Piroska és Farkas

Elképzeltem az arcát, a lelkes "hurrá, hurrá"-zását, vagy ahogy azt mondja majd "jaj de szép ez a karácsonyfa, hű de magas", ahogy a előtte a könyvekben is gyakran hangoztatta és elidőzött a fenyőfás oldalakon, mikor majd meglátja a fánkat a nappaliban. 

Nem szeretem az ünnepi vándorlást, de most sem volt másként, menni kellett. Ill. némely részét imádom, másokat meg nem. Ahogy minden méginkább megtelt színekkel, mióta Nünü köztünk van, így a karácsonyi készülődés és az ünnepek is. Szerettem a együttsütögetést, amikor Marcika és Két beállítottak hozzánk messziföldről és már repültek is tovább, mikor előző éjjel még nálunk eszegettünk Dalmiékkal, s nem maradt erőm csak másnap hajnalban feldíszíteni a fát. Szerettem, mikor Másikmamánál kidőlt az ajándékbontogatás és rajzolás után, megölelte az egyik új játékát "gyere Kicsitádé, megyünk aludni egyet" és összekifliződtem Vele a régi, gyerekkorom hangulatát visszahozó díszekkel és égősorokkal teli fa mellé.

Csodálkozom, hogy a falra még nem kezdett el firkálni, miután látja, hogy mennyi mindnere rajzolunk: kerek sajtosdoboz belseje, papirzacskók, kifli tasakja, papir hengerek, csomagolópapirok, dobozok, stb. Bármire, amin fognak az eszközeink és nem haragszik érte senki.

A zsírkrétát meg a füzetet mindenhová magunkkal kell vinnünk (hátha nem akad ott egy sem a fent felsorolt összerajzolható dolgokból:), de ha szabad felületet mutatnak neki, már készülnek az alkotások. Itt elalvás előtt Másikmamával színezik az előzőleg nálam megrendelt családtagokat, állatokat.

Zseniálisan rajzol! Tegnap még csak nagy hassal és kezekkel látta el a fejeket, ma már sorra gyártja a lábakat is. Naponta több tíz hasonló rajz születik, nem beszélve a többi kedvenc témájáról. Egészalakos emberkéket rajzol huszonkét hónaposan...hhhhh (kérdezték már tőlem: igen, teljesen egyedül rajzolja ezeket, sőt, legtöbbször később veszem észre a füzetében, mert ellapoza...).

Anya- 2011. január 14.

Nünü és Anya , süt ránk a nap - 2011. január 18.

Nagyika (pirosítóval az arcán) - 2011. január 18. - itt még csak kezeket rajzolt....

Anyamanya 2011- január 19. - az első egészalakos rajza

A mai kedvencem pl. ez, amelyiken Ő meg én vagyunk, és süt ránk a nap....A másik meg a korszakalkotó egészalakosén. Rettentesenelfogultbüszkeanya vagyok.

Felhangosodott és egyre cserfesebb. Visong, teli torokból dalolászik, közben szaladgál, ugrál, újabban meg halandzsadalokat költ, elrobog a tükörhöz és nézi magát, ahogy táncol a költeményeire, majd meghajol.

Két  napja úgy kér dolgokat, mint egy jólnevelt pucckisasszony, aki egy kosztümösfilmből pottyant ide: "Apaca, ideadnád a mazsolát a kezembe", "Légyszíves Nagyika, bekapcsolnád a muzsikát?", "Anya, levennéd a könyvet a magasból?" Azt hiszem, én szoktam így kérni dolgokat. Persze mindezt a cinci kis hangján. 

Mikor beszéltünk utoljára? Talán másfél éve....mikor megszületett Nünü és én még itthonról dolgoztam a munkahelyemnek...igen, azt hiszem akkor. Munkatársak voltunk (vagyunk). Nem nevezhetjük barátságnak, legalábbis nem az a klasszikus típusú. Furcsa is a kapcsolatunk, mert ha éppen olyanja volt, rondán tudott viselkedni. Tudtam is szidni magamban meg hangosan is. Mégis, valami erős kis szeretetszál van közöttünk. Érdekes egy pasas. Ritkán voltak mély beszélgetéseink, de akadtak olyan összekapcsolódások, melyek nagyon emlékezetesek számomra. Nem jellemző, hogy kimutatja az érzéseit, most mégis kaptam egy pár sort Tőle. Nem hiszem, hogy elfelejteném, de megőrzöm itt is magamnak:

"megnéztem a kicsikről készített képeidet, és csorogtak a könnyeim.
nagyon örülök neked, a kerek egész életednek, a boldogságodnak."

 

Ahogy eláll az eső, mennek ki a kertbe Nagyikával: "nádazni", vagy "hófoltokatszúrkálni", vagy "paripázni", miciznimegtratorozni", "építkezésnézniazutcavégében" vagy "csaksétálni". Én addig tudok dolgozgatni egy kicsit, és nevelgetni a három fámat.

Jó ez a tavaszízelítő, hogy a kis sárga primulák meg a megmentett fenyő tövében éldegélő hóvirág nyílik a kertben (utóbbi már karácsonykor, ahogy szokott), de kérnék szépen még egy kis hóesést a teljes kitavaszodás előtt! Lehet akár februárban is, de nincs meg a megelégedésremre való idei hóemberátlagom.

Ui: a feje tiszta rászáradt joghurt, a kezét meg folyton behúzza a ruha ujjába, mert nem hajlandó kesztyűt felvenni, kivéve a "jajdeszéppöttyös"-et, amit meg nem hoztam át Nagyiékhoz.

Lehetőség szerint kerülöm a cukrot és igyekszem bio hozzávalókból készült ételeket a gyerek elé tolni. Nem tudja, mi is az a csoki (ha néha napján kap túróspöttyöset, akkor kéri, hogy hámozzam le a csokit róla), pontosabban sosem evett még. Karácsonykor is csak az általunk sütött linzert kóstolta meg, de abból is csak két darabot. Nassolásra ott van az alma meg a piacon vásárolt biosütik, biopogácsák.

Joghurtokból is lehet kapni már számos tartósítószer- és színezékmenteset, biohozzávalókból készült terméket. Aztán előfordul, hogy valahogy mégis eljut hozzánk egy-egy halmazon kívüli eledel, amit megkóstol a Migyerekünk is. Így fedeztem fel, hogy a képeken látható minijoghurt jó. Már nem az a cukrostrutyi, ami benne van (és a gyerek imádja), hanem a formája, ami pont akkora, hogy egy ilyen pici kézben jól elfér. Így aztán elmostam a kiürült pohárkákat, és tesztalanyom elé tettem benne a másmilyenjoghurtot.   

Autómosóban. Nünü és én bentről figyeljük, ahogy Farkas mossa le a kocsit az erős vízsugárral. Nem húztam fel eléggé a gyerek melletti ablakot, és pár csepp víz bejutott a résen, rácsöppent a kezére. Mikor az Apja beült a kocsiba, közölte vele: "Apaca! Bezuhanyozott kettő vízcsepp a Nünü kezére az ablakon."

Reggel. Felébred, s ahogy általában szokott, még cicáskodik egy kicsit, simogat, odabújik hozzám. Aztán odagurul az apjához és befúrja magát mellé. "Átpihengetek Apacához egy picikét." 

Régóta beszélgettünk már a Télapóról, december hatodikáról, az adventi naptárról -amit naponta nyitogatott, és még csak eszébe sem jutott egynél többet kinyitni egy nap, szépen sorban kukkantottunk be a zsákocskákba...így kezdődtek a reggelek-, karácsonyról, a fenyőfáról, a fehéj illatáról, a sütisütésről, mézeskalácsról,  a levélről, amit a Télapónak írunk a kívánságainkkal, az angyalokról és a Jézuskáról.  

Eszemelment módon nézegettem hónapok óta a könyveket, vásárolgattam, gyűjtögettem. Gyönyörű mesekönyvek között lehet böngészni, szaglászni és valahogy úgy érzem, ha nem lapozgathatja mindet, lemarad valamiről a Migyerekünk. Azán itt van a lego. Évekkel ezelőtt Farkas, a nagy legoimádó elhatározta, hogy ha egyszer gyerekünk lesz, minden legot megveszünk neki szépen, sorban és mi magunk is végigjátszuk az összeset vele (Apacának van több is a Másikmamánál, de azok jóval nagyobb gyereknek valók). Így ezt is elkezdtük gyűjtögetni (nem kis költség). Mindenkinek, aki kérdezte, mivel lepheti meg a gyereket, azt válaszoltam: bármivel, amivel vagy amire rajzolni lehet. Na és amit egy éve még nem gondoltam volna, Nünü saját elképzelésekkel bírt és hangoztatta is, mit szeretne a Télapótól és Jézuskától és mit nem.

Minden képére rábiggyeszt egy-egy arcot, vagy csak arcokat rajzol. Ha éppen nádast vet papirra, kacsákkal, békákkal meg szitakötővel, vagy szélgenerátort meg markolót, akkor is a végén odakerül valaki, egy kiffiú, vagy egy kislány, Apaca vagy én......

Vagy csak arcokat rajzol. A pár nappal ezelőtti alkotásokhoz képest annyi a változás, hogy most már nyakat is kapnak az emberkéi. Csoda, csoda, csoda. Ő susmorogva vagy éppen felkiáltva rajzol, én meg mosolyogva és meghatottan figyelem. Na és mikor hallom, hogy "Ez Anya, itt mosolyog", vagy "Rajzolok egy Anyát. Itt meg mellette van a kis Nünüke", majd látom, hogy tényleg, ott van Ő és én.......??!!!

Milyen jó, hogy Joepapa szereti a bort, ám nem szeret megválni egyetlen parafadugótól sem. Ezekből is remek bábokat lehet készíteni. Meg perszer vagdosunk mindent rajzlapból, babákat, házakat, fákat, a teljes mazsolaéstádé szereplőgárdát, mindent.

Megint nem tudom eldönteni, hogy ki szereti legjobban kiszínezni ezeket, Ő, Anyika vagy én......

Ui: Nem akar szponzorálni minket egy papiríroszerforgalmazó? Hordanánk a pólóját meg a hajpántját, hm?:D

Még ötven karácsonyt szeretnék ünnepelni velük. Az ötven karácsonyi linzersütést jelent (az is egynek számít, ha a tésztát a hűtőbe teszem, és több napon át sütögetünk...úgy ötven....csak a pontosítás miatt rögzítem, hogy így kérem számolni odafentről az ötven karácsonyilinzersütögetést! Köszönöm!).

lisztez.....

Elraktam a lisztet.......

Azt hiszem, akkor boldog az ember, ha rengeteg olyan pillanat van az életében, amikor azt gondolja, hogy most kéne megállítani az időt. Sokszor érzem ezt.

Ui: Mézeskalácsot is együtt gyúrtuk, kiegészülve Dalmikával. Ám új recepttel kísérleteztem, és nem vált be, túl pöffeteg lett. A kutyáknak és Kavicsnak ízlett. Meg ugye hiányzott Meskebarátnőm is a buliból, akivel azt az igazán jó mézeskalácsot kifejlesztettük.....

Meg sem moccanok, nehogy megzavarjam a játékát. Szeretem nézni és hallgatni, ahogy játszik és közben be sem áll a szája.

"Rajzol a Nünü egy karácsonyfát. Gyertyák vannak rajta, meg csillagszóró, villognak a fények még. Kinyitom a ládát, megnézi a Nünü mi van benne. Ó, itt a béka, kijött a jelmezéből (a múltkor levetkőztette), pucér most, hehehe.......Találkozik az egérrel. Szerbusz egérke, békának hívnak engem. Szia béka, hogy vagy öregem, semmit sem változtál (Futrinkás meséből idéz)." -kutakodik tovább a ládában. "Lássuk, mi van még itt. hehehe, itt egy fonalbaba meg a macika. Micimackó kinézetű. Ez nem a Micimackó, csak hasonlít a Micimackóra. Ülj ide egérke, csücs. Nem könnyű feladat. Gyertek ide, tisztába rakja Őket a Nünü mert kakis a pelenkájájuk. Nincs semmi baj, tisztába rak Titeket a Nünüke mindjárt. Hozom a popokrémet....." -meglát a földön egy könyvet, miközben a krémért indult- "Egy picit most elmegy a Nünü olvasni, addig várjatok az asztalon." -olvas- "Itt a hóember a télben. Nincs kesztyűje meg rövidujjú senem, megfázik szegény. Jajaja, hóvihar van odakint....szánkóznak a kisfiúk itt az apukájukkal....." - hirtelen becsukja a könyvet és rajzolni kezd megint- "Ez itt a jég, korcsolyáznak rajta a gyerekek mert befagyott.....kér egy zsebkendőt a Nünü mert folyik az orra....köszönöm. Nem szabad megenni a zsebkendőt csak megszagolni meg kifújni az orrodat vele........" -leszedegeti a ruhákat ,megtalál egy fehér pöttyös nadrágot- "Itt egy nadrág, jaj de szép! Nagyon tetszik ez az anyának. Pöttyös, fehér pöttyös, mint a hó. Felveszi a Nünü, nagyon csinos." -megemel egy nagy labdát- "Jaj de nehéz ez a labda, túl nagy. Nünü kicsi, nem bírja el. Idesüssetek mit találtam!"

Aztán valamelyik nap Anyikának: "Nincs semmi baj Nagyika, megoldjuk ezt a problémát!"

Csak mondja, mondja, mondja.......

Jönnek hétköznapokon is, csakúgy, de kedves hagyomány nálunk, hogy minden karácsonykor beköltözik egy-egy újabb angyal a mézeskalácsházunkba. A két angyallal érkezett két tündér is, akiket most akasztgattam fel Nünü lámpájára, hogy este, ha a nagy karácsonyi túrából hazaérve feljövünk a szobájába, itt várják mind a négyen.

Kívánok Nektek ölelésben-, szeretetben- és élménypillanatokban bővelkedő szép Karácsonyt!

Említettem már a fülét? Hogy a kórházban, mikor először kihozták nekem és a karomban tarthattam, már akkor odavoltunk a fülétől? Annyira apró füle volt, finoman tekergő ívekkel, középen pedig szivet formált és szépen belesimult az alighajas kis fejébe, egy csöppet sem állt el. Most pedig már csigás, rugós fürtök lengik körül ezt a cukor fülét. Bizony. Gyönyörű göndör hajat növesztget, ami már nem csak az alján kukorodik, hanem az oldalán és a feje tetekén is. Tisztára angyalos. Imádom fogdosni, a kezemet beletúrni, fésülni, copfokba fonni, bámulni, szagolgatni és áradozni a hajáról. Is.

A hónap eseménye a bilizés volt. Megtörtént minden, ami ott történhet. Addig csücsül rajta, míg eredménye nem lesz, anélkül, hogy mondanánk neki, hogy maradjon még. Amint kész, felpattan és eljárja a pisitáncot. Igaz, a lelkesedése az utóbbi időben megcsappant, de azért vettünk neki itthonra is (a rózsaszín Nagyikáéknál van),  egy pirosat. A másik nagy esemény, hogy embereket rajzol.

Az ünnepi készülődést megnehezíti a betegeskedésünk, a mézeskalács- és linzerkészítés is az utolsó napra marad, amelyhez terveztem egy kis köténykét varrni Neki, de nem jutott rá idő. Láza már nincs, de nagyon köhög és ettől aludni sem tud igazán.

Már nem próbálom ágyban tartani, inkább nyugisabb elfoglaltságot keresünk, úgy mint olvasás, rajzolás, nyomdézés, gyurmázás. Levert és nyűgös, nem tudja mire vélni ezt a rettenet köhögést, és mondja nekem elkenődve, hogy "ez nem jó ez a köhögés Anya!" A délutáni alvás is nehézkes, felköhögi magát, mielőtt elszunnyadna. Sehol sem jó, s az imént a Nagyika ágyában összebújva közölte velem: "Nem akarok itt aludni a Nagyika ágyában. A nagyágyban szeretne élni a Nünü."

(Nincs valakinek titkos receptje, tuti módszere a köhöség mérséklésére?) 

Betegek vagyunk. És ez most nem afféle anyatájszólás -amikor rémesen többesszámban beszélünk a gyerekünkről-, hanem tényleg őisénis. Egy hete. Egyszerre kezdtük, majd Nünü egy kis esti lázzal és kúppal úgy látszott, letudta az egészet, maradt az orrporszívózás. Örültem, hogy csak engem kapott el annyira, hogy két napig alig bírtam vonszolni magam, láz, borzasztó köhögés és orrfújás, miegymás. Erre szombat reggelre belázasodott és egész nap nem sikerült levinni a megemelkedett hőmérsékletét.

Éjszaka óránként hívtuk az ügyeletet, ahogy megbeszéltük velük, s beszámoltunk minden fejleményről. Pocsékul volt. Sem a kúpok, sem az éjféli fürdőzés Apacával nem volt elég hatásos, maximum egy rövidke ideig. Egész éjjel néztük, rendesen veszi -e a levegőt és tanácskoztunk, hogy bevigyük -e a kórházba -ahol rögtön benttartják, branül, stb.-, vagy várjunk. Jó sok hó is esett, nem tudtuk, hogy meddig jutunk le a dombról.

A krumpliszsákból sorra kerülnek elő a jobbnál jobb alakú modellek, melyekből annyi mindent lehet készíteni. Ezekre itt pl. tollal rajzoltunk és emberkék lettek.

Ha meg éppen nincs krumplialapanyag, megteszi a papirbólkivágás is, de befogunk minden dobozkát, cetlit, műanyagpoharat, stb.

Köszi Pöti!

Keresem a fekete pulóveremet, kérdezi, mit csinálok. Nem találom a pulóveremet Nünüke. "Kicsi Nünü segít Anyának megkeresni a pulóverét......(kutat a ruháim között, kihúz egy fehéret)...talán ez az....nem, ez fehér, ez nem az, visszatúrja a helyére a Nünü......hol lehet Anya pulóvere, hova tűnhetett.....seholse." Nincs meg, hát akkor most mit vegyek fel? - mormogom, mire Ő: "Anya pucéran megy a koncertre."

Álldogálok az ajtófélfánál, odaszalad, karjaival átfonja a lábamat és belecsimpaszkodik. "Ez egy fa...Nünü a tigris és felmászik a fára, mint a Micimackótigris".

Kutat a könyvespolcán Anyikáéknál, aztán felemel egy vaskos mesekönyvet és megszólal: "Jaj, majdnem leszakadt a derekam!"

Sötét volt még, mikor kipattant a szeme és felült az ágyban, hogy megnézze a cipőjét (ahogy Ő hívja, túrabakkkkancs). "Anya, itt járt a télapó, hozott ajándékot Nününek meg Anyának is! Megnézzük a Nagyikával!" -mire Anyika átbotorkált a szomszéd szobából (amíg a fiúk leléptek, Papa szobájában tanyázunk).

A szigorúan csokimentes, csizmábapakolóséjszakatitkosanlopakodó télapó után a garázsbanátöltözős eslőfellépős következett, akin fényképezés közben annyira kellett röhögnöm, hogy a végén majdnem a fejemre borította a kosarat. A kertben taposta a havat, majd kopogtatott az erkélyajtón. Amennyire Nünü lelkesedik a télapóért mikor nem látja -rengeteg télapós dalt, verset tud, s mint egy végtelenített zenehordozó, folyton darálja ezeket, télapókat rajzol, gyurmáz, olvas, mesél- ha messziről meglátunk egyet, üldözőbe kell venni, hát annyira begazol, ha a nagyszakállú túl közel merészkedik és öblös hangon próbál kedveskedni vele.

Készülnek nagy karikák és egészen picikék, pl. a kerekeknek. Remekül rajzol köröket és már szemet és szájat is tud, meg nagy göndör hajakat. Akár egy órán keresztül is képes belefeledkezni az alkotásba: színez, lapoz, rajzol. Persze mindig rá kell írnom a dátumot és a címet.

Lufik az égen

Elalvás előtt számtalanszor feltolta magát a hálózsákkal a sötétben, hogy megnézze az ablakba tett  kitisztított cipőjét. Télapós versikéket és dalokat énekelget, mesél a télapós élményeiről. Eddig is lelkesen készülődtem a téli ünnepekre, de most minden sokkal többet jelent.

Néztük a télapós előadást, körülöttünk tömeg, tátott szájjal figyelő gyerekek, mosolygó szülők, csend, a nagyszakállú beszél. Majd megszólal a lilás jelmezbe öltözött, sapkáján szarvakat viselő manó, mikor a Migyerekünk -megtörve a hangulatot- hangosan felkiált "Bikának öltözött az a kisfiú!" Suttogom a fülébe, hogy ez egy manó, a télapó manója. "Nem" - feleli határozottan, mint aki sokkal többet tud a világról, mint én.....és lehet.... -"bikaszarva van.....ez a télapó bikája".

A mi régink már rozoga, s tavaly óta hiába kerestem amolyan igazi, békebeli szánkókészítőbácsit, sehol sem leltem rá. Aztán hirtelen jött a november végi hó és azonnal kellett egy szánkó. Maradt a sportbolt.

Nünü kiválasztotta azt az egyet, amelyre hosszú fém rudat tettek ki, rajta az árával -szerinte az egy varázspálca, olyan mint a tündéreké és azt is szerette volna hazahozni- befészkelte magát és nem tágított. Megvettük.

Ez itt most éppen vonat, bocsánat, erdei kisvasút, ahol rendszeresen jár a kalauz, hogy kilyukassza a jegyeket. Utaznak rajta babák, plüssök, de leginkább Ő és a kékszamár. A csacsi olyan nagy becsben van, hogy a pusziosztás végén, közvetlenül Pöti után ő zárja a sort és az elmúlt két nap (mióta Farkas elutazott Londonba és nagyonhiányzik) be kellett tennem az ágyba mellé.

Otthon napi rendszerességgel rajzolunk a házikónak nevezett dobozra, itt pedig ezt kezdte telepingálni.

Nagyika azt javasolta, hogy véssük fel a dátumot a kertben álló egyik fára, de valahogy jegyezzük fel a mai dátumot, mert ez nagy dolog ám! Valóban az. 

Néha megkérdezzük, nem akar -e ráülni a bilire (mindig de a válasz), bár inkább hagyjuk, hogy Ő hozza szóba a dolgot. Nünü pedig magától jön a rózsaszín bilivel, kéri, hogy vegyük le a harisnyát és szívesen ücsörög rajta. Magyaráz, énekel, nevetgél. Ha pedig belekerül valami, feláll és büszkén megnézi.

Pöti szobájában, gépénél, fülesével, zenéjén, ölében.....

Bikásat játszik. Szerintem inkább hangyának néz ki, de mikor ezt jeleztem felé, szigorúan közölte, hogy "denem".

Van úgy, hogy Anyikával teljesen megfeledkezünk arról, hogy a mi fejünk is tele van színes szívószálakkal az egy órával ezelőtti bikázásból és később jót röhögünk egymáson.

Alig vártam, hogy felébredjen végre és fehérben lássa a világot! Legszívesebben már hajnalban felkeltettem volna, hogy megmutassam a hóesést, ami olyan volt, mintha fent összetépkedtek volna egy csomó vattát és egyszerre borították volna ránk, akkora darabokban potyogott lefelé. 

Reggel fél kilenckor már állt az első idei hóemberünk, akit hármasban gyúrtunk és akinek nem jutott sárgarépa, így bioédesburgonyaorrú lett. 

Pöti hazaköltözött, Anyikáékhoz. Aggódom érte. Szeretném, ha rendeződnének a dolgai. Ugyanakkor nagyon jó érzés, hogy ilyen közel van hozzánk, sokat bandázunk, itt van a bűvkörömben. Talán gyerekkorunkban voltunk ennyit együtt, mikor még mindketten otthon laktunk, közös kicsi szobánkban. Tiszta karácsonymásnapja hangulat, mikor átmegyek, és mindenki ott nyomul a szülői fészekben.

Mégis a legjobban annak örülök, hogy Nünüvel van idejük egymásra, játszani, beszélgetni, tanulni. Bemásznak a sátorba kuncogni, menetelnek csákóban, vannak közös kis szavaik, szokásaik. Pöti is teljesen hatása alá került, nem tud betelni vele, és élvezi azt a szeretetet, amit Nünütől kap. Nünü pedig imádja, ölelgeti, lóg rajta. Pöti hozott haza minket este, s Nünü szokása szerint folyton csicsergett, megállás nélkül nyomta a szöveget, s egyszercsak közölte: "szereted a Pötit, benne volt az álmodban tegnap...játszottatok együtt a Pöti meg a kis Nünü...felébredtél és találkoztunk." Csoda, hogy nem kopott még el a feje a sok puszitól.

Nem hajtottam, nem mondogattam Neki, hogy üljön bilire. Jövő tavaszra terveztem az átterelést, mikor már kevesebb ruhát hord, könnyebben levetkőztetem, gyorsan rá tud pattanni, ha szükségét érzi. Joepapa által vásárolt rózsaszín darab azért mindig ott volt a közelben, s gyakorta elővette, bilikének becézte és bilikacsának hívta a rajzot rajta.

Kérdései voltak. Megbeszéltük mire való, ki-, hol- és mikor végzi a dolgát, de sosem erőltettük a használatát. Pár napja sűrűbben került elő, hordozta, rácsücsült, csakúgy, ruhában, mint egy székre. Tegnap elszadat érte, ráhuppant harisnyástulpelenkástul, és közölte, hogy nünükakil. Majd pár perc múlva eltette és továbbfutott. No és akkor éreztem, hogy tényleg megtette.

Megrajzoltam, majd kiszíneztem a felső, piros gömböt, és megkértem, hogy ugyanolyan színnel szíenzze ki a fát, a törzsét és a díszeket, mint amilyennel anyrajzolta. 

Milyen apró dolgok képesek mosolyra húzni a számat, s kidülleszteni a mellkasomat:D