Piroska és Farkas

Kezemben az elvivőpoharas tejesKVval, kényelmesen de mégis viselkedősen könyököltem a kis kerek asztalnál, s azon ügyködtem, hogy a laptopommal elkapjam a helyi hálózatot. Csak én, egyedül. Az üzlettársbarátnőmet későbbre vártam. Állásmegbeszélésre készültünk. Hetek óta keressük a tökéletesvalakit a picike, mostinduló cégünkhöz, s most talán megleltük. Fontos volt, hogy csakis olyan legyen, aki majdnem annyira tudja szeretni ezt az egészet, mint én. Most meg már mint mi. Hát vártunk a megfelelőre. S most izgalommal tekintek előre, s remélem, hogy együtt elkészül. Sokkal nehezebben mennek a dolgok, mint azt elképzeltem......

Beszélgettünk a KVzóban, hevesen magyarzátam a gép felett, szerződéstervezetet lobogtattunk, egyeztettünk, terveztünk és lelkesedtünk. Cseppet sem érzem hiányát, de mégis jólesett, hogy pár órára egy kicsit a régi voltam.

Köszönöm szépen, hogy feliratkoztatok itt balra, a googledobozkámba! (nem tudom a linkjét betenni, nem működik). A helyzet az, hogy valamikor a közeljövőben egyszercsak hipp meg hopp, el kell varázsolódnom, és akkor nem jelenik majd meg az oldalamon semmi sem. Az okát sajnos nem oszthatom meg. Tényleg csak egy nyúlfarknyi időre terveztem a kényszerű befeléfordulást, pár nap, esetleg néhány hét, s ezen idő alatt is bőszen jegyzetelem majd az élménypillanataimat, csak éppenkisülten még nem olvasható, csak később......

Ha mégis úgy alakul, elhúzódnának a dolgok, akkor ezen a kapcsolattartóizén tudok értesítést küldeni Nektek, mert egyébként itt az oldalon nincs lehetőség üzenni, ha láthatatlanná kívánom tenni egy picikét. Szóval marad ez a megoldás.

Bárhogyis, köszönöm szépen a kedvességeteket, a bekukkantásokat, a szeretetet, az itt elkapott élménypillanatokat!

Meglátszik, hogy éhező puccebek között nő fel a gyerek.....Milyen szépen elleste a nézést, hm?

Gyöngyözünk. Ezek a nagyobb darabok már remekül mennek, úgyhogy most kisebb, állatos vagy gyömülcsös fagyöngyök után kutakodok. És büszkén hordom a nyakláncot, amit Nünü nekem fűzött. Bár igaz, néha visszakéri, és a szamár, a medve, vagy a babák kapják meg......"kölcsönadod picit Anya"....

Nem unatkozunk. Megmondja, hogy mihez van kedve,  s arra buzdít minket is. Egész nap vezényel, s még azt is meghatározza, éppen ki a kiválasztott, kivel szeretne játszani. "Pattogtassunk pöttyöslabdát...Nagyikával...dühöngőbe!", "Buborkékot fújjunk, Anya is, légyszi!", "Szeretnél ebédelni....", "Szerintem Oszi ugat...megnezzük, futás, Papa is!", "Sétáljunk Nagyika....megszagoljuk a virágokat!", "Figurázzunk szobában Nagyikával!", "Rajzoljunk...Micikón, Anya is, Nagyika is....mindenki ide ül Nünübabához!", "Táncolunk muzsikára....mindenki...tapsol!" És így tovább, megállás nélkül.

A szakértőnő szerint Nünü szupercsirkesége nem azért különleges, mert mondjuk ismer száz szót, hanem ennél sokkal többet tud, és ha olyan helyzetbe kerül, ahol csupa új kifejezéssel találkozik, kérdez, érdeklődik, és rögtön megjegyzi és használja, kombinálja a tanultakat. A játszóházban többedmagával ült a kisasztalnál, és rajzoltak. Mostanság bármit firkál, mondja, hogy éppen mit alkot a papirra (ezeket gyakran a lap aljára is írom, hogy később tudjuk, ha véletlenül nem ismerünk rá, hogy az pl. egy sátor meg egy cica). "Rajzolunk.....bogárkát."-mondta, s elmélyülten húzogatta a kék zsírkrétát a papiron. Majd kutakodni kezdett az asztalon, míg meg nem találta a sárgát, s azzal folytatta tovább az ákombákomokat, s megszólalt "szőke lesz......Szöszimici is szőke".

A gyerek hálóruhában ugrabugrált az ágyon. Este nyolckor kellett beadni a repesztőt. Lefedküdtem mellé a matracra, Farkas megkocogtatta a tűt, és már bökte magabiztosan a hasamba, ahogy bő két éve is tette. Mégis minden más volt most. "Mit csinál Apaca Anyával?" -kérdezte, és tolakodott felém, majd a mellkasomra tette a fürtös buksiját.......

Ma reggel pedig már a megszokott koreográfia szerint ment minden. Ebédidőben már ott lóbáztam a sárga papucsba bújtatott lábamat egy kényelmes fotelban, derekam körül egy fehér lepedővel, többedmagammal. 

Összebarátkoztam két egycipőbenjárós lánnyal, akikkel elérhetőséget cseréltünk, és terveink szerint együtt játszóterezünk majd egy év múlva. De addig is szorítunk egymásért.

Nünü pedig pont ma tizenhéthónapos, és péntektizenharmadikán született..... 

A Nagyiék kertjében lévő zöld egyszeregyes, műanyaghomokozó is menő, előszeretettel turkál benne a gyerek, na de nem vetekedhet a Szomszédmelcsibarátnőméknél lévő hatalmas sivataggal. Ott aztán épülhetnek várak, egy egész városravaló, alagutak, homoksüti kiállítás, igazi paradicsom! Nünü pedig nem tud betelni vele, s ahogy elnézem a három barátnőmgyerekeit, hát Ők sem, pedig minden nap használhatják.

Fedeles, kisebb homokozót terveztünk, de látva, hogy a gyerekek mennyire élvezik ezt a mesés homoktengert, mégis ekkorát szeretnénk otthonra is. Már csak azért is, hogy mi is beleférjünk Farkassal, mert nekünk is tetszik ám a várépítés. Meg az is jó ötletnek tűnik, ahogy Melcsiéknél is láttam, hogy a mászókák, hinták is a homokozóban vannak, így ha lepottyan a gyerek, talán megússza kisebb puffanással (megnéztük a gumitéglás játszótérborításokat is, de horror drága). De kérdés, miként lehet megvédeni az ekkora homokot a macskakitól?

Elsétáétunk az utca végére, a mező mellé, ahol hónapok óta vizitelünk, s bámuljuk a félpucér munkásfiúkat munkagépeket. Joepapa útközben az árnyékot szemléltette a gyereknek, hol a kavicsos úton, hol pedig egy kőkerítésnél hadonászott a gereblyével, integetett és táncikált és erre bíztatott engem is, hogy Nünü teljesen képbekerüljön az árnyék fogalmával.

Az építkezésen már senki sem dolgozott, aznapra lehúzták a redőnyt. Megálltunk, Papával váltottunk pár szót az alakuló házról, majd visszafordultunk. Mire Nünü megjegyezte: "Elfogyott a bácsi. Hazament az építkezés.."

Kis piros hűtőtáskát is kaptam a hasbaszurkahormon mellé, hogy fel ne forrósodjon a hazafeléúton. Megint egy új, közös útra lépünk......Elhatároztam, hogy megpróbálok a lehető legközömbösebb maradni, nembeleélni magam, de a kivitelezésnél bebuktam. 

Viruló fejjel hagytam el a gyógyszertárt, kezemben boldogan de óvatosan lóbálva a jégretikült. Nevek cikáztak át az agyamon, megállíthatatlanul. Mintha már itt lenne velünk, a hasamban. Pedig még csak tüszők várakoznak a pénteki fellépésre. Egy huszonegy és egy tizenhat miliméteres, a bal petefészekben. Ennél pontosabban nem tudom majd elmondani a gyereknek, honnan is jött:-)

Csillagszeműt helyettesítik, ahogy előrejelezte. Szóval mégsem mondta le miattam a családi nyaralását:-) Ma újabb orvosnak tártam fel belsőm titkait. A doktornő méricskélt jobbra: sok kisebb, balra: két nagy, az említett méretekkel. Utána a dolgozószobájában megbeszéltük, hogy ez nagyon jó. "Ráérnek pénteken?"  kérdésére azonnali igennel válaszoltunk. Perszehogyde. Péntek tizenharmadika lesz. Nünü 17. hónapos napja, s pont péntektizenharmadikán született. Égijelnek veszem.

A hormonadataimra is rákérdeztem, de nem jegyeztem meg pontosan: 7,3 meg 4,6 és 3,7 talán? Ez a három volt, de hogy melyik mi?

Kavarog a lelkem. Olyan érzésem van, mintha már létezne a következő Migyerekünk. Létezik is. Aztán olyan megcsalásféleség is vegyük a mindenfélébe. Hogy itt szuszog mellettem Nünü, a Hivatalsotündér, aki éppen az imént álmában szólított minket "Apacai....Anya!", majd aludt tovább. S most elveszek egy picit tőle magamból, s a gondolataim, a szeretetem egy darabkája másé már, vagy másé is. 

Boldogság. Bennem és körülöttem. Bárcsak kifeszíthetném a mostot.

Egy kedves ismerősünk felhívta a figyelmemet arra, hogy tudja ám, mitől ilyen szomorkás a gyerek a képeken: dolgoztatjuk.

Ugyanis nézzem már meg, hogy folyton ott egy lapát, gereblye a kezében, máskor meg füvet kell nyírnia, úthibákat javít, gazokat tépdes, kavicsokat takarít el az útról.....Megspóroljuk a kersztészt, mi?

Okostojásságát megvillantotta már többször is, mikor idejekorán kimondta az első szavakat, majd komoly mondatfűzésbe kezdett. Nyilván nem kaphat még szépkiejtési díjat, de most már mások számára is érthetően beszél (már ha nem kedveskednek vele, és így nem szégyenlősködik).

Látom a kétévesforma gyerekeket, akikkel a játszóházban találkozunk, s a szakemberek is megerősítették, hogy bőven túlszárnyalja a korosztályát. Persze ez ugyanúgy nem jelenti azt, hogy a Migyerekünk okosabb lesz, mint az, aki háromévesen kezd el beszélni, mert nincs összefüggés, ahogy a mozgásfejlődésnál sincs ilyen egyenlet. De tény, hogy élmény hallgatni egy ilyen picikét beszélni. No de most aztán tényleg feldobta a labdát a gyerek. Mindenkit ledöbbentett a két napja felfedezett produkciójával.

Azt mondják, a lelkes szülők sok-sok felesleges kacatot halmoznak fel a gyereknek, a fele is elég lenne. Nos, ha ezzel a szamárral csak azon az estén játszott volna a Migyerekünk, mikor megvettük, már akkor is bőven megérte volna.

Eddig egy mára már nagyobb fiúcskánál lakott az guminégylábú, aki azért még utoljára ölelgetve hozta le nekünk, s elköszönt tőle, mielőtt még betettük volna a hátsóülésre.....Megígrétük, hogy gondjátviseljük majd, és szeretni fogjuk.

Még mindig toplistás program......"Uccára.....kapigálni lécci..Nagyikával...Anyaisz!" - ha esik, ha fúj, megyünk. Vödörrel, vagy talicskával, lapáttal vagy gereblyével, vagy csak egy talált bottal kapirgáljuk a kavicsokat. Megint. Még mindig.

A Nagyika által készített Gombszeműbabát szorongatta a kocsiban, jött velünk a fejlesztőfoglalkozásra is, és Őt húzta a taligán is. A hétvégén viszont megint a nyúl volt soron.........

Mostanság ilyen nyúlfarknyi gondolatkiborításra van időm, de legalább képekben lefűzök néhány élménypillanatot.

A babagyurmával befürödtünk, bár lehet, csak nem a megfelelő márkát kaptuk, de ez ragadt, tapadt, nem lehetett formázni. Marad a jólbevált iskolásgyurma, ami ugyen nem egésszéges, ha lenyelné (lekopogom, nem egy nagy szájbamindentbekapkodós), de pont jó gyurmázásra.

Imádok gyurmázni! És milyenjó, hogy a gyerek is. Meg Anyika is. Bandába verődve gyurmázgatunk a kertben.

Kedves, nagydumás, barátságos, huncut ötévesforma, aki a Nagymamájánál nyaral. Ő most Nünü kedvence. Kérés nélkül dobálja a puszikat és integet neki. Megértem......

Ő Bongyorka. Csakúgy, mint pl. Szöszimici, Ő is kóborbaba, akit eddig másvalaki szeretgetett (vagy sem). Nálunk új nevet kapnak, s Nünü sosem felejti úgy is szólítani Őket (azt mondja, olyan a haja, mint az enyém, "gondor, Anyéis":-)

Egy-egy napra pedig különös figyelem jár nekik. Olyankor a kiválasztott jön-megy velünk, akárhová is visz az utunk. Ez Bongyorka napja volt.

A Piszkod Frednek semmi értelme. Szerinte. Meg egyébként is mindig szól, ha valami piszkos lett......A forró napok alatt tanulta ezt a dalocskát, amikor a nagymedencében hajókázott. Úgyhogy Foxi-maxi kapitánya nálunk nem Piszkos Fred, hanem egyszerűen csak piszkos lett. 

Sajnos az első két magátóléneklős résznél éppen a táskámban kotortam a gépem után, mikor meglátta a hajót a képeskönyvben, és dalolni kezdett. De azért némi noszogatásra "elénekelte" megint.

Hosszasan kapirgált a két ülés közötti kis tárolóban, valahol a kézifék mögött, s egyenként kotorta elő az oda régebben bedobált aprót. A KVzó felé tartottunk, hogy felvegyünk a szokásos reggelinket: szendvicset, melynek szélét újabban a gyerek rágcsálja meg, és az én elvivőpoharas tejesKVmat (amióta nem tejcsatlakozunk Nünüvel, ismét élvezem a tejesKVt).

Lassan gyűltek az fémpénzek a tenyerében, s a körforgalomhoz érve elégedetten nyugtázta, megvan az összeg. Ahogy kimondta, az út mellett megpillantottunk egy bácsikát. Jólöltözött, kedvesnek tűnő úr, aki kéregetésre szorul. Lelassított, férehúzta a kormányt, és átöntötte a bácsi kérges kezébe az összeguberált aprópénzt. Megköszönte, aztán kölcsönösen jókat kívánva egymásnak továbbálltunk. "Remek. A bácsinak több pénze volt a kezében, mint amennyi nekünk összesen van....."-tette hozzá Farkas.

Sikerült bebuherálnom ide oldalra a bandázós dobozkámat, hogy lássalak Titeket! Dejó! Köszönöm szépen, ha feliratkoztok! Csók, Piroska

A templomkertet határoló mohás, időrágta feketefoltoktól szép kőkerítésnek támaszkodva álldogáltunk ketten egy kedvesvalakivel. Gondtalanul cseverésztünk, majd jólesős nagyokat hallgattunk, s csakmalackodvalehetenni módon majszoltuk a pitába töltött salátát. 

Csak néhányan bóklásztak arrafelé ilyentájt, s csupán egy kutya dugta közénk az orrát, falatkát kunyerálva.

"Apaca, ébresztő! Árnyékokat megnézzük!....Puszika....Kérlek Apaca!"-mindezt angyali gügyögéssel előadva, puszikkal és cicás furkálódásokkal fűszerezve.

Farkas pedig alig látható, vékonyka résen át kukucskált kifelé, mintha csak állva aludna tovább, s reggel hatkor mutogatta a műanyagkacsák, az alvórongyika, és a dumbi (=cumi) árnyékát a tetőablakon át bekandikáló napfényben. Nagyon sokszor. Pont annyiszor, ahányszor a "mégeccer Apacai!" elhganzott. S mostanság rengeteg mégegyszer van mifelénk.

Irigykedem a gumicsizmájára......Meg még mindig szeretem a csigákat nézni, megmenteni Őket, s most jogosítványom is van hozzá:-)

Jó, mert pár borongós nap után, a gyerek állandó unszolására ("anyaiskapirgál") rájöttem, mi a jó a vizes kavicsok műanyag gereblyével történő piszkálásában, s azok különféle edényekbe való összegyűjtésében. Jó.

Jó, mert lehet kapirgálni a köveket (melyek sokkal szebbek elázva, mint porosan) a gödrök alján összegyűlt esővízben. Jó, mert bármikor kimerészkedhetünk sétálni anélkül, hogy leégnénk. 

Nagyikával......

Tudja, melyik mondóka melyik könyvében található. Kutakodik a könyvespolcán, kikeresi és odahozza azt, amelyiket hallani szeretné, és mondja is, hogy melyik van benne "ó, ó, ó, tündérkaszinó....ebben van!"

Továbbra is ámulunk, olvadozunk, csodáljuk, csodálkozunk, meglepődünk, mosolygunk és dagadunk a büszkeségtől. Beszél, mondatokat fűz, mindent megért, utánoz, és mondókákat mond. "Mondókázzunk!" - kéri mosolyogva, és belekezd az egyikbe. Néha olyanokat fúj, amit én csak könyvből tudok. Azt mondja, "énekel", és ahogy üti a xilofont, végigmormolja a bocibocit. Ezen kívül megy a "gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet....", a "süssünk, süssünk valamit..." elejétől a végéig, vagy ha mi mondunk belőle egy-egy sort, Ő befejezi. Öröm látni, ahogy élvezi. Másokból csak sorokat idéz. A mai altatásnál a "hej bele, hej bele, beletesz a zsebébe" foszlányt "énekelte", amit csak most tanított Neki Anyika.

Meghallgattuk az összes kért- és kéretlen tanácsot, majd hozzátéve a mi véleményünket összeráztuk, és kijött az éppen aktuális álláspontunk a szobatisztaságranevelésről: ráérünk majd elkezdeni a bilizést jövőre, késő tavasszal. Miért? Mert addigra már kettőmúlt, amikor tényleg vissza tudja tartani és megérti, hogy miről is van szó, nem lesz hideg, nem kell lebontani róla vastag kezeslábasokat, pulóvereket, stb.

Aztán hetekkel ezelőtt időnként szólt, hogy "akció van benne", ahogy az apja szokta mondani a szagló végterméket a pelenkában. Ha rákérdezünk, hogy van -e benne akció, mondja, hogy "nincs". Általában mindkét jelzés helyes. Ezért aztán Nagyika javasolta, a fenti álláspontunk ellenére mégiscsak szerezzünk egy bilit. Csakúgy, hogy szokja. Ha úgyis egyszálsemmiben szaladgál, ha van kedve, ráül majd. Papa vett is egyet. Rózsaszínű és kacsás.

Szorongás, felkelés, szorongás, az utolsó kóbor szőrszálak alapos eltávolítása, hajmosás, sminkelés, lábkörömápolás és festés, csinosruhakeresgélés, nemtalálás, idegeskedés, nincsegyruhámsiránkozás, majd mégsempucéran elindulás. Pasi megjegyzése: "Sosem értettem, hogy ha fodrászhoz mész, miért mosol előtte hajat, ha kozmetikushoz, akkor meg miért radírozod le aznap reggel a bőrödet???!!! A nőgyógyászhoz meg miért készülődsz úgy, mintha az első randira mennél?!!!" 

Éppen csak berohantam a szokásos idegialaponpisiésre, hajigazításra, mire kijöttem, már mennem kellett a vizsgálóba. A rendszer ugyanaz. Rutinosan kedves nővérke a nevemen szólít, megmutatja hol tudok levetkőzni, rongypapucsot húzni, papirszoknyát az alvázamra tekerni, majd felkúszni a tárogatószékbe, s ott zavartan pislogni. Gépiesen cuki, mond néhány megnyugtató klisét, megbeszéljük, hogy nem először vagyok itt, és boldogságunkra van egy Szupercsikénk, aki tizenhathónapos. Folyadékokat csurigál, műanyag csöveket rendezget, koppan a kacsa a tálcán, majd résnyire nyitja a bőrajtót, jelezvén, készenállok a feltárulkozásra.

Csillagszemű megjelenik, udvariasan köszön. Megnyugtató jelenség, igazán szimpatikus. Jó érzés bizalommal lenni iránta. Aztán már fel is bukkan a feje a lábaim között. Nem tudom, hogy elsüllyednék -e inkább, vagy utatengednék a röhöségnek ezen a helyzeten. Úgy beszélgetek valakivel, hogy Ő közben az alvázamtól kukucskál fel néha, s mutogatja a monitort. Azt hiszem, nem is vicces.

Ultrahanggal megnézzük a tüszőket és a méhnyálkahártya vastagságát. Minden rendben, mutatja, én pedig bólogatok, bámulva a fekete-fehér masszát, és a néha megjelenő üregeket. Ha Ő mondja, biztosan ott van az a pár nagyobb és sok kisebb tüsző. Az pedig jó. Kellemetlenkedő kacsa, aztán szól, hogy jelezzek, ha bököd a cső belülről, majd meghajlítja. Nem bököd. Örülök, hogy nem kell jeleznem, és némán meredek a monitorra. Mindent elmagyaráz, mit kéne látnom, amit én nem, de Ő igen. Ez a lényeg. Petevezetékek továbbra is átjárhatóak, szabad a séta. Pár kérdés a hogylétem felől, nem vagyok -e rosszul, senem fáj a hasam. Nem, minden rendben, köszönöm. Kesztyű le, vár a szobájában.

Megköszönöm a nővérkének a segítséget, s a papirszoknyámba törölközve totyogok a függöny mögé. Pár perccel később már Farkassal nyújtjuk a kezünket Csillagszeműnek. Örömmel tájékoztat minket, hogy pasi mintája igen jó, sokkal jobb, mint mikor Nünü megfogant. Hurrá!!!!!!!!!! A petevezetékek a császármetszés ellenére is remekül bejárhatóak az arra illetékeseknek, és a tüszőszámok, meg vastagságok alapján azt gondolja, hogy azért csináltassam meg a hormonvizsgálatot, de igazából nincs rá szükség, mert szépen érlelek mindnet, ami kell. Nagyon nagy hurrrrrrá!!! Azért megcsináltatom, és körzetis laborokra is elmegyek. Már csak a cukor miatt is. Búcsúzoul mér rákérdez, hogy minden rendben van -e, nem vagyok -e rosszul? "Ó, dehogy, köszönöm, de nem is venném észre, én ilyenkor annyira fel vagyok dobva, hogy akcióban vagyunk!"

Kint tombol a hőség. Az általam csak clostilbegynek hívott hormonbogyó receptjével legyezem magam. Ha minden rendben megy, augusztus közepe felé fellépésünk van a klínikán. Boldogság. Szorongás. Boldogságosszorongás.

Mitagadás, a fehér, romantikus kislengékből is bespájzoltam jónéhányat a gyereknek. Gyengém ez is. Ill. az igazság az, hogy ha meglátok egy hasonló gyönyörű, lenvászon fehéret, legyen az akár négyévesrevaló, jóleszkésőbb legyintéssel már a kosaramban is van. Mert ritka az ilyen szép, mint a fehér holló.

Ma pedig a szomszédnéni megjegyezte, hogy milyen szép fehérek a fogaim. Hát köszönöm, pont jól jön ide a fehér bejegyzések közé.

A fehér kértaport lemosta a hirtelen jött felhőszakadás, helyet teremtve az új krétafirkáknak. Picilányom fehér kisruhában totyog nyáricopfos Anyika körül, adogatja a csipeszeket és segédkezik a frissen mostott ruhák teregetésénél.

A giccsesen kék ég széleit hófehér bárányfelhők tejszínhabozák össze, mesés látványt nyújtva az égrebámészkodóknak. A nehéz virágfejet cipelő, fehér szirmú margaréták fáradtan hajlanak le a fűre pompás terheiktől. A kedvenc fehér kertiszékemből csodálhatom mindezt........ A boldogság néha fehér.

A reggeleket, koradélelőttöket általában rajzolással kezdjük. Ő kéri, hogy firkáljunk (a dambival=zsírkréta). Mi meg élvezzük, hogy ott ülünk a kertben, a kicsike asztal körül, s újra zsírkrétát fogunk a kezünkbe, s csak alkotunk, mint régen. 

Önfeledten húztuk a vonalat egymás keze körül, Anyika és én. A gyereket már kevésbé izgatta a művelet, a kezét meg nem is hagyta megörökíteni. Sebaj, nekünk tetszett. Estefelé újból rajzolhatnékja támadt "rajzojjunk, futás!", s rendezgetni kezdte az asztalkán heverő reggeli alkotásokat, míg elő nem került a körberajzolt kezem. Nagyika megkérdezte Tőle, hogy "mi ez itt a papiron?". Mire Nünü rávágta: "Medúza".