Mintha Ő lenne itt már több tíz éve, s nem mi. Olyan értelemmel, érzelemmel és tapasztalattal jelent ki dolgokat, oktat ki minket, tesz megállapításokat, magyaráz el bármit......A kertben kószált Nagyikával: "Nagyika! Lenne kedved kergetőzni egy kicsit velem?" - kérdezte, majd a közeledő repülő hangja elterelte a figyelmét és kémlelni kezdte az eget. Hosszasan nézte, ahogy távolodik az alacsonyan szálló gép, aztán még mindig a kék eget bámulva, sóhajtva: "Még sosem ültem repülőn!" Pont úgy, mintha ezer éve élne a földön, de még mindig nem jutott fel egyetlen gépre sem. Kedvem lett volna azonnal tárcsázni egy légitársaságot és elrepülni Vele mondjuk Párizsba. Mert még az Eiffel-tornyot sem látta.

Ezeken mosolygok ugyan, de időnként mégis úgy tűnik, hogy Ő valóban többet tud a világról, mint mi. Legalábbis láthat, érezhet olyan dolgokat, amiket mi nem, vagy már nem. Nem beszélek neki a torokizémről, hogy ott lent, a gégém jobb oldalánál még mindig érzek valamit, hol jobban, hol kevésbé. Sosem mondtuk előtte. Ennek ellenére pár napja, mikor segítettem Neki felvenni a kardigánját, Ő pedig közben vidáman csacsogott, hogy megy a Nagyikához, meg ha kisüt a nap, majd egyszer elmegy az oviba (az egyik könyvében sokat olvasunk erről)....aztán mosolyogva, kedvesen felém fordul, két kis kezét a nyakam azon részére szorítja, ahol azt a dolgot érzem. Már ekkor megdöbbentem, mert vagy átöleli a nyakamat, vagy odabújik, de ilyen furcsa kézrátapasztást a gigámra még nem csinált. Pár másodperc csönd. Szorosan tartja a kezét ott elől és néz a szemembe.

"Meggyógyítalak anya, ne félj. Meggyógyítalak." - modja komolyan, de mosolyogva. Aztán elengedte a nyakamat és elszaladt. Ülve maradtam a földön, és azt sem tudtam, mit tegyek. Próbáltam finoman kérdezgetni, hogy mit érez, de nem feszegettem túl a témát. A sírás is környékezett és a meglepetéstől sem voltam tiszta. Vajon csak játék az egész, vagy több van mögötte? 

Néha esténként, elalvás előtt, mikor már majdnem átadja magát az álomnak, még megsimogatja az arcomat (nagyon sokszor csinálja, mindegyikünk arcát simogatja, még álmában is) és csak ennyit mond anagyli suttogással "Ne félj Anya!". Amit szintén nem értek, mert mi sosem mondogatunk neki ilyet, direkt kerülöm az ilyesfajta kijeletéseket......Egészen aprócska volt, mikor először ezt mondta nekem (csak nekem mondja azóta is)......a levegőm is bentragadt......