A hcg nem emelkedett. Lehetőségek: vagy "sima vetélés" (ha hétfőre lecsökken a hcg), vagy küret, vagy méhen kívüli terhesség. A vérzés délelőtt megjött (ami nem dönit el, hogy a három közül melyik lesz, mivel tavaly és fél évvel ezelőtt is volt vérzés rendes időben, ahogy most is, és mégis, az első esetben petevezeték eltávolítással-, a második esetben kürettel lett befejezve). Ennyi. Csillagszeművel beszéltem, szerinte ha "vége lesz ennek", akkor a terhsség befejezésétől számított 6 hét múlva lehet elkezdeni a kivizsgálásokat, hogy miért nem tudom megtartani a terhességeket, miért vetélek el.
Túlélélés. Azt hiszem, ha nem lenne itt nekünk Nünü, teljesen összezuhannék. A harmadik terhességet veszítjük el egy év alatt. Négy babánk lehetett volna.
Gyorsan elővettem a túléléshez szükséges, fejemben összeírt listámat, hogy mit fogok csinálni, ha nem sikerül. A rémes hír ellenére, a kocsibanbőgés után persze nincs idő és lehetőség napokig sírni (pedig talán jót tenne nekem), belesüppedni a sajnálkozásba. Nekiállok fogyókúrázni, diétázni, futni és tornászni. Megnézetem alaposabban a cukromat (bár a múltkori terheléses vérvétel a doki szerint jó volt), az IR-t, a vérnyomásomat. Hat hét múlva (a három rossz közül remélem, hogy a "sima vetéléssel" ürül a hcg és lezárhatm a terhességet. Leírtni is borzasztó) elindulunk a sok-sok vizsgálattal, bejelentkezem Fülöp professzorhoz és tárt karokkal várok minden sorstársam és a támában jártas támogatók javaslatát, hogy mit tehetnék még. Kértem időpontot Csillagszeműnél a következő lombikra (március-április), persze akkor, ha túl leszünk minden vizsgálaton, kiderül a probléma és ezt orvosolni is tudjuk addigra. Ugyanakkor most már hajlok arra, hogy átmegyünk a BMC-be egy másik orvoshoz, akit Zakónak hívok itthon (csak hallomásból ismerem). Továbbra is tisztelem és kedvelem Csillagszeműt, örökre hálás leszek Neki Nünüért, de az biztos, hogy nem alkalmas rá, hogy összefogjon egy ilyen esetet, ami az átlagosnál bonyolultabb. Az alapvizsgálatokat elvégezteti, nem ás a mélyére a dolgoknak. Nekem ennél többre van szükségem, mert talán van még 1-2 évem és kifutok az időből.
Jó lenne, ha tele lenne a zsebem pénzzel, a munkám mellett (ami imádok) lenne lehetőségem egy kis vásárlásra, pihenésre, kilengésre, de nincs. Segíteni kell mindenkin, szülőkön, öcsémen (aki több mint egy éve itt él velünk és el kell tartanunk). Itt van Farkas (aki még ma is hitte, hogy ezúttal sikerült), Nünü, a család és a barátaim (bár sokan közülük már féltenek és nem akarják, hogy továbbfolytassam a sokféle hormonevést, a kövéredést és miegymást). De mennünk kell tovább.
Elkezdek telefonálgatni, érdeklődni és beadjuk az örökbefogadási papirokat. Legyen nyílt- vagy zárt örökbefogadás, elfogadjuk. Vannak üres helyek a fészkünkben és sok-sok tartalék puszi meg ölelés (pedig nem fukarkodunk ám vele:). Nünü öttagúnak rajzolja gyakran a családunkat, még egy kisfiú és egy kislány szerepel az alkotások némelyikén. Az újszülött babától kb. 1,5 éves korú babáig képzeltem el a fészekbővítést.
Nem zavar a sajnálat. Én is sajnálom ezt a helyzetet. Az sem zavar, ha rákérdeznek a témára, meg az sem, ha beszélnem kell erről. Az sem, ha sírnom kell mások előtt, vagy elcsuklik a hangom és időt kérek. Szóval beszélgetünk róla.
Legszívesebben most azonnal megfogalmaznék egy felhívást (nem is tudom, jogilag működhet -e ilyen, hogy találkozunk egy várandós lánnyal, aki nem tudja megtartani a babáját és kifejezetten miket választ csakúgy, hogy mi legyünk a szülei, lehet ilyet?), hogy ha van valahol egy lány, aki valamilyen okból kifolyólag úgy dönt, hogy nem tarthatja meg a babáját, akkor jelentkezzen nálunk! Nagy szeretetben élünk, szép kis puha fészket hordtunk össze magunknak, van egy gyönyörű, testvérekre vágyakozó kislányunk, csupaszín nagyik és papák és mégis, van hely a színvünkben. Egy nagyon jó hely, ami kiadó.
Ui: Lius egy babát keltet és jövő hétvégén -a vérvétele után- remélem, hogy nagyon fogok irigykedni rá! Hajrá Lius!
