Piroska és Farkas

Tizennyolc. Most már igazán a 18. szerelemévfordulónkat ünnepeltük ötödikén. Tizennyolc éve, hogy leszólított a tizennyolcas villamoson......Szerelem.

Napok óta pereg a film a fejemben. Élménypillanatok, rövidke jelenetek a tizennyolc évből. Mind mosolyogtatós. Meg azon is gondolkodtam, miként írhatnám le azt a kiteljesedést, amelyet szerelemnek hívok. Olyan, akár egy finom, puha, átölelő meleg kabát és amióta hordom már nem fázom többé. Azt hittem, a gyerekünk érkezése valamit elvesz belőle, ám tévedtem. Hatalmasra duzzadt, iránta, Nünü iránt és a kettősükért együtt is. Egyszerre szilárd bástya és töréknye üveggömb. Szökdelősfüligmosoly boldogság és csupaféltés szomorúság. Hm. 

Egy kistestvért kértünk Nününek, egy kisbabát magunknak odafentről és sok-sok évet együtt pontosan így, Nünüvel és a többiekkel. 

Szerelem.

Néhány hónappal ezelőtt -számomra meglepően korán- már előkerült ez a fiúlány téma, aztán egy időre alábbhagyott az érdeklődése. Na de most! Igyekszik minden mondatba belefűzni, vagy ha előad valamit, utána rögtön elmagyarázza vagy megismétli fiúkkal és lányokkal teletűzdelve. "A három lány felmegy aludni egy kicsit, a két fiú pedig lent marad dolgozni", "A fiú fújdogál néhány buborékot a két lánynak a konyhában", stb. Szereti besorolni a járókelőket is a két halmaz valamelyikébe (szintén meglepődöm azon, hogy bár nekem sokszor nem egyértelmű elsőre, hogy ki hova tartozik, Ő még a kissé szakállasbajszosférfias nénit is egyértelműen a lányok közé sorolja, nagy megkönnyebbülésemre, mivel mindezt igen hangosan és lelkesen teszi).

Így történt, hogy tegnap -a karomban cipeltem, mert már igen fáradt volt, én pedig siettem és a kocsi-bolt távolságot könnyebb volt csak az én lábamon megtenni-mendegéltünk az utcán, Ő a fejét tekergetve keresgélte a beazonosítható alanyokat és sorolta "Ott megy egy kislány, sárga sapkában", "az egy fiú, ásványvizet visz a kezében", "a túloldalon megy egy bácsi anya, szemüvege van, mint a Papának", stb. Velünk szemben feltűnt egy idősebb hölgy, sietősen csapkodta a magassarkúját az aszfalthoz, morcos ábrázattal közeledett felénk, mikor az én Tündérrózsám megszólalt "Ott jön egy lány kopogós cipőben..."-aztán nyilván alaposabban szemügyrevette a hölgyet és kisvártatva hozzátette- "egy öreg lány...". Azt nem is lehetett feltételezni, hogy ne hallotta volna az illető, mivel a gyerekem egyre harsányabb és a szemközti oldalon lévő zöldségesbolt éppen kint füstölgő eladója is felnyerített. De a hölgy kifejezetten jófejnek bizonyult, felnevetett Ő is és "a munkahelyemen első dolgom lesz, hogy kisminkelem magam"-mondta, sőt, még Nünüt is megcsodálta (aki egyébként még mindig be tud gubózni az idegen-, hozzá túl közel bizalmaskodó, vagy hirtelen érdeklődést felmutató emberek elől).

Gyomordoki asszisztense telefonált, hogy elmarad a most csütörtökre megbeszélt konzultáció, ahol a bélésünk tükrözésének ill. az ott kicsípkedett szövetek tanulmányozásának végeredményéről esett volna szó. De nyugodjunk meg, mert negatív, arra a baktériumra is. Ami jó hír. Csak éppen még mindig ott az a valami a torkomban.

Kezdek kiborulni. Három hónapja nyűglődöm ezzel a kitudjamivel már. Ma megint annyira éreztem a torkom, vagy gégém jobb oldalán, annyira idegesítő, fojtogató, krákogtató, köhögtető. Folyton berekedek tőle, de nem annyira, hogy elmegy a hangom, csak éppen fátyolos lesz, vagy reszelős. Nem tudom, kihez forduljak már, hiszen a gégészeten négyszer is jártam, a körzeti meg eleve egy legyintgetős fajta, most meg, hogy már többször is megfordultam nála ezen időszak alatt, tuti szimulánsnak tart. Ami pedig teljesen elszomorít, hogy addig nem mehetünk lombikra, amíg nem vagyok egészséges..........

Tartjuk a hagyományokat. Volt ugye tojásfestés, locsolkodás (komoly, ránkszabott versekkel), tavaszi koszorúkészítés, tojásajándékozás a fiúknak és ajándékkeresgélés a kertben kosárkával. Mindet szerettük.

A nyúlnyomozás második napján, mikor úgy érkezett Anyikáékhoz a gyerek, hogy "Na, nézzük csak, itt járt -e a húsvéti nyuszi Nagyikáéknál is?", szemerkélt az eső. Ezért minden kis ajánékát uzsonnászacskókba csomagoltuk és úgy kerültek ki a kertbe, hogy esőkabátban keresgélje a zacskósnyulakat.

Sajátkészítésű tojással lepte meg az apját (az egyikre a fejemet is rárajzolta:), aki idén is külön verset költött mindegyikünknek. Filccel és matricával díszítette ki a sima főttojásokat. Pancsoltunk tojásfestékekbe is.

A zacskója és a leírása alapján ígéretesnek tűnt az a változat, ahol először sárga fürdőbe kellett úsztatni a tojásokat, majd felmatricázni és piros- vagy zöld festékbe meríteni, végül levenni a matricákat, melyek alatt sárga marad a hely. Elvileg. Nekem nem sikerült, mert hiába lapogattam rá rendesen, a matricák alá folyt a festék és csupán sárga pacák lettek a figurák helyett. Megint Anyika kapta a legszebbtojás-díjat, aki szokás szerint hagymahéjjal festi meg a tojásokat és fekete motívumokat pingál rá, majd zsírral kifényezi.

Jobban szeretem, ha könyvet olvasunk, vagy fejből mesélünk neki, mint hogy a TV- vagy a gépem előtt ül és mesefilmeket néz. Azért előfordul, hogy mégis ezt szereté és mi engedünk is neki. Ilyenkor általáben ezeket nézi: Vuk, Micimackó, Futrinka utca, Mazsola és Tádé, Mikiegér és a nagyon nagy kedvenc, a Csodabogarak (utóbbi tele van bogarakkal, csigákkal és az egyik favoritja a pók??!!!). Szerencsére kevés időt tölt el így és az olvasást sokkal többre tartja.

Azért is lepődöm meg folyton, miként tudja megjegyezni pl. a Vuk szövegét párszori nézés után? Kívülről fújja és sűrűn megesik, hogy előszed belőle egy-két mondatot, amit egyszercsak úgy előhúz. Én meg nem is emlékszem, hogy hol hangozott el, míg Ő el nem magyarázza. Ilyen volt minap, mikor nem akart kijönni az Apjától a dolgozószobából, aztán mégis elindult hozzám, majd a karomba vetődve közölte: "Anya, engem erőszakkal hoztak ide." (igyekeztem elmagyarzáni neki, hogy ez mit jelent, és kérdeztem, hol hallotta, s ekkor kiderült, hogy a "lányróka mondja a Karaknak Anyaca, tudod, mikor ki akarják szabadítani a Vukkal a lányrókát.")

Odaköszön nekem: "Szia anya, koncentrálok..." Máskor meg hosszasan bámul ki az ablakon, s megkérdezem, min gondolkodik: "Álmodozom Anya."

Veszettül homokozik. Ha nincs meg a napi homoktúrásadagja, reklamál, hogy menjünk a játszótérre (a Nagyinál egy órán keresztül lapogatott homoksütik nem elégítik ki). Kb. így adja elő, ha Anyikáéktól indulunk el: "Sziasztok, sziasztok fiúk, megyek a játszótérre...mmmmá, mmmmá, mááááááá (ez a puszi egy ideje, cuppogás helyett teátrális mmmmmmá-k, zabálnivaló)." -beülünk a kocsiba, kezében minimum egy lapát, de inkább kettő. -"Mikor érünk már a kis játszóteremre? Hol van már a játszótér, szeretnék homokozni a játszótéren! Apaca, kapcsolnál egy kis zenét légyszíves! Mindjárt odaérünk a játszótérre." -suhanunk az autóval tovább, nem kanyarodunk le a játszótér felé- "Nem erre van a játszótér Apaca!??!!" -elmagyarázzuk, hogy előbb beugrunk anyának egy kis salátáért- "Anya megeszi a salátát, utána pedig megyünk is a játszótérre hárman, Anyaca, Apaca és a kiskislányuk a Nünüke, aki pedig én vagyok!" Nem tudom, a rövidke út alatt hányszor hangzott el a játszótér szó, de kevés a kezünk, hogy megszámolhassuk. Egyáltalán nem erőszakosan, inkább nevetgélve tette mindezt, mint aki érzi, hogy ez már tényleg sok és viccé kanyarítja a dolgot.

Negyven perc után feladtam, úgysem alszik. "Csicseregnek a madárkák a kertben Anyaca, hívogatnak, itt a tavasz. Lemegyünk a kertbe játszani együtt Anyaca!" Mondom Neki, hogy rendben, lekiabálok Apának, hogy jöjjön fel érte, s már kiáltok is Farkas után. Mire Nünü: "Harsányabban, férfiasabban Anya!" - állam leesett, kibuggyanó röhögés, együtt hahotázunk. A végén elmesélte, hogy "ezt mondta a Vahúr a Marci kakasnak, mikor kukorékolt, tudod, Anyaca?". Most már igen. 

Reggel öltözködünk, már csak a cipője hiányzik. Megkérem, hogy hozza ide legyen olyan kedves. "Nem." - a kurta válasz. Megkérem még kétszer, mire: "Olyan picilányka vagyok Anyaca, nem bírom el ezt a csúszós cipőt..." Aztán jelzem, hogy megvárom, míg mégis meggondolja magát, ráérünk. És tényleg. Egy perc múlva már ott is áll mellettem a cipővel. "Hozom már, hozom.....itt a cipőm Kisangyalom, ne félj, idehoztam Neked!"

Hamar lezajlott a vizsgálat. Nem egy esztéká, ahol órákig kell várni (miután már kivártad a 3 hónapos előjegyzési időt.....ezzel szemben itt pár nap múlva már turkálna a bélésed között...no persze itt keményen fizetni kell). Amint megérkeztünk már jött is a tünemény főnővér, betessékelt a vizsgálóba, hogy elmondja, mire kell felkészülnöm. Felső le, kékszerkó fel, s míg hosszabb leíró részekre számítottam a felkészítés rövid és tömör volt, szisszent is a gégémre az érzéstelenítő  s már ott is feküdtem az oldalamon, fejem alatt nyálcsöpögtetésre szánt kendő, számban műanyag tölcsér. 

Nagylegényérzés elillant, helyét átvette az izgulászás. Leginkább attól tartok, hogy hisztérikusan levegő után kapkodok majd, s már megjelenik előttem a cikisröhejes kép, ahogy rugdalózok és az életemért küzdök, míg a doki rutinosan a monitoron nézegeti a bélésemet. Megnyugtatott, hogy fényképet is kapok majd a gyomromról. Megéri.

Gyomortükrözésre mentünk, majd jövök. A macskát ne engedjétek ki a gangról. Csókol, Mancinéni

Sapkamániás. A kedvenceit kijelöli -pl. "evezős sapka", "motorozós sapka", "itthoni sapka", "tengerparti sapka", stb.- és ezeket cserélgeti a fején itthon is. Gyakran az Apja fejére is ráad egyet. Minap ülnek a tengernek kinevezett paplan tetején, rajta egy rózsaszín nyári fejfedő, Apacán pedig egy piros, pöttyös masnis.....

Ma reggel, felkelés után rögtön felkapta ezt a pöttyöset......Ha jól emlékszem, akkor ezúttal "táncolós sapka" volt, mert ebben riszált, miután megtalálta a megfelelő állomást a rózsaszín kisrádióján.

A haragos szélvihar úgy megcibálta Tituszt, az égigérő fenyőfánkat, hogy kisebb ágakat és öregecske tobozokat szakított le róla és szórt szét a kertben és a hátsó teraszon. Néha félek, mikor éjjel rémisztő, cserepeket megmozgató susogásra ébredek, hogy egyszer ez a hatalmas erő elviszi magával messzire a házunkat a dombtetőről.

Ugyanakkor mégis örültem a másnap reggeli szél-nap kombinációnak. Tökéletes alkalom, amire már régóta vártam: melengető naplemente és szél. Sárkányeregetéééééééés!!!!! 

Papa régi, levágott ujjú pólójában festeget a kertben, temperával, két ecsettel egyszerre.....

A lényeg, hogy Nünü már szinte a régi. Makacs egy vírus lehetett ez, mert két hétig tombolt mindkettőnknél, majd hamar rászállt Pötire, aztán Anyikára, Farkasra és most végül Papát szorongatja (persze Ő szenved a leglátványosabban). Megint nagyon magas láza volt, ülőfürdő, kúp és egyebek. Még mindig használjuk az orrporszívót (minden alkalommal nő az ősz hajszálaim száma, mert úgy visít és sír, hogy leizzadok tőle...továbbra sem tudjuk megbeszélni, elmókázni, szenved tőle), de már pár napja újra játszóházazunk és játszóterezünk (vége a képeken látható bágyadt punnyadásnak). Az elmúlt időszakban örültem csak igazán, hogy ennyi sok mesekönyvet halmoztam fel neki, és új kedvencei is lettek, mint Vuk és Mikiegérék.

Na és Mancinéni? Nos, nálam még mindig tart egy kis köhögés formájában. Ami viszont aggasztó, hogy a torokgombócom valamilyen formában még mindig fojtogat (talán már nem gombócot érzek, hanem a nyakam belső, két oldalán van valami), de ennél is rosszabb a gyomorfájdalom. Utóbbi miatt voltam Uh-n is, sőt, még a pajzsmirigyemet is megkukkantották ilyen módon (vizsgálat közben arra gondoltam, mennyivel jobb lenne, ha a hasamban szépen fejlődő babát nézegetnénk), de nem találtak semmit.

Viszem fölfelé a lépcsőn, Ő pedig két keze közé fogja az arcomat "Szia Anyaca! Úgy szeretlek, majd megeszlek!", aztán szorosan átfogja a nyakam és megölel "Nünü Anyaca szerelme, meg Apa is az!" - mondja. Hhhhhhh, de még mennyire....ha el tudnám mondani....

"Gyere Anyaca, menjünk ki az utcára! Papa is, Nagyika is, Peti is, Apaca is, mindenki jöjjön, körülnézünk, nagyon szépen süt a nap, micsoda kilátás van!" Na és tényleg, mindenki feltápászkodott a kertből és kimentünk a ház elé, ahogy huncut kis copfosunk kérte. Imád ott sétálni, ibolyát szedni, leülni a zöldbe. Mikor pedig kiértünk, a következő vezényszó hangzott el: "Most pedig mindenki riszáljon, nyomjuk a táncot!" - és felsorolta a neveket, biztos ami biztos, hogy senki se maradjon ki, még Pöti se, aki míg nem hallotta a nevét, csak röhögött rajtunk, majd elkezdett dülöngélni.

Persze, ez egy csakamadárjárerreszintefalubudapestmelletti hely, szóval ha van is közönségünk ilyenkor, az biztos az utcában lakik. De jó látni, ahogy hatan, füligvigyorral ott táncolunk a ház előtt és két kézzel integetünk az árnyékunknak. Ahogy a gyerek fütyül.

Én, avagy Mancinénidrága úgy hat hete sajnálom magam az esztéká rogyadozó folyosóin, várakozom hosszúra nyúlt órákat (egyik alkalommal ötésfelet, majd az ajtó elől betelefonáltam nekik, hogy mégis, meddig kéne várnom, már régen lement mindenki, aki előttem és utánam volt.....). Időelütés végett próbáltam már olvasni nehezen emészthető regényt meg a szakrendelő bódéjában vett halom pletykaújságot (jól felhúztam magam ezen is, mindegyikben ugyanaz van megrágva, dögunalom), böködtem a szuperájfónomat, amihez meg egyáltalán nem is értek, de örülök neki (Farkas ajándéka, aki szerint ágas-bogas új tevékenységeim, melyekbe belevágtam, igénylik az ilyet) és barátkoztam kedvesen beszélgetésbeelegyedő nénikkel, amúgy igazi mancinéni módjára.

Szuperek ezek a lufik, már egy hete bírják a strapát, nem pukkantak ki a rengeteg malackatánctol, sem akkor, mikor mindhárman fekszünk és rugdaljuk őket felfelé, vagy boxolunk velük. 

Meg még mindig olyan örömét leli bennük, mint mikor először meglátta a luficsokrot. Én meg nagyon szeretek Micimackó lenni. (a kör egyébként bővült, mert Nagyika lett Kanga, Papa a bagoly, Pöti meg Füles).

Farkas szendvicset majszolt vacsorára, amit én készítettem neki. Vajkrém és egy szelet vékony sonka rajta, mellette zöldségek és sajt. "Mit eszel, Apaca?" - érdeklődött Nünü. Sonkás szendvicset, kérsz belőle egy falatot? - kérdezte az Apja. Nünü pipiskedve közelebbről is szemügyrevette a szendvicset, majd így szólt: "Köszönöm szépen nem. Valami lepedőféle van a szendvicseden Apaca...."

Mikor még én döntöttem el, hogy mit énekelek és olvasok neki, vagyis akkor, mikor a pocakomban hordtam elhatároztam, hogy kizárom a micimackósmindenféléket itthonról, s ennek itt hangot is adtam. Meg annak is, hogy a mesét imádom könyvben, a rajzfilmet is azon eredeti feldolgozásban, ahol Sinkovits Imre a mesélő. De azt már nagyon nem csípem, hogy mindenre ráerőszakolják az említett figurákat, ruhákra, játékokra, zsírkrétákra, stb.

A legtöbb ünnepet és vendégséget sikerült is megúszni nélkülük, ám elsőnek egy örökölt napozón belibbent hozzánk Micimackó, majd -megjegyzem igen helyes pofával- plüssök formájában első karácsonyi ajándékként ott ültek a fal alatt. Én meg felfedeztem lapozós mesekönyvben, rövid, tömörített részekre bontva és kellett mind. Úgyhogy a gyerek egyéveséspárhónapos korában már döcögősen ugyan, de fújta mindet, most meg már meséli rendesen. Szereti Őket. Ahogy a rajzfilmet is (ezt ritkán nézi, mert inkább olvassuk neki). Meg el is játsza. Minap kitalálta, hogy Ő most pedig Malacka, felszólított, mikor lenünüztem, hogy "Anya, de én most Malacka vagyok éppen, Te meg a Micimackó Anyaca!......Apaca meg a Tigris!", és a születésnapi bulijára kapott lufikkal -melyekkel azóta együtt alszunk és hol papirsárkánynak nevezi ki őket, vagy táncoslufinak, máskor meg micimackókellékek- korán reggel parádézik az ágyon. 

"Egyszerűen kész vagyok ettől a gyerektől....hihetetlen.....hogy lehet ennyire angyal???" - kérdezte csakúgy, inkább magában, mint választ várva Farkas, majd megpuszilgatta az éppen esti bébijét kortyolgató gyereket és meghatódottan fejcsóválva lement dolgozni. Kivételesen nem együtt altattuk Nünüt, ahogy szoktuk, összebújva, hármasban, halkan duruzsolva, nevetgélve, kívánságára meséket mondva. Nem telt el egyetlen nap sem úgy, hogy ne tettük volna fel ezt és hasonló költői kérdéseket, hogy ne érzékenyültünk volna el Tőle, hogy ne idéznénk fel számtalan aznap és régebben történt szösszenetet Róla......Odavagyunk érte mértéktelenül, szeretjük eszünket vesztve és hihetetlenü hálásak vagyunk.

Lassan két hete ünnepeljük a születésnapját és még nincs vége a bulizásnak. Két éves. Két éves? Folyton a "boldog, boldog születésnapot, kívánjuk, hogy legyen még, sok ilyen szép napod...." dalt énekli és felidézi a két születésnapi buli részleteit, hogy miként fújta el a tortát, mik voltak rajta, kik jöttek el, hogy Ő volt az ünnepelt és táncolt, milyen ajándékok voltak és hogy lapáttal ette a tortát.....Csak mondja és mondja, s újra látom az arcán azt a boldog izgatottságot, amitől ragyogott az arca a születésnapján.

Egy apró, tenyerébe csúsztatott kavics is boldog mosolyt csal az arcára, akár a tavaszi madárdal, vagy a kertben nyíló virágok, vagy egy pici ajándék, legyen az bármi is. Szeretem, hogy mindennek ennyire tud örülni. Papától kapott nőnapi krókuszt is olyan fontoskodással, gondoskodással vette körül és annyira örült neki!

Megöleli az új patkányát és egérkéjét, majd így szól hozzájuk: "Szervusztok Drága Gyermekeim! Húzzátok be a szemeteket és aludjatok szépen!"

Szintén az állataival játszik és az Apjával beszélgetnek róluk. "Te Apaca! Az a véleményem, hogy ez egy tengeri cápa szeirntem, a kampónában él."

Egyik éjszaka megint rémes komiszom volt, semmit sem aludtam, csak egy sárga műanyag lavórt ölelgettem. Másnap délelőtt kidőltem egy órára a nappaliban, míg Ő Nagyikával játszott. Odajött hozzám, látja, hogy csukva van a szemem, így halkan szól Anyikának. "Anyaca nem ér rá játszani, mert fáj a feje és alszik. Valóban.....Akkor pedig lerajzolom inkább csöndben...." - elszaladt és lerajzolt a táblájára, ahogy fáj a fejem.

Délutáni alváshoz készülődik..........ezekkel a játékokkal mind meg kellett osztanunk az ágyat.