Fázósan csurgattam a gőzölgő vizet a forralóból a teáskannában keringőző narancsillatú teafűre, összeturmixoltam a barackot a hétmagoskásával és a túróval Nününek, aki mindeközben pár lépésnyire tőlem a saját kis konyhájában ügyködött. Kukoricát főzött és magyarázta a báránykájának, hogy be kell ülni az etetőszékbe, mert jön a reggeli, eszünk.

Ázottan tértek vissza az ebek Farkassal a reggeli sétából, s csóvászva tébláboltak körülöttünk. Ősz van. Még mindig a konyhapultnál szöszmötöltem a reggelivel, mikor Farkas átfűzte a karját a derekamon, hideg, szélfútta arcát belefúrta a nyakamba, s ennyit mondott: "Séta közben azon gondolkodtam, hogy milyen zseniális életünk van nekünk!" Majd a főfülelőnk is rázendített, s ismételni kezdte az elcsípett szót vigyorogva "zseniális, zseniális, zseniális...." S tényleg az. Annak ellenére, hogy hiányoznak már szeretteink, s olyanok is vannak, akik hiányoznak még a fészkünkből. 

Bárcsak hihetném, hogy ez a boldogságteljességérzés már mindig így lesz.....

Ui: Az utóbbi időben gyakran rajzoltatja velem Apacát (Ő maga is firkál, majd közli, hogy ez Apaca farmerban), a kiscsaládunkat, kutyástúl, házikóstul, s természetesen Ő is rákerül a képre. "Anya rajzol. Apacát, krokodijos pólóban. Anya is. Szép a haja. Fodrásznál volt. Kutyukkákat is."