favágón és fűrészén tartotta.

Azt hiszem, itt éppen murénát rajzol. Elkapja az ihlet, s már fut is az asztalkájához, s útközben kiabál, hogy mit szeretne lerajzolni. "Siet a Nünü, rajzolunk egy murénááááát!".

Egész ügyesen rajzol már kört, kígyót, sátrat, csigát vagy csigavonalat. Eddig, ha azt mondta színez, mindent összefirkált, ahogy érte. Most már igyekszik vonalon belül is maradni "Satíroz a Nünü....vonalon belül satirozza a Manócskát." Na persze ez nem mindig sikerül, s gyakorta visszatér az eredeti megoldáshoz. Bármit rajzol is, mindig részletesen elmagyarázza, hogy mi készül, milyen színt keres hozzá.

Mindenkit rajzolásra szólít fel, s a legkülönbözőbb dolgokat kéri tőlünk, mi meg igyekszünk tartani a tempót, hogy a rajzunk legalább egy kicsit emlékeztessen a kérésére. Ma Rudolfot kért Anyikától "Nagyika rajzoljon egy Rudolfot, piros orra van." Anyika lassan elkészült a szarvassal, mire Nünü megszólalt: "Fogjuk rá, hogy Rudolf ez." (Anyikától hallhatta el valamikor:)

Nem kell nézegetnem az órát, figyelnem a jeleket, hogy vajon mikor lehet álmos. Egyszerűen szól: "Menjünk aludni!" vagy "Aludjunk egy kicsit!".

Így van ez már jóideje. Néha megkeresi az alvórongyit és a dumbit, s már indulna felfelé a lépcsőn. Üldögél a hatalmas ágy közepén ez a Minitündér, s a napcsík félig megvilágítja édes, kunkori fejét. Minden nap látok gyönyörűséget.

Megtaláltuk és elfújtuk az utolsó ejtőernyőzős pitypangokat is a kertben, lépteinkkel zörgettük az avart a fügefa- (idén már nem érett be igazán, így sem ajándékba, sem pedig lekvárosbödönbe nem jutott belőle) és a cseperedő facsemeték alatt, megetettük a tavasztidézős időjárástól újra felélénkült halakat, s néztük, ahogy a katicák sétálnak a kezünkön, majd tovaszállnak.

Micsoda pompás csakegypulóveres idő!!!??? S ezt a szép napot részben megoszthattuk Meske barátnőmmel (gyereknek csak Csipetke, vagy Pipi...s milyen kár, hogy nem mutathatom meg a Róla készült fényképeket, ahogy mosolyognak Nünüvel), s Pötivel, aki mostanában itt tanyázik. Este pedig, akárcsak nyáron, vacsora utáni csillagnéző sétára indultunk hármasban, Nünü, Apaca és én (ahogy a Migyerekünk mondta "Mendegél a kiscsalád az úton, nézik a göncölszekeret, meg a sarkcsillagot az égen.")

Ha be akarsz vágódni a gyerekemnél, célravezető, ha kezdetnek egy doboz kekszet hozol ajándékba (ha meg nem akarsz összeveszni az anyjával, akkor lehetőleg bio legyen, csoki- és mogyorómentes, esetleg még neiscukros, vagy ha nem is bio, valami olyasféle), vagy bármilyen apróságot, mert mindennek örül, amire rá lehet fogni, hogy meglepetés vagy ajándék (lehet az egy szem gesztenye, vagy ejtőernyős pitypang, vagy vacak prospektus, amit a kereszteződésben osztogattak, pláne, ha még ló is van benne). 

Mondj neki egy mesét, vagy olvass fel egyet, nézegessetek könyveket, újságokat. Nyerő vagy, ha elő tudsz kapni a farzsebedből egy új mondókát vagy nótát, de készülj fel, hogy azt többször is elő kell adnod az ittartózkodásod ideje alatt. Ugyanígy több pont jár egy-egy remek kis ötletért, mint pl. javasold, hogy meneteljetek papircsákóval a fejeteken (valami mást kell kitalálnod, mert ezt már Nagyika lefoglalta, és vannak előrágyártott papircsákóink is), bújjatok el valahová, világítsatok elemlámpával a sátorban, vagy bármi ilyesmi, de előre szólok, hogy nagyon sokat kell ismételnetek ahhoz, hogy megunja, s akkor is később megint eszébejut, kézenfogva húz, hogy csináljátok megint. "Eszembejutott a Peti, jöjjön a házikóban légyszíves." Ne is reménykedj, hogy úgyiselfelejti, vagy eltereled majd a figyelmét mással.

Az elalvás előtti élménypillanatokat is szeretném felfűzni, egy hosszú gyöngysort csinálnék belőlük magamnak. Bárcsakmegállnaazidő érzés fog el megannyiszor, mikor esténként összebújunk -szinte mindig hárman-, beszélgetünk, dalolászunk, mondókázunk. Sok kérdése van felénk, a csillagokról, holdról (lefekvés előtt Apacával elsétálnak a teraszhoz és az ablakon át kémlelik az eget), napi történésekről, mindenről. Aztán meséket kér, majd a végén egyezkedünk, hogy melyik legyen az utolsó "A fecskéset énekelje Anya, az az utolsó." (Újabban reggelente elmeséli, miről álmodott. Nem tudom, mennyire van tisztában az álom fogalmával, talán egyáltalán nem, mégis a mit álmodtál Kistündér kérdésre lelkesen meséli, hogy pl. "nyuszikákról, táncoltak a réten, meg békákról is").

Aztán próbáljuk lecsendesíteni, halkan suttogunk, kérjük, hogy hallgassuk a csendet, vagy figyeljük egymás szuszogását, vagy gondoljunk valami szépre, pipacsos rétre, papirsárkányra, bárányfelhőkre, stb. Tegnap este, mikor már jó pár percig csendben feküdtünk, megszólalt: "Gondolj valami szépre! Anyára és Apára gondol Nünü. Anya és Apa szép." - majd kicsit később elaludt........

A büdösbogár az oka. Eddig sem csíptem, de most aztán még ezt a bájos usánkát is a számlájára írom. A kocsiban vettem észre, hogy mendegél a lábamon ("Anya lábán mendegél a bogárka), így a gyerek miatt visszafogott hisztériával kellett lefékezni az út mellett, kiugrottam, és leporoltam a nadrágomról. 

A művelet után, ahogy szilfidnek nem nevezhető alkatommal kászálódtam be, valószínűleg lesodorhattam az ülésről a fejfedőt. Sajnálom, mert bár rózsaszín, mégsem táncikáltak rajta medvék, vagy égtelenkedett a közepén hellomacska.......Legalább készült róla kép (milyen meglepő:).

Merről kezdjem a szálbontogatást? Miként hámozzam ki a kusza gondolataim közül a lényeget? Hogyan írjam le mimóza lélekállapotomat lecsupaszítva? Csütörtökön is csináltam egy tesztet, mikor jóelőre megígértem magamnak és Farkasnak, hogy pénteknél előbb dehogyis. Negatív lett. A lépcsőn felfelé haladva elhatároztam, nem szólok neki a lepisilt papirlapról. A második mondatom ez volt. 

Ő nem tört le, és egyre csak hajtogatta, hogy megmondta, hogy ne kezdjem el idő előtt próbálgatni a csíkosodást, és ígérjem meg, hogy kivárom a szombat reggelt. Bólogattam. De ma -pénteken- újra feltéptem a kis tasakot, és megnéztem az eredményt. Negatív. Felvittem a babaszobába, hogy Ő is megnézhesse. Hiába bizonygattam, hogy egy halovány vonalka sem látszik, Farkas az ablakhoz vitte, és a nap felé fordította, aztán nem szólt.

Annyira jellemző erre az egész állapotra, folyamatra az állandó bizakodás, lemondás, szájlegörbülés, hitevesztettség, újralelkesedés, ígéretek, csalódások............Nem lehet tanulni az előző próbálkozásokból, hiába is hiszem azt az elején, hogy mégis. Felesleges is mondogatni magamnak a várakozás tizennégy napján, hogy ez most talán nem sikerült, hátha ez a taktika majd megkönnyíti az egycsík feletti csalódottságot. Nem.

A fazon szinte ugyanaz, csak a virágokat ráhímeztük, nem horgolva kerültek rá. Anyika alkotását természetesen Nünü viselte a kifutón.

A kisautós, öntapadós üzenőcetli:

Vacsoránál olvasgat,s magyarázás közben rápöttyen a nyála a lapra. "Rárepült egy nyál a Böngészőre (szuper könyv, a sorozat minden része megvan már). Letörölted róla. Nincs már rajta."

Elmélyülten gurigázza a zsírkrétákat az asztalon. Három van nála, egy vastag, és két vékonyka. A két vékonyabbnak magyaráz. "Ez az apukátok" - s rámutat a vastagabbra, s odahúzza melléjük. "Ezek meg testvérek" - jelenti ki a két vékonyabbra mutatva."

A szülők többsége efogult. Egyesek kicsit, mások meg nagyon. A jobbik eset, ha ezt tudják magukról. Bár ezeknél a szülőknél is gyakor jelenség, hogy különlegesnek tartják a gyereküket, valamiben, vagy akár mindenben átlagbólkiemelkedőnek. Persze, persze, mondogatják Ők, hogy minden gyerek különleges, meg hogy minden szülő ezt gondolja a sajátjáról, de magukban aztán hozzáteszik, hogy "deazenyémténylegaz". Na ebbe a halmazba tartozunk mi.

Elfogult vagyok. Nagyon. Tudom magamról. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez a Migyerekünk különleges. Nézzük például az állatimádatot. Szerencsés, hogy három szőrtesóval, egy nagyiféle macskával, egy szupertollashaverral (gyakran megnézi Bogyóka sírját, akinek a kert egy titkos szegletében készítettük el a nyughelyét....kéri is, hogy menjünk, nézzük meg, de ha kint vagyunk, elindul egyedül), rengeteg kertitóban úszkáló hallal, közeli lovardában folyton megcsodált lovakkal, bárányokkal, tyúkokkal meg kacsákkal nőhet fel.

Már a tojástejföllel utáni vágyam miatt is -amely tegnap ütötte fel a fejét, s azóta háromszor is összekavartam a tejfölt a borssal meg a curryvel, aztan meg belepottyantottam a fémszálakkal vékonyra szeletelt főttojást- szeretném azt hinni, hogy várandós vagyok. Nem pedig falánk. Aki este tizenegy után képes lemenni és elkészíteni a fenti kívánásomtárgyát.

A kettőperkettes inszemináció már egy hete megtörtént. Amikor azt gondolom, hogy úgy érzem, nem sikerült, rögvest az jut eszembe, hogy nehogymár ilyeneken agyaljak, mikor lehet, hogy ott fejlődik már a Migyerekünk a hasamban, én meg csak sóhajtozva legyintgetek. Aztán hagyom egy kicsit sodródni magam, és egészen úgy viselkedek, mint aki már újrakismama, és tervezgetek, neveken morfondírozom. Ismét meg kell ráznom a fejemet, nehogy túl nagy csalódás érjen egy hét múlva. Tehát ha éppen errekalandoznak a gondolataim, igyekszem középre terelni azokat.

Nünü mutatja be Anyika legújabb darabját, amely ajándékba készült egy kedvesvalakinek (hamarosan látható majd ennek egy másik változata, hogy megadjuk a választás lehetőségét:)

Próbálja kirángatni a  gigantikus csigát a polcról, majd elhaló hangon megszólal: "Apaca, segíteni kell Nününek, ez túl nehéz ez a csiga, nem bírsz vele."

A babásabb játékokat egy fonott ládába tettem, nem szoktunk már játszani vele. Előhúzta a ládát, örömmel pakolászta ki a kincseket, majd a polip következett. Rámosolygott, megölelte majd így szólt: "Szia polip! Régen láttalak."

Nézegeti a kinderestojásos hernyót a figurásdobozkában. Kiveszi, leteszi a kanapéra. Megsimogatja. "Jól van kis hernyó, araszolj tovább."

Az Apja meg azt mondja, hogy alig bírja megállni, hogy bele ne harapjon. Meg azt is mondja, hogy minden nap mosolyogva hajt rá az autópályára hazafelé, mert arra gondol, hogy mindjárt itthon lesz velünk.

Ha majd híres lesz, akár színésznő, vagy énekes, biztosan örül majd, hogy lefényképeztem az első szárnypróbálgatásokat, s lesz miből képanyagot válogatni az újságíróknak is a honnanindultahíresnünü típusú cikkekhez. Igaz, az első színpadi szereplése augusztusban volt, az agárdi deszkákon futkározott a Papával.

Most pedig egy étterem kertjében felállított (jóindulattal) színpadon ropta. Vigyorral a fején támadja be a színpadokat, aztán táncolni kezd. Ezúttal "Reppel a Nünü a Gumimacira" ment, s már hadonászott is a kezével, roggyangatott és forgott. Végül előadta a "körbenállegykislányka"-t, némi lengedezéssel és pörgéssel megspékelve. A legnagyobb tapsot magától kapta. Szupercsirke az "eszel egy falatka palacsintát Apáéból" mondattal búcsúzott a közönségétől, s elhagyta a színpadot.

Óra közben kisurrantam, behúztam a konyhába egy széket, elővettem az előzőleg a hűtőbe készített piros táskát, s kipakoltam a pultra az injekciót és a fertőtlenítőkendőket. Bár a tanárúr felajánlotta, hogy segít beadni, vagy legalábbis felügyel engem, de megpróbálkoztam egyedül. Fájdalom nélkül hatolt át a vékony tű a hasamon igen könnyen összefogható húsos bőrön, mégis remegett a kezem, ahogy óvatosan adagoltam a benne lévő folyadékot, s hallgattam a tanteremből kiszűrődő előadást. 

Ez mindig komoly esemény nekem, várakozással teli, izgalmas és reménykeltő. Valahogy úgy érzem, hogy nagy dolgok készülődnek odabent.......s már ki is számoltam, hogy július végén érkezik, ha.

Az augusztus tizenharmadikai inszemináció sikertelensége nem tört volna le annyira, ha a negatív teszteket követően időben megérkezett volna lajos. De nem jött. Egy hétre rá megint ott ültem a klínikán, s ugyan Csillagszemű még bizakodott, hogy esetleg mégiscsak terhességről beszélgethetünk a hormonvizsgálatokat követően, s Farkas is folyton ikreket emlegetett, én már tudtam, hogy nincs ott baba. A hormonok pedig engem izgazoltak, s teljesen azt mutatták, hogy a lajosnak márpedig meg kéne érkeznie. De nem jött. 

Kaptam egy progeszteron készítményt, amit tíz napig szedtem, s amely abbahagyása után meghozza az elmaradt vérzést. De nem jött. Csillagszemű értetlenül állt a probléma előtt, s én kezdtem félni, hogy így maradok. Újabb vérvétel, hormonok, UH. Minden rendben, jönnie kell. 

Végül pontosan két hónapra az inszeminációt követően megérkezett. Október másodikán.

Megint elkezdtem szedni a begyesbogyót, a 3.-7. nap között, összesen 5 darabot. Majd hétfőn, a 10. napon megtekintettük monitoron is a tüszőket, rendben érnek -e már. Igen. Jajdejó! Az egyik oldalon 17mm, a másikon 12mm, a méhnyálka 8 mm (megnéztem, és Nününél is ilyesmi volt). Még hagytuk érni, s tegnap este beadtam magamnak az injekciót a suliban.

A vizsgálóban azért megint hoztam a formám. Szépen bebugyoláltam a ferekamat a papirtörölközővel, ahogy kell, s felkúsztam a tárogatószékbe. Beszélgettünk a kedves nővérkével (lelkendezett, hogy milyen szépségesgyönyörűséges a Migyerekünk, akit magunkkal hoztunk és aki kint várt rám az előtérben - azért így mégiscsak más.....), s mikor már résnyire nyitotta a doktorúrnál az ajtót, ezzel jelezve, hogy készenállok, s én feltettem a lábaimat az égbe, vagyis a kallanytúkba, akkor jöttem rá, hogy nem vettem le a bugyimat......Kicsit sem voltam röhejes.

Holnap pedig hátha.

Hazafelé sétálunk. Gyűjtöttünk piros csipkebogyót,  faleveleket, pitypangot, s megcsodálunk minden pompás színű fát, amelyet az ősz olyan gyönyörűen átszínezett. Nagyika mutatja Neki "Nézd milyen szépséges ez az akácfa". Erre a gyerek: "Olyan mint az apáca....megnéztük a könyvben."

Hevesen ás a homokozóban, s megszólal: "Dolgozik a Nünü....olyan mint a bácsik az építkezésen." Most az "olyanmint" időszakot éljük. "Sütkérezik a Nagyika. Olyan mint a gyík. Meg a béka, napozik a kövön."

Reggel hét. Alig bírjuk kinyitni a szemünket, de Nünü már ezerrel pörög. Átmászik rajtunk, megközelíti a könyvespolcot, és visszatér a piroskás könyvével. Kényelmesen elhelyezkedik, majd rázendít:" Ez a Pirokka és a Farkas. Nünü elmondja. Pirokka meg a Farkas mendegéltek, éldegéltek a fűben. A nyuszik fetrengőztek. Vicces...."

Nagyi szórakoztatta a gyereket, miközben kicseréltem a pelenkáját, amit nem igazán szeretett volna. Anyika táncolt és énekelt neki, de nem váltotta ki a szokásos hatást. Végül az átpelenkázott gyerek lebiggyesztett szájjal a következőt mondta: "Köszönöm szépen, nem kéred az előadást."

Beteg. Lázas lett éjjel. Kérdezem fáj -e valahol, de azt mondja "semmi nem". Doktornő megint felírt egy rakás gyógybogyót (fele legalább patás), és újból használnunk kell a hörgői miatt ezt a pumpásbelélegzős izét. Kicsit piros a torka, kicsit gyulladt a füle, lázas, folyik az orra.

A kedve nem rossz, csak aluszékony. Enni is eszik eddig. Tanácstalan vagyok, miként tudnám elfogadtatni Vele pl. az orrporszívót, ami ellensége lett, és teljesen kiborul, ha mondom, hogy ki kell szippantani a náthát. Ugyanígy van az orr- és fülcseppel. Szomorú vagyok és aggódom. 

Keressük az alábbi képen látható, bugyirózsaszín alvórongyi hasonmását, aki időnként helyettesítené emezt a következő fellépések alkalmával:

-Míg eltűnik, lapul valahol, s mi idegesen keresgéljük, s képtelenek vagyunk időben elindulni. Mert alvórongyi nélkül nem megyünk sehová. Alvórongyit nem helyettesítheti semmi, sem a szundinyuszi (harmatgyenge próbálkozásom volt), sem a kishaver báránykák, akikből persze kettőt is melengettem a keblemen.

Miket mond megint ez a gyerek? Hát olyanokat, hogy kifektet minket.

Rakosgatja az ellentétpáros játékát. Nem mellesleg mindet kirakja pár perc alatt, s ügyesen össze is illeszti (nap-hold, szomorú-vidám, szemben-háttal, sovány-dundi, alacsony-magas, stb.) őket, akárcsak a kirakós játékokat, formakeresőket, bármit. Mondanom sem kell, hogy közben modja az összes szót, meg jelzőt "dundi kisfiú itt van, hol a sovány kisfiú, keresed....itt van, megtaláltad, összepasszintjuk." Talál egy olyat, amelyiken egy egyeneshajú lány van, s keresi hozzá a göndört. "egyeneshaja van a kissánynak....itt a göndör, idevajó....Anyának is göndör haja van. Szép. Fodrásznál volt." -aztán odaszalad, és megsimogatja a hajamat.

Számtalanszor emlegeti a robogó vonatokat, a hattyúkat, kacsákat, vitorláshajókat, a hekkezést, a színpadot, ahová feltette a Papa. "Voltál a színpadon a Papával a Velencei-tónál. Papa nyakában ült Nünüke. Ettünk sülthalat. Adtunk kenyeret a hattyúknak, kacsáknak is......" Pedig milyen régen volt már az az agárdi augusztusvége.

Oly sok emlék fűz oda, annyi szeretetben, élményben volt részem ott gyermekkoromban, majd később is. Úgy éreztem, Agárd a miénk, s a kölyökkori kalandjaink sosem érnek véget, hogy ismerek minden partmenti sziklát, az összes rövidke utcát, s a takaros kis nyaralókat, mint amilyen a nagyszüleimé is volt.

Ahányszor áradoztunk a gyerekről, Papa máris szólt, hogy tanuljunk meg nemegyfolytában odalenni Nünüért, legalábbis ne trombitáljuk ki hangosan a véleményünket. Mert van neki egy ismerőse, akitől már évtizedek óta hallgatja, hogy milyenokos, milyenügyes a fiacskájuk, közben meg nemisaz. Minden szülő elfogultan látja a sajátját, és rémes ezt a környezetüknek folytonosan hallani. Jó.

Imádta Ő nagyonaprónak is Nünüt, de úgy egyéves kora körül teljesen beleszerelmesedett. Azóta, hogy a gyerek elkezdett beszélni, és egyértelműen kifejezni a szeretetét, kötődését felénk, felé. Elolvad. Naponta sok-sok hosszú ölelésben részesítik egymást, játszanak, beszélgetnek, pókereznek, sakkozni tanítja Mütyürt, s ma először csakketten indultak el sétálni egy zöld vödörrel, meg egy kislapáttal. Mindketten kivirulva tértek vissza, s büszkén mutatták a gombákat a vödör alján, amit együtt szedtek, és mesélték, hogy ültek igazi traktoron. Ma először akart a Papával alduni délután, aki addig simogatta a hátát, míg pár perc múlva már mélyen szundított. Olyan nagyon büszke volt.

Hirtelen felpattan a földről, othhagyva a kiterített ellentétpáros krátyákat, s keresni kezd valamit. "Mit keresel Nünü?" - érdeklődöm.

"Hol van a füzet, hova tűnt?" - kérdezi, és kutat tovább, míg rá nem lel a bőrborításból kiesett kisméretű határidőnaplóra, amit tegnap kapott Nagyitól. Csillogó szemmel fészkelődik be a rattan nyugágyba, egyik kezében a naplóval, másikban egy zsírkrátával. "Jegyzetelek....fontosat."- jelenti ki büszkén, s azzal csigavonalakat rajzol a papirlapra.