Kiröhögött a sárga esőkabátomban. Nem nevetgélt, vagy kuncogot, ez röhögés volt. Többször is felnézett rám a sétánk alatt, megállt és röhögött. Mesélném én, hogy ebben a cudar időben, az egésznapos esőzés miatt beszorulunk a meleg lakásba, hogy ki sem dugjuk a lábunkat a házból egész nap, de nem így van. Menni kell. "Megnézzük a gilisztákat, csigákat. Kimegyünk, Nagyikával sétálni. Gumicsizmában. Felvesszük az esőkabátot!".
Így esett, hogy szakadó esőben is kint nyomakodtunk a kertben, s már megintcsak irigykedtem a gumicsizmájára, hogy milyenjóneki, hogy tapicskolhat a pocsolyákban, zokniázás nélkül átgázolhat a vizes füvön. Nem zavarja, ha ráhullanak az esőcseppek, még az arcát is felemeli néha, kiteszi a kis kezét, s figyeli, ahogy gyülekeznek rajta a vízgyöngyök. S csak nevet, nevet.....A sárga esőkabátom pedig tényleg röhejes, még Farkas vette Anyikának és nekem is, a vizilabdás meccsek idejére, mikor drukkolni jártunk hármasban (Anyi, Farkas és én), akár esett, akár fújt. Úgy nézek ki benne, mint egy sárga paca.
