A konyhai kisrádióból recseg a vulévukuséávekmoá, készítem a reggelit, Ők táncolnak, s két kenyérszelet között én is riszálok a táncrahívó dallamokra. A reppelős rész következik, mikor az énekesnő hosszú, ütemes szavalásba kezd. "Anya, nem jó ez a muzsika, légyszives keress egy másikat Anyaca." Én nagyon szeretem ezt a dalt Nünü. "Nem dal ez anya, hanem mondóka."

Ha nem lenne egyértelmű, akkor leírom: ez szerinte egy "lakássapka", amit csak a laskában szabad felvenni.....itt éppen bukósisak.

Az elmúlt hét alapján úgy számoltam, hogy rémesen makacs hisztikorszak következik. Aztán lecsengett az egyébként igen szórakoztató (gyerekelőttnemmutatjukamosolyunkat) felvonás, aminek alapjául a mazsolás- és micimackós meserészletek szolgálhattak, vagy mimás? Napokig hallgattuk a "Segítség, segítség, jajajajajaj, segííííítség!!!!" jajveszékelését. Akár a zoknija csúszott le, vagy nem találta az alvórongyiját, vagy nem akart kimenni a kertbe vagy éppen bemenni a kertből, vagy lecsöppent a joghurt a tálcájára.....szóval mindenre ezt volt a reakció. Mindez olyan teátrálisan megközelítve, hogy a kívülállók szeme menten fenakadt, gondolván, hatalmas fájdalom vagy kín gyötri ezt a szegény gyereket. Később ugyanezen szemlélők heves nevetésben, jajdecukizgatásban törtek ki (mit ér, ha az apja meg én tartjuk magunkat a fapofához). Tényleg az volt. Mindenképpen rögzíteni akartam egy ilyen jelenetet, de úgy voltam vele, hogy majd holnap, aztán meg egyszercsak, úgy egy hetes folyamatos előadás után leállt vele.

Idetartozik az is, hogy két hét alatt kétszer is előfordult, hogy odacsapott ránk (sosem suhintottunk rá, még csak meg sem fenyegetjük hasonlókkal sem, távol áll tőlünk az ilyesmi, nem is láthatott ilyeneket). Ilyenkor megbeszéljük, hogy nemcsináljukeztmert.....Na de persze ilyenkor szemlesütve kukucskál felfelé, ami megint hihetetlenül édes. Persze ha pukizik a gyerek, az is mennyirecukimár. Meg az is persze, hogy az én kis hurkáim senkinek sem tetszenek, persze az Ő nagyhurkáit mindenki zabálnivalónak tartja. Jó kicsinek lenni.

Olyan, mint egy felügyelőszerv. Mindenkit helyrerak, ismerteti a házirendet, betartatja a szabályokat. "Papa, hogy kerül ide ez a pálcika??!!! Ez nem idevaló, hanem a dobozába!!??", "Mici! Ne taposd le a Nagyika sárga virágait a fűben a lábaddal Mici!!?? Gyere le a fáról Mici, mert szúr a töve! Ne rágcsáld az ágakat Mici, csak az ennivalót szabad megenni a tányérodból Mici!!!!!!", "Anya, vedd fel a zoknidat, nehogy megfázzon a kicsi lábad!", "Enyje cica, nem szabad a madáretetőt piszkálni, csak a madaraknak van oda a fára, nem a cicáknak. Nem szabad ilyet csinálni Cica, csúnya dolog ez.", "Nagyika, vedd le a lábadat a szamár hátáról, az nem arra való, az a Nünüjé az a szamár Nagyika!!" és így tovább........

Most már nem a szavak tanulása az, ami meglepő, nem is az, hogy milyen összeszedetten, szép kerek mondatokban beszél, elmesél mindent, ami vele történik, hanem a humora és az összefüggések, meg a szöveg, amit alkalmay a megfelelő szituációkban. 

Pancsol a nagykádban, mikor az apja megmossa a szivaccsal a hátát: "Jaj Apaca, vigyázz, sajog mindenem!!!!"

Nem is tudom, minek is hívjam ezeket a verbális érzelemkinyilvánításokat...Továbbra is mindent magyaráz, amit csinál, még akkor is, ha magában játszik. Vagyis egyfolytában beszél. Azt is tudatja, hogy éppen milyen hangulatban van, vagy miként viszonyul valakihez vagy valamihez: "nagyon örül a Nünü", "boldogan szaladok", "jaj de jó, hurráááááááá", "jaj de aranyos", "hú de klassz", "de szép ez a mese, tetszik Neked", "hű de finom ez az ebéd", "jaj de jól süt a nap", stb.

Mivel ez a bejegyzés már jó pár nappal ezelőtt elkezdődött, de csak most fejezem be, újabb szakaszról számolhatok be. Ahogy említettem, a "segííítséééég, jajajajajaj" drámai előadások egy hét alatt le is zárultak, nagy bánatomra (nevelési szemponból jó, de annyira szórakoztató volt ám:), viszont jött helyette új. Ez pedig "Nünü nagyon picike még, nem tudja....." hete. Ilyet sem mondunk neki soha, hogy valamit azért nem tud, vagy nem tudhat, mert nagyon kicsike még. Ezt is mesékből szedi, amiket olvasunk. Naponta sokszor előhozza, ha valamit nem akar megcsinálni, éppen nincs kedve hozzá. Másikmama kérte, mutassa meg neki a kacsintást. "Nem tudja ezt a kacsintást csinálni a Nünüke, mert még nagyon picike, csak pislogni tud a szemével" - és ehhez egy ártatlan, elveszett kisgyermek tekintetét húzza elő, hogy majd megzabáljuk. Egy barátunk pacsizni szeretett volna vele, mire Ő "Nünüke még nagyon picike, nem tudja ilyen hosszúra nyújtani a kezét...". De minden más szituban beveti ám, ahol szükségét érzi.

Ja. És Apaca melett (akit Ő kezdett el így hívni még akkor, mikor tényleg picike volt) most már engem is Anyacának hív, vagy Anyacaca is vagyok néha az Anya mellett. Ha meg nagyon hízelkedik és dorombol, akkor Kicsianyácskám is szoktam lenni.

Erről jutott eszembe zárásként: Odaszalad hozzám, ölembe hajtja a fejét és a térdemet paskolva ezt mondja: "Szia. Jó anya vagy....."