Elsétáétunk az utca végére, a mező mellé, ahol hónapok óta vizitelünk, s bámuljuk a félpucér munkásfiúkat munkagépeket. Joepapa útközben az árnyékot szemléltette a gyereknek, hol a kavicsos úton, hol pedig egy kőkerítésnél hadonászott a gereblyével, integetett és táncikált és erre bíztatott engem is, hogy Nünü teljesen képbekerüljön az árnyék fogalmával.

Az építkezésen már senki sem dolgozott, aznapra lehúzták a redőnyt. Megálltunk, Papával váltottunk pár szót az alakuló házról, majd visszafordultunk. Mire Nünü megjegyezte: "Elfogyott a bácsi. Hazament az építkezés.."

Horkolás. Papa lebodorodott a kanapéra, s a tervezett sportműsorkövetés helyett hamar horkolni kezdett. Nünü odaszaladt hozzá, majd közelebb érve lelassított, majd kicsit távolabb tőle hallgatózott "hallgat", mondta. Figyelte a  horkolást, majd megszólalt "pityipu" (Papa így mutatta neki egyszer a horkolást).

Pár nap múlva otthon esti alvás helyett megint megeredt a nyelve, majd bő félórás szöveg, mondókázás, kérdéshegy és éneklés után már megint behúzott a csőbe. Azt hittem, már alszik. Erre megszólal a sötétben "Apacai?". "Apacai már alszik"-mondtam kurtán. Kisvártatva ismét megszólalt. "Pityipuzik......Papa énekelte a dalt."

Üldögél az ágymatracunk szélén, énekel. A babakefével fésüli a legós rendőrbácsifigura nemlévő haját. "Megfésül rendorbacsit......Szép vagy. Teccik.....Anya is szépvagy." Kicsit később megdicséri az Alfit: "Alfi...gyereide Nünübabához (paskolja a mellkasát közben, mikor hívja a kutyákat, macskákat, papagájt, mint egy büszke gorilla). Jókutya vagy......." Aztán felkéreckedik hozzám "Anyucika, hoppá lécci"....meglapogatja a vállamat "Jókutya vagy...Anya is."