Tudja, melyik mondóka melyik könyvében található. Kutakodik a könyvespolcán, kikeresi és odahozza azt, amelyiket hallani szeretné, és mondja is, hogy melyik van benne "ó, ó, ó, tündérkaszinó....ebben van!"

Továbbra is ámulunk, olvadozunk, csodáljuk, csodálkozunk, meglepődünk, mosolygunk és dagadunk a büszkeségtől. Beszél, mondatokat fűz, mindent megért, utánoz, és mondókákat mond. "Mondókázzunk!" - kéri mosolyogva, és belekezd az egyikbe. Néha olyanokat fúj, amit én csak könyvből tudok. Azt mondja, "énekel", és ahogy üti a xilofont, végigmormolja a bocibocit. Ezen kívül megy a "gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet....", a "süssünk, süssünk valamit..." elejétől a végéig, vagy ha mi mondunk belőle egy-egy sort, Ő befejezi. Öröm látni, ahogy élvezi. Másokból csak sorokat idéz. A mai altatásnál a "hej bele, hej bele, beletesz a zsebébe" foszlányt "énekelte", amit csak most tanított Neki Anyika.

Szereti, ha együtt mondókázik mindenki, és erre fel is szólítja a társaságot, egyenként felsorolva a jelenlévőket "Apaca is, Dalmika is, Nagyika is, Papa is....énekel!"

Külön édes, ahogy egy-egy mondóka vagy dalocska együtténeklése után hozzáfűzi, hogy kitől tanulta, ki énekelte Neki "Nagyika tanította", "Ákos mondta", "Apaca mutatta".

Csók: rémesenelfogultröhejesenbüszkanya