Piroska és Farkas

Anyák napján dolgoztam egy kicsit. Fotózni mentem egy sztájlisztalkotós lányhoz, s mivel a téma a virágboltocska volt, így hónom alá kaptam a kellékek mellé a gyereket is. 

 "Cincáld a tested Apaca, mindjárt éjszakázódik és lemaradunk a biciklizésről!" Jó magas gyerek ez a milányunk, úgyhogy a legnagyobb lábbalhajtós motor is kicsi neki (ettől függetlenül veszettül nyomja), a futóbicajok szerinte "inognak-binognak" és jajveszékel rajtuk. A sportboltban meg rápattant a sima, pótkerekes bicajokra és tekerte. Szóval most már ez jön, az első, igazi bicikli. Hhhhhhh......Amíg nincs saját, addig tekeri a műanyagokat, meg csücsül Farkas háta mögött az ülésben. Mindegyiket imádja.

(A bicajozásnak is örül, ám az utolsó két képen éppen azon derül, hogy a "giga" milyen vicces szó... Olyannyira szórakoztatónak találta, hogy aznap éjjel éjfélkor is felkelt és ezen hahotázott:)

Elmerengtem azon, vajon miért mostanában sanyargatja a lelkemet a gondolat, hogy tavaly nyár végén elvesztettük a babákat. Legalábbis Őt, aki a petevezetékbe ágyazódott be, hiszen Ő fejlődött volna, ha nem sodródik rossz helyre. Aztán eszembejutott, hogy talán azért, mert mostanában született volna meg. Ha....Meg talán azért is, mert van új lehetséges időpont a következő beültetésre. Meg még azért, mert Nünü tavaly nyár óta ráállt a testvér témára, anélkül, hogy mi bármikor is modntuk, kérdeztük volna. Megfogalmazódott benne az igény és ennek rendszeresen hangot is ad.

Kezdődött ugye a rajzzal, amit a műtét után (amiről annyit tudott, hogy kórházban voltam, mert fájta a hasam) a kezembe nyomott, hogy rakjam ki a hűtőre, és ami engem ábrázolt, hasamban egy babával, aki szerinte az Ő kistesója. Aztán gyakran sírdogált, meg szomorodott el, és miazokakérdésre elmagyarázta, hogy szomorú, mert neki nincs kistestvére. Nyilván látja a barátoknál, olvassuk a mesekönyvekben, hogy sokaknak van. Ő is szeretne. Mostanra már odáig fejlődött ez a vágya, hogy folyton ölelgeti a gyerekeket arcán odaadó szeretettel, a kicsiket dédelgeti, terelgeti, óvja (sokszor már-már zavaró kullancskodással:) és folyton az álmairól mesél, meg kitalált történeteket sző róluk. Mert szerinte kettő lesz N és F (N a lány, F a fiú, és már csak babonából sem írom le a teljes nevüket, mert megígértük Nününek, hogy ha lesznek kistesók, akkor bizony ez lesz a nevük, és ehhez tartjuk is magunkat).

A szívem facsarodik, mikor reggel elmesél egy ilyen álmot: "Képzeld Anyigebanyinger (remek, ez az új nevem mostanság...!!???:), azt álmodtam, hogy a Nagyika locsolgatta a virágokat, és én is segítettem Neki. És N pedig letépte a harangvirágot meg a primulát, mert Ő még kicsike, és nem tudta, hogy nem szabad leszedni. Elmagyaráztam a testvérkémnek, N-nek, hogy máskor ne szedje le, és kacagtunk ketten! -nevet- És képzeld, N-nek ugyanolyan haja van, mint nekem, ilyen kis kunkorodós és mindig nevetgélünk együtt!!!!" - és kacag. Meg akkor is könnyekkel küszködtem, mikor tegnap bepakolta a két babáját, egy fiút és egy lányt a pici babakocsijába, tolta az utcán Őket, és a szomszéd barátnőmnek mesélte: "Tudod Erzsi, Ők az én kis testvérkéim, N és F....."

Igyekszem legyűrni a szorongást és kevesebbet gondolkodni azon, hogy vajon meg tudjuk -e adni Neki azt, hogy testvérrel/testvérekkel együtt nőhessen fel.

"Szerintem a húsvéti nyúl nem is létezik.....Azért nem, mert a nyúl egy kistestű emlős állat, nem is csökevényesedettek el a első lábai, nincs keze és nem tud kettő lábán járni, mint egy dínó. Akkor pedig nem is bírja el a kosarat a tojásokkal, mert nehéz." 

Azért lelkesen festette a tojásokat, díszítette az aranyeső- és cseresznyefaágakat és izgatottan várta a napot, mikor keresgélni lehetett. Szerencsés, mert három kertet is végigbóklászhatott szökdécselve és húsvét másnapján még reménykedett, hátha megint jön hozzá a nyúl és hoz valamit kedden is.

Reggel, közvetlenül ébredés után (Ő ébred, mi még csak igyekszünk): "Gyertek, csússzatok a nyálkás testeteken Csigaszülők! Irány a rééééét, legeljünk harmatos pitypangleveleket!!!!!! Nézzétek milyen jól vonszolom magam a nyálkás kis testemen!" - és tényleg. Hunyorogva látom, ahogy a hasán kúszik lefelé az ágyról. Röhögve ébredek:) A már sokszor felsorolt szerepek nem hogy kikoptak volna a mindennapokból (úgy mint pl. csődör-kanca-kiscsikó, gácsér-tojó-kiskacsa és a többi állatcsalád a bogaraktól kezdve az elefántokon át a dínókig, az összes meseszereplő és egyéb kitalált figurák, ja és munkagépek is vagyunk gyakran, én pl. teherautó....), jöttek mellé újabbak, ahogy a csigacsalád. Időnként azért orvososat is játszunk, boltosat, tűzoltósat, hercegnőset, királylányosat és még ezer félét. Majdnem mindegyikben felbukkan egy ló.

Szeret jelmezekbe is bújni, de legtöbbször nem a vásárolt, azaminekkinéz jelmezeket részesíti előnyben, hanem amit Ő talál ki, rak össze papirból, kendőkből, fonalból, bármiből. De leggyakrabban csak elképzeli a kiegészítőket is. Szerintem látja is a láthatatlant:)

"Ti menjetek haza, szórakozzatok jól és reggel gyertek vissza értem. Sziasztok!" - így küldött haza minket tegnap este is és éppen csak odacuppantott egyet az arcunkra, majd éjenezve rohant végig a folyosón a fürdőszoba felé. A Nagyikánál akart maradni. Hát jó. A múltkor is így volt, aztán úgy tizenegy körül jöttünk vissza érte, mert hiányzott neki az én "puhafinomkezem".

Tegnap a fürdés után is úgy döntött, mégis hazajön velünk. Jól bebugyoláltuk egy takaróba és az ölembe utazva hazakocsikáztunk (még jó, hogy öt percre lakunk egymástól). Átkarolta a nyakamat és ezt mondta: "Anya, úgy örülök, hogy Te vagy az anyukám! Annyira szeretlek. Tudod Te vagy nekem a legnagyobb szükségességem az életemben!" Olvadáááááás.......

Ui: Lassan utánfutót kell csatolnunk a kocsinkhoz, mert a következő játékokat hozzuk-visszük magunkkal Nagyiék és közöttünk: 

-egy nagy fadobozni lovacska, az apróbb gyűjtemény, kb. 40-50 db

-egy kicsi hátizsáknyi dínó

-egy műanyag vödörnyi háziállat (utóbbival játszott ma egész nap a kertben, a malacok túrták a földet-a képen bele is fetrengtek-, a bocik legelésztek a fűben, stb.)

"Anyaca! Honnan tudom, hogy valaki már nem lány, hanem néni?"  -jó kérdés, nehéz meghúzni egy vonalat. Erről elbeszélgetünk egy kicsit. Öregedésről, lányokról, nénikről, nőkről, asszonyokról és anyukákról. Másnap este összebújva fekszünk a sötétben. Nevetgélünk, beszélgetünk, mesélünk. Egyre ritkábban szólal meg, talán hamarosan elalszik. A csöndet a következő kérdéssel töri meg: "Any! Te öreg vagy már?"

Elmagyarázom, hogy nem vagyok már gyerek, nem is a legfiatalabb, de egyáltalán nem tartom magam öregnek. Megint csönd......Majd szipogva, sírdogálva: "Anyaca! De én nem akarom, hogy kihajjál mint a dínók!"

Ajándékozás Nagyiéknál, csokitorta, konyhaösszeszerelés, főzés, az új szerzemények kipróbálása, kirakózás, dínózás, meseolvasás, csokitorta ismételt megkóstolása......A nap végén pedig a Vénusz-Jupiter együttállását tanulmányozta Papával, előbb az interneten, majd a fenti ablakból, végül kivonultunk mindannyian a kertbe égitestlesre:) A kocsiban lekókadt végre (este nyolckor), de még mielőtt elaludt megjegyezte: "Szép kis nap volt ez a mai Srácok! De most megyünk vonatozni?"

forráss:paceweather.com

A második kívánságán gondolkodott egy kicsit, versenyzett a vonatozás és játszóház, végül utóbbi győzött. Eleinte két kislányt is talált magának (mostanában rácuppan a gyerekekre, ölelgeti őket, kissé túlzásba is esik....), de lévén keddi nap, ráadásul kb. ebédidő, hamar kiürült a játszóház és maradtunk vele mi hárman. Így is remekül szórakoztunk: vetődtünk labdák közé, kavartunk a labirintusban, ugráltunk a felfújhatós gumiházban, kisvonatoztunk, szóval gyerekek voltunk mindannyian. Délután már alig volt energiája, de azért ment rendületlenül, hazafelé indulni egyáltalán nem akart. Végül egy újabb kívánságteljesítés beígérése sikeresen kifelé terelte: elmentünk a játékboltba új dínóbarátokat vásárolni. Az egész tálcát szerette volna, de némi egyezkedést követően beérte kettővel. Gondoltuk, hogy a kocsiban biztosan kinyúlik majd, de felvillanyozta a következő kívánság: sültkrumplizás.

Olyan izgatott voltam a születésnapja miatt, hogy csak most, napokkal később jutott eszembe, hogy elfelejtettük átadni Neki a két rongybabát, amit régóta dugdosok egy dobozban a jeles napra tartogatva:) Tökéletes napot szerettem volna adni Neki, és talán sikerült is. Egy olyan napot, amikor együtt a kiscsalád és csupa olyan dolgot csinálunk, amit Ő szeretne (na jó, általában így van:). Tehát Nünü összeállította a listáját, melynek élén a lovaglás állt. Így aztán reggel a lovardában kezdtünk és kapott egy extra oktatással egybekötött órát. Mivel lelkes, bátor, örültlórajongó, semmi de semmi félelmet nem érez a lovak körül, olyan természetes neki, hogy lovon ül, meg ugye régóta járunk már, most végre először vágtázhatott úgy igazán. 

Magyarázza, hogy ma éppen három éves.

Így is megy:)

Üldögélt a Nagyiéknál, a kicsi székén, a kicsi asztalkája mellett, alatta a sorbarendezett dínókkal és reggelizett. Csokis "kövesszánt" majszolt. Nem akart a nagyasztalnál reggelizni, "van nekem sajátom, ott szeretnék". Nem tudom min gondolkodott, de láthatóan törte a fejét valamin, miközben kifelé bámészkodott az ablakon. Aztán észrevette, hogy fényképezem. "Tudod Anyaca, csak egy lovacskára és egy új dínóra lenne szükségem. Ennyire vágyom a születésnapomra, semmi másra." - majd nagyot harapott a kakaós péksüteménybe. Alkotnom kell egy szót. Egy szót, amiben benne van az a giccsesencsöpögősnek tűnő érzés, amit kettejük iránt érzek: szerelem, szeretet, szomorúság, boldogság, féltés, fészekérzés, biztonság és bizonytalanság és még annyi de annyi minden.....

Születésnapja van. 3 éves. Időmegállítósanboldogságos.

Küzdünk az evéssel. Még mindig. Semmi főzelék, semmi hús, rizs, semmi, vagyis főttételek kihúzva. Remélem, csak átmenetileg. Bezzeg a "mutellásgofri" az megy.

Fel kell venni a fülvédőket (Apacáé a rózsaszín, Nünü a pirosat viseli), tekerni a tömlőt, oltani a képzeletbeli házaknál a nemlétezős tüzeket. Egy egész filmet játszik le a fejében, rohangál, irányít, olt. Ezek a tüzek főleg reggelente pattannak ki. Az oltást meg az elmaradhatatlan bírkózás követi.

Hogy mi az én szerepem? Fülig ér a szám, ellágyul a lelkem, ahogy a boldogságukat nézem........Ja! És mindig nekem kell kimentenem, ha Apaca fogságába esik:)

Türelmetlenül kukucskál be a fedett pályára és félpercenként nyafog, hogy mikor jöhet már Ő??!!!!!!

Ha le kell szállnia a lóról, szomorú: "Mélyen bánatos vagyok." Legutóbb azon mérgelődött, hogy még nem is ugrathatott Szikrával, ahogy a nagyoktól látta. Újabban pedig erőteljes kapmányba kezdett, mert szeretne egy saját pónit, akivel akkor lovagolhat, amikor csak akar..... 

Elkaptam egy pár pillanatot az alkotás folyamatából, ami ritka dolog. Már nem az, hogy rajzol, mert ugye azt gyakrabban teszi, mint pl. az evést. Mindenkit rajzolásra buzdít a környezetében és meg is határozza, hogy mit szeretne viszontlátni. De hogy honnan tud levendulát rajzolni, arról fogalmam sincs....Persze, otthon mindenhonnan száraz levendulacsokrok lógnak, nem volt nehéz megfigyelnie, de akkor is!!??? Először húzott egy határozott zöld szárat, majd aprólékosan, mindkét oldalára kis lila virágokat helyezett el, és még levele is lett. Na itt kapcsolódtam be a telefonom felvevőjével.

Amit még imádok, hogy vagy úgy rajzol, hogy fel sem néz, csücsöríti a száját és teljesen elkapja a hév, vagy így, ahogy a felvételen látszik, hogy néha egy picit hátrahajol, lép egyet és megnézi távolabbról a művet, majd igazgat rajta. Ilyenkor gyakran mosolyog, felnevet és eszébe jutnak dolgok, hogy mi az, amit még elfelejtett róla. Imádnivaló művész!:)

Így készült:

Este még hóban gázoltunk, bár igaz, esőtől áztunk bőrig. Egész nap esett a hó, így komoly mennyiség borította a tájat mifelénk és úgy tűnt, egy darabig meg is marad. Este végre elált a szél és kimerészkedtünk a sötétben. Akkor viszont már eső esett. De a virgonckodó Migyerekünknek meg se kottyant: "Nem vagyunk mi cukorból, tegyünk egy kört!" Így aztán lófráltunk egy fél órát a környéken baktatva, együtt a kiscsalád hármasban. Hóimádatunkban tényleg csurom vizesre áztunk, de mégis mókás volt.

Ma pedig újra rügyezős hangulat van odakint.....

Valamikor tavaly ősszel készülhettek a képek. Vannak régebbiek is, majd válogatok. Telefonrólletöltök. Amúgy meg két megjegyzés:

Akkor éppen a vendégszerető formáját hozta, vagy ha nem is rögtön, akkor kétperces oldódással vegyült. Ellenben mostanság megint utálja, ha vendégek jönnek hozzánk (tényleg nem tőlünk vette a mintát:). Minap a védőlányunk jött el a családjával és három gyerekével, közülük az egyik egészen aprópárhetes. Már előző este igyekeztem felkészíteni a csapásra, soroltam, hogy kik érkeznek reggel. A névsor közepén felébeszakított: "Ó te jó ég, ennyien jönnek hozzánk? Borzasztó. És mikor mennek el?" Pompás. Majd mikor megérkeztek, duzzogva, szipogva utálta a helyzetet. Javasolták, hogy nézze meg a pirinyó babácskát. Vetett is rá két pillantást, majd közölte: "Már ötször-hatszor láttam, mehettek haza." Csuda se érti. Máskor meg vajaskenyér. Vadidegen emberekkel pacsizik, pénztárosoknak magyaráz hosszasan, járókelőknek adja le a drótot a családi szokásokról. Néha meg ilyen. 

A másik megjegyzés a képek kapcsán. Még mindig nagyon furcsa, hogy most volt, hogy két csíkként találkozunk Vele, aztán meg itt egyengeti a nálánál egy évvel fiatalabbak útját.......Meg azt mondja nekem: "Anyaca, ne félj! Én majd gondodat viselem."

Hajnali háromkor levonszoltam magam a lépcsőn, végig kúszva az előszobán megközelítettem a konyhát és magamhoz vettem egy fejfájásölőt. A tarkóm lüktetett, a fejem majd szétesett ettől a rettenet szeles időtől. Egy darabig figyeltem, hallgatóztam, vajon marad -e cserép a tetőn, aztán elnyomott az álom. Reggel meg arra kelek, hogy két centire az arcomtól figyel engem csendben és a szemöldököm vonalát simogatja a mutatóujjával. Jobban kinyitom a szemem, mire halkan felnevet úgy mosolyog, mint egy angyal. Mert az. "Szia Anyaca! Te vagy a legaranyosabb anyaca, akit valaha láttam az életemben! Olyan kis gyűrődött az arcod!:) Még így vagyunk egy darabig, aztán bekapcsolják a gyorsító gombot rajta, és már pörög is.

"Én vagyok az almatrosz (az albatrosznak nincs értelme szerinte, megint mi tudjuk rosszul, az almatrossz, mert szereti az almát), szállok a kék égen, hat méteres a szárnyaim fesztávja. Krrááá, kráááá! Hívom a páromat!!! -közben ugrálva repkedést imitál az ágyon, szaladgál a szőnyegen- Jaj, itt is van! Ez elképesztő, milyen cuki!!!! Nézzétek! Ó, csikiz, csikíz -hangosan hahotázik a nemlézető almatrosz csikizésétől- Jaj, a ruháimat is le akarja venni, jaj Te almatosz, annyira vicces vagy! Nézd Apaca (Apaca még csak félig tért magához), most meg a fejedre szállt! Simogasd meg gyorsan, annyira édes (Farkas megsimogatja a saját haját)." Mikor végre mindketten feléledtünk és mint almatroszok kezdtünk méginkább bekapcsolódni a játékába, addigra már jégmadárrá változott, így nekünk is át kellett alakulnunk.........Szárnyal a képzelete....

Ha meglát egy üres papir felületet, rákérdez, hogy rajzolhat -e rá. Lát egy új mesét, olvasunk egy történetet, kap egy új játékot, már beindul a fantáziája és lerajzolja. Egész történeteket vet papirra, élmény figyelni. Továbbrais találunk rajzokat bőven a füzetekben (a ház különböző pontján vannak elhelyezve, hogy mindig kezénél legyen egy üres lap, és van vagy öt adag kréta, toll ugyanígy:), ezeknek nem tudom már meg a címét, míg vannak olyanok, amelyek egy mesekönyvet megtöltenének, ha leírnám az általa hozzáfűzött szotrit.......Hamarosan egy másik helyen fogom gyűjteni, rendszerezni az alkotásait, mert annyi van, hogy itt nem győzöm.

"Egges cápa színes foltokkal és szarva is van" (elmagyarázta ám, hogy milyen is az az "egges" cápa, de már elfelejtettem)

"Gyerekek kisegeret simogatnak"

az egér közelebbről:)

macska (részlet)

"Kislány sétáltatja a mókás kis narancssárga fülű kutyáját, pórázzal"

Papa

"A kislány boldog, mert rászállt a fejére egy madráka, jajdearanyos"

"Apaca karjában vagyok én, mikor megszülettem. Ölel engem, Anyaca pedig simogat és boldogan örül." - karácsonyi ajándék volt Apacának

Ez az én karácsonyi ajándékom volt Nünütől: "Tündér, amikor süninek öltözött"

Ezt Pöti kapta karácsonyra Nünütől (ezek már keretben is vannak): "Pöti színes sálban"

"Karácsonyi angyalka, pöttyös ruhában és piros masnival."

Ezt még tavaly október környékén rajzolta, nem sokkal azután, hogy elvesztettük a babánkat és kórházba kerültem. Szíveütött, mikor egyszercsak megjelent a konyhában, kezembenyomta a rajzot és így szólt: "Anyaca, ez Te vagy! Itt van egy baba a hasadba, a kistesvérem. Tedd ki a hűtőgépre." Azóta ott van. Sosem mondtuk akkor sem, és azóta, sem, hogy mi történt, csak annyit tudott, hogy fájt a hasam, azért mentünk orvoshoz. Nagyon sokat emlegeti a kistesó témát, hogy mennyire szeretne és miket fog csinálni, ha együtt lesznek.....Hhhhhhhhhhhhh......

Ez éppen egy banki átutalásos nyomtatvány hátoldalára készült félperces alkotás. "Apaca és Én, ott dobog a szívem a mellkasomban."

Az almafa és a kisalma alkotnak. Éppen almát ragasztgatnak, apró papirfecnikből. Ahogy Nünü mondta: "Te vagy a legjobbanlegjobb Nagyika az egész kerek világon!"

Reggelente mínusz 8 fokot mutat a fűtésszabályozóskijelzős izé, de ez sem rettent vissza attól, hogy hálóingben, csupasz lábakra felhúzott hótaposóba vágtassak ki feltölteni a három madáretetőt. Annyira élvezem a havat, a hideget, ezt a nyugalmat, hófehérséges szépséget, ami a kertben fogad ilyenkor. Annyira szeretem ezt a fészket!

Az gasztrodoktornak igyekeztem megörökíteni a gyerek pöttyeit, mert ahogy ismerem magunkat, mire odaérünk hétfőn, kivételesen egy darab foltja nem lesz az arcán (pedig szinte mindig van, hol egészen halványan, máskor meg ilyen erősen) és megint csak legyintgetést kapok, hogy túlaggódok mindent és nincs is ott semmi, merő babapopsi a csemetém arca, én meg hisztérika vagyok. Azért ide is kiteszem a pöttyöket (a fintorgós képen látszik a legjobban, ahol megkértem, hogy dobjon egy mosolyt:))), hátha jár erre valaki, aki tapasztalt ilyet, vagy éppen ért hozzá és megnyugtat, hogy ugyan két éve már, hogy itt égtelenkednek a gyerek arcán, de majd szépen elmúlik, maradjak nyugton (akkor sem fogok, de azért jó lenne).

Bújkálnak a paplanok alatt vakondtúások alatt, földalatti járatokban. "Maradj Te is bent Apaca, jön egy másik vakond is. Innen érkezik, pont a mi vakondtúrásunk előtt halad el. Pszt, mert most jön ide, látod? Húzd be gyorsan a kezedet meg a kobakodat! Csinálok Neked egy földesgyökeres vakondmuffint! Nézd, sok vakond jön azzal a vakonddal!"

Apaca: Akkor talán kérdezzük meg, hogy merre tartanak és lássuk Őket vendégül!

Nünü: Vakondkák, merre tartotok? Gyertek egyetek, mert esik az eső, jajajajaj! 

Apaca: Szeretnék kimenni az esőbe!

Nünü: Nem lehet saját vakondvéleményed, itt kell maradnod hat percig. A kisvakondok lebucskáznak a vakondtúrásról, ha kimész!!!????

Apaca: Gyere ide Te túrórudi, lebírkózlak!!!!

Nünü: Nem vagyok túrórudi, csak egy hétköznapi vakond.....Vagy egy krézivumen.

Apaca: Mikor fáradsz el?

Nünü: Én egy olyan vakond vagyok, amelyik sosem purcan ki.....

És így tovább........Fáradhatatlanul.

A kocsiban melyikazazállatot játszunk, éppen a csiga a feladvány, rá is vágja "Csige!". Igen, a csiga- mondja Apaca. "Igen, de úgy is mondhatjuk, hogy CSIGE. Mert az előbb találkoztam egy kiscsigával, akit úgy hívnak, hogy Zinke, és az anyukája is eljött vele, és azt mondta nekem, hogy úgy szólíthatom, hogy CSIGE. Az apukájuk nem tartott velük, mert éppen otthon maradt számítógépezni, meg pókerezni...!"

A napi sóhajtások, jajdejóhogyvailyenünk, milyenszép, fúdeokos, miketrajzol, hogyénekel, honnantudilyeneket, szerelemezagyerek jellegű olvadozások száma semmit sem csappant, sőt, talán még az idő előrehaladtával sűrűsödtek is. Szerelem. És bár ugye anno, mikor Ő még csak gondolat volt, tartottam attól, hogy a piroskaésfarkas kettősünk talán csorbul majd ha megérkezik, kijelenthetem, hogy nem, inkább csöpögősenszerelmes irányba otlódott el. Imádom Apaként látni, és imádom, hogy és ahogy imád minket. Rózsaszín. (még akkor is rózsaszín, hogy kemény erőfeszítés kijönni a havi pénzekből, hogy magunknak szinte semmit sem veszünk, se egy körömlakk, se egy új nadrág, apró kiegészítő, de a gyereknek mindent, meg akkor is rózsaszín, hogy minden hónapban két hétig reménykedünk, hogy mégiscsak sikerülhet nekünk is, majd csalódással vesszük tudomásul, hogy megint megjött lajos, még mindig nincs úton a kistesó....).

102 cm, kb. 16 kiló és 16,5 cm a lába, vagyis 27-es cipő kell neki. 

Na és hogy ne a rózsaszínekkel kezdjem. Nem eszik. Most már úgy négy hónapja, hogy nem fogyaszt egyáltalán meleg ételt (kivétel sültkrumpli, amit nem vagyok hajlandó heti 1-3 alkalomnál többet adni). Meg úgy szinte semmit sem. Reggelire megkapja a bio zabkásástejes cuccot többféle gyümölccsel (banán mindig van benne, egy egész, mellé alma, mandarin, kiwi, stb.), majd kicsit később lehúzza a kipréselt friss 3 dl répa-alma-narancs-kiwi, stb. italát. Ha engedem, akkor megeszik még egy egész kakaóscsigát, kiflit, vagy hasonló valamit. Viszont utána egész nap szinte semmi. Kölesgolyó, vagy kekszek, esetleg tökmag. Délután egy fél liter bio ivós joghurt. Este talán egy szelet májkrémes kenyér, vagy kifli. Ennyi. Tényleg semmi mást nem hajlandó enni, hiába próbálkozom. Hétfőn megyünk gasztrodoktorhoz. Bár ugye több orvos is annyit mondott, hogy szép és eleven, jó súlya van, remekül fejlődik, majd eszik, ha akar.

Aggaszt, hogy most már két éve kint vannak az arcán a pici pöttyök, hol alig, hol meg marha erősen, de mégiscsak pöttyös a bőre az arcán és az állán.

Szép és okos:) 

Ha kihúzom a kis fürtjeit, leér a derekáig a haja. Kifésülöm, majd visszakunkorodik, imádom. Most már a 98-as ruhák kicsik rá (vannak kivételek), úgyhogy most már, ha vásárolok, inkább 110-eseket veszek, mert most úgyis éppen a 104-nél járunk.

Fantasztikus szövege van. Most már persze nem az a nagy szám, hogy beszél, meg milyen szavakat tud, hanem miként fűzi azokat. Remekül szórakoztatja a környezetét. Folyamatosan kérdez: "mit jelent az ágak sűrűje?", "miért lógnak lefelé a denevérek?", "mi az a kompomisszum?", "a lovak tudnak olyan gyorsan futni mint egy gepárd?", "ha nagyobb leszek, elérem Apaca fejét nyújtózás nélkül?"......Ezer kérdés egy nap. Ha olvasunk (márpedig naponta sokat tesszük), gyakran kétsoronként meg kell állni, míg választ nem kap az olvasottakkal kapcsolatos kérdéseire. Angolul is használ szavakat, amiket elkapott tőlünk vagy a TVből.

Meséket is néz (kevésbé örülök neki, mint az olvasásnak), persze szűrve, hogy melyik nem agresszív és lehetőleg tanulós is legyen. Ezeket rögtön eljátsza, kiosztja a szerepeket. Á, szerepek. Kb. ugye egy éve szerepekben élünk. A legjobb, mikor jön haza az apja, és kiabál neki bentről, hogy "Szia Csődőr!!!!! De jó, hogy korán jöttél Csődör!!!!!" Van, hogy állatcsaládok vagyunk, vagy éppen mesehősök, tűzoltók, orvosok, stb. Egyedül is eljátszik, magára oszt szerepeket, majd az állatkáira, babákra, papirfecnikre, kavicsokra, bármire. Csodáljuk a fantáziáját, kreativítását.

Játék. Szeret jelmezekbe is bújni, kapott is most királylányosat meg hercegnőset, meg balettosat is. De fiúsabbakat is csíp, szokott szerelő lenni, tűzoltó, TVbemondó (időjárásjelent, a bárszék alá bújik, annak az alján néz ki, az a TV). LÓ-LÓ-LÓ. Lóimádat tart. Lovagolni most a hó miatt nem járunk, ezért el is marasztal minket:) A lórajongás mellé feljött a dínó-téma és mindent meg akar tudni róluk, ismeri a nevüket és olvasni is kell mindenféle dínós könyveket (nem találtam még meg a kedvemrevaló kiadást).

Olvasás. Ezerrel. Egyesül is lapozgat és visszamondja oldalankét a meséket, magyaráz nekünk, mintha mi nem ismernénk a történetet. Hosszabb meséket is szereti, akár képek nélkül is. Este sosem marad el a mesélés könyvből, majd szokott jönni a lámpaoltás utáni fejbőlmesélés.

Szeret énekelni, verselni, magától vagy kérésre mikrofonba (kérésre kevesebbszer van kedve). Táncol sokat (ahogy mi is szoktunk Farkassal), balettozást imitál, vagy megkér mindenkit, hogy nyomjuk a táncot, bulizzunk. Ilyenkor általában valamit fel kell vennünk, fülvédőt, kalapot, tüllszoknyát (ez csak neki van:).

Egyedül is szépen eljátszik, akár 2 órán át is pakolgatja a babákat, lovakat, takargat, főz, bevásárol, stb.

Rajzolás. Napi kiemelt tevékenység. Ha lát egy szabad felületet, rajzolnia kell. Tegnap pl. elkért egy bankos utalós cetlit, megkérdezte, hogy a hátuljára rajzolhat -e. Ráfirkantott egy Apacát és magát. Fantasztikus alkotások kerülnek ki a kezei közül!:) Színezni is szeret és tud, továbbá szívesen ragasztgat, vág ollóval (gyerekollók, cakkosak főleg).

Érdeklik a számok és a betűk. Szeret ezekkel is játszani a hűtő oldalán, vagy kérdéseket feltenni, hogy mennyi 2 meg 2. Azt hiszem, talán 20-ig számol el, és gyakran veszem észre, hogy helyesen ad össze, vagy éppen remekül kivonja egyiket a másikból. Főleg ilyen formában: "Anyaca! Ha a macinak megsérül az egyik lába, akkor csak három lábbal tud már futni, ugye?", "Megszámoltam a lovaimat Anya, nagyon sok van, de csak nyolcat viszek a Nagyikához ma. Ha megtalálom a pöttyöset, akkor kilenc lesz majd."

Kitalál nemlézető szereplőket és úgy tesz, mintha éppen velük játszana. Hozza a cicákat,  a kislányokat, a csíkizősteheneket (erről majd később), tortákat, teákat, bármit, amit odaképzel.

Hajmosást utálja. Fürdeni imád. A fürdős játékok kiszorítanak a fürdőszobából, még jó, hogy ilyen nagyra építettük:) A leggiccsesebb természetesen a világítós sellőlány, amit a télapó hozott neki.......Fogmosás sem a kedvence, de azért vicsorogva mégiscsak túlesik rajta.

Pelenkás. Most, hogy majd jön a jóidő, megint előhozakodunk a bili-wc témával. Volt idő, amikor Ő akart bilizni, sikerült is mindenféle bele, de most megint pelenka van csak.

Alvás. Van, hogy hetekig nem alszik délutánonként egy percet sem, most meg három napig minden nap szunyált 3 órákat. Este végig durmol, nem ébred fel. A legjobban azt szeretem, mikor néha gurgulázva nevet álmában!:) Közöttünk van, természetesen és olyan nagyon jó!!!!! Pl. tegnap is úgy aludtunk el, hogy kérte, "bújjunk össze, mi vagyunk a kiscsalád" és puszilkodunk, nevetgélünk, súgdolózunk.....Hhhhhhh......

Óvoda. Úgy volt, hogy most mehet egy budapesti oviba, protekcióval, félfizetősbe. Virág lett volna a jele. De Farkas bement az igazgatóhoz, aki azt javasolta, hogy ha tudjuk, megoldható, ne vigyük még, mert nem tenne jót neki, ha túl kicsik közé kerül a bölcsibe vagy minicsoportba. A hölgy szerint az a legjobb egy ilyen kicsinek, ha az anyja, nagyanyja mellett van, amíg lehet, és majd 3,5-4 éves korban beszoktatjuk. Mi is úgy voltunk vele, hogy egyrészt olyan okos, olyan befogadó, menjen csak közösségbe, de másrészt meg még most van egy kis idő, amíg mellettünk lehet, utána úgyis vége ennek, beindul a mókuskerék. Hát egyelőre marad. Majd visszük balettozni, lovagolni, játszóházba, rajzolni, stb. 

Hiszti. Még nem találkoztunk igazi, nagy hisztivel, de azért a nyávogós, hirtelensírós párpercesekből akad. Igyekszünk tárgyalásra bírni és bíztatni. 

Imád bírkózni az ágyban. Nagy kedvenc, amikor az apja becsomagolja a paplanba, és úgy hintáztatja. Ezt ezerszer sem unja. Mikor tegnap Farkas kipurcant és javasolta, hogy ez az utolsó, Nünü: "Nem is tudod, mennyire szeretlek Apaca!" aztán egy elbűvölő mosoly után "Még légyszi négyet csaaaak!"

Dumbi és alvórongyi van. (dumbi egyenlő cumi). Előbbit folyton szétrágja, de már nem veszünk újat. Alváshoz használja, esetleg ha nagyon fáradt akkor elkéri.

Vicces, hogy míg Ő bármit eljátszhat, akár kitalált dolgokkal is, ha éppen nincs kedve és mi akarunk ilyesmit, akkor összevont szemöldökkel értetlenkedik. Pl. az apja mondta neki valamit egy meséből, hogy ki mit csinált, mire Nünü "Apaca, az csak egy mesefigura, a valóságban nem is létezik!!???" Ha Ő ad a kezembe egy kupakot, hogy ez egy süti, az rendben van. De ha másnap én hívom sütinek az egyik gombot, akkor szól: "Anyaca, ez csak egy gomb, a kabátra való, nem szoktuk megenni!!???" A szerepek is olyan gyakran változnak, hogy míg én éppen vágtatva megyek át az egyik szobából a másikba, bosszúsan szól, hogy "dehát mi kacsák vagyunk, a kacsák totyogva mennek Anyaca!!!???"

A szeretetét minden formában kinyílvánítja. Az egyik kedvencem, mikor a két kis kezébe fogja a fejünket és úgy beszél hozzánk kedvesen. "Úgy hiányzik a Papa. A papára gondolok csak, és róla fogok álmodni...." Gyakran mondja mindegyikünknek, hogy szeret, bújik, ölelget, simogat minket. Na és hogy Ő mennyi puszit, ölelést, cirógatást kap, azt el sem tudom mondani:)))))))

Papa minden alkalommal más témával készül, amit tanulmányoznak az interneten Nünüvel. A minap boldogan rohant kifelé a dolgozóból, hogy siessünk, mert gyönyörű muzsika szól Bagolynál, majd kiosztott mindegyikünknek egy-egy pálcát, azzal kellett vezényelnünk. Bernstein munkásságát kutatták a neten.

"Százszálakékos szabályellenséget figyelhetünk meg itt. Megállapíthatjuk, hogy valóban mi a helyzet itt a véleményem szerint. Egyértelmű szabályellenség."

Nagyika egy új sapkát kötöget a fotelban, mikor Nünü odaszalad, elkapja a gombolyagot, leül a földre Anyika mellé és úgy csinál, mint aki szintén köt "Nekem is van böködőtűm Nagyi, én is készítek egy sapkát Apacának." Felugrik, kezében a fonallal elszalad, végighúzva maga után a szálat és hangosan kacag. Nagyika is nevetve kéri, hogy ne vigye el fonalgombócot, mert elszakad, de Nünü csak nevet csillogó szemmel, rátekeri a fonalat a székre, majd átbújik vele az asztal alatt. "Gyere Nagyika, Te elgyél a pók, itt van a hálód!"

Innentől kezdve harmincnégy percen át ment a szerepjáték. Nagyinak állnia kellett bekötözve, és kiabálnia, hogy "segíts Katica, beragadtam a hálóba" (persze a szöveget Nünü adta a szájába). Ekkor a katica trombitálni kezdett (papircső, amellyel időnként reggel a Papát is felkelti trombitaszóval, az ágya mellett állva) és kétségbeesve loholt ált a nappalin, hogy kiszabadítsa a pókot "Pókica, ne izgulj, robogok és megmentelek! Ne izgelődjélmozgolódjál!" Nevetgélős kibogózás, majd utasítások, hogy hova álljon Mama, hogy újfent rá lehessen tekerni a fonalat "Sződd körbe magadd Nagyika, hogy megint jöhessek megmenteni." Kicsit későbbi csatakiáltása: "Magasságos teremtőm! Azért jöttem, hogy kalamajkát okozzak!"

 Játszik a teheneivel a földön: "Jaj, olyan kedves vagy a számomra Te kis tehén! Nem tudom, ez csak egy érzés, de ezt súgja a szívem."

Odaszalad a Nagyikához és látszik, hogy mondani szeretne valamit. "Nagyi, Nagyi, Nagyi...!!!!!" -Igen Nünükém? Mit szeretnél? - "Most keresgélem a szavakat Nagyika, csak még nem találom."

Szaladgál, majd odafut az Apjához: "Nézd Apaca, milyen szederkés lett a pozsgám!"

Ma egész nap konferencián voltam, aztán kilengtünk a barátnőmmel, Sziszivel egy étteremben. Nünü egész nap Apacával bandázott. Farkas mesélte, hogy ma mi mindent csináltak. Kimentek a kertbe, csendben elbújtak miután feltöltötték a madáretetőt és figyelték a csemegéző madarakat. Szorosan odabújt Farkas mellé és ezt mondta:"Úgy szeretlek Apaca! Én vagyok a Te kis madárkád." A nap folyamán többször is javasolta, hogy induljanak már értem. Ültek a kocsiban és egyszercsak megszólalt: "Anyaca és én eggyek vagyunk!"

A sugárbanhányás folyományaként kiderült, hogy kb. 15,5 kiló és pontosan 102 cm magas (utóbbi adatot Joepapa is hitelesítette otthon). Mert az úgy volt, hogy tegnap reggel evett utoljára (akkor gyümölcsöket, később kakaóscsigát), aztán kínáltam tarhonyával ebédre, de nem kért. Este sem. Kekszet akart, meg sültkrumplit, meg johurtot, meg májkrémes kenyeret. Amiket ugye eszik. A négy hónapja tartó nemevés (az említett dolgokból sokat bír enni, meg a gyümölcsökből készített kotyvalékaimat is fogyasztja bőségesen), vagy szelektáló evés, vagy rosszulevés, vagy nevezzük akárhogy, mégsem jó. Nekem fogalmam sincs, melyik a jó út, akkor sem, ha elolvastam okos emberek könyveiből az erre vonatkozó fejezeteket, meghallgattam sokgyereket felnevelő ismerősöket, saját szüleimet és a doktornőt is. Egy ideig követtem a próbáljakmegnemtörődnivele utat, mely szerint, ha nem soványodik, boldog, élénk és kiegyensúlyozott, addig legyintsek. Most pedig hallgattam a doktornőre meg Bagolyra (Joepapa), akik azt javasoltál, hogy ne adjam neki azokat, amiket szeret, hanem mindig próbáljam meg felkínálni a "normális" ételeket a  megszokott időben, ha pedig nem kéri, nem eszi, majd ha már nagyon éhes lesz, úgyis elkezd falatozni. Ilyen katonásan nem bírtam végrehajtani, szóval reggel jött a turmix (tápszerféleség, gyümölcsök összedarálva), majd a vaskoktél (gyümölcslevet facsarok a présgéppel, összekeverem gyógyszertári, vastartalmú gyümölcslével, felöntöm vízzel), később pedig egy kakaóscsiga is lecsúszott a szákózás közben. Aztán már csak az említett tarhonya kínálgatása, eredménytelenül és víz.

Gyere ide kérlek, vetkőzz le légyszíves és menjünk fürdeni! - kérem, de tovább ugrál virágos jókedvében az ágyon és gyöngyöző kacajjal távolodik. Elkapom, mire belecsimpaszkodik az apja takarójában: "Rémülten kapaszkodom Apacába! Teljesen rémségbe estem ettől a hírtől!"

Anyika húzza a szánkóval. Ő hátul nyammogja a kakaóscsigát, mi ketten Nagyival beszélgetünk, mikor megszólal: "Nagyika, hogy Te milyen különleges szavakat tudsz, megáll az eszem és elájulok!"

"Anyaca, mi az a szerkentyű? Nagyon szeretném tudni. Szedd össze a gondolataidat és magyarázd el!"

Lovakkal dobálnak egy labdát, magyarázza a szabályokat, mert nekünk nem egészen tiszta, mit szeretne: "Gólversenyt csinálunk, hurrá! Apaca, de ne dobj azzal, mert az szabályellenítő!"

Rajzolgat csendben, egyszercsak, mint egy öreg bölcs, megszólal: "Mindent meg kell tapasztalnunk, amit nagyon szeretünk, tudod?"

Amerikai focit néz, éjfélkor. A párna a labda, azt dobálja, vetődik rá. Amikor pedig a játékosok összedugják a fejüket, nekünk is ezt kell tennünk és megbeszéljük a stratégiát. Kiabál, hogy "tácsdáááán". Elalvás előtt megjegyzi: "Én egy kislány jellegű amerikafocistalány vagyok. Jó éjszakát Apaca jellegű amerikaifocistafiú! Aludj jól Anyaca jellegű amerikaifocistalány!"

Nézegeti a kezét: "Anyaca! Akinek összenőnek a kezei, tíz ujja lesz?"

Rendezgeti a babákat, lovakat: "Nagyika, gyere gyorsan, hamarosan kezdődik az előadás. Még nem mondom el, miről szól, mert még titok. De nagyon fogod élvezeteskedni, ne aggódj!"

Kitalál szavakat, majd meg is magyarázza:

"Rózsaputta. A rózsaputta az azt jelenti, hogy valaki beöltözik virágnak." 

"Ne pingeljetek engem Apa! A pingelés az az, amikor nem akarok valamit csinálni, de Ti azt mondjátok, hogy meg kéne csinálni. Az a pingelés. Szóval ne pingeljetek."

"Tetepér. A tetepérek különleges állatok. Kicsit hasonlítanak a tigrisre, de madárszárnyaik vannak. Általában nagyon kedvesek, ha nem mérgesíted meg őket." -Na és mekkorára nő egy tetepér? - kérdezi Erzsi Tőle, mire Ő rávágja: "Hát akkorára, mint az Anyukája meg az Apukája, a szüleitetepérek."