Piroska és Farkas

Imádom a decembert. Sőt, a novembert is (oké, minden hónapot imdáok, vagyis vérbeli életimádó vagyok). A legeslegjobban a készülődést szeretem, de ezt már unalomig hangoztattam. Meg azt, hogy Nünüt ebbe bele lehet vonni és olyasmiket is csinálunk mi "felnőttek" vele, miatta, amit egyébként talán nem. Mert mikor volt az már, hogy én levelet írtam volna a télapónak? Most meg de. Sőt, a minap a karácsonyi vásárban énekeltem is a mikulásnak a hullapelyhest, hogy példát mutassak a gyereknek, hogy teljesen természetes, ha az ember kérésre vagy jókedvében dalrafakad közönség előtt is akár. Meg is simogatta a fejemet és adott egy szaloncukrot nekem is, Nünü meg irtó büszke volt rám, hogy én is jó gyerek vagyok, pedig már anyuka:) Írtunk hát a télapónak. De előtte kivonultam egy kisfűrésszel a hóba és levágtam két egyébként is vihartépdeste, letörött ágat, amit nem lehetett megmenteni, de így legalább jut nekik egy kis fény az ünnepekből. Ezt Szupercsirke díszítgette, rendezgette, majd nekiállt, hogy írjon és rajzoljon a télapónak (az elkészült rajzon a lap közepén az a fekete sor a kívánságlistája). Igen, bizony, Ő írta fel a puha kis kezecskéjével a címzést a borítékra, hogy "TÉLAPÓ", és a nevét is ráírta a lapra (ezt személyes okokból kisatíroztam a rajzáról, de persze csak itt a blogban - amúgy meg a nevét úgy 3. születésnapja körül kezdte el leírni). Eljátszottuk, hogy bedobtuk a postaládába (aztán itthon azon görcsöltünk Farkassal, miként dugjuk el, hogy ne találja meg egy hét múlva, aztán jól lebukunk). I-m-á-d-o-m.

Sziszivel és a kislányokkal (Nünü és Dorka maradt, Szilvike Drága lemorzsolódott valami ovis hasmenéshányós dolog miatt az utolsó pillanatban) kimentünka karácsonyi forgatagba kürtöskalácsozni meg télapótnézni. Megint megcsodáltam a bábszínházas standot, talán az a kedvencem. A kézzel készített gyönyörűséges bábok és a papirparaván. Nünü végig cipelte a lóhordozóban az új lovacskáját (egy giccsparádé, de a gyerek a felhőkben ugrált örömében, mikor meglátta a lovacskát az ablakban), táncolt velem a karácsonyi zenékre, tátott szájjal bámulta a fényszínházat és élvezettel szürcsölte a forrócsokit. Már akkor éreztem, hogy nem vagyok a toppon, hiába a kicsattanó jókedv. Este meg már jött a hidegrázás, éjjel pedig a nemalvás, láz, torokfájás, nátha, fülfájás. Hát remek. Nem könnyítem meg a Kiskapaszkodónk helyzetét. Ma még elmentem délelőtt fotózni, most estem be az ágyba. A lázat panadollal igyekszem csillapítani (most, hogy rákerestem, hogy mivel csillapíthatják a terhes kismamák a lázukat, úgy örültem:), mert a láz veszélyes, főleg az elején. Meg ugye a mi helyzetünk egyébként sem egyszerű. Kellett még megspékelnem valamivel.....

Elkészült a vérvizsgálat, a folyosón szomorúan közli a kedveslány, hogy a megrendelt 5600 helyett csupán csak 3 ezer feletti az érték. Összetörök. Igyekszem arra koncentrálni, hogy ne bőgjek majd a rendelőben. Farkassal egy szót sem szólunk egymáshoz. Biztos vagyok benne, hogy méhen kívül van. Megáll az idő. A kedvenc nővérkém elhalad mellettünk, számolgat és bólogat, hogy ez bizony kevéske hcg, és mennyire borzasztó, hogy újra ez történik velem. Mosolyogva helyeslek. Aztán egyszercsak szólnak, hogy mehetek vizsgálatra. Csillagszemű kérdezi, hogy miként vagyok. "Meg van tépázva a lelkem". Elnézően mosolyog és rákérdez a fizikai tüneteimre. Semmi. Megint hallom a háromezervalamennyi adatot, majd szemrebbenés nélkül elfekszem és várok. Azonnal felém fordítja a monitort: "Van legalább egy jó hírem, hogy nem méhen kívül van a terhesség, nézze. Itt van méhen belül. Ott a petezsák és nem is üres, van benne egy embrió." A szomszédban találkozunk.

Felkapkodom a ruháimat, aztán Farkast a folyosón és kopogtatunk a szomszédos ajtón. Csillagszemű szerint pont a hatodik hét végének megfelelő az, amit látott odabent (most vagyok a 42. napon, ha úgy számolom, hogy november . volt a beültetés, előtte hozzáadok 14 napot), hiszen ilyenkor petezsákot kell látni egy kicsike embrióval. Igaz, kéri, hogy továbbra se éljük bele magunkat, ne vásároljunk babaruhákat, mert az előzmények, meg a kétszer 40-es érték, meg most sem nőtt annyival, amennyivel kéne. Hányszor hallottam ezeket a mondatokat már. Nem is tudok örülni. Csak egy picit megkönnyebbültem talán, hogy méhen belül kapaszkodik a kicsikénk. Ott növekszik, miközben már leírták, megvonták Tőle a progeszteront, volt feketedarabkás vérzés, meg nagyvérzés, és Ő még mindig ott fejlődik a petezsákocskájában.Hhhhhh..... Most már nem akar hcg-t méregetni, csak 18-án be kell mennünk és ha szépen fejlődik, lesz szívhang, megfelelő méret, akkor örülhetünk a fa alatt. Meskebarátnőm arra biztat, hogy jövő hét végén könyörögjem be magam valami jó kis helyre, ahol szuper UH gép van, mert ez az intézetes egy mákostészta.

Ui: Nagyon, de nagyon szépen köszönjük Nektek a bíztatást, a velünkérzést, mindent! Annyira jó olvasni, hogy itt vagytok, mikor ott ücsörgök körömrágva a folyosón!!! Meg mikor éjjel nem tudok aludni és filozófálgatok!:))) Ölelés Nektek!!!!

Uldogelek a folyoson, karomon egy vattacsomoval. 5 ezer feletti hcg ertekre varunk. 40 perc. Utana mehetek csak uh-ra. Lomha percek.

Tegnap 11 korul mentunk be az intezetbe, meg az utazas elott. Viccesen meg is jegyeztem a novernek, hogy "1300 hcg-t kerek"! Hivtak egy ora mulva, hogy nem lesz meg az eredmeny, csak hetfo reggel. Ma fel kilenckor hivott Csillagszemu, mikor Nunu es Farkas itt szuszogott mellettem a szallodai agyban. Tobb elvonuladi lehetosegem nem leven a furdoszoba koven beszelgettunk. Fura, mert mintha nem akarna kozolni velem az orvosom a szamadatokat, megint csak ennyit mondott, hogy "nott ez az ertek". Ugy kellett rakerdeznem megint, hogy pontosan mennyi????? 1300. Biztositottam, hogy nem akarom nyuzni, de megiscsak tudnom kellene, hogy mit gondol. Annyit szedtem ki belole, hogy a 2. 40-es ertek ota eloirasszeruen megy fel a hcg ( mondjuk ezt en is latom.....4 napja volt 330, most 1300-nak kellett lennie). Nem tud semmit, nem bizakodo, csutortokon uh es vervetel. Addigra 5 200 koruli hcg szintet kene elerni es latnunk kell a petezsakot.

Családostul felvonultunk az intézetbe délután, remélve, hogy kicsit okosabbak leszünk. Pedig nem. Ultrahanggal néztük meg az alvázamat, de nem láttunk semmi olyat, ami eldöntené, hogy merre készítsem fel a lelkemet. Húsz napja volt a beültetés, és ha ehhez mondjuk hozzá is adom az előző két hetes érlelési időszakot, akkor most lehetek kb. 5 hetes. Csillagszemű azt mondja, hogy nem is gondolt arra, hogy bármit is lát ilyen korán, inkább ki akarta zárni, hogy nincs ott bent vérömleny, folyadék, a petefészkek rendben vannak. A méhnyálkahártya 9 mm. Ennyi. Utána beszélgettünk az irodájában, hogy mégis mire gondol. "Úgy látszik, a maga szervezete nem ismeri a biológiát". Így foglalta össze az eseményeket. Nem érti, nem tapasztalt ilyet. A tüneteim egyes részét látta már másnál is, de így együttesen senkinél. Azt mondja, ne örüljek, inkább abban reménykedjek, hogy nem méhen kívül fejlődik a baba, hanem valahol belül, de ha így is van, akkor is csak egy százalék az esélye annak, hogy ez egy "rendes" terhesség lesz.

Mikor az intézet előtt kiszálltunk a kocsiból, Nünü megfogta a kezemet és mondta, hogy bekísér. Séltáltunk felfelé a lépcsőn és angyali mosolyával ennyit tett még hozzá: "Én leszek a bíztatónőd Anyaca."

Farkasnak is készítettem régen adventi naptárokat, de amióta itt van közöttünk Nünü mégjobban élvezem az előkészületeket. Idén jóelőre megálmodtam egy deszkakarácsonyfát (először nyírfaágakból szerettem volna, de egy fatelepen sem találtam hasonlót), égősorral, jó nagyot, felszögelve a szobája falára. Igaz, nem olyan egyszerű, mint azt gondoltam, hogy beverünk pár szöget aztán kész. Kellett hozzá mindenféle L alakú fémizé, amit facsavarokkal rögzítettek a fiúk (egyik sem egy megrögzött barkácsoló), majd kiderült, hogy ez átlóg a túloldalára, amit majd le kell reszelni vagy mi. Utána pácoljuk, majd kis kampókat ütnek bele, amire az ajándékcsomagokat akasztgatjuk. Ezekhez pedig vennem kell még anyagot, zsineget. A 24 ajándék pedig már ott várakozik egy dobozban, a spájz felső polcán. Élvezettel néztem Őket, ahogy a garázsban munkálkodnak. A garázsban, ahová jelenleg nem is lehet beállni kocsival, mert tele van régi bútorokkal, melyeket a Tiszáról hozattunk fel és arra várnak, hogy szerezzek egy csiszológépet, nekiveselkedjek és lepucoljam az összeset, majd átkenjem mindenféle rovarírtóval, végül kapjanak egy jó kis alapszínt. Van itt régi falifogas, hozzá illő szekrénnyel, bölcső, száz éves babakocsi, pad, székek, asztal, éjjeliszekrény, kosarak, stb. Igaz, hogy nem férünk be az autóval és lapjával lehet csak közlekedni, de mégis különös hangulatot adnak a garázsnak.

Beszélgetek az óvónénivel, míg Ő az Apjával öltözködik. Egyszercsak odajön, megfogja a kezem és közli: "Anyaca, indulnunk kéne már. Annyit beszélgetsz, hogy közben lemegy a nap."

 

Pötivel egyezkedik. "Pöti! Gyere be a karámba játszani velem lovasat!" 

 Pöti: inkább játszunk itt a kanapén.

Nünü: "Nem, a karámban sokkal jobb."

Pöti: Szerintem pedig itt jobb a kanapén!"

Nünü: "Jól van Pöti, akkor most adok egy kis időt, gondolkodj el ezen egy kicsit és utána megbeszéljük!"

Játszik, azt hittük, már el is felejtette a témát, de öt perc múlva megszólal: "Peti, elgondolkodtál?" Pöti jezi, hogy igen. "Jól van, akkor most gyere be a karámba játszani, mert megyőztelek!"

 

Pucér popóval parádézik a kanapén fürdés után.Kicsim, légyszíves menj el pisilni lefekvés előtt - kérem. Válasz: "Sajnos nem áll szándékomban."

 

Tervezgeti, hogy lovardája lesz, ha nagy lesz. Kétéves kora óta rendszeresen lovagol, hatalmas lelkesedéssel és boldogsággal az arcán. A frász jön rám, mikor pl. feláll a lovon, vagy lóbázza a lábát. Bármit megcsinál a lovon, semmi félelem, tétovázás és nagyon élvezi. Kérdezgeti, hogy milyen iskolába kell járnia, hogy lótenyésztő lehessen, meg hogy kiképezhesse a lovakat kisgyerekeknek. Komoly üzleti terve van már, hogy milyen lovakat vesz először, hány lószállítója lesz és hány boxot kell építenie az elején:) Rengeteg ilyen jellegű beszélgetés zajlik közöttünk. "Ha majd lesz lovardám, meg egy házam ott, és szállítom a lovakat, a tarkát meg a feketét először, akkor úgy gondolom, hogy Ti is odaköltöztök velem, jó? És én szelíditem a lovakat a gyerekeknek, és megtudományozom a fajtákat, Ti pedig szedhetitek a lócitromot meg a sarat a patáikból."

Remeg a kezem és a nyugisabb, észrehallgatós részem igyekszik visszafogni a másikfelemet, aki meg megy a kalapáló szívem után és előrerohanósan álmodozik már megint. Már megint magasról fogok lepottyanni, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt Csillagszemű jósolja, bár most már Ő is rendesen meg van kavarva. Na de kezdjük az elején. A hétfői 170-es hcg adatomat emésztgetjük. Farkas bizakodó, Joepapa és Anyika bizakodó, hiába is mondom, hogy maximum 1% az, amibe kapaszkodhatnak, vállrándítással közlik, hogy pont ezen lógnak, ezen az egyszázalékon. Jó. Megtermékenyítősdoki szerint elég, ha jövő héten visszemegyek a kontrollra (mondta ezt hétfőn a 170-es érték után telefonon, meg ugye azt is, hogy mostantól tuti lefelé száguld majd, mert ugye volt ez a vérzés, ami egyébként tegnap óta nincs), addig várjak. Mire? Farkassal megbeszéltük, hogy márpedig mi szerdán, vagyik 2 napra az előző vérvételre megcsináltatjuk a következőt, mégis lássuk, hogy csökken, stagnál vagy esetleg növekszik -e az érték. Reggel odabattyogtunk az intézetbe, majd a nővérke közölte, hogy egyelőre nem csinál semmit, engedélyt kell kérnie a doktorúrtól, mert a papiromon az szerepel, jövő hét. Várakozás a folyosón (közben Farkassal arról álmodozunk, hogy milyen jó lenne elköltözni vidékre, állatokat tartani, lovagolni, stb.). Vérvétel. Közben többen megjegyzik a nővérek közül, hogy hihetetlen, milyen furcsaságokat produkálok mindig, ilyet sosem láttak. Mindenki tudja a nevemet. Szuper. Én csak szeretnék meghúzódni az erős átlagban, névtelenül.

Hazafelé KVzunk, mesekönyveket veszünk, beszerezzük az utolsó ajándékokat is a huszonnégyből és tervezzük, hogy délután összekalapáljuk az adventi naptárt Nününek (hetek óta készül, remélem, isteni lesz:). Nem csörög a telefon. Vagyis de, csak éppen nem a doki. Minden csörgés gyomorgörcs. Végül hosszas tűkönülés után végre Ő az. Fura, mert mindig a hcg értékkel indít, de hétfőn és ma meg sem említette volna, ha nem kérdezek rá a végén. Mindketten arra tippeltünk (már Farkas és én), hogy felfelé fog menni, de csak kicsit, mint már többször is, és úgy 220 lesz maximum. Persze megemlítjük, hogy milyen jó lenne, ha varázsütésre rendesen menne felfelé, de ugye az előzmények miatt mindig is félnénk, hogy mi lesz a végén.....Csillagszemű beszél, valami duplázódást emleget, de azt hittem, rosszul hallok. Mondja, hogy menjek be holnap egy UHra, megnéz, meg hogy érdekes vagyok, furcsán állok én ehhez a hcg dologhoz. Milyen tudományos. Rákérdezek, hogy akkor most mégis mennyi ez a hcg. 330. Háromszázharminc????????? Ha a pénteki 40-et vesszük, akkor ez ideális haladás, nem? De. Persze ott van előtte a szerdai 40. De ha a szerdai 40-et vesszük és kihagyjuk a pénteki 40-et (amit még mindig nem értek, hogy miként lehet pöccre ugyanannyi szerdán és pénteken....), akkor a duplázódás meg is van mára!!?? Persze nem lehet csak úgy elsiklani a pénteki adat felett, tudom. Kérdezem, hagyhatok -e egy kis kapaszkodót magunknak, hogy mégis, hátha, esetleg?!!! Erre nem tud mit mondani. Leteszem.

Elmesélem Farkasnak. Sehogyem reagál, ahogy én sem. Örülhetünk? Féljünk? Bizakodjunk? Arról beszélgetünk, hogy ott van a kisbabánk, akárhogyis, akárhol is, de kapaszkodik. Nagyon. Annak ellenére, hogy ültem forróvízben, ittam neocitránokat, nem szedem a progeszteront, nem fekszem és nem is kímélem magam. Ennek ellenére ott növöget valahol. Istenem, mennyire pörög a lelkem!  Minden nap mást kell hinnünk. Pont mint már kétszer. A vérzés már nincs. Hányineg és rosszullét van. Mondtam is, hogy érzem, itt van még. A legrosszabb ebben a helyzetben, hogy ahogy már kétszer megtörtént velünk, minden kis bizakodós nappal egyre jobban kötődünk hozzá. Nézzük Nünüt, aki tényleg egy szupercsirke, és arról beszélgetünk, hogy ott van valaki a hasamban, aki a migyerekünk, és aki itt lehetne velünk nyolc hónap múlva. Annyira, de annyira nemistudomelmondani milyen ez.......

 

Honnan is kezdjem, merről folytassam? Kitől kérjek szakvéleményt? Mit kéne tennem? Kit hívjak fel? Hogy álljak hozzá? 

Pénteken, a második 40-es hcg érték után beültem a forró vízbe, mivel garantálták a vetélést (ekkor már távoztak kávézaccra emlékeztető fekete izék délután óta) és gondoltam, meggyorsítom a folyamatot. Szombaton még mindig ez a fura dolog jött, vasárnapra megjött a rendesebb lajos ami még most is tart. A progeszteronokat abbahagytam péntek reggel a doki tanácsára. Mire számítottunk ma? Csillagszemű azt mondta, akkor menjek vérvételre, ha megindult a vérzés. Hát elmentünk, majd délután vártam, hogy hív és közli, hogy a hcg visszaesett, vetélés van, ahogy jelezte. Nos, a 3 nap alatt a hcg nem hogy nem csökkent, de több mint négyszeresére nőtt, most 170 volt 11 óra körül. Na itt szakadt el a cérna. A doki szerint majd egy hét múlva megnézzük a véreredményeket, de fogalma sincs, minden lehet, méhen kívüli terhesség, akármi, ilyet még nem tapasztalt. Ekkor több kérdést már nem is volt kedvem feltenni neki. 

Megint ugyanott állunk. Ha pénteken, a 14. napon megyek el vérvételre, majd pedig most hétfőn, akkor most boldogan repkednénk, hogy szépen megy fel a hcg (leszámítva a vérzést ugye, amiről meg nem tudom, hogy ha szedem a progeszteronokat, nem állok le, vajon mi lett volna). Farkas kiakadt, hogy itt kapaszkodik a baba, és megint leállították a progibogyókat, így persze, hogy elmegy a gyerek. Ugyanakkor tény, hogy a múlt héten csak 40 volt a hcg három napon át (fura, hogy szerdán meg pénteken is pont 39-et mértek, nagyon fura), tehát stagnált. Most viszont a vérzés ellenére négyszeresére nőtt? Hogy lehet? felhívtuk a nőgyógyászomat is, semmit sem tud mondani. Istenhegyi rendesorvost is elértük, Ő sem tud semmit mondani, nyilván nem megy neki Csillagszeműnek, mert azt mondta, csináljuk azt, amit Ő mondott, bár megjegyezte, hogy Ő nem is nézetett volna vért sem még egy hétig és nem állt volna le a progeszteronokkal. 

Szerettem volna ma lezárni, elkezdeni a vizsgálatokra jelentkezni, de megint nem megy. Félő, hogy mégis méhen kívül kapaszkodik szegénykém (az előzményeimet tekintve ez látszik valószínűnek számomra), ami azt jelenti, hogy hetekig elhúzódik a kínlódás, majd műtéttel kiveszik a bal petevezetőt is. Kb. majd karácsonykor. Nincs egy orvos, aki összefogná ezt az egészet nekünk, alaposabban utánanézne, akiben megbízhatnánk. Farkas a külföldi oldalakon keresgél hasonló eseteket, hcg grafikonokat nézeget. Teljes kiborulás.

A hcg nem emelkedett. Lehetőségek: vagy "sima vetélés" (ha hétfőre lecsökken a hcg), vagy küret, vagy méhen kívüli terhesség. A vérzés délelőtt megjött (ami nem dönit el, hogy a három közül melyik lesz, mivel tavaly és fél évvel ezelőtt is volt vérzés rendes időben, ahogy most is, és mégis, az első esetben petevezeték eltávolítással-, a második esetben kürettel lett befejezve). Ennyi. Csillagszeművel beszéltem, szerinte ha "vége lesz ennek", akkor a terhsség befejezésétől számított 6 hét múlva lehet elkezdeni a kivizsgálásokat, hogy miért nem tudom megtartani a terhességeket, miért vetélek el.

Túlélélés. Azt hiszem, ha nem lenne itt nekünk Nünü, teljesen összezuhannék. A harmadik terhességet veszítjük el egy év alatt. Négy babánk lehetett volna.

Gyorsan elővettem a túléléshez szükséges, fejemben összeírt listámat, hogy mit fogok csinálni, ha nem sikerül. A rémes hír ellenére, a kocsibanbőgés után persze nincs idő és lehetőség napokig sírni (pedig talán jót tenne nekem), belesüppedni a sajnálkozásba. Nekiállok fogyókúrázni, diétázni, futni és tornászni. Megnézetem alaposabban a cukromat (bár a múltkori terheléses vérvétel a doki szerint jó volt), az IR-t, a vérnyomásomat. Hat hét múlva (a három rossz közül remélem, hogy a "sima vetéléssel" ürül a hcg és lezárhatm a terhességet. Leírtni is borzasztó) elindulunk a sok-sok vizsgálattal, bejelentkezem Fülöp professzorhoz és tárt karokkal várok minden sorstársam és a támában jártas támogatók javaslatát, hogy mit tehetnék még. Kértem időpontot Csillagszeműnél a következő lombikra (március-április), persze akkor, ha túl leszünk minden vizsgálaton, kiderül a probléma és ezt orvosolni is tudjuk addigra. Ugyanakkor most már hajlok arra, hogy átmegyünk a BMC-be egy másik orvoshoz, akit Zakónak hívok itthon (csak hallomásból ismerem). Továbbra is tisztelem és kedvelem Csillagszeműt, örökre hálás leszek Neki Nünüért, de az biztos, hogy nem alkalmas rá, hogy összefogjon egy ilyen esetet, ami az átlagosnál bonyolultabb. Az alapvizsgálatokat elvégezteti, nem ás a mélyére a dolgoknak. Nekem ennél többre van szükségem, mert talán van még 1-2 évem és kifutok az időből.

Jó lenne, ha tele lenne a zsebem pénzzel, a munkám mellett (ami imádok) lenne lehetőségem egy kis vásárlásra, pihenésre, kilengésre, de nincs. Segíteni kell mindenkin, szülőkön, öcsémen (aki több mint egy éve itt él velünk és el kell tartanunk). Itt van Farkas (aki még ma is hitte, hogy ezúttal sikerült), Nünü, a család és a barátaim (bár sokan közülük már féltenek és nem akarják, hogy továbbfolytassam a sokféle hormonevést, a kövéredést és miegymást). De mennünk kell tovább.

Elkezdek telefonálgatni, érdeklődni és beadjuk az örökbefogadási papirokat. Legyen nyílt-  vagy zárt örökbefogadás, elfogadjuk. Vannak üres helyek a fészkünkben és sok-sok tartalék puszi meg ölelés (pedig nem fukarkodunk ám vele:). Nünü öttagúnak rajzolja gyakran a családunkat, még egy kisfiú és egy kislány szerepel az alkotások némelyikén. Az újszülött babától kb. 1,5 éves korú babáig képzeltem el a fészekbővítést.

Nem zavar a sajnálat. Én is sajnálom ezt a helyzetet. Az sem zavar, ha rákérdeznek a témára, meg az sem, ha beszélnem kell erről. Az sem, ha sírnom kell mások előtt, vagy elcsuklik a hangom és időt kérek. Szóval beszélgetünk róla.

Legszívesebben most azonnal megfogalmaznék egy felhívást (nem is tudom, jogilag működhet -e ilyen, hogy találkozunk egy várandós lánnyal, aki nem tudja megtartani a babáját és kifejezetten miket választ csakúgy, hogy mi legyünk a szülei, lehet ilyet?), hogy ha van valahol egy lány, aki valamilyen okból kifolyólag úgy dönt, hogy nem tarthatja meg a babáját, akkor jelentkezzen nálunk! Nagy szeretetben élünk, szép kis puha fészket hordtunk össze magunknak, van egy gyönyörű, testvérekre vágyakozó kislányunk, csupaszín nagyik és papák és mégis, van hely a színvünkben. Egy nagyon jó hely, ami kiadó.

 

Ui: Lius egy babát keltet és jövő hétvégén -a vérvétele után- remélem, hogy nagyon fogok irigykedni rá! Hajrá Lius! 

Általában nem okoz gondot, ha meg kell fogalmaznom az érzéseimet. Igaz, sokszor nem adja vissza olyan árnyaltan a szövegem a lelkizenémet, mint ahogy szeretnék, de legtöbbször sikerül lefestenem a képet, vagy találok egy hasonlatot, stb. Na most nem találok semmit, ami megfelelő lenne és azzal sem vagyok tisztában, hogy mit érzek.....

Nehezen viseltem az egész hormontuningot (mit csodálkozom, eddig dalolászva szúrkáltam végig az elmúlt két évet, viseltem a kudarcokat, elsirattunk három bennem fejlődő kicsikét), volt itt nehezítő körülmény rendesen. A lombikprogram legrosszabb része az a kb. 12 nap, ami a beültetéstől a vérvételig (tesztig vagy első kimaradásig vagy éppen lajosig, stb.) eltelik. Várakozás. Izgulás. Rettegés. Remény. Boldogság. Beleélőslelkesedés. Minden apró jelnek komoly súlya van, még akkor is, ha előtte megfogadjuk, hogy nem foglalkozunk semmivel, nem tesztelünk korábban, nem olvasunk fórumokat, egyszerűen csak vagyunk. Ugyanazon jelekért egyik pillanatban erpdesek az örömtől, hogy ez bizony terheség, majd két óra múlva leverten fekszem és negatívként értékelem. Simogattam a hasamat, elképzeltem Őket, ahogy Nünüvel szaladgálnak majd, hogy Nagyika egyforma sapkát köt nekik, ahogy Nününek eláruljuk majd, hogy kistestvére lesz (Nünü.....egy tünemény.....többször felhozta a témát, pedig nem mondtuk neki most sem. Egyik nap a kocsiban megszólalt: "Apa, Anyacának hamarosan kisbabája születik!" - elmagyarázta, hogy a fejéből tudja, onnan, hogy annak szokott fájni a pocakja, akiknek baba fejlődik benne. Mivel többször beszélt már erről a beültetés óta, gondoltam, megmondom neki, hogy majd csak egy hét múlva derül ki, hogy fejlődik -e egy kisbaba a hasamban. Erre Ő viruló fejjel: "Akkor nagyon fogok izgulni, hogy a doktorbácsi azt mondja, hogy igen!"). Máskor meg ürességet éreztem, hogy nincsenek már velem. Lett volna mit lejegyeznem, a kavargó lelkem viharait az itteni füzetembe rögzíteni, de nem volt kedvem hozzá. Míg pár nappal ezelőtt (talán négy-öt napja) el nem kezdődött a rókafíling. Annyira örültem a hányingernek, mint senki más!:)

Nem köthető reggelekhez, és eleinte csak azt hittem, képzelődöm a hányingert is. Aztán mikor kakaót kívántam (nem szoktam  inni), és elkészítettem egy nagy adagot Nününek, Farkasnak és magamnak és a három bögrét töltöttem volna fel tejjel, az utolsó pohár előtt megálltam és azt éreztem, hogy egy kortyot sem tudnék inni abból, amit egy pár perccel ezelőtt annyira akartam. Kikívánkozott belőlem egy "halló róka" bejegyzés, de mire leültem volna megírni, már azon jajgattam magamban, hogy mi van akkor, ha csupán egy újabb vírus? Vagy a sok fehérjétől van hányingerem? Közben meg továbbtekergett bennem egy erős szál -annak ellenére, hogy keményen igyekeztem elnyomni magamban, nehogy megint csalódás érjen, mint ahogy sokszor ezen a téren-, és hittem, hogy ha a 11. napon (tegnap) csinálok egy reggeli tesztet, füstölögni fog a második csík, mert a hányinger olyan korán jött, hogy tuti mind a hárman itt vannak velem. Elővigyázatosságból nem tartunk itthon tesztet. Tegnap hajnalban viszont már annyira ki voltam borulva, több napja szinte nem is alszom, remeg a kezem az idegességtől (tudom, hogy nem kéne, de most ez úgy sok ahogy van), hogy Farkasnak megmondtam, belepisilek egy üvegbe és az ovi felé félúton megállunk a patikánál és megcsinálom a kocsiban. Vett valami vacak ficni tesztet, olyan vékony papirka, hogy ilyet még nem láttam. Lógattam, negatív. Letaglózva mentem be a gyerekkel az oviba (ott ülök két napja vele, ma maradt ott egyedül először - új hely, új stratégia, de erről később), megint nem volt időm egy jót bőgni. Farkas később hívott, hogy hazalötykölődött a pisimmel, útközben vett egy másik fajta teszet, de az is negatív, mind a kettő. Rémes.

Délutánra bedurrant a fejem, aludtam másfél órát, majd bevettem dühösen egy panadol extrát (elvileg csak a simát szabad terhesen, de biztos voltam benne, hogy ennyi volt és a fejfájás is amolyan lajosjósló volt, előtte szokott így fájni a fejem). Elmúlt. Éjjel többször kimentem, mert megállt a szívem, mikor úgy éreztem, hogy megjött. De nem. Ma sem. Reggel otthagytuk Nünüt az oviban. SzÍvszaggatóan sírt, kiabált utánam, mint més soha. Gyomorgörcs. Farkas kérdezgette, hogy fáj -e a hasam. Na persze, hogy igen. Az idegtől legalábbis, de hogy mástól is, azt nem tudom.

Az intézetben már örömmel fogadnak, régi motoros vagyok. A recepción elmesélem, hogy tegnap negatív volt az ET (embrió transzfer rövídítése)-11. napon. Lebiggyedt száj, de bíztat, hogy reménykedjünk. Jó. Farkas megint tele van reménnyel, rám kevésbé hatnak a szavak, de nem mondtam le végleg Róla. A vérvétellány (szintén nem először szúrkál engem.....) szerint a 11. nap ló..ar, legyek pozitív. Hát ez volt a célom. Mikor lesz kész? 1-1,5 óra, doki majd telefonál.

Hazadöcögtünk. Sosem csináltam ilyet, de most úgy éreztem, nem bírok beszélni Csillagszeművel. Egyszerűen nem bírom felvenni a telefont, ha meglátom a számot és meghallgatni az eredményt. Nagyon féltem. Egész nap szorongattuk a telefont, de csak nem hívott. Míg végül a boltban megláttam a számát a kijelzőn. Nünüvel elvonultam a tésztasor mellett, vissza-vissapillantva Farkas arcára, ami nem árult el kitörő boldogságot, de lemondónak se tűnt. Jó darabig beszélgettek, hallani sem akartam, ugyanakkor azonnal tudni szerettem volna, hogy merre mehetek a lelkemmel. És tessék, az eredmény: hcg a 12. napon 40. Negyven!!??? Ami annyit jelent, hogy terhesség van, de nagyon kevés ez az érték. Normál esetben nem aggódna, mert ilyen értékkel simán ment végig terhesség, de ismerve az előzményeket, mégis ezt teszi. Pénteken megint vérvétel és addigra legalább duplázódnia kell. Leforrázott a hír. Szinte pont ugyanúgy, mint fél évvel ezelőtt. Miért nem lehet, nekünk egy teljes nem, vagy leginkábbis egy százszázalékos igen????? Mi lesz most? Ha nem nő a hcg, megint hetekig, hónapokig lógok majd a semmiben? Hogy fogom kibírni? Egyáltalán most hogy bírom? Az nem lehet, hogy megint ott van, fejlődik és cserbenhagyja a szervezetem!? Egy mákszemnyi élet. Nem is tudom, mit gondoljak, hogy álljak hozzá az elkövetkező napoknak. Kiborulnék, úgy igazán, de nem tehetem, mert akárhogyis, akárholis, Ő ott van, kapaszkodik. Vagy kapaszkodott. Szomorú vagyok és tele kérdőjelekkel.

 

 

Beszéltem Vele telefonon. Nagyiéknál van, amíg én itthon keltetek. "Anyaca! Te vagy a legédesebb Anyuka ezen a kerékvilágon! Csak kár, hogy nem vagy itt Velem!" Csevegünk, Ő költ egy verset rólam (leginkábbis ezerszer elmondja benne, hogy anya), aztán elbúcsúzunk. Már majdnem leteszem, mikor szól: "Anya! Várj, várj, egy mégfontosabb beszélnivalóm van Veled! Figyelj! Máskor eljössz Velem a Nagyiékhoz? Mert reggel nagyon nagy bánatba estem, hogy el kellett szakadnom Tőled." Persze, ezt is megbeszéljük.

Később Farkas hívta a kocsiból, hogy dugóba keveredett, késni fog. Nünü már az ablakban ült és Őt várta. "Jó, jó, de remélem, azért el tudsz kanyarodni ide hozzám."

Levette az Anyika által tavaly készített hóember kötött sapkáját, letekerte a piros-fehér csíkos sálat a nyakából és ezekből készített magának övtáskát, amelybe gondosan beletette a feldíszített műanyag tengerimalackát (később, a sétánk során gyűjtött színes faleveleket is ebben gyűjtötte). Tele van ötletekkel. A szobájában a bejárati ráscot összekötötte a köntösének övével a kiságy széléhez, amire felvarázsolt egy fém vödröcskét tele golyókkal "hogy ha valaki bejön, akkor ez lesz a csapda, mert a golyók hangot adnak és mi lecsapunk rá" (valamelyik éjjel majdnem orrabuktam, mikor elfelejtettem, hogy elalvás előtt csapdát állított). A millió féle szerepjátékhoz rengeteg kiegészítőt talál ki, jelmezeket csinál magának papirból, rongyokból, fonalakból, botokból, szóval bármiből. Zseniális!:) Gondolkodnom kell, hogy mostanában mik szoktunk lenni, vagyis hogy melyek a legnépszerűbb szerepek a sok közül. Vadlovas: egyikünk a vadló, akinek menekülnie kell, míg a másik kettő valamilyen kapaban (kanbojok, ahogy Nünü mondja:) befogja, megnyugtatja a lovat, ellátja, stb. Van nyomozós (ez másik sapkában), amikor különféle lábnyomokat kutatunk fel a lakásan, kertben, bárhol. A legújabb a gombás, amikor felveszi a pöttyös kalapját és Ő lesz a galóca, mi meg az erdőjárók meg valaki a gombavizsgáló. Na jó, rengeteg hasonló van, imádom!:)

A sétákról akartam elmerengeni. Arról, hogy milyen jó olyan helyen élni, hogy ha kimegyünk a kapun, az már olyan, mint egy kirándulás. Hogy Nagyikáéknál őzike téved az utcába, pár percnyi sétára pedig mindenfelé erdő, fenyves, gombalelőhelyek. Vannak kedvenc cicáink, akiktől alig tud Nünü elszakadni és számtalanszor elmondja, hogy mennyire szeretne egy saját kismacskát. A szembeszomszédhoz meg rendszeresen jönnek a barátok lóháton, szekérrel, stb. a közeli lovardából. Szeretem a Nünüvel kialakult kis szokásainkat, ahogy betérünk a helyi aprócska boltba, ahol szinte semmit sem lehet kapni, de kedves a néni és Szupercsirke imád fizetni, visszakapni az aprót és megenni a szerzeményt. Végigsimogatja a cicákat, begyűjti a terméseket a fák tövéből és hosszasan kacag, ahogy rúgjuk az avart egymás felé.

A pihengetőt mindig átjárja valami különleges, erős, vidám és optimista légkör. Igazi erőmertítő hely az. Pedig legtöbbünknek már hosszú út van a hátunk mögött. Régebben, mikor elkezdtük a programot -még Nünü előtt, aztán meg akkor, mikor még hittünk benne, hogy miként Ő, majd a Kistesó(k) is hamar érkeznek, pár inszeminációs próbálkozásból- döbbenten hallgattam mások szomorú történeteit, hogy milyen borzasztó dolgokat kellett megtapasztalniuk és még mindig várnak a csodára. A minap jutott eszembe, hogy mikor rákérdeznek az én előéletemre (már ami az intézeti tapasztalatokat érinti), az én sztorim is megdöbbentővé színeződött és már rajtam is csodálkonak sóhajtozva mások. Méhen kívüli terhesség, vetélés, stb. Furcsa. De az izgulás mellett legtöbbször csupa mosoly minden anyukajelölt. Szívesen írnék egy könyvet, vagy forgatnék Róluk, magunkról egy filmet. (megnéztem a Sejtjeink c. régi dokimentumfilmet, és akkor fogalmazódott meg bennem az érzés, hogy be kéne mutatni a mostani "állapotokat", történeteket).

A lényeg, hogy Farkassal megint ott kuncogtunk a váróban teljes menetfelszerelésben: zacskólábbal, szájkötővel, tökfedővel, én hálóingben, Ő zöld műtőslebernyegben. A beavatkozás alatt végig az arcomat cirógatta, ami kifejezetten jólesett. Megnéztük az embriókat (szívesebben hívom Őket gyerekeknek, de alig merem), mind a hármat. Annyira különbözőek voltak egymástól. Volt 4, 6 és 8 sejtes (a nyolc leszívott petesejtből egy deformált volt, kettő rendellenesen találkoztott vagy fejlődött vagy mi, szóval hármat eleve lehúztak, míg végül négy indult meg szépen. Belőlük a negyedik "nem lett szép" - már ilyenkor is mennyire rosszulesik, hogy cikizik Őket:)-, a hármaska közepes értékelést kapott, az egyeske és ketteske meg szépséges-a doki szerint, mert nekünk mindegyik tetszett). A méhnyálkahártya 10,5mm. Kacsa, csövek, méhnyaktisztítás, biológus jön, csövön bemennek a kicsikék, cső ki, UHbot be, kép elkészült, kezembenyomták, másik ágyra átkecmergés, rövid rutinmondatok a szájkosaras, csakszemelógkiazöldből dokimmal és már gurultam is kifelé a pihengetőbe. Ott egy órán át szorongattam az UHképet, megint örültem, hogy kismama vagyok, csukott szemmel elmélkedtem majd felöltöztem és hazadöcögtünk Farkassal. Útközben végig tartottam a hasamat (mintha az bármit számítana:), valahogy az az érzésem, hogy kirázkódhatnak. Hárman vannak. Bárcsak maradnának! Elképzeltem a fájdalmas sikertelenséget, de jobban szeretem elképzelni, ahogy majd Nünü terelgeti Őket, Nagyika egyforma kötöttsapijában futnak az utcán, macskát simogatnak, nevetnek. Sőt, mindezt látni szeretném.

Nem meglepő, ha azt írom, hogy bőgve ütögetem a laptop betűit. Hormonok, háborgó lelkem? Melyik? Mindegyik? Talán nem raktam le az elmúlt két év sikertelensége miatt érzett bánatot, nem sírtam el a könnyeket, nem rúgtam bele a falba. Nem volt idő. Azt sem akartam, hogy Nünü észlelje a feszültséget, vagy azt, hogy elveszek tőle egy jó nagy darabot a lelkemből. Bárcsak pár héttel később majd jót sóhajtozhatnék ezen a bejegyzésen, hogy milyen feladósbánatos hangulatban voltam ekkor, pedig mégis sikerült!!!! 

Szomorú, hogy nem vagyok egyedül ebben a helyzetben. Már hogy ennyi sorstársam van, aki évekig küzd egy kisbabáért. Igen, szoktam irigykedni másokra, akiknek csakúgy sikerül. Van hogy nagyon is. De sosem kívántam senkinek sem, hogy tapasztalja meg ezt a néha bizony mély gödrökkel teli tekergős utat, amin nekünk is végig kell mennünk. És mindig örülök mások boldogságának, akik a karjukban tarthatják a kisbabáikat, teljes szívemből, minden meglapuló irigység mellett is. Őszintén mondom.

Azt sem gondoltam, hogy Pöti exbarátnője, Lius, a szakításuk után pár évvel (azóta egy jóvágású szuperférjjel az oldalán, rengeteg utazással, amire mindig is vágyott és saját fészkükben, amit alakítgatnak kedvükre) ilyen fontos helyet foglal majd el a szívemben. Pedig de. Meg azt sem, hogy egyszer Ők ketten meg kell hogy tapasztalják a lombik ezeléseket. Mint ahogy Meskebarátnőm mindig is ott állt mellettem a szakértelmével (istenem, de jó, hogy ott az a csodakislány a karjaiban, akit kétnaposan már megszaglászhattam!!!!!!!!!!!!!), most én vagyok itt Lius mellett, hogy megmagyarázzam neki, hogy a 8,5 mm-es méhnyálkája ezen a napon isteni, lefényképezzem magam miatta a klínikán felvett fejkötőben és hálóingben és próbáljam megvilágítani a dolgok pozitív oldalát. Igyekszem is. De ahogy láthatjuk, ezúttal én lettem nagyon jajgatósfeladós hangulatban, pedig nekem sem kéne......(bocsi Lius, szeretnék pozitív példával előtted járni, ígérem:)

Szeretném, ha egy év múlva arról beszélgethetnénk, hogy kinek mennyi teje van, melyik a jobb mellszívó és melyikünk gyerek nőtt többet. Meg ha egyszer elmesélhetném az Őgyereküknek (persze már ha jó nagyra nőtt:), hogy milyen vicces volt, mikor az anyjának úgy adta be az apja az első hormoninjekciót, hogy én navigáltam Őket szkájpon, miközben ők közelről mutogatták, hogy miként csípik össze a bőrt a szúrás előtt. Mindeközben Nünü is ott volt a háttérben (megbeszéltük, hogy orvososat játszunk), hozta Ő is az orvosi táskáját a teljes felszereléssel, hogy majd Ő megmutatja, hogy kell beadni egy szurit. Pont addigra unta meg a doktorosdit, mire a magyarázattal eljutottam a beadásig, úgyhogy Liusék úgy szúrták be a tűt, hogy közben Nünü a háttérben bukfencezett és kiabált, hogy nézd Sz (Liusférj), hogy tudok bukfencezni. És ez olyan jó. Akárhogyis, de vicces és szép emlék marad:)

Lius jövő héten megy leszívásra, nyolc petét érlel. Hajrá Lius!

Nyolc petesejtet sikíerült leszívni. A vérnyomásom viszont az altatás alatt 190/105 lett (utóbb mondta Csillagszemű), így nem írhatta fel azt a bogyót, ami megakadályozza az embriók kilökődését, vagyis így jóval hátrébb indulunk.....Tényleg tele a hócipőm. A vérnyomásom azóta is az egekben, belgyógyászomat hívtam, visszaállított a másik bogyóra is, de ettől is csak 150/90 körül mozgok és vacakul is vagyok. Úgy látszik, mindig a lombik meg a terhességek okozzák nálam a nagy kilengéseket. Órákat bőgtem tegnap. Kiborultam, pedig még sehol sem tartunk.

Most telefonáltam a biológusnak. Sajnos csak három embrió indult be, de még egy-kettőn látnak "valami kis beindulást". Hát így. Reméltem, hogy legalább hatan lesznek és akkor "maradna" még fagyasztásra is (furcsán hangzik ez az egész, ahogy beszélünk róla, de itt így megy). Ha három szépen fejlődik, akkor most hármat kérünk vissza, ami azt jelenti, hogy ha nem sikerül most (ahogy éppen ezt is érzem, meg a vérnyomásom is pocsék, stb.), akkor legközelebb 6 hónap múlva lehet menni és megint végig kell csinálni ezt az egészet......

Két napja csak fekszem. Semmi erőm, izzadok mint egy igásló, hőemelkedésem van, nem tudok aludni, leszakad a derekam. Tegnap a gyomrom is ki volt borulva, étvágyam sincs. Soroljam? És holnap jelenésünk van a petesejtleszívásra. Nem tudom mi lelt, szombat este kezdődött a gyomorfájással és gyengeséggel. Tegnap este elolvastuk a repesztő tájékoztatóját (nem mintha újdonság lenne számunkra), ahol azt írják, hogy ha fáj a hasad, vagy nem jó a közérzeted, ne add be. Mindkét pipa ellenére beadtuk. Azért tényleg nem értem, hogy miért ez a sok nehézség? Egyáltalán elaltatnak -e holnap? A sok hormon vert így le, vagy influenza? De odakúszom a tárogatóasztalra, akármi is legyen, nem hagyhatjuk veszni a tüszőket!!!!!!!!

Tizenegy tüsző növöget, egyik oldalon 5,  a másikon 6. A méretük úgy 15-17mm között van, de hallottam ott 13-as méretűt is. Csillagszemű szerint ezek várhatóan mind beérnek és leszívhatóak lesznek, ám azt nem ígérheti, hogy mind a 11 be is indul majd. Én 9 szépen feljlődővel boldog is lennék! 

Gyakran fájnak a petefészkeim, néha alig tudok menni, sajog, ha pisilnem kell, gondolom nyomja minden. Kaptam azért még mára egy adag növesztőt estére (a 2 injekció helyett csak egy kell), ill. ma és holnap még be kell szúrnom a repedésgátlót, majd késő este holnap a repesztőt, és jövő hét elején megtörténik a leszívás, ha minden rendben halad. (ha már vezetem, akkor le kell jegyeznem, hogy ma a gyógyszerekért 24 ezer Ft-ot fizettünk).

Kilenc tüszőn kotlok. Jobboldalon 4 db, baloldalon 5 db, mindegyik 10-13 mm (volt tegnap reggel fél kilenckor). Méhnyálka 8 mm (tehát három napja vagy rosszul mérte a doki, vagy rosszul hallottam, mert akkor 9 mm volt). Csillagszemű szerint jól haladunk, ez a szám ideális. Kaptam még 3x2 adag növesztőt és még 3x1 Cetrotid nevű szétpukkadásgátlót is, szintén injekció. (most tartunk amúgy ennél a lombiknál 210 ezer Ft-nál, és ez csak a gyógyszeradag, erre jön rá az elején a vizsgálódás, ami még legalább 30-40 ezer ft volt....nem állítom, hogy nem okoz anyagi gondokat, mert nagyon....).

Tegnap már annyira stresszeltem a szúrásoktól, hogy inkább felszívtam a két adagot egy tűbe (ez ilyen kevergetős, kétféle tűvel, felszívós és beszúrós) és úgy adtam be.

Vannak ennél nagyobb problémák is ám. Az imént csattogott el  a dolgozószoba előtt Nünü, katicás papaucsában, tüllszoknyában, rózsaszín koronával a fején,  csalódottsággal a hangjában sóhajtozva közölte: "Hhhh...az a baj, hogy ez a papucs egyáltalán nem királylányos....."

Almás- és csokis sütit. Dorka és Nünü süt. Édesek.

Ui: Érdemes megnézni ezt a boldog fejet az utolsó képen: megengedtük, hogy felbontsák a nutellát:)

Kezdjük a vasárnap reggel laza ultrahangos petenézegetéssel. Persze előtte felvertem a családot, mivel álmosan lecammogva a lépcsőn megláttam a konyhai órát és hirtelen úgy véltem, hogy egy óra késésben vagyunk az átállítás miatt, holott éppen egy órával hátrébb jártunk. Legalább ráérősen tudtunk készülődni, nézzük a jó oldalát, nem? De. A váróban Nünü is felvonult vagy húsz műanyag lóval, amit egy sárga, katicás vödörben lóbálva hozott magával és ezekkel szórakoztatta el Apacát, míg én feltártam petéket melengető alfelemet (hasmenéshányás elmúlt, csupán egy napig vett le a lábamról, szóval tényleg az ünnepi vacsorámmal volt a gond.....az az étterem egy időre kihúzva).

Szükségem lenne egy diktafonra vagy egy írnokra (utóbbi a helyzet kényessége miatt nem igazán megfelelő), mert míg ott vagyok és úgy érzem, hogy mindent vettem és megjegyeztem, valahogy mégis kimegy a fejemből, vagy nem vagyok biztos benne mégsem, hogy jól jegyeztem meg: öregség, stressz, zavar, x. Szóval, azt hiszem valami ilyesmi hangzott el (Csillagszemű mutatta is a monitoron, na de azt ki látja rendesen?): mindkét oldalon 1-1 9 mm tüsző, meg sok kicsi, amelyeknek még fel kell zárkózniuk. A méhnyálkahártya 9 mm. Ez a ciklus 6. napja, úgyhogy van még idejük növögetni (tavaly állítólag egy nappal előrébb tartottak növekedésben, de a számuk kb. ennyi volt). Megígértem: "kotlok még rajtuk rendesen."

Kaptam még 3x2 hasbaszúrásadagot (47 ezer Ft huss) és pár nap múlva újra betekintünk. Aztán meglátjuk, melyik hogy nő, melyiknek kell még serkentő és esetleg kell -e leállítóshasbaszúrós gyógyszer azoknak, amelyek elég nagyok, nehogy elpukkanjanak idő előtt. 

Valahogy most nyűgösebben viselem az egész procedúrát....Meséltem Meske barátnőmnek is, hogy most valahogy lemondó vagyok és negatív, mire Ő: "Jól van Kisfiam, akkor ezt most csináljuk így. Eddig mindig lelkesedtünk, most csináljuk így." Így csináljuk. A nyűgösségem megnyilvánulása pl. az esi injekcióbeadás is. Magamnak csinálom és valahogy idegesít, hogy egymás után kettőt is kell szúrnom. Régebben nem vettem ilyen nehezen, de most rémes. Ma pl. bőgve adtam be mindkét adagot és úgy fájt, hogy ötször böködtem magamba, míg képes voltam betolni a húsos hasfalamba a tűt. Ezt követően még vagy egy percig zokogtam. Én sem értem magam.

Azt mondtam, hogy most az eleviten kívül mást nem szedek, de azért ma vettem egy doboz halolajat és ligetszépe olajat is vettem volna, ha éppen nem fogyott volna ki az ügyeletes gyógyszertárból, ahonnét az aranyárban kapható hormonhasbaszúrókat kiváltottam.

Ma, útban hazafelé egy játszós délutánról beszélgettünk a hátul ülő Nünüvel és hétésféléves barátnőjével. Valahogy szóba került Dorka egy hónapos unokahuga, meg hogy Nünü is szeretne kistesót. Mire a Migyerekünk megszólalt: "Igen, és már ki is választottam Őket, N... és F....!" Aztán Dorka megjegyezte, hogy nem lehet egyszerre kettő, de én elmagyaráztam, hogy bizony lehetnek ikrek is és az milyen jó volna. Dorka szeirnt az nagyon nehéz lenne nekünk, mert akkor három gyerekünk egyszerre beszélne és az nagyon fárasztó:) Ekkor Nünü hozzátette, mint sokat tapsztalt szakértő: "Igen, nagyon nehéz lenne meg fárasztó, de nagyon mókás is, tudod?!" Szeretném én ezt a mókát megtapasztalni!

Avagy így ünnepeltem a születésnapomat.......Remek vacsora egy kellemes étteremben, kettesben Farkassal. Pont azt a helyet kaptuk meg, amire vágytam volna, kicsit elbújós, mégis benne a pezsgő késődélutáni nyüzsgésben. Pedig nem is kértük külön a kisasztalt, de mégis. Az étel finom volt, a hangulat pompás. A pincér a végén rosszul adott vissza (a mi javunkra), de Farkas persze szólt. Kilépve a friss levegőre odabújtam hozzá, és megjegyeztem, hogy bár nem állunk túl jól és milyen jó lett volna az a pár ezer Ft, imádom, hogy ilyen "rendestípus". Persze, mondta, csak hogy ez sosem térül meg - vigyorgott. Szerintem meg de. Már akkor éreztem egy kis hidegrázást, de betudtam a beköszöntött igazi ősznek.

Este beadtam a két injekciót, majd rá tíz percre, mikor a gyerek szerencsére elaludt már, rémes hasfájás vette kezdetét, ami nem sokkal később sugárrókába ment át. Nos, nekem a migrénes komiszokkal van tapasztalatom a hányásról, de ilyet még nem éltem. Órákon át kínlódtam a fürdőszobában, majd mikor a róka csillapodott, kinyílt a csap oldalent is és folyt itt minden, ami csak tehette. Az orrom és a könnyem is, de az volt a legkevesebb. A finom ételembe biztosan volt valami aljas dolog, ami a vacsora után három órával ennyire kiüt. Tartott ez egész éjjel, a rókával karöltve fetrengtem át magam a következő évembe. Mikor volt egy kis erőm, vettem Farkas humoros megjegyzéseit és röhögtünk a lavór felett, míg a vécékagylón üldögéltem (mint tudjuk, én nem iszom, szóval nem az alkoholban kell keresni a hibát). Állítom, hogy még ez a helyzet is tud némi romantikát megcsillantani:) Hogy most min idegeskedek? Hát azon, hogy 1. vajon befolyásolja -e a beadott hormoninjekciók hatását, hogy minden kijött belőlem, és jelenleg is tart a durva hasmenés? 2. Mi lesz, ha a holnapi UH-ra sem múlik el és így kell mennem Csillagszeműhöz tárogatni??!!! 3. Mi van, ha valami durva dolgot nyeltem be, vajon nem árt -e a petéknek? Nem zavarja -e meg a lombik folyamatokat?

Csapó sokadik, ha az inszeminációs próbálkozásokat is beleszámoljuk és csapó harmadik, ha csak a lombikok számát nézzük. A "hivatalostámogatásos" lombikok számát nézzük, akkor meg ez a második próbálkozás, mert a fagyasztott embriók beültetését nem számítják bele az öt lehetőségbe, mivel azt mi fizetjüj közvetlenül. Nem egyszerű:) De a lényeg, hogy túl egy több mint egy éve történt beültetésen, amely méhen kívüli terhességgel végződött és kevesebb lettem egy jobboldali petevezetékkel, aztán túl a nyári fagyasztott embriók beültetésén, amely nyolchetesen vetéléssel és kürettel zárult (ahol állítólag ikreket vártunk), 22 hónapnyi próbálkozás, rengeteg hormon és egyéb bogyó után most megint itt tartunk. A harmadik lombik beültetésre várunk és nagyon reménykedünk. Ha árnyaltabban akarnék fogalmazni, akkor persze több órán át írhatnék a belső folyamatokról, mind fizikailag, mind pedig lelkileg.

Eddig mindig olyan természetesen csináltam végig a kezeléseket, az UH nézegetéseket, a rengeteg injekciót, stb. De most, valamelyik nap, mikor a konyában rendezkedtem, rámtört a pánik: nem fog sikerülni és nem akarom mégegyszer ezt a fájdalmas kudarcot átélni! Nagyon lemondó vagyok most, pedig tudom, kell a pozitív hozzáállásom.

Milyen kezelést kapok most? Az előző lajos (nálunk ugye a vérzés becenece, höhö) második napjától szedem a fogamzásgátló bogyót. Majd a múlt héten abbahagytam, ki kellett hagyni négy napot (itt a harmadik nap este jött meg lajos, pontosabban október 22. este, hétfőn) és az ötödik naptól szúrni a peteérlelőt. Vagyis ezen a héten kezdtem (23.) kedden adagolni a hajrápetékszérumot, napi két injekciót, esténként, kétszer hasbaszúrva magamat. Úgy döntöttem, hogy mellette nem szedek semmit, csak az elevitet és kész. Talán ma még veszek külön folsavat is.

Most, hogy anyagliag nem állunk fényesen (ugye itt lakik az öcsém, aztán Anyikáék is teljesen lenullázódtak, nem megy Farkas biznisze sem igazán, stb.), igen rosszulesik, mikor az 5 napos szurkálódógyógyszeradagomat átvesszük és 70 ezer Ft-ot kell fizetni érte (és ez ugye nem a vége). Percekig bőgtem, mikor kiderült, hogy a két vérvizsgálat kettőnknek  (hívésahepatitiszek) 42 ezer Ft-ot tesznek ki, de aztán szerencsére találtam egy helyet, ahol 7 ezerért megcsinálták. Volt még mintavétel az alvázamból fertőzések kimutatására, Farkastól mintavétel a megszámlálás végett, AMH vérvétel (0,7 lett azt hiszem), UH és konzultáció. Most pedig jön egy újabb UH és megbeszéljük hány petesejtet érlelek és hogy fejlődnek.

Voltam terheléses vérvételen is, hogy megnézzük a cukromat, ami 5,7 lett éhgyomorra, és 8 körül volt 60 és 120 percesen is. Szerintem nem az igazi, de a labor szerint rendben van. Az altatáshoz kellett még EKG, azt is kipipáltam, úgyhogy hajrá peték!

Most éppen ezekkel indult két versenyen (mindkettőt adott témában kellett elkészíteni, én felolvastam a pályázati kiírást, Ő pedig öt perc alatt előállt ezzel a két alkotással).

Nagyika legalább száz sapkát kötött már Nününek. Ölelgetni való ez a Minagyink. (na jó, ez mondjuk megrendelésre egy másik kislánynak készült, a gyerek csak próbababa)

Ui: A hellomacskát továbbra sem kedvelem, a bicajon is csak azért van rajta, mert kölcsön kaptuk (már a bicajt).

Összepakolta a régi ruháit egy zsákba, hátáravetette és vitte volna el, mikor megállítottam, hogy nemúgyám, nekem azok kellenek. Megmagyaráztam, hogy én bizony ezekből varrok a gyereknek mindenféle játékokat, jelmezeket. Nem hitte. Úgyhogy fogadtunk. Ha két héten belül megvarrom, akkor elvisz egy japán vacsorára, ha pedig nem, akkor egy héten át főzök neki minden nap:) Már régóta készülök megvarrni Nününek az igazi anyakészítettebabát, de még nem jött meg az ihlet. Viszont most elkészült az első lovacskám, amely apa levetett pólójából és Nagyika fonalaskosarában talált rózsaszín fonalból állt össze. A gyerek pedig imádja, mert még levehető rózsás nyerge is van. Csak az a bajom, hogy elromlott az öreg varrógépem (kb. 22 éves) és már javítani sem lehet, tehát felkerült a vágylistámra egy új varrógép is, valahol a csiszológép és a KVgép közé.....

Valahogy így néz ki, amikor nem figyelek oda és a Másikmama öltözteti fel (túl), majd Ő úgy dönt, hogy a vastag kapucnispulóverére még ráhúzza a rózsaszín, abroncsos hercegnőruhát. Aztán talál egy sáskát, amit dédelget és nem akar megválni tőle (imádom, hogy ennyire szereti a soklábúakat, bogarakat, minden állatot, bár nem tudom, meddig, mert a Másikmama is állandóan bombázza azzal, hogy ne fogdossa őket -hiába kérem, hogy ne mondjon ilyeneket-, meg az oviban is félnek a kislányok a bogaraktól....).

Az óvónéni minap azt mondta, hogy nem szereti ezeket az amerikából idetolakodó ünnepeket, ezért nem is csinálnak semmi tököset a héten az oviban. Én viszont imádom az ittgyökerezőket meg az idetekergőket is, pláne, hogy a gyerekkel készülődhetünk rá. Igazság szerint csinálnék egy gesztenye- és színesfalevél ünnepet is, meg még sok mást. A lényeg az, hogy második hete tököskökdünk: itthon rajzolunk, faragunk, festünk, bulizni megyünk barátokkal, tökös játékokat játszunk, fotózkodunk és rendezvényen nyomulunk, kézműves foglalkozásokon alkotunk tököset, sőt, még arra is vetemedek, hogy tökös sütit fogunk sütni (kerestem tökös mézeskalács kiszúrót, meg pókosat, denevéreset, de nem találtam sehol, csak kint...). 

Ezen a képen pedig az első idei faragott tökünk rövidke tündöklésének végét láthatjuk....Mire észbekaptam, hogy a teraszon a földön felejtettem a töklámpást, Alfi megdézsmálta a szemrészét......

Drága barátnőm kétnapos cukorfalatkája, egyszerűen meseszép! Még a kórházban vannak, remélem holnap kijöhetnek. Íme néhány kép, amit ott fotóztam róla, a többi majd Náluk, ha megmutatja:) A sapikat Anyika készítette Neki (babonából előbb nem merte megböködni, csak aznap éjjel kezdte el, mikor megkapta a hírt, hogy megszületett a kicsilány:)

Pár óra és megölelheti Őt! Csak néhány szót váltottunk, hívott, hogy megindították a szülést, ott fekszik a szülőszobán. El sem hiszem! Ráz a hideg és azon gondolkodom, hogy tiltása ellenére mégiscsak ott kéne izgulnom a folyosón!!!????? Teljesül az álma, a vágya, amiért lassan 10 éve küzdött..........Ma megszületik a gyerekük.

Itt még pocakban, három héttel ezelőtt.......