Piroska és Farkas

Most éppen népdalokat kívántam meg, s dúdolom, miközben dolgozom a gépen. Olyan jó, hogy ilyen könnyen elérjük, amit a fülünk megkíván.....Egy csodaszép népdal, amit imént küldtem el Farkasnak, remélem, Ti is szeretitek:

A nagy, füves területet -amit utólag csatoltunk a kertünkhöz- egyszerűen csak rétnek nevezzük, ill. nevezi Nünü. Gyönyörű, ha szépen le van nyírva az egész, de mégis olyan nagyon kedves nekem, mikor tele van gazzal sárga és fehér vadvirágokkal, amelyekből összegyűtjünk egy kosárravalót és koszorút fonok a tündérbalerina hajába.

Az jutott az eszembe, hogy kéne nyitnom egy külön blogot Nünü rajzainak, de aztán gyorsan el is vetettem a kósza ötletet, mert nem hiszem, hogy lenne időm vezetni. Viszont annyit, de annyira rajzol, mindenféle eszközzel és különböző felületekre, meg gyurmázik, meg ragasztgat, egyszóval művészkedik, hogy szeretném összefogni a munkásságát:) Sajnos nem tudom minden alkotásának a történetet sem a címét, mert olyan tempóban dolgozik, hogy képtelenek vagyunk követni, vagy éppen nem vagyunk a közelében és csak később fedezzük fel a képeket a füzetben, vagy valamelyik táblán. Aztán itt vannak azok, amelyeknek hosszú címet ad, vagy a születésüknél éppen jelen vagyunk és olyan kedve van, hogy magyarázza (máskor teljes csönben alkot). A két napja készült éppenmostkedvencem ez a képe, amelyhez ezt fűzte: "Ez itt Apaca (balra a narancssárga), ez pedig itt Anyaca és Nünüke, én vagyok, amikor még nem születtem meg, és körülöttünk itt vannak a fa gyökerei....Anyaca és én itt vagyunk együtt a fa sűrű gyökerei között." -a végén elővette a sötétkék zsírkrétát, majd összekötötte a mi gyökérzetfészkünket Apával és így szólt: "Ez itt pedig egy kötél, amivel összekapcsolódunk Apacával". Lehet, hogy ez teljesen természetes, hogy ilyeneket alkot egy ilyen pici gyerek, de én alig kapok levegőt, mikor rajzol és mesél közben és töröm a fejem, mi járhat az Ő buksijában, honnan jön egy ilyen rajz, hogy Ő és én a fák gyökerei között, amikor még nem született meg???!!!!

Ez pedig:"Egy királylány tündér, látod? Itt a koronája és van egy kis tengerimalaca itt melette, aki elveszett, de most már megtalálta és biztonságban van. Rózsaszínre színezte a naplemente az eget a feje fölött, és kék lett a nap."

És még néhány:

Ettől a lilahajas kígyójától meg elájultam!:) Zseniális!

,

Igaz, az eleje tánccal indul, amit a krétarajzolás közben is bedob (mostanában saját költésű dalokkal, melyek egy idő után átmennek kínaiba, és ezeket sokkal szívesebben énekli, mit a sok-sok értelmes dalt, amiket kívülről tud....azt mondja, ezeket szereti, mert Ő költötte, az Ő dalai...), de később a házépítés is ábrázolja, valamint a füvesítést.

Nagyikáék utcájában pár hete elkezdődött egy családi ház építése. A gyerek már ismeri a tulajdonosokat is, egy fiatal pár, akiket szívesen emleget. Ha a nagyszülőknél van, minden nap többször felkerekednek és ellenőrzik a munkálatokat, megfigyelik a gépeket és Nünüt mindenről részletesen tájékoztatni kell, hogy éppen milyen munkafázis folyik és szívesen veszi, ha egy-egy építőmunkás szakszerűen elmagyarázza a hogyankellt. Szerintem, ha mégegyszer építkezünk, simán levezeti az egészet, mert már most lelkesen magyarázza, hogy készül az alap, miként kell rakni a téglákat, stb. Volt már pár traktoros meg markolós könyve, de most külön ilyeneket rendelt és persze kapott is.

Van, hogy az utat menyasszonyi díszben és gumicsizmában teszi meg, mosolyt csalva az arcokra.

Kiválasztja a zenét (gyakran feszegeti a határokat, pl. mikor a muzsikatévésre kapcsol, megidézve ezzel egy-egy vidéki lagzi hajnali hangulatát...), aztán a szoknyát, amit ha éppen fürdés után vagyunk, a pizsamájára vesz fel és ropja, kipurcanásig. "Idefigyejjetek fiúk, ezt nézzétek, hogy nyomom a táncot! Mint egy igazi balerina!" Aztán már rázza is a babaszobában.

Minap az ámerikai keresztapját fűzte be, majd csatlakozott hozzájuk Farkas is és egy csomó plüssállat. Kár, hogy Marcika csak pár hetet maradt, s már át is repülte a nagyvizeket.....Pedig milyen jól meséli a Graffalót is....

Szappanos szivaccsal (bio fürdető és bio habfürdő, természetesen:) mossa le az apja a hátát, miközben Ő hatalmas terpeszben áll a fürdőkádban és büszkén mondja: "Elájulna a Pöti, ha látná, mekkora terpeszbe tudok állni, hogy csak na!"

Szintén a kádban, egyensúlyozni próbálja az arcán az egyik műanyag öntögetős tálat, majd a másikat átnyújtja az apjának: "Apaca, mutass példát nekem!"

Újabban nem lehet már csakúgy nevetgélni a benyögésein, popóriszálásán, magyarázatain, felismerésein, mert szól: "Ne kacarásszatok rajtam!"

Építi a favonat sínrendszerét, majd megakad. Egy darabig csendben ül, láthatóan gondolkodik, aztán megszólal "Nagy gondban vagyok most, töröm a fejemet a probléma megoldásán."

Peti mellett ülök a szobájában, aki éppen egy egymás mellett törökülésben lévő pár képét retusálja. Bejön Nünü, nézi amonitort és megkérdezi (mindenkiről mindent tudni akar, főleg a nevület) "Kik ezek a képen?" Peti: Egy fiú meg egy lány. Nünü: "És van kisbabájuk?" Peti: Nincs, nincs kisbabájuk. Nünü: "Biztosan gondolnak rá!" 

Ülünk az ágy szélén, beszélgetünk, olvasgatunk, lapozzuk a könyveket, amikor ez jut eszébe: "Anya! Ha nagy leszek, szeretnék egy kicsit delfin is lenni a tengerben."

Nagyi lehúzta a lábáról a pillangós gumicsizmát, s már rohant is befelé a nappaliba. Esőkabátban és sapkában megállt a rajztábla előtt és olyan határozottan nyúlt a zsírkréták után, olyan hevesen, tétovázás nélkül váltogatta a színeket, hatalmas mozdulatokkal rajzolt, hogy biztosra veszem, ilyenkor megszállja az ihlet. Szinte észre sem vette, mikor Nagyi kibújtatta a kabátból, egyik kezéből a másikba pakolta a rajzeszközöket és meg sem állt, semmi sem zökkentette ki.

Sokat rajzol, de ezt már megszoktuk. Mégis mindenkit lenyűgöz maga körül ezzel a stílussal, ahogy a rajzoláshoz áll. Mindössze pár perc alatt készült el a fenti mű, s mikor befejezte, lecsapta a krétát, s mintha visszajött volna közénk, hangosan közölte "Na, elkészültem a kékpozsgás lánnyal. Már nem dolgozom rajta többet, kész." Aztán továbbállt és a következő pillanatban már a könyvespolcáról válogatott. 

Tizenegy felé járhat már, mire elkókad a sok táncolástól, elmeséltünk száz mesét és végre bevackolódunk az ágyba. Korom sötétben fekszünk ketten, Ő meg én. Szeretem ezt a csendet, csak a tücskök zenéje szűrődik be a résnyire nyitott tetőablakon. Aztán halkan megszólal:

"-Anya! Tegnap azt álmodtam, hogy kerestelek mindenhol, de nem leltelek sehol. Lehet, hogy bújócskáztál, csak nem vettelek észre? Megmondod hol voltál az álmomban Anya?

-Ott voltam Nünükém a réten, papirsárkányt eregettem azt hiszem.

-Jó, akkor ma én is azt álmodom és találkozunk! Majd nagyon örülök neked Anya!" 

Megint csend. Talán már alszik. Átfordulok a másik oldalamra. Suttogva megszólal ismét:

"-Anya! Átfordulnál magamhozfelém erre? Nem érlek el, olyan messzire gurultál. Tudod Anya, sötétben csak a kezemmel látlak!" - megfordulok, Ő kitapogatja az arcomat a kis tenyereivel és megsimogat. "szia! most már látlak." Így alszik el, kis kezei lassan legurulnak az arcomról, ahogy elernyednek.

Azt még nem gondoltam át, hogy mikénthogy, mert ugye ha öregszünk és sosehalunk meg, akkor egy idő után mindannyian vénbanyáktaták leszünk. De majd kiötlöm, ha felkínálják a lehetőséget. Addig csak azt tudom, hogy örökké akarok élni Nünüvel és Farkassal és akik még lejönnének hozzánk a szeretetfészkünkbe. Belefájdul a szívem, ha eszembejut, hogy egyszer lesz olyan, hogy nemígylesz. Szerelem.

Talál egy botot, egy anyagdarabkát, egy fonalat, egy műanyag poharat, vagy csak nyaka köré teker egy harisnyát, hátára terít egy kendőt, vagy bármit és kitalál egy, az öltözékéhez illő (szerinte) szerepet. Vagy éppen fordítva, eszébejut, hogy éppen Ő a hegymászólány, szerelő, búvár, masiniszta, pom-pom vagy picur, királylány, menyasszony, tündrér, Vuk, Minnie, Piroska:), vonat, csiga, kitudjamégmisokminden, és ehhez keres megfelelő kellékeket.

Itt éppen királylány, fején a megcsomózott pelenkával, hátán Nagyika régi kendőjével, és a teraszbejárat ablaküvegében nézegeti magát.

Letámadja a hatalmas, levegővel teli plüsskaticát, kapaszkodik a szarvaiba, aztán legurul róla, s így szól: "Anya! Kicsúszott a kezemből az irányítás!"

Az éjszakai halovány fények is látni engedték az elhanyagolt, romos homlokzat szépségét, a máladozó domborműveket, mesteri kőerkélyeket, művészien hullámzó tetőíveket. Könyököltem a kórház negyedik emeleti ablakában, bámultam a szemközti ház felső ablakában széltáncot járó narancssárga függönyt, ahogy ki-be lengedezik a résnyire nyitott kereten. Milyen kár, hogy hagyják így tönkremenni ezt a pompás épületet! Aztán Nünüre gondoltam, akit álmában hagytam otthon, riasztva Nagyikát és Pötit, hogy Farkassal berobogjunk a kórházba, ahol szültem. Csak éppen most a méhen kívüli beágyazódás rémes gyanujával a lelkemben.

Később hívott, mint ahogy megszoktam Tőle. Újból megcsináltatta a laborral a péntek délutáni ismétlő vérvételemet, ami akkor nem sikerült jól ugye, vagyis keddről péntekre szinte semmit sem emelkedett (ma vagyok 5 hetes és két napos terhes, ha igen), pedig másnaponta duplázódnia kell. Azért lett Csillagszeműnek gyanus, mert a ma reggeli HCG pedig 1800 valamennyi. De a labor pénteken sem tévedett. Nem érti. Én meg pláne nem.

Azt mondja, biztosan van terhesség, csak kérdés, hogy hol. Azt hiszem, Ő inkább a méhenkívülire hajlik, s el is magyarázta nekem, hogy ha így lesz, mi fog történni. Hát akkor nem sok jó. Ami biztos, így vagy úgy, készüljek fel rá, hogy komoly monitoringozás vár rám, hogy elkerüljük a bajt. Holnap megnéz UH-val és csak kapaszkodunk abban a reményszálban, hogy a méhen belül talál egy egészséges petezsákot (ma reggel elkezdődött megint egy kis furaság, olyan lajoselőjelféleség).

A viharvert tévédobozunk még mindig nagyon népszerű a gyereknél. Van, hogy az Apjával vagy valamelyik vendéggel magára zárják, és elemlápáznak bent, vagy akár egy órán át szöszmötöl benne és rajzol. Kívül-belül tele van az alkotásaival, alig győzöm felülragasztgatni új papirokkal.

Olyan, mint egy titkos barlang. Bemegy, magára zárja az papirajtót és hallom, ahogy suttogva beszélget, játszik, rajzolgat egyedül.

Talán az volt az előzmény, hogy amikor Nünü levette a kupakot a filctollról, "kupánvágta" nagyit a kezével. Vagy valami ilyesmi, de ez nem  is olyan lényeges. A nagy viháncolásra mentem át, aminek a lecsengését megörökítettem.

A kedd délelőtti vérvétel ötszázvalamennyi hácégé értékére a tegnapi vérvételes nővérke azt mondta, miközben szúrkált, hogy igen magas. Ám aggódását fejezte ki a vérzés (ami tegnap végre abbamaradt és már kezdtem kicsit felengedni) és az alacsony progeszteron szint miatt, ami szerinte a méhenkívüli beágyazódásnál szokott lenni. Remek.

Mivel lajos elhúzott (helyette kaptam egy harmadik napja tartó durva hasmenést), bíztam benne, hogy a tegnapi vérvétel majd mindent rózsaszínben tüntet fel és végre beleélhetem magam a bolgogpocakosodásba (még akkor is, ha a vérnyomásommal és a cukrommal foglalkozni kell). Ám nem így lett. Ma hívtam a helyettesítődoktorhelyettesítőjét, aki kurtán közölte, hogy a hácégé ötszázvalamennyi és szedjem tovább a bogyókat alulról, majd jövő héten megint kell egy ellenörzővérvétel. Nem tudván, ez pontosan mit is jelent, megnéztem a neten, és ennek az értéknek mostanra már duplájára kellett volna emelkednie, és így most tényleg elég valószínű, hogy a méhemen kíül ágyazódott be a baba. Megint ott tartok, hogy sehol, nem tudom pontosan, mi van és mi nincs, lezárjam vagy reménykedjek.....Szeretnék bőgni egy hatalmasat, egy megkönnyebbüléshozót, de nem bírok. 

"Anya, most nem érek rá sajnos, mert kekszet rágcsálok éppen....közben pedig töprengek, tudod?"

Reggel vérvétel. Én teljesen lemondó voltam. A vérzés továbbra is tart (nemömlős, de van), görcsölészik a hasam, feszít, szédülök. Szúrás után boldogan pillantottam meg Nünüt és Farkas a folyosón, bejöttek értem a kerti gyíklesről és Nünü folyamatosan magyarázta, hogy egy lány meg egy fiú gyíkot is látott. A recepción váltok pár szót a kedvencnővérrel, majd másik kettőnek is elmagyarázom, hogy lajosnak hívjuk a vérzést, és említett lajos most nagyon itt van. Kérdések jönnek, mennyire is, majd legörbülő száj. Nünü felkéreckedik a karomba, mosolyognak rá "Ő is itt termett!"- jegyzem meg.

Pár óra múlva doktornő telefonál, hangja nem árul el semmit. Nem mondja, hogy terhes vagyok, csak annyit, hogy a HCG ötszázvalamennyi, a progeszteron meg elég alacsony, szedjem tovább az aluldugdosósbogyókat. Ööööö, akkor most terhes vagyok, jól értem? Talán kinyögött egy igent, de nem volt meggyőző. Kérdezgetem, próbálom gyorsan átfuttatni a hallottakat az agyamon. Mondja, talán később megnézzük a hcg szintet, hogy szépen növekszik -e, és két hét múlva UH. Pihenjek. Köszönöm. Farkas felhőtlenül boldog a telefonban. Meskebarátnőm vigyorog és állítja, hogy Ő tudta és látta rajtam. Én meg most nem is tudom, hogy adjam -e át magam a boldogságnak, vagy óvatosan örüljek. Mégiscsak itt a lajos meg minden. Hááááááát, nem semmi.

Farkas hihetetlenül pozitívan áll a dolgokhoz. Meg amolyan megfontolt, kevésbé forrófejű és hirtelen mint én. Ha valamin berzenkedem, mindig van pár olyan mondat a farzsebében, ami lehűti az indulataimat. 

Mivel ma reggel nem mentünk el vérvételre az erősödő vérzés miatt, én már az alulrólbogyókat sem dugdostam föl, amiből egyébként is csak a reggeli adag maradt, hiszen úgy egyeztünk meg Csillagszeművel, hogy ha erős a vérzés nem kell menni, ha meg csak kicsi van vagy semmi, menjünk vérvételre és akkor felírnak nekem új hormonokat. De Farkas ragaszkodott hozzá, hogy legalább egy tesztet csináljak meg......

Nem is tudom, hova tegyem el az UH képet a hűtőről......Nem maradtak itt. Lajos tegnap éppenhogy, de megérkezett......Már vérvételre sem akarok elmenni, mert minek. Farkas még reménykedik és azt szeretné, hogy legalább egy tesztet csináljunk. Én összetörtem, de pár nap és reménykedem tovább, a majdakövetkezősikerülben. A legjobban az fáj, hogy ránézek Nünüre és nem tudom, hogy valaha lesz -e testvére. Meg az is, hogy mióta Őt hordtam a szívem alatt tudom, hogy én háromgyerekes lélek vagyok.....

A nagy gépemet ritkán viszem magammal, mert túl nehéz cipelni, elővenni, összerakni, szétszedni, szóval macerás. Ráadásul ha rendesen bepakolok hozzá, akkor egy kisbőröndnyi oldaltáskával indulok útnak, úgy meg hogy szökdeljek a gyerekkel, miként kergetőzzünk, nézzünk bogarakat, gázoljunk térdig a vízben, hempergőzzünk a mezőn.  A kisgéppel meg már nem szeretek képeket készíteni. Úgyhogy a sok kirauccanásról alig van felvételünk, ha meg mégis, akkor csak a telefonommal kattintgatott. Pedig kár.

Sütteti a hasát.....

horgászik.....

folyton cipelteti magát......

fogadja a csókokat a homlokára.....

Görcsölt -e ugyanígy akkor? Lemondó voltam -e? Vagy tán biztos voltam a sikerben? Nos és ha párhuzamot találok a mostani alhasi görcsölésemmel és a három évvel ezelőttivel, akkor az jó lesz nekem? Megnyugtat? Bizonyosságot ad? Vagy épp ellenkezőleg? Pár órája görcsöl a hasam. Lemondó vagyok és tartok tőle, hogy ez lajos. Megkerestem, hogy éreztem akkor, Nünüvel.

A könyvbőlmesélés felvonás után, ha megegyeztünk végre, hogy ideje leoltani a lámpát és majd holnap folytatjuk a mesekönyvek lapozgatását, akkor jön az összebújós mesélés a sötétben. Mostanában a régebbi kedvencek helyett (Mazsola, Futrinka) saját történeteket vagy általunk kitalált meséket kér. "Anya, elmesélnéd légyszíves, amikor megszülettem?". De szereti az "alvórongyis meséket", amelyeknek Ő ad címszavakat, nekem abból kell történetet szőni. "Anya, ma meséld el az Alvórongyi és a csillagrendszert!" Már leragad a szemem, de kerekítsek egy izgalmasat a csillagrendszerről meg a rózsaszín alvótársáról......Máskor meg "Most legyen az Alvórongyi és a petróleumlámpa!" Szóval van feladat:)

Aztán vannak más saját meséink is, egész hosszúak, mint a Pihetündér. Máskor meg Ő szeretne minket elvarázsolni egy-egy saját kitalálással. Ezek mind tüneményesek, és egytől egyig "itt a vége fuss el véle" heves felkiáltással végződnek. Tegnap este nehezen jött álom a szemére, sokáig meséltünk, majd beszélgettünk a sötétben, egy takaró alatt. Lelkesen ecsetelte, hogy mit szeretne csinálni másnap: "Anya! Holnap keresünk egy varázsparipát, aminek elférünk a hátán ketten, Te meg én, a két tündér. És akkor, és akkor felszállunk az égig, a felhőkhöz, és, és, és ott leszállunk egy felhő szélére és leülünk ketten. Lóbázzuk a lábunkat a széléről és megkérdezzük a felhőket, hogyan lesz az eső. Aztán hazajövünk Apához. És, és, és Anya! Majd fonunk virágkoszorút a hajunkba, azzal megyünk a felhőkhöz, jó? Csak az a baj, hogy nagyon fúj a szél és hideg van. Hallod, hogy süvít?"

Balerina. Persze sokmindenmás is (csiga, ganajtúró, hernyó, cica, zsebibaba, hegymászólány, szakácslány, markolóslány, stb. se vége se hossza a szerepeknek, amiket eljátszik és azoknasenem, amelyeket ránk leoszt), de sokszor balerina, meg menyasszony, meg királylány, meg tündér......

Tegnap este elalvás előtt az Apjához: "Szia vőlegény. Betakarnád a két menyasszonylányt a takaróval? Két menyasszony van és egy vőlegény. Jaj. Két menyasszony és csak egy vőlegény? Ez meg mi a csuda? Kell még egy vőlegény akkor. Egy fiú kell még ide nekünk, hogy kettő vőlegény legyen a két menyasszonynak." Hát szép. Korán kezdődik. Ma pedig megkért, hogy varrjak neki egy fátylat......

Még az írás is nehezen megy, olvasni meg szinte alig bírok. Tegnap este  tízkor a kórázi ügyeleten kötöttem ki. Szombat óta szédülök, tegnapelőtt óta meg már nagyon és a fejem is szétmegy, lüktet, sajog, alig bírok menni. A vérnyomásom itthon 150/100-ra is fölment. Tegnap este pedig teljesen kiütött ez a valami, így Pöti át, Farkas a gyerekkel maradt, mi pedig a kórházban vártunk. Sokat. A földön ülve, mert ülőhely nem nagyon volt a tömegben, állni meg nem bírtam. Ülni se nagyon. 170/120 vérnyomást mértek, két külön időben és két külön készülékkel is. Fogalmam sincs, mitől lehet??!!!!!! Pánik. Doki vizsgálgat, gyors labor, vér, vizelet. Negatív. Egyeztetetett a helyi nőgyógyásszal, szerintük nincs köze a lombik történetünkhöz, egyszerűen vérnyomásbeteg lettem. Hát nem tudom. Kaptam két dopegitet, állítólag terhesen is lehet szedni (ugye mi meg még nem is tudjuk, mi a helyzet odabent). Megint kivizsgálások következnek. El vagyok keseredve. És még mindig szédülök, bár a vérnyomásom már jobb 130/90.

Csillagszemű kétszer is felhívott, aggódik és kijelentette, hogy elsőbbséget élvez a vérnyomásprobléma, amit Ő sem ért, hiszen az altatás előtt-alatt-után is normális volt. Holnap is felhív, hogy mi volt a belgyógyásznál. Jólesik.

Valamikor június elején a Takarítónénink -aki a két szembeszomszédhoz is jár-Andikáéknál sertepertélt a kertben, a férje meg a füvet nyírta. Aztán rossz érzése támadt és előrement, ahol már csak annyit látott, hogy egy tagbaszakadt alak nyitja a kertkaput kulccsal és távozik. Szaladt utána pánikban és kiabált, hogy adja vissza a kulccsomóját (semmit mást nem vitt el, még a hátizsákját sem, csak kivette belőle a kulcstartót), de a fazon kiabált vissza, hogy nála bizony nincs, s már pattant is be a ladába, ahol hárman is várták.

A kulccsomón ott függött a két szembeszomszédbarátunk- és a mi összes kulcsunk is. Takarítónéni sokkot kapott, rémülten összetelefonált minket. Egy órával később már mezitlábasan a lépcsőn ültünk Pötivel és zsenge zöldborsót szemezgettünk a szánkba. Őriztük a házat, mert Farkas elvitte magával a kiszerelt régit, hogy pont ilyet vegyen. Az új zárat pedig Nünü segítségével szerelték a helyére.

Semmi. Nem tudom. Vagyis szédülök három napja. Teszteket nem csinálgatok, feleslegesnek érzem, mert úgyis mennünk kell vérvételre pár nap múlva. Csak nézegetem a hűtőn a képet. Persze Meskebarátnőm szerint minden jajdejójelkisfiam, bármit is panaszkodok Neki, az csak babát jelenthet. Naponta röhögjük szét a fejünket telefonon.

Ez a szédülés rémes viszont. Annyira erős, hogy fekve, ülve, állva, mindenhogy érzem, mintha nem én lennék a fejemben.