Piroska és Farkas

A félig kész alkotás kövekkel lefogva száradt kint a kertben, hogy el ne vigye a szél. Nünü időnként kikukkantott a teraszra, hogy megnézze, majd mikor a nap már elére a papir szélét aggódva szólt: "Be kell hozni Anyát az árnyékba mert süti a nap a fejét és nem rajzoltunk rá sapkát. Nagy az uvésugárzás, tudod!?"

Mindig elfelejtem lejegyezni a szövegét, pedig annyira zseniális. Na meg a sajátalkotású szavakat sem jegyzem meg, pedig dekár. De rengeteg van és folyton nyomja. Nagyon választékosan beszél, továbbra is minden szót elcsíp beszélgetésekből, rádióból, mesékből, akárhonnan és helyesen alkalmazza is. 

Most csak gyorsan egy példa az általa kreált szinonímákra. Megkarcolta a lábát, lett egy apró vágás a bőrén: "Megbibisedett a lábam, na tessék, jaj nekem!" Máskor beüti a lábfejét "Meggorombította a lábamat ez az asztalsarka!" Kiránduláson felhorzsolta a térdét, picit még vérzett is "Megrondította a térdemet a kavics Apaca, piros pöttyös lett a bőröm, tudod? Szomorú doloz ez, de már semmi baj."

A kezemben a táskával, a gyerek kis elemózsiáskosárkájával és a karomra terített könnyű kiskabáttal, kikapcsolt szandálban csattogtam végig az előszobán, tekergtem be a konyhába, hogy hazaérkezéskor azonnal feltűzzem egy mágnessel a képet a hűtőre. Most már magabiztosan mosolygok, ha ránézek, pedig mikor megkaptam és kezemben szorongatva feküdtem a többi lány közé kigurított fehér ágyon, lopva nézegettem az övékét, hogy vajon csak az enyémen nem lehet látni semmit? De másokénál is csak egy pici, fehér szösszenet bizonyította, hogy ott vannak a kis embriók a helyükön.

Megszokott koreográfia szerint zajlik a kádbanfürdés. Míg én lent teszek-veszek a konyhában, készítem a "bébit", addig Ők fent buliznak a fürdőszobában. Imásom hallgatni a csivitelését, ahogy játszik és magyaráz, kiosztja a szerepeket a rengeteg játéknak és ezek hosszas beszélgetést folytatnak. Vagy éppen a kád szélére építkezik, felsorakoztatja Őket. Mikor pedig pancsolás után találkozunk, előadja nekem, hogy ki mit mondott, mivel játszott, mit adott az emberkékre, stb. a kádban

Fontos kellék a habfürdő, ami az utóbbi napokban kifogyott, és ma szólt is estefelé, hogy "Anya! Azt hiszem, elfelejtettünk habfürdőzőt venni nekem a boltban, most hogy fogok fürdeni a kádban?" Na és ez a zabálnivaló habtest?! Meg is zabáljuk minden alkalommal.

Pontban fél kilenckor hívtam a labort. Mind a hatan jól vannak, fejlődnek szépen!!!!!!!! Küldtem egy hangoslelkes ölelést a telefonon át a biológusnak és legszívesebben hosszasan megkértem volna, hogy nagyon vigyázzon a kicsikékre, de persze nem tettem. Itt minden furcsa és egyben csupa öröm a siker. Az is furcsa, hogy ott fejlődnek egy speciális folyadékban, tőlünk távol.......

Mivel szépen fejlődnek, csak holnap délben kell telefonálni és valószínű, hogy csütörtökön kapjuk vissza Őket (én szeretnék hármat, de azt hiszem, csak kettőt engednek). Kis lépések.

Idegeskedem. Mert nem múlik a fájdalom az alhasamban. A beavatkozás után nem volt ilyen rossz, mint most, bár ugye igaz, kaptam egy fájdalomcsillapítót közvetlenül az altatás utáni kétórás ottfekvést követően, majd kimentem a rendezvényre dolgzoni, ahogy megígértem. Ott a munka és a sok ember annyira feldobott, meg is feledkeztem a fájdogálásról vagy nem is volt olyan erős. 

Alapból is sajog egy kicsit a petefészkek környéke, de főleg, ha megyek, méginkább, ha érkezik a pisiléis inger (sokat kell egy pár napja pisilnem), mintha a hólyagom nyomná a dolgokat vagy mi. Így az ürítés is fájdalmas. Remélem, nem stúltimulálásról van szó, vagy valami gyulladásról. Na meg lehet, hogy holnap kapjuk vissza a babákat, és addigra jól kéne lennem. Szóval nem tudom, csak remélem, hogy mégis természetes lehet ez a fájdalom.

Hogy is kérdezzek rá? "Jónapot kívánok, érdeklődni szeretnék, hogy vannak a peték?" vagy "Hol tartanak a gyerekek?" Tíz és tizenegy között kellett ma reggel betelefonálni miattuk, ahogy Csillagszeművel megbeszéltük és a biológust kérni, akivel Ő már reggel egyeztetett. Pontban tízkor úgy ítéltem meg, talán még két percet várok, és akkor egymást mellett állva Farkassal felhívtuk (szerinte ki kellett volna várni a 11-et). Neki lett igaza, mert a recepicón már elakadtam, ahol kértek, hogy egy óra múlva érdeklődjek. Hhhhhhhh....

Tegnap kilenc körül megtörtén a petesejt leszívás. Kaptam egy halom gyógyszert (alulróldugdosós hormonokból kétfélét, reggelre két könnyed bogyós, estére egy aplikátorralfeltuszkolós, meg szteroidot meg antibiotikumot. A dobozokból egész tornyot tudok építeni. Mellette szedem a babavédővitamint és a méhpempőt, szóval lényegében egész nap erre figyelek, hogy mikor mit kell bekapkodnom és felnyomkodnom). Még mindig fáj ott lent, főleg, ha pisilnem kell és valahogy a hólyagom nyomja a dolgokat, egészen addig, míg ki nem ürül. Tizenegy után sikerült elkapnunk a biológust és a hír: "A nyolc leszívott petesejtből hat szépen megtermékenyült!" Kedd reggel kell érdeklődni, hogy mikor kapjuk vissza Őket. Persze holnap reggel fehívom az intézetett, és megkérdezem "Hogy vannak a gyerekek?"

Évek óta mesterkedem, hogy a bámulatos piros pipacsmezőkön begyűjtött magokból a saját kertünkben is pompázzanak ezek a fantasztikus virágok. Tavaly Nünüvel vetettünk el párat és láss csodát, most egyszeriben több kis pipacsszigetben gyönyörködhetünk! 

Odavan értük, ahogy én is. Minden nap szakít egyet és vázába tesszük vagy lepréseljük. Van saját picike pipacsmezőnk!:)

Terep az esti szúrkálás után. Jó sok szöszmötölés és szemét marad az injekciók beadása után, pedig ez csak két szúrás a hasamba: a petenövesztgető és az időelőttkidurranásgátló (utóbbi mennyivel kultúráltabb kiszerelésben, előre felföltött folyadékkal, amit csak a szilárd anyagba kell befecskendezni, bekészített kicsi- meg nagy tűvel és két kis fertőtlenítő kendővel).

Ezt sem éreztem még: büszke vagyok a méhnyálkahártyámra!:) Vagyis vastagodási ütemére, ami először volt 7mm, majd kedden 10 mm, ma pedig 12 mm. Meg azt sem, hogy milyen boldogság szétterpesztett lábakkal hallgatni a névsorolvasást, hogy melyik oldalamon hányan vannak és hányszor hány miliméteresek!? Kifeléjövet még megkerestem a kedvenckedves nővérkét, hogy elújságoljam Neki, hogy 9 dundi gyerek van odabent (6 jobbra, 3 balra olyan nagy, hogy valószínűleg ezek a peték kerülnek megtermékenyítésre, és van még sok-sok kisebb) és megkérdeztem, kell -e fizetni a lombik eljárásért. Nem (így is megpróbáltunk kölcsönt felvenni a bankkártyára, de nem ment....hitelbőlgyerek, höhö). Ma már nehezen mendegélek, fáj lent meg hátul a derekam, minden bajom van, de örülök. Ma reggel még kaptam egy adagot mindkét hormonból (eddig csak este, de most Csillagszemű szerette volna, hogy "napközben dolgozzanak még"), este pedig percre pontosan szúrjuk a hasamba a repesztőt, majd 36 óra múlva leszívás. Kilenc ígéret! Kilenc ígéret!!!!!!!

Azt mondta, hogy a 8-10, az az ideális szám. Úgyhogy erre gyúrtam. A sokkaltöbb sem jó, meg a csakketőhárom sem. Persze mindkét végletből volt már baba, az ideálisból pedig nem lett mindig. Pedig ez olyan, mint egy komoly ígéret, egy szerződés, amit mi hatalmas betűkkel, vastagon fogó tollal írtunk alá. Képzeletben.

A szombati bevásárlásnál külön kellett vennünk egy fej salátát a csigáknak. Csodálkozott is az eladó, hogy Dalmival miért pont a legfonnyadtabbat választottuk ki. Hát csigavacsorának. Mert igaz, hogy a változékony időjárás gyakran támad a komisz, viszont a nyári zápor után előbújnak a csigák, akiket meghívhatunk egy kis salátázásra.

Meglepő módon a vendégek is élvezik a rég elfeledett csigavadászatot, és felkerekednek a gyerekkel, hogy végigsétáljanak a közeli kis utcákban és négykézláb begyűjtsék a csigákat Nünü vödrébe. Aki pedig boldog, hogy mindenki itt zizeg, a csigák pedig jóllaktak "Hurrá, vannak csigáim!!!! Nagyon boldog vagyok, hurrrráááá!!!! Gyertek fiaim, egyetek!"

"Anya! Szükségem van az összes színre, képzeld el, mert csak ezekkel tudok jól koncentrálni a színezésre, érted?" - majd bőszen színezni kezd.

Magammal vittem a bankba, míg Farkas parkolóhelyet keresett, később csatlakozott. 401, mi jövünk. Köszönök a hölgynek, leülünk. Nünü nem köszön (mostanában ezt csinálja, kérésre pedig közli, "köszöntem", vagy "még nem, majd később") Elmagyarázom, hogy lejárt a kártyám, meg nem tudok belépni az internetes bankba sem. Közben Nünü a pénztárcámat pakolászta ki és magyaráz: "Szükségem van ezekre a bankártyákra, mert kell nekem a pénz. Már biztosan vár minket a pékbácsi a kiflivel és azt veszünk....Szükségem van a kiflire, mert korog a gyomrom. Apa mindjárt jön, csak keresgéli a parkolót, nem tud bejönni ide kocsival....." Megérkezik az apja, mosolyog rá, a gyerek meg "Apa, most nem tudok menni, fizetek ezekkel a kártyákkal a néninél, bankban vagyunk, képzeld."

Folyton kijelenti, hogy mire van szüksége és miért. Újságokból kinéz játékokat és megmagyarázza, hogy ez miért fontos neki, vagy a meglévő dolgait mutatja meg, hogy arra éppen miért van szüksége és igen érdekes összefüggéseket állít fel. pl. "Szükségem van az alvórongyimra, mert anélkül nem látok."

Ez tiszta micimackó-ügy. Vagy mint pl. a minnie-egeres sapka. Találtam Neki egy silteres sapit, amit fekete, két nagy fekete egérfüllel, egy nagy piros masnival a tetején és közepén meg a lányegér vigyorog. Pompásan megkomponált darab, igényes is a maga nemében, ám mégis rééééémes. Elgondolkodtam. Nem örülnék, ha a gyerek egy ilyennel a fején majomkodna, ugyanakkor milyen boldog lenne, ha felvehetné, mert imádja őket (mint megannyi mesefigurát). De mégiscsak nekem kell formálnom valamennyire az ízlését. Mi a lényeg? Hogy nekem nem tetszik, vagy az, hogy neki tetszik? Hogy szerintem égetősdni, vagy hogy Ő boldogan viseli? 

Olyan szépséges babákat vettem neki rongyból, természetes anyagokból és Nagyika is horgoltkötött már vagy huszat. El is határoztam, hogy azok a kalsszikus babák ide be nem teszik a lábukat, meg játékbabakocsiból is csak a vesszőből font, natúr típus jöhet. Aztán egy boltban belekapaszkodott ebbe a rózsaszín gurulósba, gyereknapra pedig megkapta ezt a szőke, műanyag babát a nagyszülőktől, mindkét fél legnagyobb boldogságára. Nagyiék könnyekig voltak hatva, hogy a gyerek egész nap dédelgeti, puszilgatja az általuk válaszott babát, kinek rögtön a "Szilvia" nevet adta (szerintem sokszor hallotta, ahogy a papirtörlőt kértük egymástól). Megnézem, hátha megvan még az a sapka........

Találok magamnak aggódnivalót, pedig nem is keresek. Meg ugye a születésével hirtelen millió antenna, csáp, érzékelőbigyó vagy tudomisén mi nőtt ki rajtam, belőlem, amivel a legapróbb jelet is képes fogni az agyam, aztán továbbítja a lelkemnek. Ott meg fáj és sistereg az összeköttetés a lelkem és az agyam között folyamatosan. 

Pár napja észrevettem rajta ilyen apró kis jeleket, amelyek lehet, hogy szóra sem érdemesek, ám engem aggasztanak. Korán megszokta, hogy éjszaka alszunk és békésen szunyókál egész este, sosem kel fel még inni sem. Persze még mindig közöttünk van. Lehet, ha külön szobában aludna, akkor pl. ez fel sem tűnne. Harmadszor tapasztaltam az elmúlt napokban, hogy rosszat álmodik, vagy inkább úgy mondanám, hogy felzaklatja valami. Egyszer még éjfél előtt, mikor gépeztem, látszólag mélyen aludt, majd hirtelen, mintha valami nagy fájdalom vagy rémes dolog érné, felpattant és azonnal kapálózva elindult négykézláb, szerintem azt sem tudta merre van, és az arcán rémült kifejezés. Frász jött rám. Megsimogattam, megnyugtattam, lefektettem aztán rögtön vissza is aludt. Tegnap megint ez történt. Elaltattam, nyugodtan aludt, majd fél óra múlva ismét felpattant kikerekedett, rémült szemekkel. Ezúttal rákérdeztem, hogy mi a baj, mire elmesélte, hogy "A Peti forróra lépett tegnap és megégette a lábát........" aztán mintha kiment volna az álom a szeméből és nem is aludt volna el egy fél órája, mesélt tovább, hogy "A Dalmival elkergettük a verebeket a fügefáról, hess innen verebek.....A Peti pedig forróra lépett és megégette a lábát....." Aztán kicsivel később aludt tovább. (ma megkérdeztem Petit, és szombaton tényleg sziszegett egy kicsit, mikor rálépett a napsütötte, forró deszkaborításra)

Dalminak készítette születésnapjára Nünü az alábbi rajzot, ami a művésznő szerint ezt ábrázolja: "Két pirospozsgás kislány (azt hiszem, az egyik Dalmi) sapkában, süt rájuk a napuk....." Mielőtt az ünnepelt boldogan elvitte volna, lefényképeztük az alkotást.

Egy bábszínházi előadás miatt felbuzdulva -minden kedves nézőnek a hóna alá kellett csapnia egy medvét- felcipeltettem Farkassal a két óriási papirdobozt, ahová a medvéimet csomagoltam még a költözéskor. Emlékszem, mikor valaki azt kérdezte tőlem évekkel ezelőtt (anno egy antik, üveges szekrényben sorakoztak mind), hogy mi lesz a sorsa a macikank, ha gyerekeink lesznek. Egyértelműen közöltem, hogy semmi, ez az én madvegyűjteményem, majd elmagyarázom neki, hogy nem kaphatja meg, mert ezek anya féltett mackói......... Most ott van az összes Nála, kosarakban, ládikókban, mind a százvalahány. A lába elé szórtam.

Tervezem előhalászni a szilveszteri hangulatképeket és egy pármásodperces filmecskét is, meg egyszercsak lesz időm és beírom Farkas locsolóverseit és letöltöm az új szupertelefonomádeelmosódott képeit. Úgyhogy ha ezekkel így el vagyok maradva, nyugodtan beilleszthetem ezt az áprilisi fotósorozatot. Mert ezt is szeretem.

Hajnali négykor lett vége a filmnek, amit valamikor jóval éjfél után kezdtem el nézni, akkor, mikor rájöttem, hogy képtelen vagyok elaludni, és akkor mikor már annyit lélekbúvárkodtam magamban, hogy elgem lett. Először a laptop gyenge fényében kirajzolódó kettősüktől lágyultam el, ahogy egymás mellé gurulva, szétdobott végtagokkal, békésen alszanak. Aztán a filmtől (nem biztos, hogy a film érdeme, már jól be volt ágyazva a lelkemben). Később meg attól, mikor négykor kimentem pisilni és megláttam a távoli fényeket, a messzi városi fényeket, melyek olybá tűnnek innen, mint egy kis ékszeresdobozka. Aztán meg a kutyáktól -akik bármikor is látnak meg, reggel, éjjel, hajnalban, teljesen mindegy- ugyanúgy boldogságot látok rajtuk (Alfi már annyira rosszul hall, majdnem semmit, hogy égnekálló lábakkal húzta a lóbőrt és jóidőbe telt, mire észlelt engem). Leültem hát közéjük a fürdőszobában és tíz percig örömködtünk egymásnak négyen. 

Nem is tudom, az esti összebújós, egyfészekbenegyüttalvóshármasért rajongok -e jobban, vagy a reggeli, nagyonálmosámtündéri lassú, kisluykakonbekukkantónapsütéses, hízelgősdorombolós felkeléseket. A kimondatlan menetrend szerint általában lemegyek és megcsinálom Nünü reggeli italált ("bébi" névre hallgató lötty), amit az ágyban fogyaszt el az ébredező apja melett (kinek fején ilyenkor van már egy apró kalap, vagy egy kendő, a párnáján meg különféle állatok....egész sorozat felvételem van így róla). Most, hogy már ilyen csodás az idő, megint rendszeresítettem a papucsoshálóinges reggeli kertkörbenjárást. Fantasztikus. Minden nap nyílik egy új kisvirág, egyre nagyobbak a bokrok és a fák, csicseregnek a madarak, csobog a víz, feketerigók járnak iszogatni a tóra, a csillogó, nedves, hideg fű csiklandozza a talpamat. Lerövidültek ezek a magányos percek, mert várnak rám, de nem bánom. Olyan nagyon......

"Anya! Megölelnéd a két kezeddel az arcomat és nézzük egymás szemét?" - kérte kedvesen, miközben az ölembe fészkelte magát és leült velem szemben. Apró, nekemlegszebb arcocskáját a tenyerem közé vettem és csak néztünk egymás szemébe hosszasab. Leírhatatlan. A szépsége, a bája, az érzékenysége és ez a fájdalmas szeretet, amiről annyit beszélek mostanában. 

Reggel. Fél-egy órán át bújik még hozzám, kicsit visszaalszik, átgurul az apjához, majd megint vissza hozzám. Mindig így megy. Felül, kis kezével elsimítja az arcába hulló csigahajakat és így szól: "Anyaca! Súgok egy titkosdolgot a füledbe." Odakúszik a nyuszis hálózsákjában, egészen közel hajol, szinte bekapja a fülemet: "Nagyon szeretlek. De még hogy!"

Ui: Szuper a kalap Lius! 

Kergetőznek a lakásban, körbe-körbe rohangálnak (milyen jó, hogy így alakítottuk ki a házat, mert emlékeztünk rá, milyen jó volt gyerekkorunkban, mikor vendégségben futkározhattunk egy ilyen lakásban - és ez most nem vicc:) és ezt hallom a gyerektől, viháncolva visítva: " Üldözz Pom-pom, kapj el!!!!!!! Picur vagyok és nagyon gyorsan tudok futni!!!!!!" Nevetek rajtuk, majd: "Gyere Pom-pomanya, elkapnál légyszíves?!"

Kilógatja a lábát a kádból és hahotázik: "Bámészkodik a lábam, höhöhö." 

Visszatérő játék a csúszdaszerelősdi. A csúszda az Apja lába, hozza a szerelőtáskát és "megcsavargózza" a csavarhúzóval, kalapálja, javítgatja. Ma megkérdezte Farkas Tőle, hogy nem kellene -e megjavítani a csúszdát? Mire Ő bosszúsan, mint akinek nincs kedve hozzá: "Hát jó, Te akartad!" Tegnap pedig balettoskirálylány volt.

Az egész feje csupa csokifagyi, máskor meg a szemöldökére is joghurtos eperdarabka ragad olyan technikásan nyomja a fagyit magába. Még mindig az a módszerünk, hogy Ő egy tölcsért kap, amit a mi fagyinkba nyomogat bele, s egyelőre beéri ennyivel. A maszatos fején túl méginkább mosolykicsalogató az a hang, amit olyankor ad ki, ha finomakat eszik. Nem is nagyon tudnám leírni, de keveredik benne a "hmmmm" meg valami "trallala" szerűség is. Teljes átéléssel falatozik.

A mai délutáni mackósbábszínház után tettünk egy kis kitérőt a közeli fagyizóba és megünnepeltük a májusi nyarat. Szokás szerint kisebb-nagyobb darabokat kanalazott ki a gombócainkból a megharapdált tölcsérjével, hümmögött és mümmögött, majd széles citromfagyimosollyal kijelentette: "élvezem az életet!".

"Odamegyek a Fügihez és megkérem, hogy üldözzön. Fügiiiiiiiii! Van kedved kergetőzni velem? Gyere Fügike, üldözzük egymást! Fügi, intézd magad, gyere mááááár!...Nem jön....Megsúgok Neki egy titkot...."

Az állandósult micimackós szerepek mellett -amelyek már teljesen összeforrtak a saját nevekkel, tehát kb. ugyanannyiszor hívja a Papát bagolynak, Apját Tigrisnek, Nagyit Kangának, stb. mint csak úgy "simán"- naponta kapunk új karaktereket. Ezeket hirtelen felindulásból osztja le ránk, pl. "Én vagyok a kölyök macska, Apaca a kandúr, Anyaca pedig az Anyamacska, mijáúúúúú!". Ilyenkor egy ideig így is szólít minket és időnként nyávogni kell. Az apjának recsegő hangon, mert egy öreg kandúr, nekem a macska duettből kell előadnom, Ő pedig az édes kis hangján nyávog.

Ma reggel egy egész baromfiudvart keltettünk életre (volt itt már minden, de az állatokon kívül az egyik kedvencem az, amikor Ő a lány, Apa a fiú, én pedig a "lányanya", meg amikor Ő a királylány, Apa a király és pedig az Anyakirálynőke....). "Én most kiscsibe vagyok és idebújok a kakashoz olvasni a könyvemmel. Szia kakas!" - furakszik az Apjához. Öltöztetem, megölel: "Szia Tyúkanya, idenyomakodok a szárnyaid alá." - bújik be a karom alá.

Elalvás előtt, miután elmeséltem két mesét, de mindegyiket legalább háromszor (az esti olvasások mellé a kitalálós mesék is felzárkóztak, és újabban megmondja, hogy éppen mi történjen a kedvenc, általam létrehozott szereplőkkel...), még kacsáztunk egy kicsit. "Én vagyok a kiskacsa és nem találom a gácsért. Hol lehet?" - megnyugtatom, hogy a Gácsér hamarosan érkezik, éppen fogat most (dolgozik lent). Elégedetten öleli át a nyakamat, majd megsimogatja az arcomat és érzem, minjárt elalszik, s csak ennyit mond: "Szia Tojó."

A zenés bábelőadás után a Nagyinak így számolt be az élményekről: "Nagyika! Volt ördög meg tündér is. Nagy széken ültem, magasan és tapsoltam mindig. Tátott szájjal néztem az előadást!" Ő volt ott a legkisebb, egyedül Ő ülhetett le nem hajtott széken, amire nagyon büszke volt. Mikor a nagyok az előadás előtt összedugták a fejüket és úgy beszélgettek, odahajolt hozzájuk, mint valami benfentes és hallgatózott. Egy múltkori bábelőadás előtt is szóltak, hogy túl kicsi még ez a gyerek ehhez, "nem lehet itt zajongani előadás közben, meg nem is fogja érteni, ez az előadés szövegcentrikus Anyuka!!!????" -károgott a jegyszedő néni csúnyán szemöldökráncolva. Megnyugtattam, hogy nem lesz rendbontó a gyerekem, ha pedig mégis, majd kimegyünk. Azt már nem tettem hozzá, hogy mellesleg a gyerek olyan szinten jegyzi meg a hallottakat/látottakat, hogy a darab után tessen már elbeszélgetni vele, majd jól meglepődni.

Voltunk mi már párhónaposan is zenés megmozduláson, csecsemőszínházban, mindenfelé, de úgy látom, hogy legelőször úgy 20 hónapos korában kezdte el igazán élvezni ezeket az előadásokat. Mostanra pedig már simán elvisszük a 3 éves kor felett ajánlott darabokra is, amelyeket tényleg lenyűgözve végig is néz, boldogan tapsol és hetekig áradozik, mesél az élményeiről. Meg persze le is rajzolja ezeket, számunkra döbbenetes módon!!???? Ezek a rajzok a Kaláka bábelőadás után készültek, itthon, teljesen egyedül (sokan megkérdezik, hogy tényleg Ő rajzolta ezeket, egyedüüüüül????? Igen, teljesen egyedül-én csak büszke vagyok:)), elmélyülten alkotott, majd hevesen magyarázta, mit írjak a papir szélére: "Ez az ördög szarvakkal Anyaca, látod, itt vannak a szarvai, pirosak. Ez pedig a tündér, virág van a hajában, amit a bábszínházban láttunk, pont olyan. Ez az iciri-piciri macska, az ökröcskék kimaradtak a buliból. Naaaagy, fekete orra van, de nem baj."
 

Mintha Ő lenne itt már több tíz éve, s nem mi. Olyan értelemmel, érzelemmel és tapasztalattal jelent ki dolgokat, oktat ki minket, tesz megállapításokat, magyaráz el bármit......A kertben kószált Nagyikával: "Nagyika! Lenne kedved kergetőzni egy kicsit velem?" - kérdezte, majd a közeledő repülő hangja elterelte a figyelmét és kémlelni kezdte az eget. Hosszasan nézte, ahogy távolodik az alacsonyan szálló gép, aztán még mindig a kék eget bámulva, sóhajtva: "Még sosem ültem repülőn!" Pont úgy, mintha ezer éve élne a földön, de még mindig nem jutott fel egyetlen gépre sem. Kedvem lett volna azonnal tárcsázni egy légitársaságot és elrepülni Vele mondjuk Párizsba. Mert még az Eiffel-tornyot sem látta.

Ezeken mosolygok ugyan, de időnként mégis úgy tűnik, hogy Ő valóban többet tud a világról, mint mi. Legalábbis láthat, érezhet olyan dolgokat, amiket mi nem, vagy már nem. Nem beszélek neki a torokizémről, hogy ott lent, a gégém jobb oldalánál még mindig érzek valamit, hol jobban, hol kevésbé. Sosem mondtuk előtte. Ennek ellenére pár napja, mikor segítettem Neki felvenni a kardigánját, Ő pedig közben vidáman csacsogott, hogy megy a Nagyikához, meg ha kisüt a nap, majd egyszer elmegy az oviba (az egyik könyvében sokat olvasunk erről)....aztán mosolyogva, kedvesen felém fordul, két kis kezét a nyakam azon részére szorítja, ahol azt a dolgot érzem. Már ekkor megdöbbentem, mert vagy átöleli a nyakamat, vagy odabújik, de ilyen furcsa kézrátapasztást a gigámra még nem csinált. Pár másodperc csönd. Szorosan tartja a kezét ott elől és néz a szemembe.

Megbokrosodva tekergőzik a deszkakerítésen a sárga futórózsa, sokszor átölelve a felette futó tüskés drótot. Minden reggel megvizsgáltuk az apró, zödl bimbókat és nagy örömmel vettük észre az első kibontakozó virágokat, melyekből egy-egy elnyílóban lévő virágfejet levágunk, hogy közelről is gyönyörködhessünk bennük. Vagy a hajunkba tűzve kacagva nézzük a tükörképünket az üvegfelületeken.

Napsugaras vidám reggel. Felmászik a kerti székre, hajában sárga rózsa, kezében pöttyös szélforgó, arcán tündéri mosoly. "Apaca, ideülnél mellém és dolgoznál itt velem a gépeden? Én pedig nagyon boldog vagyok."

A kocsiból kászálódtak ki a vendégeink -anyukalettbarátnőm és egyévesmúlt kicsilánya-, mi meg a kerítéskapun innen éppen megérkeztünk a fogadásukra (Nünü még sosem látta Őket), karomban a gyerekkel, aki a következőket kiabálta ki nekik a feszkakerítésbe kapaszkodva "Sziasztoooook, sziasztoooook lányok!!!! Van kedvetek fogócskázni velem? Jönnétek kergetőzni velem?" Innentől pedig felhúzták és folyamatosan nyomta a szöveget: "Szaladgálnátok velem a fügefa körül? Megmutatom, hogyan kell, mert a kutyák már elfáradtak a rohangálásban, nincs kedvük jönni...." - aztán tényleg bemutatót tartott futkosásból, kezében az elmaradhatatlan egyik műanyag lapáttal. Mikor pedig szemelőltévesztette a Kamilla nevű picilányt, hangosabbra kapcsolt: "Kamillám, Kamillám, hol vagy? Mindjárt megkereslek és baránők leszünk hamarosan!!!!"

A kerti mókák közül most a toplista élére kúszott fel a kergetőzés és a bújócskázás, szorosan a temperázás, homokozás, bogárnézés, buborékfújás mellé. Olyan mozgékony, szövegelős és hangosankiáltozós, hogy a szomszéd már megkérdezte Anyikáéknál, hogy nem hiperaktív -e a gyerek. Szerintem csak jókedvű, harsány és időnként úgy adja elő magát, mintha színpadon szerepelne. 

Kergetőzés, igen. Központi kérdés, hogy kivel tud kergetőzni. Leginkább Papával szeret, de ha éppen Ő nincs otthon, akkor megfűz valaki mást. Na persze ki tud ellenállni ilyen kérésnek: "Peti, Petike, jönnél velem kergetőzni a kertben légyszíves? Felvennéd a kabátodat, felöltöznél mert hideg van kint." Mikor megbeszéljük, hogy valaki meglátogat aznap vagy másnap minket, vagy Meske barátnőm hamarosan kijön hozzánk, akkor elsők között hangzik el: "Hurrááááá, akkor majd kergetőzünk együtt a kertben!" Este pedig már így emlegeti: "Holnap jön XY kergetőzni a kertünkbe."

A legmókásabb pedig az, ahogy minden mást is előbb vagy utóbb együtt kell csinálnuk az utasítására, addig nem nyugszik, amíg az egész bandánkat össze nem tereli és együtt nem kergetőzünk visongva a kertben (Nagyika, Papa, Farkas, Ő meg én, vagy éppen a vendégeink....). Ennél már csak a körbenállegykislánykázás röhejesebb, ahogy meglett emberek, öten, tízen összekapaszkodva ezzel a viruló fejű kicsivel nyomják a nótát. Ja, de van: A "csőröspapagáj, csőröspapagáj, csőröspapagáj, juhéééééj" kántálása.

A kergetőzés egyik leágazása a buboréküldözés. A buborékfújást már születése óta alkalmazzuk, egyrészt, mert nem lehet elég korán kezdeni, másrészt mert a család imád buborékot fújni, és már Nünü előtt is vettünk magunknak fújószerkezetet, mindenkinek volt sajátja. Mostanra már tele van mindkét ház ezekkel, mert nem maradhat el nap buborékkergetés nélkül....

Bújocska. Lehet derékbántalmad, gipszbecsomagolt gyógyulófélben lévő törött lábad (ha járógipsz, akkor benne is van, hogy jáááááró, szóval csak semmi kibúvó), fejfájásod, bármi, ha hozzánk jössz, Te vagy a hunyó. Meg el kell bújnod, míg Ő tízig vagy tizenötig számol.

A legcukorfalatabb az, amikor Ő bújik el. Lopakodva közelíti meg a kertben kinézett búvóhelyet, majd csöneben lapít, míg a hunyó számol, mikor pedig elkezdik keresni, nagy csinnadrattával ugrik elő és felemelt kézzel visítja, hogy "Itt vagyok Papaaaaaaa, ide bújtam!!!!!"