Piroska és Farkas

Játszóterezés után (ahol annyira elvarázsolta a régen túrkált homokozó látványa, hogy semmi mást nem is csinált, mint túrta a homokot) és ebéd előtt,  hivatkozva arra, hogy ez az első, igazi tavaszi nap, meg ugye holnap lesz a születésnapja, no meg azért is, mert nemszépdolog ugyan és nem csinálok belőle rendszert, de megkönnyítve a homokozástól való elszakadást, megkérdeztem Tőle, hogy szeretne -e fagyizni, s erre mindkét kezét felemelve hurrázott, szóval ezért betértünk a közeli kis cukrászdába.

Résen kell most már lennem, mert semmi nem marad titokban, amit együtt csinálunk. Még szerencse, hogy bűnös kis kitérőnket magam sem akartam letagadni, sőt mi több, az otthon ebéddel készülő Nagyikát is lekenyereztem három gombóccal. Ugyanis a gyerek minden kis részletről beszámol, akár kérdezik, akár nem. Kitér arra is, hogy kivel beszélgettem, kinek milyen homokozóformái voltak, hogy egy kislány apukája visszahozta a vödrünket és "mosolyogott ránk", hogy Pötivel megnézték a halakat és csináltak homoksütit és Pöti elment büdösbagózni, mert a játszótéren nem lehet cigizni, hogy egy kislányt Lucának hívtak és beszélgetett velünk aztán meg hintázott, és persze azt is elmeséli, hogy bementünk a cukrászdába és fagyiztunk és húdefinom volt (Ő tölcsért kap és a gombócaimba bökdösve szerez magának a szélére belőle). Ha pedig valamely apró részletet mégis kihagyott volna a beszámolójából, azt délután úgyis lerajzolja.......

A hálózsákjában csücsül az ágyon, issza a bébit, aztán a kiürült üveget átnyújtja Nagyikának.

-"Köszönöm szépen Nagyika a finom bébit. Hol van az alvórongyikám?

-Nagyi: Anya lement érte, mindjárt hozza.

-"Hol a csudában van már Anyacám? És hol van a dumbika?'

-Az sincs itt szívem, azt is hozza Anya.

-"Ne mondd ezt mama! Itt van az valahol"

Az éjjelilámpa aligfényénél csak az arca körvonalát látom, ahogy könyököl az ágy szélén és mesél. A fal mellett fekszem, közöttünk Nünü, aki kérte "nem lemenjen a Mama, csak egy icipicit idefekszik mellém aludni" - s az icipicit hangsúlyozva összecsippenti a levegőt a mutató- és a hüvelykujjával. Aztán mesét is szeretne: "Nagyika, elmesélnéd a tulipánosat légyszíves?", majd mikor ennek a történetnek vége "A két kisbocsosat is légyszíves Nagyika, ez az utolsó!"

"Hurrá, hurrrráááááááááááá, megyünk hóembert építeni!!!" - így  fogadta a hírt, mikor korareggel megsúgtam Neki, hogy nagy hó esett éjszaka. Reggeli után visongva tapostuk a ropogós havat, görgettük a hólabdákat, kerestük a dekoráláshoz szükséges kavicsokat.

Népszerű volt még a jégcsaplekapargatás, lábnyomelemzés (ahogy mondta, "pont úgy, mint a Micimackó, meg a barátja, a Malacka"), kutyák terelgetése hóban, téli mondókázás. Egy órán át állt csak a kertben a márciusi hóemberünk, mert amilyen hirtelen jött a hó, olyan gyorsan el is olvadt. Még jó, hogy korán keltünk!:)

Pár napja tavasz volt. Imádtuk. Ők a vakondtúrásokat takarították el, lapáttal, vödörrel és traktorral. Én pedig néztem Őket.

Azt hiszem, vagy inkább úgy képzelem, hogy mikor Bogyó elment, mikor beültünk vele a kocsiba, az ölemben volt az élettelen kis madártest, Nünü pedig mellettem volt a babaülésben, és azt mondogatta, hogy alszik a Bogyóka.....szóval akkor talán Nünü megérezhette Bogyó lelkét, ahogy távozik. Utána nem nagyon beszélgettünk róla, csak egyszer, és megmutattuk neki Bogyó helyét a kertben, hátul, a rózsák tövében, a fügefa mögött.

"Köszönöm Apaca, hogy idehoztad a mellénykémet, hogy ne fázzon a hátam!", "Köszönöm Anya a finom ebédet!", "Köszönöm Nagyika, hogy elolvastad ezt a mesét, nagyon szép!".....Mindent megköszön, szépen kér, kedvesen megszólít. A pompás körmondatok mellett mégis a kedvencem csupán ez: "Köszönöm Anya!". 

A kutyák kemény kiképzést kapnak, utasítgatja őket, főz nekik amit meg is kell enniük (főleg Fügi az, akit itat, etet, pl. salátával, spagettivel, gombával, amit éppen a műanyag zöldségekből készít - egész jól tűri). Ha véletlenül ráhajt valamelyik lábára a lábbalhajtósaival, vagy nem fér el mellettük és odébbtereli őket: "Bocsánat Fügike, hogy a lábadra mentem, nincs semmi baj!", Elnézést Benőke, tolakodik a Nünü egy kicsit mert nem fér el tőled itt, túl kicsi a hely!", "Ne haragudj Alfika, elfogyott a keksz mert megettem mindet!"

A doktornő szépséges ilyeneket tenyésztett ki a torkomból, amire durva gyógyszert nem akart felírni, mert szerinte az antibiotikum megzavarná a hormonjaimat, ami lobikozásnál nem túl előnyös. Helyette háromféle orrcseppet kevertetett össze a gyógyszertárban, és azt kell az orromon ált leengedni a torkomba......

Megérkeztek a laboreredményeim is, amely szerint a májadatok (mind a három) magasabbak, mint a határérték (bár lehet, hogy ez a minta leadása előtt négy nappal megkezdett fogamzásgátló miatt van). Majd beküldöm Csillagszeműnek és megint felkeresem a körzetit egy kis kielemzésre, úgyis a jogosítványom miatt is meg kell látogatnom.

Továbbá felbukkanok mostanában a tüdőszűrészeten, a szívhangfigyelőben és écszűrésen is.

Ezen kívül azóta szédülök, mióta 25. reggel (24. este érkezett lajos) elkezdtem a lombik eljárás miatt felírt fogamzásgátlót szedni, amit három hétig eszegetek minden nap, hogy addig leálljon a petefészek működése, hogy aztán durva hormonbombákkal beindítsák. Reméltem, hogy megszabadulok a piros foltoktól is, mert egy hétig eltakarodtak a képemről, ám tegnap este ismét ékesítették az arcomat.

Gondolkodom, mint tudnék még jajgatni, de egyelőre ennyi jutott eszembe.

Pá kedveskéim, örülök, hogy így összefutottunk!

Mancinéni

"Apaca, légyszives ideadnád azt a rózsaszín dobozt, amiben a kirakós van, mert a Nünü szeretne játszani vele!" máskor meg: "Apaca, levennéd a polcról légyszives a róka zokniját, ide a kezembe és elolvasnád?" - általában minden reggelielsőmondat Apacával indul. És Apaca -bár hajnalban feküdt le és alig nyílik résnyire a szeme- megy és leveszi a polcról a rózsaszín doboz és elolvassa a róka zokniját.

Éjfél is elmúlt már. Farkas kivételesen nem lent, hanem a fenti gépen pókerezget mellettem. Én félálomban, gyerek szuszog. Aztán hirtelen, álmában elkezd beszélni "a kígyó rátekeredett a fára, és jött a maci, hahahahahaha....". Aztán felül, kipattan a szeme és folytatja, mintha mi sem lenne természetesebb: "Képzeld Apaca! A kígyó feltekeredett a fára és jött a Maci, nagyon aranyos volt, hahahaha..." - hangosan kacag- "Nagyon vicces volt a maci, láttuk a Nagyikával a mesében, barátkozott a kígyóval, képzeld Apa!". Apaca mosolyogva odabújik, meghallgatja, lefekteti és próbálja visszaaltatni. Nem megy, teljesen felpörög és mesél. Majd észreveszi a gépet és Micimackót szeretne: "Mi-ci-mac-kót, Mi-ci-mac-kót szeretnék!!!!!!.....Nünüke kampányol, Micimackót szeretne nézni Apacával." Aztán odafordul felém: "Anyaca, csinálnál egy bébit Nününek mert azt szeretne inni!?" Otthagyom őket egyezkedni, s vigyorogva csoszogok le a lépcsőn Apaca hatalmas papucsában, az enyémet sehol sem találom.

Megtévesztő a cím, mert jajdehogy alszik ez a gyerek a kiságyában!!! Talán nyolc hónapos kora óta nem járt ott, pedig van neki három is (egy a szobájában, egy lent, egy pedig Nagyikánál).

Viszont mostanában, mikor Anyikáéknál felébred a délutáni 2-3 órás alvásból (Anyika ágyában), bekéreckedik a kiságyba játszani. Na és ott hatalmas játék veszi kezdetét, akár egyetlen tigrissel meg egy piros törölközővel (utóbbi volt már kígyó, sátor, miegymás), vagy több állatkával, amit felviszünk.

Amikor Nagyi katicát talált az ablakpárkányon, Nünü pedig kócos fejjel tanulmányozza és aggódik, nehogy megfázzon a hidegben. Javasolja, a katica inkább bent várja meg a tavaszt, Nagyika virágain. Majd kijelenti "Nünü nagyon örül a katicabarátjának, mert jajdearanyos ez a kiskatica!"

Akármennyit is nő, mégsem látszik, mert kis rugókba ugrik össze minden fürt. Reggel kifésülöm, pár perc múlva újra csigás lesz. Farkas néha kedvesen szól, hogy hagyjam már abba a gyerek hajának bizgerálását, szagolgatását, fürtöcskék ujjamratekergetését....De nem bírok ellenállni......

 Az igazi hómunkás már akkor takarítja a havat, amikor az még le sem ért a földre.....

A konyhai kisrádióból recseg a vulévukuséávekmoá, készítem a reggelit, Ők táncolnak, s két kenyérszelet között én is riszálok a táncrahívó dallamokra. A reppelős rész következik, mikor az énekesnő hosszú, ütemes szavalásba kezd. "Anya, nem jó ez a muzsika, légyszives keress egy másikat Anyaca." Én nagyon szeretem ezt a dalt Nünü. "Nem dal ez anya, hanem mondóka."

Ha nem lenne egyértelmű, akkor leírom: ez szerinte egy "lakássapka", amit csak a laskában szabad felvenni.....itt éppen bukósisak.

Az elmúlt hét alapján úgy számoltam, hogy rémesen makacs hisztikorszak következik. Aztán lecsengett az egyébként igen szórakoztató (gyerekelőttnemmutatjukamosolyunkat) felvonás, aminek alapjául a mazsolás- és micimackós meserészletek szolgálhattak, vagy mimás? Napokig hallgattuk a "Segítség, segítség, jajajajajaj, segííííítség!!!!" jajveszékelését. Akár a zoknija csúszott le, vagy nem találta az alvórongyiját, vagy nem akart kimenni a kertbe vagy éppen bemenni a kertből, vagy lecsöppent a joghurt a tálcájára.....szóval mindenre ezt volt a reakció. Mindez olyan teátrálisan megközelítve, hogy a kívülállók szeme menten fenakadt, gondolván, hatalmas fájdalom vagy kín gyötri ezt a szegény gyereket. Később ugyanezen szemlélők heves nevetésben, jajdecukizgatásban törtek ki (mit ér, ha az apja meg én tartjuk magunkat a fapofához). Tényleg az volt. Mindenképpen rögzíteni akartam egy ilyen jelenetet, de úgy voltam vele, hogy majd holnap, aztán meg egyszercsak, úgy egy hetes folyamatos előadás után leállt vele.

Kedves, szeretnivaló asszonyság Mancinéni. Egyedül éldegél a gangos bérház harmadik emeletén, ahol mindig rend van és tisztaság, mivel folyton kint sertepertél a folyosón, rendezkedik és rendetrak. Szereti is, ha minden makulátlan körülötte, ugyanakkor sokkal inkább azért sündörög odakint, hátha el tud csípni valakit, aki éppen hazafelé igyekszik, vagy munkába rohan, esetleg leugrana a sarki közértbe egy fél kiló kenyérért. Társaságra vágyik. Az a fajta nénike, aki már a rendelési idő előtt ott üldögél az esztékáváró törött műanyag székén -s teszi ezt igen gyakran-, és ha éppen nincs komolyabb panasza, akkor csakúgy vizsálatokra gyűjt beutalókat. Nos, Mancinéni elől nincs menekvés, mert messziről kiszimatol, lefülel, és már lobogtatja is az aznapi, ropogós leleteit, meséli a vizsgálatok részleteit s az Őt megtámadó betegségeket, vélt vagy valós tüneteket ecseteli hosszasan....

Drága Nagypapám bejelentkezett a fééészbukra. 82 éves. Annyira büszke vagyok rá!

Mindhárom fát nevelgetem becsülettel. Az egyik már növekedésnek indult, a másikról pedig ma kaptam egy isteni hírt, amely szerint ha igaz, hamarosan gyors lombosodás veszi kezdetét. Ha pedig teljes lombdíszben pompázik, azonnal beszámolok róla jajdebüszkén. A harmadik egy lassabban növögető fajta, köszönhető az alvállalkozónak, aki bár isteni tehetség, de lassú mint a csiga.

Délutáni alvás. Összebújva fekszünk az ágyban, szokás szerint túl pár mesén, susmorgáson, megbszélésen. Nézi az arcomat (még mindig megjelennek rajta a rémes piros foltok, hámlanak.....szebb vagyok, mint valaha...persze, hogy természets úton nem jön így a gyerek:), aztán pici ujjával kapargászni kezdi az orrom hegyét: "Leszedi Nünü a morzsákat Anya orráról." Én már majdnem elalszom, úgyhogy igyekszem rövidre zárni a témát és nem nagyon mosolyogni a morzsásnak vélt orromon: Nem morzsa az Nünükém, csak hámlik - válaszolom kurtán. "Akkor pedig leszedi Nünü a hámlikokat Anya orráról."

Bábokkal játszik. "Á, hogy szolgál a kedves egészséged Morzsabátyó? Jól vagyok, minden rendben.".......Aztán észreveszi, hogy az előbb elejtette az egyik szívószálra ragasztott rókát és visszaszalad érte. Felemeli, megigazgatja, majd: "Rókica kimaradt a buliból."

Ebéd után szeret elidőzni az etetőszékben. Eljátszik egyedül bármivel, olvasgat vagy magyaráz, énekelget. Itthon mindig valaki elmarasztal, hogy 1. keveset videózom a gyereket, 2. miért nem rakom fel a jutubra, hogy a távoliak is lássák. Úgyhogy most igyekszem kedvezni a családtagoknak (persze nem ezt nézegetik, hanem az említett oldalt). Egyébként meg nem értem, miért tart órákig, míg felkúszik oda egy felvétel??? 

A mi környékünk inkább lesiklásra jó, tele van lejtőkkel, dombokkal. Anyikáéknál sokkal könnyebb a szánkóhúzás, így ott gyakrabban bukkanunk fel magunk után húzva a pokrócba bugyolált gyereket. Általában Anyika játsza el Rudolf szerepét, trappolva, szökdécselve.

Szeretek ott (is) lenni. Olyan szép a tél, s olyan jó elnézni Őket együtt. Gyönyörű a hótakarótól hajladozó fákkal szegélyezett csendes utca. Annyi mindenért hálás vagyok.

A január végén megérkezett hóból hatalmas hóembereket terveztünk a kertben felépíteni. Az ablakból figyeltük Nünüvel, ahogy egyre magasabb és magasabb a fehér réteg a teraszon, s Ő még külön hócicát is rendelt a hűdemagaslesz emberének. Másnap kirajzottunk Anyikáék kertjébe, s ahogy megtapogattam a havat, egyáltalán nem akart összeállni, mint a homok, kihullott a kesztyűs tenyeremből. A gyereknek pedig hóember kell!

Lapátolással tereltük össze a porhavat, majd némi lapogatás után alakultak ki a -Nagyika szerint- elbaltázott kemencékre hasonlító fehér figurák, akik miután megkapták a termésekből, kavicsokból és kaspókból álló kiegészítőiket, már egészen jólmutattak odakint. Első nap "csak" három, másnap újabb egy készült, plusz a két hócica. A tavalyi hómulatságok idén sokkal élvezetesebbek, mivel már Ő is lapátol, lapogat, sárgarépát illeszt, kavicsokért rohangál és fenyőtűket gyűjt és hoz a talicskáján, bajusznak. Aztán boldogan tart névsorolvasást nekik, s gyönyörködik bennük egész nap az ablakból.

A levágott nádak paripafunkciójának háttérbeszorulása a lehullott hónak köszönhető, mivel Anyika ötlete alapján remekül lehet náddal hóbarajzolni. Tényleg.

A fenyőfák alsó ágairól pedig nem leolvadt a hó, hanem valakik folyton piszkálják őket. Mi mással, náddal.

Nézem a papucsból kilógó zoknis lábujjaimat, ahogy lassan rakom egyiket a másik után, leszegett fejjel sétálgatok a lakásban (milyen jó, hogy nagy a ház). Kárómintás. Már a zoknim. Csak párperces látványos mélabúskodás engedélyezett, ezidő alatt kell kipotyogtatnom a hirtelen keletkezett nedvességet a szememből. Aztán bekukkantok a párolóba, ahol az ebédje fő és megyek vissza Hozzá játszani. Megint nem sikerült.

Hosszúra nyúlt esti altatás. Elmeséltem egy Futrinkát meg egy Mazsolát. Kampányol egy harmadik, utolsóért "Csak azt Anya, amikor elvitték a lábtörlőjét, azt még Anya, utolsó!" (ha mégsem együtt altatjuk Nünüt, Farkassal mesékben mérjük az elalvás előtti időt: "két futrinak és egy mazsola, és már szuszogott is"). Én már szinte alszom, pedig még annyi mindent terveztem csinálni, de már egy órája jártatja azt a cukor lekonyuló száját, elálmosodom a duruzsolásától. Máskor meg alig bírom visszatartani a nevetésemet, mert ha hagyom kibuggyanni, elszabadul a hancúrozás. Alvást tettetek.

Fülelek, ahogy szoktam, mikor hirtelen elvágják a mondókáját és csönd lesz. Talán elaludt? Csönd. Öleli az alvórongyikát és a napi szerencsést, ezúttal a Lórit. Minden bizonnyal alszik. Kicsit még lapítok. Ekkor ugatás szűrődik be kintről. Megszólal: "Úgy hallom Anya, hogy a Veszta ugat....Szerintem a Veszta az, megismerem a hangját.....Szemben lakik a Melindáéknál. Meg a Pötyi is ott lakik. Anya is úgy hallja, hogy ez a Veszta az? Szerintem a Veszta, biztos...." - elhallgat. Csukott szemmel hallgatózom, hátha visszaaludt. Nem jön nesz, így kinyitom a szemem, hogy megnézzem, mit csinál. Találkozik a tekintetünk. Megsimogatja az arcomat és így szól: "Jól van Anya, most már csukd be a szemed és aludjál." Becsukom. Belülről nevetek. A kezét a nyakamon hagyva elszenderedik.

Farkas nem egy feladós típus, már alapjáraton sem, meg nyilván a versenysportmúltja miatt sem. Így aztán számtalanszor megpróbáltunk feljutni a kocsival a Nyúldombunkra, három irányból is megközelítettük az otthonunkat, de félúton keresztbefordultunk, megcsúsztunk, beragadtunk. Este kilenc körül végül gyalog, deltafőcímesen baktattunk fel a lejtőn a sűrű havazásban. Azt hiszem, a gyerek és én vagyunk errefelé azok, akik örülnek a nagy havazásnak. Lelkesen kerestük elő a sárgarépákat a zöldségtárolóból a mai hóemberezéshez.

Reggel az ablakpárkányon állva figyelte, ahogy Apaca beül a kocsiba, dudál neki és lassan elgurul. "Óvatosan vezess Apaca mert mindenhol hó van! Mindent beborít ez a hó Apaca, vigyázzál magadra!" - lemászva az ablakból felém intézve: "Azt mondta a Nünüke az Apacának, hogy ne menjen gyorsan a hóban mert csúszik." 

"Anya megsúgja a füledbe hogy szeretlek!" - mosolyog huncutul, miközben már oda is dugja a félrebiccentett fejét az enyémhez és hallgatózik. Megsúgom Neki. Átfordul az apjához. "Apaca is megsúgja a Nünükének a fülébe!" - tartja oda is a rugózósfürtös fejét. Mit suttogott Apa a füledbe? - kérdezem Tőle. "Szeretlek" - kuncog és szorosan átölel: "Apaca és Nünüke anya szerelme".

Nézem, ahogy itt fekszik mellettem, kitárt karokkal, halkan szuszogva. Gyönyörködöm a fodros szájában, a sűrűn sorakozó íves szempillákban, a kusza hajfürtjei közül előbukkanó apró fülecskében és a paplan alól éppen csak kilógó kicsi lábában (nem is olyan kicsi, már 24-25-ös cipőket hord). Minden nap azt gondolom, hogy most vagyunk a legboldogabbak. Szomorkodom a tegnapokért és féltem a holnapokat.